Zákányi János és Vidécz Zsolt mindkét szakaszt megnyerte az Orfű Rally Rally3-as mezőnyének első körében, így vezetnek Fábián Lóránt és Ihász László előtt. A Rally2 és Historic mezőnyök után a Rally3-as versenyzők is teljesítették az Orfű Rally első két szakaszát. Zákányi János és Vidécz Zsolt 15,3 másodperc előnnyel vezetik az Orfű Rally Rally3-a
Szinte hihetetlen, de a filmsztár, Bruce Willis ma ünnepli a 67. születésnapját, a jeles nap alkalmából pedig összeszedtünk 10 érdekességet, amelyet talán még Ön sem tudott róla.
Egy üveges tormakészítményt és egy alma ízű italport hívnak vissza és vonnak ki a forgalomból a termékeket forgalmazó cégek - tájékoztatott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
- Járt már ön óvóhelyen, netán atombunkerben Budapesten? Talán nem is tud róla, de jó eséllyel igen. Hiszen a 2-es és 3-as metró több állomását is úgy alakították ki, hogy akár egy atomcsapást is át lehessen vészelni a gyomrában.
Egy angliai kutatás szerint meredeken csökken az idősotthonok lakóinak védettsége hónapokkal az új koronavírus okozta Covid-19 elleni védőoltás beadása után. Az eredmények alapján a kutatók az idősek ismételt emlékeztető oltását javasolják. Ápolási otthonokban élő több mint 15 ezer ember vizsgálatával azt találták, hogy három-hét hónappal a védőolt
Egy üveges tormakészítményt és egy alma ízű italport hívnak vissza és vonnak ki a forgalomból a termékeket forgalmazó cégek - tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton az MTI-t.
Max Verstappen szerint nem szabad félvállról venniük a Ferrait, miután az olasz istálló a tesztek után az eddigi két szabadedzésen is mindkét autójával közel tudott kerülni a regnáló bajnokhoz. A Red Bull holland pilótája mindössze 87 ezredmásodperccel tudta megnyerni a délutáni gyakorlást Charles Leclerc előtt, aki továbbra is lenyűgöző teljesítmé
A turisták legújabb, kedvelt attrakciója lehet a pénteken felavatott világrekorder Canakkale híd, amelyet a Canakkalei tengeri győzelem 107. évfordulóján avatott fel Recep Tayyip Erdogan török elnök. A Törökország európai és…
A Forma-1 73. szezonja kezdődött el ezen a hétvégén Bahreinben. A koronavírus miatt egy évvel elhalasztott, és végül idén bevezetett szabályváltozások azt a célt szolgálják, hogy az autók közelebbről tudják követni egymást, vagyis ne csökkenjen olyan nagy mértékben a leszorítóerő, ha 1-2 másodpercen belül mennek egymáshoz. Ha pedig közel tudnak men
Oroszország hiperszonikus rakétát lőtt ki Ukrajnára. Ez egyike azoknak az új fegyvereknek, melyekről Putyin még 2018-ban beszélt. A KH-47M2 Kinzhal, vagy magyarul "Tőr" a hangsebesség tízszeresével repül. Moszkva szerint ezt az eszközt egyetlen NATO fegyver, légvédelmi rendszer sem tudja megállítani.
Növeli az elektromos autók gyártását, bővíti a modellpalettát és 2035-re teljesen emisszió-semlegessé teszi európai működését a Ford, valamint akkumulátorgyárakat épít Törökországban és a németországi Kölnben – jelentette be online sajtótájékoztatón Stuart Rowley, a Ford of Europe elnöke.
Annak ellenére, hogy a termékeny nők körülbelül tíz százaléka küzd a krónikus betegséggel, a félrekezelések és stigmatizálás miatt akár 7-10 évig is elhúzódhat a diagnózis felállítása. Ferenczi Szonja évek óta nyíltan kommunikál betegségéről a közösségi médiában, idén pedig 30 nő részvételével 30 napos kampányt indított, amiben megmutatja, mennyi k
A magyar külpolitika eddigi csúcsteljesítményének nevezett V4-es együttműködésben a magyarok lettek a páriák. Az ukrajnai háború kapcsán mutatott teljesítmény miatt ciki lett egy nem magyar V4-es politikusnak egy fideszessel együtt mutatkozni.
Három, 48 órán túl zárva tartó hazai töltőállomás ideiglenes tovább-üzemeltetésére az illetékes Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) már kirendelte a Molt – tudta meg a Népszava benzinkutas forrásoktól.
Állami rendezvények lebonyolítása, katonai tiszteletadás vagy épp elöljárók utaztatása, sokrétű és kiemelt pontosságot igénylő feladatok. Ezek mind a Honvédelmi Minisztérium Protokoll, Delegációs és Rendezvénybiztosító Igazgatósághoz tartoznak. Koncz Sándor ezredes, aki a jövő hónapban átadja helyét a fiataloknak, az elmúlt 40 év emlékezetes pillan
A technológiai forradalom időszakát éljük szabályozási, környezetvédelmi, piaci oldalról egyaránt. A gazdaságos termeléshez időről időre jó megoldásokat, akár mindenki által elérhető megoldásokat kell találnunk, különben lemaradunk – fogalmazott Feldman Zsolt a Győr-Moson-Sopron megyei Mórichidán.
Napjainkban Európa-szerte komoly aggodalmak és viták zajlanak az üzemanyagárak körül. Ebben az összefüggésben hasznos lehet, ha beszámolok a hazámban végrehajtott üzemanyagár-reform tanulságairól.
Még véget sem ért a járvány, de már a háború miatt aggódunk; Füredi Éva mentálhigiénés szakember szerint a fegyveres konfliktus most sokakban kelt szorongást, ami miatt alvászavarok, rossz álmok és étvágytalanság is jelentkezhet, de az önkéntesek akár a menekültekéhez hasonló traumát is átélhetnek.
Megerősítette az Európai Unió lehetséges legjobb, stabil kilátású "Aaa" adósminőségi besorolását a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő mindenekelőtt a 27 EU-tagország nagyon erőteljes szuverén hitelképességi profiljával indokolta a péntek éjjel Londonban bejelentett döntést. Az elemzés szerint az EU "Aaa" osztályzatának változatla
Több mint ötven év telt már el azóta, hogy feloszlott a Beatles, az együttes, valamint a tagok népszerűsége azonban mind a mai napig érzékelhető. Közös munkájuk utolsó időszaka nem telt túl békésen, Paul McCartney pedig nemrég elárulta, mit is gondol valójában a befejezésről.
Tavasszal újjá éled a természet és vele együtt rengeteg veszély is felüti a fejét, melyek minden bokorból leskelődnek a szőrös kis kedvencedre. Összegyűjtöttük, mire kell figyelned, ha meg szeretnéd óvni a kutyusodat!
Az esküvő talán az egyik, ha nem a legfontosabb pillanat egy szerelmespár életében, azonban maga az esemény tele van buktatókkal. Egy esküvőszervező felhívta a figyelmet a helyszín foglaláskor betartandó szempontokra.
Glenn Close egyszerűen MINDENT el tud játszani, már csak az a kérdés, te melyik szerepével azonosulsz a saját életedben Ha kitöltöd Szentesi Éva szellemes kvízét, minden kiderül!