Lényegesen több szárazföldi erő fog állomásozni a szövetség keleti részén. A NATO nukleáris és vegyi fenyegetés elleni védelmet szolgáló eszközöket is biztosít Ukrajnának.
Főképp külső kínálati tényezők állnak az infláció megugrása mögött, amely idén elérheti a 7,5-9,8 százalékot, ami „komoly revíziónak” számít a korábbiakban várt 5 százalék körüli értékhez képest – mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági előrejelzéssel és elemzéssel foglalkozó igazgatóságának vezetője a jegybank Youtube-csat
Ukrajna orosz inváziója felvetette valami egészen a közelmúltig szinte elképzelhetetlennek tartott kísértetet: egy kis nukleáris fegyver bevetését egy európai konfliktus során.
Megszakítja kapcsolatát a Royal Antwerppel az egyik szponzora, mert a klub alig egy hónappal azután alkalmazta Marc Overmarst, hogy a szakembernek – kolléganőinek küldött nem helyénvaló üzenetek miatt – távoznia kellett az Ajax labdarúgócsapatának igazgatói posztjáról.
Tenki Réka lett az év színésznője, Sápi Vivien az év közösségimédia-sztárjának járó elismerést kapta, az év vállalkozónője pedig Rácz Judit lett a GLAMOUR Women of the Year megmérettetésen. Hat kategóriában díjazták az inspiráló nőket, összesen 570 ezren szavaztak. A környezettudatosságot szem előtt tartó és a fenntartható divatot reflektorfénybe h
A Borussia Mönchengladbach kapja meg a szombaton botrányba fulladt bochumi mérkőzés három pontját a német labdarúgó Bundesligában. A meccs 70. percében, 2-0-s vendégvezetésnél az egyik asszisztenst fejbe dobták egy bochumi szektorból egy félig teli műanyag pohárral. A játékvezetői stáb és a csapatok az öltözőbe vonultak, majd körülbelül 15 perc utá
A nemzetközi szövetség, a Fiba csütörtökön bejelentette: a női kosárlabda Euroliga az idén is Isztambulban fejeződik be, azaz a török város rendezi meg a négyes döntőt, a Final Fourt.
Borsó- és babfehérje felhasználásával fejlesztett ki húshelyettesítő terméket a Food Control. A termék a Creaveg nevet kapta, az azt megálmodó kutatócsoport küldetése, hogy fenntarthatóbbá tegye a főzési szokásokat.
Palkovics László hangsúlyozta: 2020-ban 460 ember halt meg közlekedési balesetben Magyarországon, ami egy kisebb település lakosságát jelenti. Ezt tarthatatlannak nevezte, és kijelentette: Magyarország célja, hogy 2030-ra 50 százalékkal csökkenjen a halálos közúti balesetek száma, a végcél pedig a "zéró halálozás elérése" - írja az MTI. Magyarorszá
A Crucial Motorsports McLarenje az IMSA Sprint Cupban debütál a jövő hónapban megrendezésre kerülő GTD futamon, Long Beachen. A floridai székhelyű McLaren csapatot a többi Sprint Cup futammal együtt Long Beach is értékelte, hogy kiegészítse idei Michelin Endurance Cup erőfeszítéseit. A 100 perces versenyen Paul Holton a csapat McLaren 720S GT3-val
Ahol füst van, ott vadász is van. Ezzel felvetéssel kezdi cikkét Sean Hannity, a konzervatív beállítottságú politikai elemző, amelynek témája Joe Biden, amerikai elnök fia, Hunter Biden és az ukrajnai biolaboratóriumok finanszírozása. Az oroszok szerint sem megalapozatlan a felvetés.
A Nato tagállamai megerősítették egységüket Oroszországgal szemben és Ukrajna további támogatása mellett - közölte a Nato főtitkára Brüsszelben, az észak-atlanti szövetség rendkívüli csúcstalálkozóját követően csütörtökön.
32,4%-os éves növekedést követően 1203 milliárd forintos forgalommal zárta 2021-et a belföldi online kiskereskedelem. A teljes kiskereskedelmi forgalomból 10,4%-kal részesedő online piac a 2020-as rekord év után vesztett ugyan a sebességéből, de még mindig kétszer gyorsabb volt a 2021-es bővülés, mint a Covid előtti években. A növekedés motorja imm
Izgalmas tanösvények, geotúrák, földalatti felfedezések, kilátópontok, piknikező helyek és alternatív szállások. Csomagoljatok, húzzatok kényelmes túracipőt és irány a Balaton!
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége összeállított egy rövid listát, amit érdemes figyelembe venni, amikor étellel, itallal kínáljuk az Ukrajnából érkező menekülteket. A rendkívüli élethelyzetbe került, sokszor traumatizált emberek, köztük gyermekek esetében a következőket tartsuk szem előtt vendéglátóként vagy adományozóként.
Az orosz rubel tovább erősödött csütörtökön, 96 közelében mozog az árfolyam a dollárral szemben, és az egy hónap szünet után újranyitott orosz tőzsdén is emelkednek az árfolyamok, bár a kereskedés nagyon volatilis.
Az orosz invázió megindulása után a Nyugat igyekszik teljesen izolálni az orosz gazdaságot a nemzetközi piactól, és az ország oligarcháit is folyamatos intézkedésekkel sújtják.
A GLAMOUR Women of the Year gálák természetesen elsősorban a díjátadásról szólnak, amit több hónapos intenzív kampány előz meg a jelöltek és a magazin részéről, hiszen a GLAMOUR olvasói, vagyis ti szavazzátok meg minden alkalommal, hogy kik legyenek Az év női.
Az Agrárminisztérium elkötelezett a zöld, élhetőbb környezet megteremtése mellett, ezt a célt szolgálja a Településfásítási Program is - jelentette ki Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár, csütörtökön Demjénben.
Novák Katalin az elmúlt napokban a magyar–ukrán határ közelében tartózkodott, tegnap pedig beszámolt a tapasztalatairól. A megválasztott köztársasági elnök köszönetet mondott mindenkinek, akik valamilyen módon segítenek abban, hogy a menekültek megfelelő ellátásban részesüljenek, amikor megérkeznek Magyarországra. Továbbá közölte, hogy a felajánlás
Magyar és külföldi előadók hosszú sorával és izgalmas panelbeszélgetésekkel várja március 29-ei Biztosítás 2022 konferenciáján a Portfolio mindazokat, akik a biztosítási szektorban dolgoznak vagy a piac iránt érdeklődnek.
19 ezer támogatói döntés született a Vidékfejlesztési Program agrár-környezetgazdálkodási és az ökológiai gazdálkodási programjában – mondta Nagy István agrárminiszter.
Döntöttek Ukrajna további támogatásáról is. Főként védelmet biztosító eszközöket, köztük nukleáris és vegyi fenyegetés elleni védelmet szolgáló eszközöket biztosítanak nekik.
A Hungarian Wine Summit eredeti időpontját „elvitte a covid”, ám az időpontváltás nem lehetett volna szerencsésebb, a találkozó bázisául szolgáló közösségi standot ugyanis Kelet-Közép-Európa legnagyobb élelmiszeripari és HoReCa szakkiállításán, a Sirha Budapesten nyitották meg.
19 ezer támogatói döntés született a Vidékfejlesztési Program agrár-környezetgazdálkodási és az ökológiai gazdálkodási programjában – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön.
A szomszédunkban zajló események következtében számíthatunk-e a kibertámadások növekedésére? Ez az egyik leggyakoribb kérdés, amit feltesznek Oroszország ukrajnai offenzívája óta.
Csütörtökön hivatalosan is összeültek az európai- és amerikai vezetők az ukrajnai háború miatt összehívott NATO-csúcson. Az eseményen az ukrán elnök is részt vett.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra kérte a NATO-t, hogy a szövetség összes repülőgépének és harckocsijának egy százalékát biztosítsa Ukrajna számára, továbbá adjon több rakétavetőt, légvédelmi rendszert és hadihajók elleni fegyvert.
„Ettől volt hideg a hidegháború. Tehát aki először lő atomfegyverrel, az másodikként hal meg. Lehet, hogy Putyin meg a köre túlélnék egy bunkerben, de még az ükunokáik sem jöhetnének a felszínre” – hangsúlyozta.