Szintlépésnek nevezte az e-bejelentő idei elindulását a szolgáltató állam kiépítésében a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a projekt hétfői budapesti zárórendezvényén, amelyen elhangzott az is, hogy az adatváltozás-kezelési szolgáltatás kiterjesztésével évente akár mintegy 140 milliárd forintos adminisztratív tehercsök
Egy „most vasárnap” tartott országgyűlési választáson az aktív szavazók 49 százaléka a Fideszre voksolna, s csak 41 százalékuk szavazna a baloldali közös listára – derül ki a Nézőpont Intézet kutatásából.
Naftali Bennett izraeli miniszterelnök szerint előrelépés történt Kijev és Moszkva között a közvetítés során, de még mindig nagy köztük a különbség, és a holokausztot nem szabad semmihez sem hasonlítani - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál hétfőn, Volodomir Zelenszkij ukrán államfő hétfő esti, az ukránok helyzetét
Jelentős változásokat hozott a férfi teniszezők világranglistáján a vasárnap véget ért, ötödik Grand Slam-tornaként is emlegetett Indian Wells-i viadal.
„Ellátogattam a baloldal sajtótájékoztatójára, hogy megnézzem, mit mondanak el, hogyan sértik meg a törvényt. A döbbenetes gátlástalanságuk igazán csak ott derült ki” - posztolta Kocsis Máté, az ellenzéki sajtótájékoztatóról, miután a parlamenti “nagybizottság” meghallgatta Orbán Viktort az EU-csúcs előtt.
A The War Zone alaposan megvizsgálta a videofeltételt, és összevetette a műholdképekkel. Kiderült, hogy nem ott és nem akkor készülhetett, ahol és amikor az oroszok állították róla.
Tavaly február óta folyamatosan emelkednek a lakbérek a koronavírus-járvány első évében bekövetkezett visszaesést követően, idén februárban országosan 16,1, Budapesten 16,5 százalékkal nőttek a bérleti díjak az előző év azonos időszakához képest - derül ki a hétfőn közzétett KSH-ingatlan.com lakbérindexből.
A Forma-1 a 2022-es, teljesen új szabályaival erős jövő elé néz. Bahrein volt a sportág új korszakának nyitófutama, a korábbi F1 pilóta, GPDA-igazgató és motorsport-tanácsadó Alex Wurz pedig kijelentette: “100 százalékig meg vagyok győződve arról, hogy ez hosszú távon közelebb húzza majd egymáshoz a csapatokat. Egyrészt az aerodinamika miatt, másré
Gránátokat dobtak és tüzet nyitottak az orosz katonák a tüntető ukrán civilekre Herszonban. A borzalmas pillanatról videófelvételt is készített az egyik tüntető, amelyen látszik: a tüntetők között robbannak fel a gránátok.
A befektetők szempontjából kiemelt fontossággal bír az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, amely múlt héten elindította az új kamatemelési ciklust az infláció megfékezése miatt. Sok elemzőt aggaszt azonban, hogy a Fed egy esetlegesen lassuló gazdaságban szigoríthat, és utóbbi teóriát támasztja alá a Morgan Stanley legutóbbi elemzése. A bank ele
Egy felmérés szerint nyolcszázezer nyugdíjas jelezte, hogy rugalmas feltételekkel újra dolgozna - mondta az Országos Szövetkezeti Tanács (OSZT) elnöke hétfőn Debrecenben az MTI szerint.
Igaz, hogy rendkívül lassan fejlődnek a növények a sokévi átlagnál hűvösebb időben, de már akkor is igyekezni kell befejezni a metszést, illetve a tél végi lemosópermetezést. Nagyon hiányzik a csapadék, de ha végre megérkezik, akkor azonnal védekezni kell az őszibarack tafrinás lefélfodrosodása ellen, mert kizárólag a száraz idő akadályozza a terje
Ki ne szeretne császármetszés után minél hamarabb túl lenni a fájdalmakon, erőtlenségen, testi korlátozottságon? Kevéssé ismert, hogy az anya maga is segítheti a gyorsabb felépülését.
A tegnapi napon újabb versenyző számára ért véget a Sztárban sztár: a műsorból ezúttal a gyönyörű énekesnő, Péterffy Lili búcsúzott, aki a Femcafe.hu-nak elárulta, melyik átalakulás volt a kedvence.
Az Európai Unió biztonságpolitikai főképviselője és más uniós vezetők szerint továbbra is fáradhatatlanul szankcionálni kell Oroszországot, és az energiahordozókkal kapcsolatban is szigorításokat kellene bevezetni.
Tizenkilenc évesen mintegy hétszázezer követője van, youtuberként és előadóként is hatalmas sikersztorit írt. Izgalmas, önazonos és ösztönös tehetség: a Popfilterből kiderül, miért rajonganak érte ennyien.
A WRC pilóták tereprallyra váltanak és az idei Dakar győztes csapatában indulnak a Katar Baján március utolsó hétvégéjén. A Hyundai gyári versenyzője először indul tereprally versenyen március 24. és 26. között. Dani Sordo a Baja-világkupa második fordulóján a T3 Lightweight Proto kategóriában mutatkozik be egy Can-Am Maverick-kel. Az autót Nasser
A gyártó jól teljesített 2021-ben. Először 300 ezer felett a legyártott autók száma (Fotó: Porsche) A Porsche AG történelmileg kiváló 2021-es pénzügyi évre tekinthet vissza. "A Porsche történetének legsikeresebbje" - mondta Oliver Blume vezérigazgató az éves jelentés bemutatásán pénteken Stuttgartban. Rekordok születtek mind az árbevétel, mind az ü
A DJI mai bemutatóján a vállalat új ipari drónjával, a Matrice 30 Enterprise-al, és egy sor új ipari termékkel ismerkedhettek meg az érdeklődők: a DJI Dock-kal a távoli műveletekhez, egy új RC-vezérlővel, valamint az új Zenmuse H20N éjjellátó érzékelővel a DJI M300 RTK drónhoz. A DJI most először biztosít egy nagy teljesítményű repülési platformot
A Reaume Brothers Racing két gépet indít a NASCAR Truck Series-ben. Az autók a kamionban voltak, amikor az balesetet szenvedett. A két autó közül az egyik, a 43-as Thad Moffitt-é, a 33-as rajtszámú autót pedig Chris Hacker vezeti. Hacker a 17. helyen végzett a versenyen. Moffitt egy nem ért célba a NASCAR Truck Series szombati,
Az ukrajnai háború elől menekülve 1871 ember, köztük 717 gyermek érkezett vonattal a fővárosba vasárnap - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (Brfk) hétfőn a police.hu oldalon.
Az orosz fosszilis energiahordozóktól való függés leépítését szolgáló beruházásokra 3, a hazánkba érkezett ukrajnai menekültek ellátására, integrálására szolgáló lépésekre pedig 18 napon belül rendkívüli támogatási igényt nyújthatnak be az érintett tagállamok, így Magyarország is az Európai Bizottsághoz – derült ki a testület hétfői közleményéből.
Idén tavasszal új évaddal jelentkezik a Tv2 népszerű vetélkedője, amiben a jól ismert párok férfi tagjai versengenek úgy, hogy szívük hölgye dönt sorsukról. Már azt is tudni, hogy mely hazai hírességek lesznek láthatók a műsorban.
A tavasz egyértelműen a pulóverek szezonja: lekerülnek a nagykabátok, és ahogy melegszik az idő, gyakran szaladgálunk egy szál pulóverben. Nem meglepő, hogy ilyenkor sokan szeretnének beszerezni néhány igazán trendi pulóvert. A tökéletes szabású pulcsit azonban nem feltétlenül könnyű megtalálni. A kínálat nagyon széles, és olykor nehéz eldönteni, h
Betiltotta a Facebookot és az Instagramot hétfőn Oroszországban egy moszkvai bíróság, miután anyacégüket, az amerikai Meta Platforms IT-óriásvállalatot "szélsőségesnek" minősítette.
Az elmúlt évtizedben a migrációs válságon át a covid-járványig tartó folyamat újragenerálja a világot – hangzott el a Kommentár folyóirat új számának bemutatóján.
Március 20-án megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt a mintegy négy év alatt felújított szabadkígyósi Wenckheim-kastély - közölte közösségi oldalán a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram.