A Ryanair az ukrajnai háború miatt az eredetileg közölt 8 helyett további 3 új útvonalat jelentett be Budapestről, amivel még tovább erősíti jelenlétét a magyar fővárosban, ahonnan heti 500 járatot indít…
Már gyerekként beleszeretett a táncba, de családi nyomásra végül az üzleti életben épített karriert. Ám Hudry Katát utolérte az álma, és másodszor már nem engedték el egymást. Most másoknak segít önmagukra találni az argentin tangó segítségével.
A szlovén kormány egy hónapra rögzítette az üzemanyagok árát, a rendelet a 95-ös oktánszámú benzinre, valamint a dízelre vonatkozik – jelentette be Zdravko Pocivalsek gazdasági miniszter hétfői sajtótájékoztatóján.
Az angina pectoris típusosan a bal mellkasfélben, a szegycsont mögött jelentkezik. A fájdalom nyomó, szorító jellegű, mintha prés alatt lenne a mellkas. Az angina pectoris tüneteként a fájdalom kisugározhat a bal vállba, karba. A betegek sokszor a torkukban és az állkapcsukban is égő fájdalmat éreznek, és hátba kisugárzó fájdalom is felléphet.
Az ünnepi rendezvények és gyűlések miatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani ma Budapesten; a lezárások módosítják a közösségi közlekedést is.
Dér Heni és a férje, Gergő korábban sem ültek le megbeszélni, hogy mikor állnak készen a szülőségre, és a jövőben sem szeretnék megtervezni a magánéletük következő lépcsőfokát. Minderről a friss, szerdánként megjelenő hot! magazinban mesélnek.
A 29 éves apa elnézte a kerekes kotrógép mögött álló fiút és a kotrógéppel átgurult rajta. Halálos baleset történt Neuhaus településen (Völkermarkt járás) szombat délután 16 óra körül. Egy 6 éves kisfiút figyelmen kívül hagyott és elgázolt egy tolató kerekes kotrógép, amelyet apja (29) vezetett. Az áldozat életveszélyes sérüléseket szenvedett, nem
Magasan a Morzine síközpont fölött van egy étterem, mely különös titkot rejt. Hasonlóan a sípályákat szegélyező többi hüttéhez, a Les Aigles du Léman is tömve van pihenő síelőkkel, akik a hosszú délelőtt után beülnek ide ebédelni.
1848. március 15-én Pesten kitört a forradalom. Az esemény nemcsak az elnyomással szembeni fellépés szimbóluma, de a modern alkotmányos Magyarország történetének kezdete is. Mi is történt pontosan ezen a jeles napon? Melyek voltak azok az ikonikus helyszínek, ahol a leginkább forrongott a pesti ifjúság? Azt is kérdezhetnénk: hol dőlt el a nemzet so
Március 15-én is csatlakozik majd a Békemenet a központi ünnepség programjához. A nemzeti ünnep délutánján a Parlament előtti Kossuth téren Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet. Az eseményt a HírTV, Facebook-, valamint YouTube-csatornánk is 13 órától élőben közvetíti.
A bűncselekmény határát súroló, ész nélküli pénzköltésnek nevezte 2011-ben a baloldal, amikor az Orbán-kormány visszavásárolta az orosz Szurgutnyeftegaztól a Mol 21 százalékos részvénycsomagját. Most, tizenegy év múltán derült ki: a lépés kulcsfontosságú volt. Szakértői vélemény szerint ugyanis, ha most is orosz résztulajdonban volna a hazai olajvá
Majdnem harminc év után vált és távozik a Hendrick Motorsports kötelékéből Michael Landis. A kilencvenes években Jeff Gordon szerelőjeként kezdett. Az autó mintázata köszönt vissza Jeff Gordon szerelői csapatának tűzálló overállján. Éppen ezért minden egyes csapattagot Rainbow Warrior-nak, vagyis Szivárványharcosnak hívtak tulajdonképpen a teljes k
Már kedden este is eshet az eső, szerdán szintén számíthatunk csapadékra és a szél is felélénkülhet, de aztán megnyugszik időjárás, és lassan tavaszi időnek örülhetünk majd országszerte.
Ha hetente egy zöldség- vagy gyümölcsnapot tartunk, máris sokat tettünk a méregtelenítés, tisztítás ügyében, ezenkívül könnyebben karbantarthatjuk súlyunkat.
Andrea Adamo, a Hyundai Motorsport korábbi csapatfőnöke visszatér a rallysportba a mexikói Nemzetek Rallyján, melyen a zsűri elnöke lesz. A Nemzetek Rallyját április elején a Mexikó Rally pályáin rendezik meg és a versenyzők saját nemzetük győzelméért fognak harcolni. A mexikói versenyen szerepet kap Andrea Adamo is, aki korábban a Hyundai Motors
Nagyot zuhant a ma hajnali kereskedésben a hongkongi és a kínai részvényindex, amit mögött részben az újabb kínai koronavírus-járvány kirobbanása, részben pedig a kínai technológiai papírok mélyrepülése áll. Európában az orosz-ukrán tárgyalások újabb fordulójára figyelnek ma a befektetők és jöhet a szankciók újabb köre. A magyar tőzsde ma is zárva
Kedd reggel tovább süllyedt a kőolaj ára a hétfői esés után, amiben szerepet játszanak az orosz-ukrán tárgyalásokkal kapcsolatos várakozások, az Egyesült Államok első lépései, hogy újraindítsa az importot Venezuelából, valamint a koronavírus-járvány fellángolása Kínában.
A történész szerint arcpirító hazugság, hogy a kormány ne lett volna oroszbarát. Szerinte Magyarországon folyamatosan erodálták a demokráciát, azzal, hogy Putyin Oroszországáról csak jót mondtak, mindenki másról meg szinte csak rosszat.
A világon 459 802 605 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 045 820 – a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai alapján.
Rengeteg helyzetet kihagyott a Manchester City a Crystal Palace ellen 0-0-ra végződött idegenbeli meccsen a Premier League 29. fordulójában hétfő este. Az éllovas előnye négy pontra csökkent a második Liverpool előtt, nem véletlen, hogy Bernardo Silva is a bajnoki riválissal volt elfoglalva a találkozó után.
Országszerte és a határon túl is számos ünnepi rendezvényt tartanak ma az 1848-49-es szabadságharc és forradalom kitörésének 174. évfordulója alkalmából. Orbán Viktor miniszterelnök a Parlament előtt mondja el ünnepi beszédét. Ellenzéki pártok nagygyűléseket tartanak a fővárosban. A budai Várban és a Múzeumkertben egész napos programokkal várják a