2022. március 19. szombat

márc. 19
14:42
Több mint hárommilliárd forintból újul meg a XVI. kerületi szakrendelő (Magyar Nemzet)
Új szakellátások és egynapos sebészet is várja a betegeket az Egészséges Budapest program részeként felújított és bővített XVI. kerületi szakrendelőben, amit Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere adott át.
márc. 19
14:48
Új röplabdacsarnokot avattak Pesten (Infostart)
A BVSC-Zugló Szőnyi úti sporttelepén szombaton délelőtt felavatták a klub új, közel 600 millió forint állami támogatásból és TAO-ból felépült röplabdacsarnokát.
márc. 19
14:48
Szerb elnök: Magyarország felemeli a szavát Szerbiáért (Demokrata)
Amikor Brüsszelben sokan lehajtott fejjel hallgatnak, akkor magyar barátaink felemelik hangjukat Szerbia védelmében – hangsúlyozta Aleksandar Vucic.
márc. 19
14:48
Biztonságosabbá válik Balatonfüredre közlekedése (Demokrata)
Körforgalom épül a 71-es számú főút Balatonfüredre bevezető szakaszán – jelentette be Palkovics László.
márc. 19
14:48
Újra kinyit a híres Kádár Étkezde Budapesten (Helló Magyar)
Némi előkészület után, a terv szerint bő két hét múlva újra megnyit az örökre elveszettnek hitt kockás terítős ikonius étterem Erzsébetvárosban.
márc. 19
14:54
Brutális gázolás Budapesten: zebrán gázoltak el két fiatalt (Metropol)
Két gyalogost ütött el egy személygépjármű szombaton délután Budapesten a XIX. kerületben, a fiatalokat kórházba kellett szállítani.
márc. 19
14:54
Lejárt a 10 nap: mutatjuk, hogy juthatnak hozzá a pénzükhöz a sberbankos betétesek (Bank360 blog)
Mit tehet az a sberbankos betétes, aki 10 munkanap alatt nem vette fel a pénzét, vagy nem élt a rendelkezés lehetőségével? A jó hír az, hogy a jogosultság nem veszett el. Megmutatjuk, mit kell tenni.
márc. 19
14:54
Magyarország jövője elválaszthatatlan a magyar vidék jövőjétől (Demokrata)
Farkas Sándor szerint az elmúlt két év eseményei bebizonyították, az ország számíthat az agráriumra, amely stratégiai ágazattá vált.
márc. 19
14:54
Király Gábor is megkapta a kérdést a Hertháról (Magyar Nemzet)
Király Gábornak nem tetszik a játékosok hozzáállása volt klubjánál, a német labdarúgó-bajnokságban a kiesés ellen küzdő Hertha BSC-nél.
márc. 19
14:54
A Väderstad tovább építi piacait (Magyar Mezőgazdaság)
Megvásárolta az USA Észak-Dakota államában, Wahpestonban székelő AGCO-Amity JV LLC (Aajv) vállalkozás részvényeinek 100 százalékát az alapítása 60. évfordulóját ünneplő, prémium talajművelő és vetőgépeket gyártó svéd Väderstad AB. A Wahpestonban gyártott Wil-Rich, Wishek és Concord talajművelő- és vetőgépmárkákat a Väderstad tengerentúli portfóliój
márc. 19
14:57
Trükközés a GDP egészségügyre költött számaival (Menedzsment Fórum)
Nem minden az, aminek látszik a magyar GDP egészségügyre költött pénzeinél.
márc. 19
15:00
Romániában uniós elvek alapján fogadják az ukrajnai menekülteket (Piac és Profit)
Románia személyi számot és tartózkodási engedélyt ad az ukrajnai menekülteknek a háború elől menekülők átmeneti védelméről szóló, március 4-én elfogadott európai uniós határozat alapján.
márc. 19
15:00
Veszélyben van az ukrán gabonaexport (vg.hu)
Sok országban emiatt hiánycikké válhat a kenyér.
márc. 19
15:00
Márki-Zay Péter támogatói adományokból vásárolt mentőautót adott át Ljubov Nepop nagykövetasszonynak (Nyugati Fény)
Ez a mentőautó a két nép barátságát jelképezi.
márc. 19
15:00
Valaki felvette, ahogy szlovák katonák játszanak ukrán menekült gyerekekkel (rtl.hu)
Nagyjából 240 ezer ukrán menekült Szlovákiába.
márc. 19
15:06
Több hoki-vb-t is teljesen felforgat az oroszok és a fehéroroszok kizárása (Infostart)
A férfiak két ellenfelét is felsorolták, a nőknél is változás van.
márc. 19
15:06
Japán és Törökország elítélte Ukrajna orosz lerohanását (ATV)
Hajasi Josimasza japán és Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a nemzetközi jog súlyos megsértésének nevezte és elítélte szombaton Ukrajna orosz lerohanását - idézi az MTI a Kyoto japán hírügynökség jelentését.
márc. 19
15:06
Megerősítette az EU besorolását a Moody’s (Magyar Nemzet)
A nemzetközi hitelminősítő a 27 EU-tagország nagyon erőteljes szuverén hitelképességi profiljával indokolta a döntést.
márc. 19
15:06
Márki-Zay Péter adományokból vásárolt mentőautót adott át Ljubov Nepop ukrán nagykövetnek (Nyugati Fény)
Ez a mentőautó a két nép barátságát jelképezi.
márc. 19
15:06
Orfű Teszt Rally: Helycsere Turán mögött az etap szakasz után (Racing)
Turán Frigyes nem zökkent ki az Orfű Rally tesztmezőnyének harmadik szakaszának etapolása után sem és megnyerte a negyedik szakaszt, míg a második helyre a beteg Osváth Péter lépett megelőzve Tóth Tibort.  Turán Frigyes és Farnadi Ágnes vezeti a tesztelők mezőnyét négy szakasz után, azonban a harmadik szakasz etap lett a Rally1-es mezőnynek, mivel
márc. 19
15:08
Nyilas könyvet támogatott közpénzből Kásler, még Toroczkaiék is megdicsérték érte (Nyugati Fény)
Ide jutottunk.
márc. 19
15:18
Mint a náci háborús bűnösöket: egy nemzetközi bíróság vonná felelősségre Vlagyimir Putyint (Blikk)
A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság már vizsgálja Vlagyimir Putyin háborús bűneit, ám az eljárásuk megindításához az ENSZ Biztonsági Tanács jóváhagyása kell, ahol Oroszországnak vétójoga van. Egy petíció szerint pontosan ezért lenne szükség egy új testület felállítására.
márc. 19
15:18
Történelmi barátságot kötött egymással Magyarország és Szerbia (ProfitLine)
Az ukrajnai háború rámutatott a békés egymás mellett élés fontosságára Közép-Európában, ezért is lényeges, hogy Magyarország és Szerbia az ellenséges viszonyát stratégiai partnerséggé, sőt barátsággá tudta alakítani - közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Belgrádban.
márc. 19
15:18
Itt az első tuningcsomag az új Lexus NX-hez! (Autónavigátor)
Hű maradt önmagához a Modellista, ugyanis ízléses kiegészítőket tervezett az NX-hez. Például az első lökhárító aljára szerelt, krómbetétes, szélesített kötényt,
márc. 19
15:18
Előbb a járvány, most a háború megy rá a magyarok idegeire: ezeket a tüneteket nagyon komolyan kell venni (Pénzcentrum)
A magyarok mentális egészségére már a járvány is jelentős negatív hatást gyakorolt, azonban mire fellégezhettünk volna, jött a háború. Az új helyzet okozta bizonytalanság, stressz szorongáshoz vezet, amely már nem csak mentális egészségünket veszélyezteti: testi tünetek formájában is jelentkezik.
márc. 19
15:18
„A sztrájk alapjog!” – Élőben a „nagy kockásinges találkozóról” a Kossuth térről (SzMo)
Tüntetést tartanak a héten sztrájkoló és polgári engedetlenségben részt vevő tanárok mellett a Kossuth téren, felszólal több pedagógus, a vegyipari szakszervezet elnöke és Nagy Ervin színművész is.
márc. 19
15:18
Erről a képről beszél mindenki: sokat elárul rólad, mit látsz meg benne (BorsOnline)
Milliók törik a fejüket: vajon tényleg mindent észrevettek?
márc. 19
15:18
Összegyűlt az összeg, amit Mila Kunis és Ashton Kutcher gyűjtött az ukrán háború menekültjeinek (Life)
Nemrég Mila Kunis és Ashton Kutcher Instagram-videóban jelentették be, hogy segíteni szeretnének az orosz-ukrán háború menekültjeinek. A kitűzött összeg 30 millió dollár volt.
márc. 19
15:18
Románia személyi számot és tartózkodási engedélyt ad az ukrajnai menekülteknek (Magyar Nemzet)
Az ország az EU ideiglenes védelemről szóló határozata alapján hozta meg a saját rendeletét.
márc. 19
15:18
Pavlova torta Borbás Marcsi receptje alapján (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
márc. 19
15:18
A JDC-Miller Racing volt a leggyorsabb a Sebringi 12 órás warm-up-ján (Racing)
Már nincs sok hátra a 70. Sebringi 12 órás rajtjáig, és a rövid bemelegítő edzésen a Loic Duval vezette JDC-Miller Motorsports volt a legjobb. Loic Duval ideje a reggeli bemelegítésén, 1:47,508 perces kör volt, ami valószínűleg már azt mutatja, hogy a JDC-Miller Racing 5-ös rajtszámú autója már a versenyre volt megtankolva. A második és harmadik
márc. 19
15:20
Márki-Zay csirkemájjal és zsírszalonnával böjtöl (Magyar Nemzet)
Zavaros böjtölési tanácsok a baloldal miniszterelnök-jelöltjétől, aki szerint a zsírszalonna nem hús, a hal pedig melegvérű állat.
márc. 19
15:24
Gyulladás a szervezetben? Ellenőriztesse a CRP-szintjét! (WebBeteg)
Gyulladás szinte bárhol felbukkanhat a szervezetben szerteágazó, elhúzódó panaszokat okozva. Terheli a szervezetet, tartós fennállása pedig súlyos szövődményekhez vezethet.
márc. 19
15:24
Ez a mentális jele a B12-vitamin-hiánynak (Hamu és Gyémánt)
Többek között ezért is fontos rendben tartani a vitaminszintünket. Kutatások szerint a gondolkodási- és memóriazavarok a B12-vitamin hiányának jelei lehetnek, derül ki a tanulmányokat röviden szemléző PsyBlog oldaláról. Egy 2007-es tanulmányban kiderült, hogy a B12-vitamin-hiányban szenvedő emberek nehezen tanulnak meg szavakat és neveket,
márc. 19
15:24
NFT-t bocsát ki a Time magazin: címlapon Vitalik Buterin, az Ethereum atyja (BitcoinBázis)
Az amerikai Time magazin bejelentette, hogy a világon elsőként kiad egy teljes NFT-napilapot, címlapon a 28 éves Vitalik Buterin, avagy
márc. 19
15:30
Kiengedték az elfogott bolgár exkormányfőt (Infostart)
Szabadon engedték péntek este az egy nappal korábban őrizetbe vett Bojko Boriszov volt bolgár miniszterelnököt - jelentette a helyi sajtó.
márc. 19
15:30
"Elég volt a diktátumokból, elég volt az agymosásból, a mérhetetlen cinizmusból, elég volt a jogtiprásból!" - hatalmas tüntetés a Kossuth téren (Blikk)
Elkezdődött szombaton délután a budapesti Kossuth téren, a Parlamentnél a pedagógusok és a velük egyetértő szülők, diákok, támogatók „kockásinges” tüntetése. A megmozdulás a tanársztrájk első három napjának lezáró eseménye.
márc. 19
15:30
Oroszország kereskedelmi blokádja mellett állt ki a lengyel miniszterelnök (ATV)
Keményebb szankciókat és teljes kereskedelmi blokádot szorgalmazott Oroszország ellen Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szombaton - írja az MTI.
márc. 19
15:30
Morawiecki: teljes kereskedelmi blokád kell Oroszország ellen (vg.hu)
Sokkal keményebb szankciókat akar a lengyel kormány, a szállító teherhajók sem köthetnének ki.
márc. 19
15:30
A Vissza a jövőbe imádott sztárja is csatlakozik a Star Wars univerzumhoz (Promotions)
A Vissza a jövőbe filmek Dokiját alakító Christopher Lloyd is fel fog tűnni a nagy sikerű The Mandalorian 3. évadában.
márc. 19
15:30
Nacsa: Ha a baloldal hozná a döntéseket, Magyarország a háború részese lenne (Mandiner)
„A baloldal miniszterelnök-jelöltje egy elszabadult hajóágyú, aki össze-vissza beszél” – fogalmazott a politikus.
márc. 19
15:30
Nagyváradon élteti a magyar népzenét a közmédia kulturális alapítványa (Magyar Nemzet)
Népművészeti találkozóra várja az érdeklődőket a Közszolgálat a Magyar Kultúráért Alapítvány. A nyitóeseményt Nagyváradon tartják, a Hagyományéltetők kultúrköre című rendezvénysorozat első állomásaként.
márc. 19
15:36
Ők is a háború áldozatai: éhen halnak és megfagynak az állatok az egyik ukrán állatkertben (Blikk)
Több állat már elpusztult a bombázások alatti pánik következtében, és mivel nincs élelmiszerkészletük, áramuk és gázuk, még több lakó életét fenyegeti az éhhalál vagy a kihűlés.
márc. 19
15:36
Dobrev Klára szerint nem igaz, hogy Magyarország a háború miatt megkapja a Helyreállítási Alap pénzeit (Blikk)
A DK EP-képviselője szerint téves információ, hogy az ország megkapná a Helyreállítási Alap pénzeit.
márc. 19
15:36
Már ukránul is olvashatók az utazási információk a gyorsforgalmi utakon (SzMo)
A magyar és angol feliratok mellett már ukrán nyelvű szöveg is látható a digitális táblákon, segítve a tájékozódást és növelve a menekültek biztonságérzetét.
márc. 19
15:36
A szerb államfő köszönetet mondott a magyar kormányfőnek a támogatásért (Magyar Nemzet)
Amikor Brüsszelben sokan lehajtott fejjel hallgatnak, akkor magyar barátaink felemelik hangjukat Szerbia védelmében – hangsúlyozta Alekszandar Vucsics szerb államfő szombaton Újvidéken, ahová Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen érkezett.
márc. 19
15:42
"Legyen vége a kereskedelemnek Oroszországgal" - lengyel kiállás (Infostart)
Blokádot javasol Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök.
márc. 19
15:42
Orosz-ukrán háború hatása: akár 40 millió ember kerülhet mélyszegénységbe világszerte (ATV)
Az orosz–ukrán háború miatt akár 40 millió ember is a mélyszegénység sorsára juthat – olvasható a Center for Global Development (CGD) nevű amerikai kutatócég friss elemzésében. Arról is írnak, hogy nem követendő példa a Magyarországon bejelentett gabonakiviteli tilalom – idézi az Index.
márc. 19
15:42
Kis Grófo: Még nem engedem csajozni a nagyfiamat (Ripost)
Kis Grófo nagyobbik fia, Lacika március 17-én lett 10 éves. A lányok helyett inkább a zenére koncentrál.
márc. 19
15:42
A 11 éves kisfiú, aki egyedül menekült el Ukrajnából, végre újra találkozott az édesanyjával (Glamour)
Az ukrán-orosz háború 2022. február 24-i kitörése óta az UNHCR szerint több mint 3 millió ember menekült el hazájából, hogy a szomszédos országokban találjon menedéket. A háború terrort, bizonytalanságot és zűrzavart okozott a világban. Van azonban néhány szívmelengető történet, mely reményt ad, hogy végül minden jóra fordul.

Keresés