Paulo Dybala a nyáron szabadon igazolható játékosként távozik a Juventusból hét év után, miután az új szerződéssel kapcsolatos tárgyalások megszakadtak.
Minden betegre legalább egy ember jut, akinél még nem jelentkeztek a cukorbetegség tünetei, ezért nem is tud róla. Figyelemfelhívó tünet lehet a szomjúság, a nehezen gyógyuló seb, de a diabétesz az esetek többségében kezdetben tünetszegény, a panaszok alapján nehezen felismerhető.
A szervezet hétfői közgyűlése után kiadott közleményben a többi között annak tisztázását kéri, hogy milyen hatástanulmányok előzték meg a 95-ös benzin és a gázolaj ármaximumának megállapítását, milyen szakmai egyeztetést folytattak le a rendelet kiadása előtt, ki a felelős a részletszabályzat kidolgozásáért, illetve mérik-e a rendelet hatásait.
Épségben találtak rá arra a nyolc hónapos csecsemőre, akit édesanyja hagyott magára egy teljes éjszakán át az amerikai Louisiana állambeli Baton Rouge-i mezőn.
A menekülteket segítő civil szervezetek is a csarnokba költöztek a pályaudvarról, köztük a Migration Aid is, amit a kormány éveken át sorosozott. Most azt mondják: senkit sem akarnak megbélyegezni.
Oroszország a jelenlegi körülmények között nem kívánja folytatni a Japánnal kötendő békeszerződésről szóló tárgyalásokat - közölte hétfőn Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt beszélt arról is, hogy „a fejenként másfél millió forint lehívásához Magyarországnak szigorú korrupcióellenes szabályokat kell hoznia”.
A Down-szindróma egy veleszületett rendellenesség, amely nem gyógyítható. A becslések szerint minden hatszázadik gyermek szenved a 21. kromoszómapár hibás osztódása miatt bekövetkezett betegségtől. Emiatt határozott úgy 2011-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete, hogy március 21. legyen a Down-szindróma világnapja.
Márciusban számos újdonsággal találkozhatnak a látogatók a Magyar Nemzeti Múzeumban. Újra kinyitották a múzeum körúti épület emblematikus Széchényi-termét, ahol megtekinthetőek a méltán híres Herczog-ezüstök. Megtekinthető az immár hagyománnyá vált hónap műtárgya részeként József főherceg rendkívül díszes vadászkése. Új arculata lett a múzeumnak, m
Debütáló oválfutamára kerített sort az IndyCarban a hétvégén, rögtön hatodik lett Jimmie Johnson. Ezek után naná, hogy megjött az étvágya a még nagyobb falatokra is. Sokan nagyon sokat vártak tőle, Jimmie Johnson pedig nem is okozott csalódást. A hétszeres NASCAR Cup-bajnok élete első (legalábbis az IndyCarban első) oválfutamán egy kiváló hatodik h
A tartósan vízhiányos időszakban nem kell vízkészletjárulékot fizetniük a mezőgazdasági termelőknek, és vízjogi engedély nélkül, bejelentést követően egyszer rendkívüli öntözési célú vízhasználat lehetséges.
A Wall Street nagyágyújának tartott Goldman Sachs tőzsdén kívüli (OTC) kriptovaluta kereskedelmet bonyolított le a Galaxy Digital pénzügyi vállalattal. A
Már csak kevesebb, mint két hét és kezdetéti veszi az országgyűlési választás. Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter „Beszéljünk az utolsó két hétről” címmel videóban buzdította szavazóit, miközben elárulta, milyen kampányüzeneteket fognak eljuttatni háromezer településre április 3-ig.
A háború következményei az élet minden szintjére átgyűrűznek. Már rövidtávon is érezhetővé válnak a hatások a háztartásokban is. Hiánytermékek, energiaszűke, magasabb árszint… Alternatív beszállítói piacok keresése, új beszerzési csatornák felkutatása jelenthet megoldást – olvasni a választ különböző fórumokon, ez azonban közel sem ennyire egyszerű
Már az első délelőtt több száz menekülőnek segítettek a budapesti BOK csarnokban hétfőn megnyitott humanitárius tranzitponton - közölte a Miniszterelnökség hétfő délután az MTI-vel.
Milyen lesz a bordeaux-i bor íze 2050-ben? Franciaország egyik leghíresebb bortermelője olyan kísérlet végrehajtására készül, amelyet a borágazatban eddig még senki sem próbált meg.
Három év után végleg megszűnik Hodász András Youtube-csatornája a Papifrankó. Egy a megszokottnál hosszabb videóban jelentette be a pap-influencer, hogy csatornájuk véglegesen megszűnik. Indoklásában kiemelte, hogy nem felső nyomásra, hanem saját döntésként határoztak a csatorna végleges megszüntetése mellett.
Megújul a H6-os ráckevei hév, ezzel együtt Szigetszentmiklóson a József Attila-telep megálló is. A Budapest Fejlesztési Központ építészeti tervpályázatot hirdetett a hévmegálló új előterének és egy parkolóház építésének a megtervezésére. A pályamunkák beérkezésének a határideje 2022. május 10-e, az eredményhirdetés június 3-án lesz - írja Vitézy Dá
Azután, hogy a magyar gazdaság 7,1 százalékos növekedést produkált 2021-ben, ezzel együtt nagyságrendileg 15 ezer milliárd forint értékben valósultak meg beruházások, amivel uniós összevetésben az élbolyban vagyunk. Ez már az egymást követő hatodik negyedév volt, amikor a magyar gazdaság egésze bővülni tudott, ráadásul úgy, hogy meghaladta a korona
Mintegy százezer ukrán gyermek beiskolázására készül Spanyolország. A német kormány aggódik a belgiumi atomerőművek miatt. Náci karszalaggal illusztrálják a Nestlé logóját, amiért nem vonul ki Oroszországból.
Steffen Hebestreit kormányszóvivő tájékoztatóján kifejtette, hogy a német hadseregnek (Bundeswehr) nemigen vannak nélkülözhető fegyverei vagy egyéb felszerelése, ezért a kormány német gyártóktól vásárolt új fegyverekkel támogatja Ukrajnát.
Az aktív szavazók 49 százaléka a Fideszre voksolna, ha most vasárnap tartanák az országgyűlési választást, és 41 százalékuk voksolna a baloldali közös listára.
Ha azt mondod, Toyota, rávágom, hogy Prius, Corolla vagy Yaris, esetleg Land Cruiser… na de a fiatalabb, fiatalosabb korosztályt már nem ezek a típusok mozgatják meg. Manapság inkább már a trendeknek megfelelő crossovereket keresi mindenki. A japánok pedig nem hagyják ki a ziccert, és persze kiszolgálják az ő igényeiket, mégpedig minden szinten – e
A Sztárban Sztár vasárnapi adásában már duetteket is énekeltek a versenyzők. Stohl András és Vavra Bence egy Grease-dalt adtak elő, a zsűri pedig alig jutott szóhoz.
„A saját szememmel bizonyosodhattam meg róla, hogyan csapja be a baloldal a közvéleményt” – fogalmazott az ülést követő ellenzéki sajtótájékoztató kapcsán Kocsis Máté.
Megújulnak a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállító- és közönségforgalmi terei, a kertet összenyitjuk a Károlyi-kerttel, így a legnagyobb magyar költőnk kétszázadik születésnapját méltó módon ünnepelhetjük meg – mondta Demeter Szilárd, az intézmény főigazgatója a ma tartott sajtótájékoztatón, ahol látványterveken keresztül ismertették a múzeum átalakításá
Az F1 folyamatosan monitorozza a Szaúd-Arábiában kialakult helyzetet. Napokkal ezelőtt a jemeni houthi csoport megtámadott egy Aramco elosztóüzemet Jeddah-ban, majd rakétákkal és drónokkal lőtték az energia és víztisztító létesítményeket. A Reuters információi szerint tegnap a Jemenben harcoló szaúdi koalíció közölte, elfogtak és megsemmisítettek e
Visszatérő vád, hogy a jelenlegi kormányzat gázfüggőségbe taszította az országot. Ezzel szemben a valóság az, hogy hazánk villamos energia termelésének szerkezete folyamatosan átalakul. Mi több, Magyarország folyamatosan kereste a nyomasztó függőséget csökkentő megoldásokat Európa közepén, mindenféle tengeri kijárat nélkül, lényegében külső segítsé
A gödöllői és a csömöri HÉV-ek megújulása új lendületet vett. A fejlesztés során a metróvá alakítás tervezése is elindult, a Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) és a tervezési munkákkal foglalkozó Főmterv vezetője, a XVI. kerület országgyűlési képviselőjének illetve a polgármesterek jelenlétében írta alá a szerződést módosító dokumentumokat.
Gyergyószentmiklós – Döbbenetes incidens árnyékolta be az FTC férfijégkorong-csapatának gyergyószentmiklósi sikerét: az Erste-liga elődöntőjének harmadik meccsén a zöld-fehérek 7-0-ra nyertek a Gyergyói HK vendégeként, majd a mérkőzés után valaki megütötte a vendégek vezetőedzőjét, Fodor Szabolcsot.