Budapesten átlagosan 16,5 százalékkal haladták meg a lakbérek az egy évvel korábbi szintet, ezen belül a pesti belső kerületekben volt a legnagyobb mértékű (19,2 százalék) emelkedés – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Erdős Norbert agrárállamtitkárt küldi csatába a Fidesz az ország éléskamrájaként emlegetett Békés megye orosházi egyéni körzetében. Fő riválisának, Szabó Ervin jobbikos ügyvédnek dicstelen szerepe volt a gádorosi csicskáztatási ügyben.
Az orosz oligarchák vagyona befagyasztását kérte Svájctól a lengyel kormányfő, Mateusz Morawiecki, aki erről az Ignazio Cassis svájci elnökkel folytatott varsói megbeszélését követően számolt be hétfőn.
„Ha lenne egy ilyen terv, az ukránok miért hoznák nyilvánosságra, megbuktatva ezzel a terv megvalósítását?” – tette fel a kérdést Bendarzsevszkij Anton, aki arra sem lát esélyt, hogy a közeljövőben megállapodjon Oroszország és Ukrajna a békekötésről.
Azért gondolja így, mert „egyre erőteljesebbek azok a javaslatok, amelyek egy repülésmentes övezet létrehozásáról szólnak Ukrajna fölött”, és ez „légi háborút jelent”.
Miért van az, hogy egy sorozat, ami történetesen nem alapul valós történelmi eseményen, mint mondjuk Csernobil vagy politikai játszmákon/intrikákon, mint a House of Cards; amiben nem gyilkolnak, amiben nincsenek sárkányok vagy zombik, sem antiutópia, az a sorozat kevésbé "sztárolt"?
Elon Musk nem tűnik túl biztosnak abban, hogy a SpaceX legénységének tagjai a közeljövőben eljutnak a Marsra, annak ellenére, hogy korábban egészen mást állított.
Görögország mariupoli főkonzulja – az utolsó EU-diplomata, akit evakuáltak az ukrán kikötővárosból – vasárnap azt mondta, szerinte a várost teljesen elpusztítják az oroszok.
Fernando Alonso arról beszélt, hogy csapata, az Alpine a hosszabb távú sikerre játszik, komoly fejlesztéseket eszközölve a szezon során. A mezőny többi csapatával egyetemben a francia istálló is nagyon kíváncsian várja már, hol állnak az erősorrendben a bahreini hétvégén. Mindenesetre egy problémás első nap után össze tudták magukat szedni a múlthe
A NATO csütörtöki, rendkívüli találkozóján lengyel és balti kérésre újra terítékre kerülhet az Ukrajna feletti repüléstilalmi zóna terve. A nyugati szövetségesek között egyelőre egyetértés van ennek elutasításáról: a NATO-légtérzár Joe Biden, Olaf Scholz és Emmanuel Macron szerint is közvetlen konfrontációt eredményezne Oroszországgal, míg Jens Sto
Szijjártó Péter Brüsszelből jelentkezett be, a külügyminiszterek tanácskozása után. Komoly bejelentéseket tett, szavai szerint szintet lépett a háborús kockázat. ismertette az ezzel kapcsolatos fejleményeket.
Európához hasonlóan az Amerikai Egyesült Államok is növekvő fertőzésszámra számíthat az omikron vírusvariáns BA.2 alvariánsa miatt, de ez nem lesz egy veszélyes emelkedés – mondta az amerikai elnök egészségügyi főtanácsadója.
Több lehetőség van arra, hogy miként szeretnének végső nyugalomra helyezni valakit. A leggyakoribb módszerek közé tartozik a hagyományos temetés, a hamvasztás és a test felajánlása tudományos célúfelhasználásra.
Nyáron sokan visszatérnek egy régi szabályhoz: ha kisüt a nap, világosítsd a hajszínedet! Éppen emiatt idén is kialakulóban van egy hajtrend, ami biztosan közönségkedvenc lesz: ez pedig a kaliforniai barna elnevezést kapta.
Közzétette kritikáját a gyermekvédelmi törvényt elítélő „szakmai” állásfoglalásról tíz neves pszichiáter és pszichológus. Felidézzük a történetet, mutatjuk a neveket, s hogy mi várható.
A résztvevők a Pécs-Pogány repülőtéren, a mogyoródi Hungaroringen, a szegedi repülőtéren, a zsámbéki DrivingCamp vezetéstechnikai pályán, a máriapócsi RabócsiRingen és a zalaegerszegi ZalaZONE járműipari tesztpályán fejleszthetik képességeiket és éles helyzetekben szerezhetnek gyakorlatot szakértő instruktorok segítségével. A motorosok közlekedésbi
Idén februárban országosan 16,1, Budapesten 16,5 százalékkal nőttek a bérleti díjak az előző év azonos időszakához képest - derül ki a hétfőn közzétett KSH-ingatlan.com lakbérindexből.
Ötvenhét éves vagyok, a röntgen mindkét sarok külső, cipővel érintkező felületén sarkantyút mutatott ki. Bár kaptam terápiás röntgenkezelést és talpbetétet (sarokemeléssel), sajnos tüneteim, fájdalmam nem enyhült. Mire számíthatok? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
„Stan a szerző”, olvasható William Lindsay Gresham 1959-ben kelt levelében, és egyben a regény első magyar kiadásának előszavában a vallomás, amely a Rémálmok sikátorát a személyes indíttatású írások sorába emeli. Az önző, gátlástalan és törtető főhős, Stan Carlisle mélyrepülése felér egy szabadeséssel a fóbiák és függőségek mélységeibe. De mit is
Februárban 2606 cégalapítás volt Magyarországon, ami ugyan meghaladja a januári értéket, de mintegy 8 százalékkal még mindig elmarad a 2021-es havi átlagtól. Az Ukrajnához és Oroszországhoz köthető hazai cégalapítások viszont teljesen leálltak az orosz-ukrán háború kezdete óta.
A megfelelő avulásmenedzsment segít csökkenteni a meghibásodások miatti termelésleállások idejét, miközben a túl nagy alkatrészkészletek tartása is elkerülhető vele.
Margaret Atwood írói világának teljesen új oldalát ismerhetjük meg a Rendbomlásból, amely egy rendhagyó novellafüzér, egy sajátos „irodalmi fényképalbum”. Az eredetileg 2006-ban megjelent kötetet magyarul idén tavasszal vehetjük kézbe először, Csonka Ágnes fordításában. A tizenegy történettel A Szolgálólány meséjének világhírű írója megmutatja, hog
A második töltőközpont már nem Németországban lesz. A teljes anyag Nyáron megnyílik az Audi új töltőközpontja címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.