2022. március 21. hétfő

márc. 21
7:48
Zelenszkij szerint tárgyalások nélkül nem érhet véget a háború (ATV)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjújában ismételten kifejezte készségét a közvetlen egyeztetésekre Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
márc. 21
7:48
Felszámolás alá került a Szabó Zsolt fideszes képviselő körzetében a semmiből közbeszerzéseket nyerő cég (444.hu)
Csapdába kerültek a projektekbe beugrasztott kistelepülések. A különös körülmények között kiválasztott cég fejre állt, a munkákat nem fejezte be. A költségek közben elszálltak, a polgármesterek csak abban bízhatnak, hogy az állam beszáll, és eltakarítja a romokat.
márc. 21
7:48
A South Park hatalmas koncerttel ünnepli 25. évfordulóját (Márkamonitor)
Az itthon is közkedvelt South Park bombasztikus koncerttel ünnepli meg a szókimondó sorozat 25. születésnapját a coloradói Red Rocksban. A koncertre az alkotók, Trey Parker és Matt Stone, valamint a Primus és Ween formáció közreműködésével augusztus 10-én kerül sor. A nagyszájú örök negyedikesek történetében már a kezdetektől fontos szerepet játszi
márc. 21
7:48
Balatoni József: Mondhatják, hogy „baloldal, Soros meg Brüsszel”, de tényleg nem erről van szó (WMN)
„Tanítani akarunk, de nem mindegy, hogyan.”
márc. 21
7:48
Szégyen: algoritmussal csaltak góban (Bitport)
Kínában a sportszövetség felfüggesztett egy játékost, mert kiderült, mesterséges intelligenciával turbózta fel tudását.
márc. 21
7:48
Oroszországban 30 független hírportált tettek elérhetetlenné (Mínuszos)
Közel harminc független hírportált, köztük a brit BBC honlapját zárolta a napokban az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor) az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint. A letiltott hírportálok között több ukrán és egy észt sajtóorgánum is van. Az érintett internetes honlapok ugyanakkor virtuális magánhálózaton (VPN) k
márc. 21
7:48
Nem számít hányan buknak el, csak az, amit a közösségi médiában látnak az európai életről (Növekedés)
Menekültek százezrei érkeznek Ukrajnából Magyarországra, de eközben az illegális migráció sem szűnt meg a déli határon. 2013 óta tapasztalható jelentős migrációs nyomás az Európai Unió határain. Az illegális határátlépési kísérletek alapján nem lehet megítélni, hányan próbálnak meg valójában bejutni az EU-ba. Ma már nem számít, hogy van-e kereslet
márc. 21
7:48
Zelenszkij: Isten ítélőszéke elé fogtok kerülni! (Mandiner)
Az ukrán elnök szerint az oroszok „továbbra is elképzelt nácik után kutatnak, akik ellen állítólag meg akarják védeni népünket”.
márc. 21
7:48
Több mint 5000 éves a világ egyik legrégebbi csillagászati emlékműve (Helló Magyar)
Krisztus előtt 3200 körül a neolitikumban épült az Írországban található ősi emlékmű, a Newgrange.
márc. 21
7:48
Hol korlátozza leginkább az állam a netet (BitcoinBázis)
A Freedom House jelentése szerint az internetet továbbra is előszeretettel ellenőrzik az állami szervek világszerte. Állami kontroll A 2021-re vonatkozó
márc. 21
7:48
Villanybuszok álltak forgalomba Budapest agglomerációjában (Villanyautósok)
Budakeszi után hamarosan Budaörs, Törökbálint és Diósd térségében is megjelennek az elektromos Mercedes-Benz eCitaro autóbuszok. A teljes anyag Villanybuszok álltak forgalomba Budapest agglomerációjában címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
márc. 21
7:50
Jansa: Visszatérnek Kijevbe a szlovén diplomaták, hogy példát mutassanak az uniónak (Mandiner)
A diplomaták önként döntöttek a visszatérés mellett.
márc. 21
7:52
Bayer Zsolt: Bástya elvtárs telefonál Deák Dánielnek (Mandiner)
Akinek még ebből sem volt kristálytiszta, hogy ez egy pszichopata, most cáfolhatatlan bizonyíték áll rendelkezésre.
márc. 21
7:54
Az oroszok elleni olajembargót fontolgatja az Európai Unió (Infostart)
Az orosz olajnak az uniós országoknál kevésbé kitett Egyesült Államok és az Egyesült Királyság korábban döntött erről, de az európai vezetők eddig amellett voltak, hogy az energiahordozókat ne érintsék a szankciók, ezt szorgalmazza a magyar kormány is. Meg is emelkedett a hírre a kőolaj ára hétfő reggel.
márc. 21
7:54
Izgalmas újdonságokkal és programokkal vár április 2-án a Grill Fesztivál (Spa Trend Online)
A Grill Fesztivál és Vásár idén tavasszal is megnyitja kapuit, hogy ünnepi hangulatban köszöntse az újabb grill szezont! Április 2-án egész nap a szabadtéri sütésé lesz a főszerep finom ételekkel, neves szakácsokkal és izgalmas újdonságokkal!
márc. 21
7:54
A vártnál is nagyobb mértékben drágulnak az építőanyagok (ATV)
A vártnál is nagyobb mértékben drágultak az építőanyagok, az építkezések átlagos anyagköltsége január óta összességében mintegy 20 százalékkal nőtt, de egyes kategóriáknál az áremelkedés hamarosan eléri a 30 százalékot is - írta a Világgazdaság hétfőn.
márc. 21
7:54
Az ukránok több mint 90%-a hisz országa győzelmében, Zelenszkij a harmadik világháborúra figyelmeztet (Igényesférfi.hu)
Az Egyesült Nemzetek Szervezete szerint eddig mintegy 10 millió ukrán hagyta el otthonát, köztük azok, akik elhagyták az országot, és azok, akik a határon belül maradtak.
márc. 21
7:54
Varga Judit: A háború egyet jelent a családok felbomlásával (Demokrata)
„Mi nem katonákat látunk, hanem apákat és fiakat, gyászoló édesanyákat.”
márc. 21
7:54
Videón mutatjuk a brutális, halálos áldozatokat követelő kijevi robbanást (Mandiner)
Átütő erejű orosz tüzérségi támadás ért lakóházakat és egy bevásárlóközpontot.
márc. 21
7:54
Üres a Nyugati, mától máshová érkeznek a menekültek (Forbes)
A Keleti melletti BOK-csarnokban segítenek a menekülteknek.
márc. 21
7:54
„Pillanatok alatt hullhatott semmivé az életük” – így segítenek szakértők, és így segíthettek ti a menekülteknek (egy.hu)
Menekültek százezrei érkeztek Magyarországra, akiknek segítségre lehet szüksége – testileg és lelkileg is. Ezért pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek fogtak össze és pro bono segítenek lelki támogatást nyújtani az érkezőknek. De hogyan viselkedjünk mi külső szemlélőként, önkéntesként, szállásadóként a menekültekkel? És mindeközben hogyan őriz
márc. 21
7:56
Balog Zoltán: Mindig lesz háború, de mindig eljön a szabadítás is (Demokrata)
Az Ukrajnából menekültek számára szerveztek áhítatot vasárnap.
márc. 21
7:56
Tarlós: „Csecsemőként felsírtam volna, ha Márki-Zayról álmodom” (Mandiner)
Budapest korábbi főpolgármestere elmondta: tíz évig vezette a fővárost, de soha nem jutott eszébe, hogy „odakéredzkedjen a miniszterelnöki székbe”.
márc. 21
8:00
A fideszesek negyede szerint is szükség lenne miniszterelnök-jelölti vitára (rtl.hu)
Inkább a fiatalabbak igénylik a vitát.
márc. 21
8:03
Időjárás: a héten megérkezhet az igazi tavasz, 22 fokot is mérhetünk (Blikk)
Az időjárás-előrejelzés szerint a héten megérkezhet a tavasz, keddtől 15 fok feletti hőmérsékletet is mérhetünk.
márc. 21
8:06
Szörnyű a helyzet Mariupolban, de nem adják fel az ukránok – a háború hétfői történései percről percre (Infostart)
Hétfőn arról tanácskozik az Európai Unió, hogy csatlakozzon-e az Egyesült Államok és Egyesült Királyság által korábban meghirdetett Oroszországgal szembeni olajembargóhoz. Kijevben lakóépületeket ért rakétatalálat. Az ukrajnai háború hétfői történései percről percre. (Nyitóképünkön ukránok homokkal töltenek meg zsákokat a városuk védelméhez a dél-u
márc. 21
8:06
Eljárás indulhat Joe Biden fia ellen (HírTV)
Igaz az adócsalással vádolt Biden-fiú laptopjáról szóló történet.
márc. 21
8:06
Zelenszkij: Tárgyalások nélkül nem vethetünk véget a háborúnak (Demokrata)
Volodimir Zelenszkij ismételten kifejezte készségét a közvetlen egyeztetésekre.
márc. 21
8:06
5000 nyomtatót törtek fel Oroszországban, amire Ukrajna támogató üzenetet küldenek hekkerek (rtl.hu)
Az online térben is zajlik az orosz-ukrán háború, a hekkerek mindkét oldalon felvették a harcot. Múlt hét szombaton leállt a Kreml honlapja és több más orosz kormányzati portál is, a támadásért az Anonymous csoport vállalta a felelősséget. Keleti Arthur, kibertitok jövőkutatóval beszélgettünk arról, vajon eldönthetik-e az orosz-ukrán háború kimenet
márc. 21
8:08
Újabb rakétakísérletet hajtott végre Észak-Korea (HírTV)
Vélhetően Dél-Fongan tartományból lőtték ki a rakétákat, amik a Sárga-tengerbe csapódtak.
márc. 21
8:12
Kijevi polgármester: Lakóházakat ért tüzérségi támadás (Demokrata)
„Több robbanás volt a fővárosi Podil kerületben” – írta  Vitalij Klicsko Telegram-oldalán.
márc. 21
8:12
Több tucat iszlamista harcos holttestét találták meg az iraki Moszulban (Demokrata)
Az ENSZ szerint a dzsihadisták rémuralma alatt több mint kétszáz tömegsírt áshattak.
márc. 21
8:12
Leclerc csúnyán megviccelte csapatát az utolsó körökben (Racingline)
A Ferrari rég nem látott jó formában indította a 2022-es Forma-1-es szezont. Az olasz istálló már a tesztek folyamán is remekelt és ennek fényében az első futamon kettős győzelmet arattak Bahreinben. Charles Leclerc nyerte meg a verseny Carlos Sainz előtt, azonban előbbi versenyző az utolsó körökben alaposan megijesztette a Vörösk mérnökeit. A tegn
márc. 21
8:18
Kijevben lakóházakat és bevásárlóközpontot ért találat – hétfő reggeli hadihelyzet (Infostart)
Szumi városában ammóniaszivárgást észleltek. Mariupolban továbbra is egymást vádolják a felek a civilek veszélyeztetéséért, az ukránok leszögezték, hogy a körbekerített kikötőváros esetében sem lehet szó megadásról. Leváltották a csernobili dolgozókat.
márc. 21
8:18
Nocsak: mégis van félnivalójuk Orbánéknak? Kijött egy kutatás a választás előtt, és olyat mutat, amit a kormány nagyon nem szeretne látni (Blikk)
A Publicus Intézet felmérése szerint többen szeretnének kormányváltást, mint azt, hogy a jelenlegi kabinet folytassa.
márc. 21
8:18
Korda György azt állítja: már tíz éve tudja, hogyan fog meghalni (ATV)
Egy jósnő árulta el neki, valamint azt is, hogy védőangyal van körülötte, az énekes pedig hisz ezekben.
márc. 21
8:18
Kína három mesterséges szigetetet is felfegyverzett a Dél-kínai-tengeren (444.hu)
Egy amerikai parancsnok szerint hajó- és légvédelmi rakétarendszerekkel, lézer- és zavaróberendezésekkel, illetve vadászgépekkel pakolták tele a szigeteket.
márc. 21
8:18
A Tesla német gyára kedden elstartol, sok prominens lesz az avatón (Autószektor)
A brandenburgi tartományi kormány tájékoztatása szerint kedden a terveknek megfelelően indulhat a Tesla új gigagyára a Berlin melletti Grünheide-ben. Így kell kinéznie a Tesla gyárának, ha végleg elkészül. Grünheidében még folynak az építkezések, de a gyártás a tervek szerint március 22-én indul. (Fotó: Tesla) "Jelenleg nincs olyan tudásunk, ami m
márc. 21
8:21
Merénylet készül Putyin ellen? (Menedzsment Fórum)
Az ukrán titkosszolgálat szerint mérgezéssel vagy fertőzéssel tennék el láb alól az orosz elnököt.
márc. 21
8:24
Hatalmas tömeg búcsúztatta az ultraortodox vallási vezetőt (HírTV)
Félmilliós tömeg gyűlt össze az ultraortodox vallási vezető temetésére Izraelben Hájim Kanyevszki rendkívüli hírnévre tett szert a vallási jog körében meghozott döntéseivel.
márc. 21
8:24
Továbbra is a háborúra figyelnek a befektetők, esés jöhet a tőzsdéken (Portfolio)
Ma is elsősorban az ukrán hírekre figyelhetnek a befektetők, az oroszok tegnap ultimátumot intéztek a Mariupolban harcoló ukrán erők felé, amit azonban Ukrajna elutasított, így továbbra is folynak a heves összecsapások. A háború mellett több komoly kockázattal is kell számolniuk a befektetőknek, az amerikai jegybank kamatemelési ciklusba kezdett, a
márc. 21
8:24
400 civil lehetett a mariupoli művészeti iskolában, amelyet az oroszok bombáztak (SzMo)
Az ukrán elnök hajnali beszédében közölte: többen a romok alatt rekedtek, egyelőre nem tudják, hányan maradtak életben.
márc. 21
8:24
Titkos és ősi keresztény kódot rejtene a Windows XP operációs rendszer? (Promotions)
Az összeesküvés-elméletekben hívők szerint egyértelmű a dolog.
márc. 21
8:24
Kikapaszkodni az újabb Demszky-korszakból (Demokrata)
Ha a főváros cserben hagy bennünket, a kormány mellénk áll a fejlesztésekben – mondta Dunai Mónika a Demokratának.
márc. 21
8:24
Szlovénia visszaküldi diplomatáit Kijevbe (Demokrata)
Janez Jansa szlovén miniszterelnök bejelentette, hogy országának diplomatái visszatérnek az ukrán fővárosba.
márc. 21
8:24
Több mint 600 hathatársértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén (Demokrata)
Az elmúlt héten az ország területén 1613 határsértőt tartóztattak fel.
márc. 21
8:24
Új, könnyen telepíthető kamerarendszer (GépMax)
Az újratölthető akkumulátorra kötött kamera mágnessel, a monitor pedig tapadókoronggal vagy konzollal rögzíthető.
márc. 21
8:24
Két ország szólhat még bele az Eu repceellátásába (Mezőhír)
Ma senki nem tudja megmondani, hogy milyen lesz a kanadai vagy az ukrán repcetermés, csak az ausztrál biztos.
márc. 21
8:24
Éheznek, kényszervágják a marhát, baromfit az ukrán gazdák (Agrárágazat)
Minden nap harc a megszállt ukrán vidék mezőgazdaságában, ahol le kell vágni az állatokat, mert nincs élelem, nincs takarmány.
márc. 21
8:24
Csomagolási fogások, titkok, amikre talán sosem gondoltál (Transpack)
Csomagolás a konyhában és az élelmiszeriparban – újabb ötletek a mindennapokhoz.

Keresés