Mi köze a háborúnak a húsfogyasztáshoz, és miért nem megoldás, ha beszántjuk a parlagon heverő területeket? Mi a gond az atomerőművekkel, és milyen, előre nem látható környezetkárosító hatásuk van az ukrajnai eseményeknek? A szakértő segít eligazodni egy sor fontos kérdés között.
Egy hónapja tört ki az orosz-ukrán háború, és egyelőre nem látszik a vége. A veszteségek már most borzalmasak, több tízezer katona, több ezer civil vesztette életét, Ukrajna pedig romokban van. Milliók menekültek el az országból, sokan közülük hazánkban keresnek menedéket. Egy ilyen esemény, pláne azonnal a pandémia után komoly terheket rak Európa
Demonstrációt tartott a kisebb töltőállomásokat képviselő Független Benzinkutak Szövetsége a Mol székháza előtt. Petíciójukban a szerződéses kapcsolatok mielőbbi rendezését, az ellátás biztosítását és stratégiai együttműködést kértek. A Mol az egyeztetés után azt közölte, hogy az ország üzemanyag-ellátása közös ügy, és a nemzeti olajtársaság minden
Lando Norris nem tudja megmondani, mennyire lesznek gyengék Szaúd-Arábiában. A szezonnyitón a McLaren versenyzői inkább hátra lépkedtek, nem előre. A 13. helyről rajtoló brit versenyző az utolsó pozíciókat is meglátogatta, majd végül a 15. helyen zárta a futamot. “Nem egyszerű megérteni az autót, hibázni viszont nagyon könnyű. Nem telik sokba és má
Több mint 7 százalékkal nőtt a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. árbevétele tavaly - mondta a vállalat ügyvezető igazgatója a cég csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A derült, napsütéses időjárásnak, és a hazai naperőmű-kapacitás elmúlt időszakban megvalósult jelentős bővülésének köszönhetően többször is megdőlt a hazai napenergia-termelés rekordja márciusban. Az erőteljes napenergia-termelés és a jó időben csökkenő áramfogyasztás hatására egyre többször kerül nettó villamosenergia-exportőri helyzetbe az egyébk
A Debreceni Egyetem a kormányzattal együttműködve fejleszti műszaki képzéseit, amelynek eredményként az intézmény járműipari kutatócentrumot alakít ki a városban, és hamarosan új épületszárnnyal bővül a kar épülete az Ótemető utcai campuson, ahol a Siemens-labor is helyet kap majd. “A Debreceni Egyetem célja a műszaki képzés infrastrukturális hát
Egymásra licitálva versengenek a bankok azért, hogy a gyereket vállalók náluk vegyék fel az egyébként kamatmentesen igényelhető babaváró hitelt. A legalább százezer forint ajándék pénz szinte már alap, de akár kétszázezerig is feltornászható ez az összeg. Ráadásként van olyan bank, amelyik még a babaholmik vásárlásához is ad kedvezményt.
A nap korábban kel, később nyugszik, az idő is szebb, a fák is lassacskán virágba borulnak. Nincs több kifogás, irány a szabad, ahol a legkülönfélébb programok várnak bennünket. Kapcsoljuk ki a telefont, öltözzünk rétegesen, kényelmes cipőt a lábra, és találjunk vissza a közösségi élmények feltöltő pillanataihoz a jókedvvel átszőtt testmozgáson ker
Az EU/EGT tagállamok nyugdíjrendszereiben bevált automatikus korrekciós és kiegyenlítő megoldások ismerete nélkülözhetetlen bármely lehetséges magyar nyugdíjreformhoz. Amire egyébként a választások eredményétől függetlenül mielőbb szükség lesz, mert a magánnyugdíjpénztárak 2010-es visszaállamosítása - azaz a megreformált nyugdíjrendszer reformmente
Havasi Bertalan azt mondta, hogy Orbán pénzt követelő levele máris megtette a hatását, és ezért hívhat le Magyarország 300 millió eurót. De ez nem igaz. Ez nem az a pénz, amit a miniszterelnök kért.
A miniszterelnök éjszaka fél kettőkor jelentette be: “az EU-csúcson sikerült érvényt szerezni a józan észnek”. Zelenszkij ukrán elnök is a szankciók kiterjesztését kérte az orosz energiára. “Mi ezt megfontoltuk, majd elutasítottuk” - mondta Orbán Viktor.
A terménypiacokon inkább az eladók kerültek túlsúlyba a csütörtöki kereskedés során. Chicagóban a búza 1,8 százalékkal, a kukorica 1,3 százalékkal, a szójabab pedig 1,1 százalékkal lett olcsóbb. A repce a maga 1,1 százalékos áremelkedésével kivételt jelentett. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza is olcsóbb lett, a repce drágult az
Egyre többször merül fel a katonai beavatkozás ötlete békemisszió jogcímén. Kik vannak mellette, és kik ellenzik, elhozhatja-e mindez a harmadik világháborút, és meddig teheti meg Magyarország, hogy kimarad mindebből? Kis-Benedek Józseffel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzorával beszélgettünk.
A "hormonális" kifejezés a hormonok rossz hírét keltik, melyet általában olyan érzelmekkel szokták összefüggésbe hozni, mint a stressz, a szorongás és a PMS. Ez sajnálatos, tekintve, hogy rengeteg jó közérzetet keltő hormon létezik, a dopamintól, az oxitocintól és a szerotonintól kezdve a melatoninig, amely arról ismert, hogy jelzi az agynak, hogy
Sorozatunkban előretekintünk a K&H MNEB SIM Liga GTS bajnokság 3. fordulójára a címvédő, Blazsán Patrik segítségével. A K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság SIM Liga Gran Turismo Sport legutóbbi fordulójában ismét egy első és második helyet szerzett Patrik, azonban elismerte, hogy nagyon oda kell figyelnie a riválisokra. “Jó jel, hogy így sikerült
Mint egy jól összeszokott páros, úgy rótta a köröket a múlt hétvégén Goller Ákos és Tóth Szabi a kis méregzsákkal Orfűn. A kategória 2. és az abszolút 4. hely járt a helytállásukért. Gratulálok a második helyhez, elégedettek vagytok így az első futam után? – Köszönjük szépen. Nagyon örülünk a Rally2 6/RC4 2. és az
Globálisan egyre fontosabb téma a vállalaton belüli visszaélések bejelentésének megfelelő kezelése, olyannyira, hogy az Európai Unió irányelvben tette kötelezővé az ilyen rendszerek bevezetését. Első ránézésre ez újabb teher a cégeknek, azonban valójában mindenkinek érdeke, hogy megfelelően működő mechanizmust alakítson ki az ilyen bejelentésekre,
Az ExxonMobil több országra is kiterjesztené azt az Egyesült Államokban már egy éve sikeresen futó projektjét, ami a kőolaj bányászat során felszínre törő felesleges földgázt bitcoin bányagépek működtetésére használja fel. A cég terveiről a Bloomberg adott hírt. Az olaj kitermelése során a csövekben felhalmozódó és robbanással fenyegető gázokat ált
A személyi jövedelemadóról szóló rendelkezései szerint már több éve adómentes bevétel lehet a borravaló címén megszerzett összeg. Az utóbbi években visszaszorulóban van a készpénzfizetés aránya, mind elterjedtebb az éttermekben, vendéglátóhelyeken is a bankkártyás fizetési mód. Ennek kapcsán felmerülhet, hogy az szja-törvény biztosította adómentess
Az oroszok lábon lőtték magukat és minket is - mondja Aszódi Attila, akivel arról beszélgettünk, hogy van-e nem orosz alternatívája Paks II.-nek és hogy működtethető-e a mostani infrastruktúra a nemzetközi szinten magát teljesen lejárató Roszatom nélkül is.
Növekedett a magyar média- és kommunikációs piac abszolút értékben tavaly, a járvány erőteljes jelenléte ellenére, a magyar médiaköltések egyharmada a globális digitális szereplőknél csapódott le - közölte a Magyar Reklámszövetség (Mrsz) a társszövetségekkel, partnerekkel közös közleményben csütörtökön az MTI-vel.
Saját állítása szerint Észak-Korea új típusú interkontinentális ballisztikus rakétát próbált ki csütörtökön az "amerikai imperializmus" elrettentése érdekében.
Az olasz szabadidős hajózás körüli ipar az exportnak köszönhetően egyre erősebbé válik, globális forgalmuk hamarosan elérheti a hatmilliárd eurót. Az Olasz Hajóipari Szövetség adatai szerint a helyi piac globális forgalma hamarosan elérheti a hatmilliárd eurót, ami a 2007 és 2008 közötti kétéves időszakban tapasztalt rekordszintet jelentené. „Erős
Csehország a kárpátaljai Ungváron készül létrehozni ideiglenes ukrajnai diplomáciai képviseletét, amely a február végén bezárt kijevi nagykövetség és a lvivi konzulátus helyett intézné a folyó ügyeket. A szlovák külügyminisztérium szintén bejelentette, hogy Ungvárra helyezte át ukrajnai nagykövetségét. A szlovák–ukrán határhoz közel már alig akad s
Orbán Viktor miniszterelnök elutasította az ukrán elnöknek az Európai Tanácsban Magyarországgal szemben megfogalmazott követeléseit, mert azok ellentétesek hazánk érdekeivel - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. Közben a brit miniszterelnök úgy látja, Ukrajna megnyerheti az Oroszországgal vívott háborút, legalábbis abban
Az éves átlagos infláció idén már az MNB számításai szerint is 10 százalék körülire nő, ehhez képest a bankok továbbra sem fizetnek szinte semmit se a pénzünkre. Csak az állam emelte az elmúlt hetekben is a lakossági állampapírok kamatát, bár a várható pénzromlás ütemét ez sem éri el.
Visszafelé, nem is előrefelé viheti a környezetbarát energiafelhasználást az ukrán konfliktus. Az orosz-ukrán háború miatt az európai és amerikai energiapiac átalakulóban van: egyértelmű, hogy meg kell szüntetni a függőséget az orosz gáztól, egyelőre csak az nem biztos, hogyan kellene mindezt megtenni. Az Európai Unió javaslatcsomagot adott ki, ame
Az adatvezérelt házhoz-szállítási feladatokat végző DoDo a hét minden napján friss melegételt szállít azok számára, akik kénytelenek voltak elhagyni otthonukat az Ukrajnában kialakult helyzet miatt, és vonattal érkeztek Budapestre, illetve innen továbbutaznak. A DoDo futárjai korábban a Nyugati pályaudvarra szállították a melegétel csomagokat, mi
Valaki szerint a fizetés, mások szerint a szakmai fejlődés lehetősége a legfontosabb tényező, ha a munkáról van szó. Bár mindenki számára mást jelent a tökéletes munkahely, annyi bizonyos, hogy a pozitív, konstruktív visszajelzésre az összes munkavállalónak szüksége van. Ezt az igényt elégíti ki a magyar fejlesztésű Praisio platformja, mely online
Abszolút értékben növekedett, reálértékben csökkent a magyar média- és kommunikációs piac tavaly. A magyar médiaköltések egyharmada a globális digitális szereplőknél csapódott le – közölte a Magyar Reklámszövetség (MRSZ). Az egyértelmű nyertesek a globális digitális platformok – például a Google, a Facebook – voltak, ahol a volumen 28,2 százalékkal
A Gebrüder Weiss nemzetközi szállítmányozási és logisztikai vállalat a 2021. üzleti évben 2,54 milliárd euró nettó árbevételt ért el (előzetes adat). Ez a megelőző év adatához képest (2020: 1,77 milliárd euró) 43 százalékos növekedést jelent. A dunaharaszti székhelyű magyar leányvállalat forgalma 2021-ben 20 százalékkal bővült. A továbbított küldem
Orbán Viktor miniszterelnök elutasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek az Európai Tanácsban Magyarországgal szemben megfogalmazott követeléseit, mert azok ellentétesek hazánk érdekeivel – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője pénteken.