Sokan nem is gondolnák, de az alvási zavarok jelentősen növelhetik a stroke kialakulásának esélyét, a fiatalabb inszomniások pedig még nagyobb veszélyben vannak.
Alekosz és Szőcs Reni vitája azzal kezdődött, hogy az énekesnő megosztotta közösségi oldalán, mit írt neki az egykori ValóVilág győztes. Nos, a történet itt nem ér véget, Alekosz ugyanis nehezményezi, hogy Reni közzétette privát üzeneteit, és perrel fenyegetőzik.
A pénzügyminiszter szerint nem az infláció, hanem a gazdasági teljesítmény miatt nőtt óriásit az áfabevétel. Varga Mihály gazdaságilag nehéz időszakra számít.
Ismét egy télies éjszaka előtt állunk, ami a hőmérsékleteket illeti. Nulla fok fölött mindössze a Balaton parton, illetve a nagyobb városok belterületein maradhat a hőmérséklet, máshol viszont bőven fagy majd.
Budapesten új tranzitpont nyílt, a Puskás Aréna mellett a BOK csarnokban. A vonattal érkező menekülteket a fővárosi pályaudvarokról buszokkal odaviszik, és az eddigieknél sokkal jobb körülmények között kaphatnak segítséget. Nem a vasútállomáson, a vágányok között, hanem egy tágas csarnokban. Van étel, ital, orvos, internet, gyerek-sarok. Akinek szá
Az elektronikus fizetési infrastruktúra évközben tapasztalható, dinamikus fejlődése 2021. negyedik negyedévében megtorpant, azonban a kártyahasználat népszerűsége ugrásszerűn bővült a vásárlók körében. A Magyar Nemzeti Bank tavaly október-decemberi időszakra vonatkozó pénzforgalmi adatai alapján az év végén a belföldi vásárlási tranzakciók darabszá
Az Európai Unió kész további szankciókat bevezetni Oroszországgal szemben az ukrajnai inváziója miatt - jelentette ki Josep Borrell uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben, a tagországok külügy- és védelmi minisztereinek közösen tartott tanácsülését követően hétfőn.
Nősülésre adja a fejét Tom Hiddleston. A nők bálványa és szintén színész szerelme egy közös darab kapcsán találkoztak három évvel ezelőtt, legutóbbi nyilvános megjelenésükkor pedig mindenkinek szemet szúrt egy csillogó eljegyzési gyűrű.
Az Európai Unió kész további szankciókat bevezetni Oroszországgal szemben az ukrajnai inváziója miatt - jelentette ki Josep Borrell uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben, a tagországok külügy- és védelmi minisztereinek közösen tartott tanácsülését követően hétfőn.
Az ukrán-orosz konfliktus komoly élelmiszerbiztonsági kérdéseket és kockázatot vet fel – mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn Brüsszelben magyar újságíróknak, az EU-tagországok mezőgazdasági és halászattal foglalkozó minisztereinek tanácskozását követően.
A légi felvételen bemutatják, hogy milyen volt az üzletház a robbanás előtt, milyen járművek mozogtak a környéken és a támadás utáni hatalmas robbanást is rögzítették.
A Magyar Labdarúgó-szövetség (Mlsz) hétfőn rövid közleményben tudatta, Willi Orbán egészségügyi problémákkal küzd, ezért kétséges, hogy csatlakozni-e tud a válogatotthoz.
Komoly élelmiszerbiztonsági kérdéseket és kockázatot vet fel az ukrán-orosz konfliktus – mondta Nagy István agrárminiszter ma Brüsszelben magyar újságíróknak, az EU-tagországok mezőgazdasági és halászattal foglalkozó minisztereinek tanácskozását követően.
Az Egyesült Királyság kormánya arra készül, hogy beavatkozzon és ideiglenesen átvegye a Gazprom orosz gázóriás brit kiskereskedelmi beszállítói részlegének irányítását, mivel a vállalatok megszakítják kapcsolataikat az orosz vállalkozásokkal – közölte hétfőn a Bloomberg News.
Az ukrán-orosz konfliktus komoly élelmiszerbiztonsági kérdéseket és kockázatot vet fel - mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn Brüsszelben magyar újságíróknak, az EU-tagországok mezőgazdasági és halászattal foglalkozó minisztereinek tanácskozását követően.
Veszélyes javaslatok vannak az asztalon - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn a Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével tartott tanácskozása után. Hétfő esti összefoglaló az orosz-ukrán háború legfontosabb történéseiről.
Ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, a magyar hadsereg ugyan kimarad a orosz-ukrán háborúból, de Kárpátalján élő, magyar származású katonák részt vesznek a harcokban. Ketten sajnos már el is estek a harcmezőn. Egyikük Kis Sándor katonai tengerész.
A londoni egyesület nem vehet részt játékoseladásban és -vásárlásban, emellett fel kellett függesztenie a jegyértékesítést, és a szurkolói boltokat is be kellett zárnia.
Negyvennapos kedvezmény bevezetéséről döntött az olasz kormány az üzemanyagárak megállítására, miközben egyes élelmiszerüzlet-láncok két üvegben szabták meg az egyszerre vásárolható étolaj mennyiségét.
Februárban tovább élénkült a kiadó lakások piaca és új rekord született. A Ksh-ingatlan.com lakbérindex szerint országos szinten 2 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak januárhoz képest, éves összevetésben pedig 16,1 százalékos volt az emelkedés. Márciusban ráadásul tovább élénkült a piac, amiben szerepet játszik az Ukrajnából menekülők által táma
Ha közeli vérrokonának gluténintoleranciája (cöliákia) van, érdemes ellenőriztetnie magát abban az esetben is, ha nem tapasztalja a tipikus tüneteket! Esélye van ugyanis annak, hogy Ön is érintett, és a betegségnek más egészségügyi következményei is lehetnek.
A munkaerőpiaci igények kielégítésére létrehozott közösségi oldalról itthon még nem készült olyan kutatás, amely a felsőfokú végzettségűek véleményét gyűjtötte volna össze. Egy friss felmérés szerint a felhasználók álláskeresésre használják leginkább a LinkedIn-t, és a többi platformhoz képest a legmegbízhatóbbnak tartják. Úgy gondolják, ez a „munk