2022. április 1. péntek

ápr. 1
9:24
Bővíti zéró emissziós járműparkját a Dachser (Márkamonitor)
Első lépésként legalább ötven elektromos teherautót vezet be európai útvonalain 2023 végéig. A magyar székhellyel is rendelkező családi tulajdonban lévő logisztikai vállalat emellett mintegy ezer elektromos személygépkocsival tervezi bővíteni a céges és egyéb szolgálati járművekből álló flottáját nemzetközi szinten.   “A közlekedési ágazat csak úgy
ápr. 1
9:24
Jason Momoa végre tiszta vizet öntött a pohárba - Egyértelműbb nem is lehetett volna (Promotions)
Egyszerűen fogalmazott.
ápr. 1
9:24
A szervizdíj mellé már a borravalót is elvárja a világ egyik legjobb étterme (Hamu és Gyémánt)
Az árak maradnak, a borravaló ajánlott, a dolgozók bére pedig növekedik. Még 2016-ban a három Michelin-csillagos New York-i Eleven Madison Park étterem bevezette, hogy az alkalmazottakat szervizdíjjal kompenzálják. A világ egyik legjobb étterme ezzel együtt meg is szüntette a borravalót, viszont emelte az árakat, és a vacsora árába már a
ápr. 1
9:24
Axióma: Nato vagy európai hadsereg? (Magyar Nemzet)
Nato vagy európai hadsereg? Lehetséges mindkettő? Vagy ez a kérdés értelmetlen, pont a Nato létezése miatt? Az Axióma új videójában készített részletes elemzést a kialakult kérdésekről.
ápr. 1
9:24
Magyar győzelem a német Nls hosszú távú bajnokságban (Autószektor)
Felkészültség, magabiztosság és szerencse: legyen szó bármilyen sportágról, ez a siker három legfontosabb összetevője. Az arányok persze minden helyzetben mások és mások, de ha az első kettőről gondoskodunk, meglesz az esélyünk arra, hogy felismerjük és kihasználjuk a harmadikat, ha tálcán kínálja magát. Röviden így foglalhatnánk össze a magyar Car
ápr. 1
9:26
Szép magas lett a magyar bmi (Portfolio)
Márciusban a hazai feldolgozóipar beszerzésimenedzser-indexe 57,6 pontra ugrott. Az 50 pont felett növekedésre utaló konjunktúramutató így erős feldolgozóipari lendületről számol be, igaz, az index az utóbbi időben annyira volatilissé vált, hogy bátor következtetéseket nehéz lenne levonni belőle. Az alindexek mindenesetre nagyon erősek, ami a cégve
ápr. 1
9:27
Több mint kétezer-háromszáz fertőzöttet találtak itthon (vg.hu)
Meghalt 40 fertőzött, így az elhunytak száma 45 510 főre emelkedett.
ápr. 1
9:28
Friss tanulmány bizonyítja: egyre olcsóbbak a befektetési alapok (Portfolio)
Közzétette friss jelentését a befektetési alapok által felszámított díjakról a Morningstar, e szerint a világ legtöbb országában csökkentek az elmúlt három évben a díjak – számol be a hírről a Financial Times.
ápr. 1
9:29
Ennyit keres idén egy diákmunkás (vg.hu)
Növelte a diákmunka népszerűségét, hogy a 25 év alatti munkavállalók jövedelmét már nem terheli a 15 százalékos személyi jövedelemadó. Az szja eltörlése az órabéreken is meglátszik.
ápr. 1
9:30
Hosszabb szállítási idővel és áruhiánnyal néznek szembe a feldolgozóipari vállalatok (Piac és Profit)
Miközben a válaszadók az előző hónaphoz képest tizenkettedik hónapja kedvezőbb folyamatokról számoltak be, a Beszerzési Menedzser Index szezonálisan kiigazított márciusi értéke 57,6 pontot ért el.
ápr. 1
9:30
A befektető szerint visszatér a fájdalmas '70-es évek a gazdaságba (Portfolio)
A világ egyik legjelentősebb befektetési alapkezelője szerint egyre nő a kockázata, hogy a gazdaságban az 1970-es évekhez hasonló ár-bér spirál alakul ki.
ápr. 1
9:30
Koronavírus: megérkeztek a pénteki magyar adatok (Portfolio)
Az elmúlt 24 órában 2327 új fertőzöttet igazoltak Magyarországon, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 854 198 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 40 beteg, így az elhunytak száma 45 510 főre emelkedett. 1858 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 56-an vannak lélegeztetőgépen - közölte a koronavirus.gov.hu.
ápr. 1
9:30
Ezt figyeld! Apácák dolgoznak a Bobcat rakodóval (Agroinform)
Egy régi kompakt rakodó- és földmunkagép kalandos története.
ápr. 1
9:30
Több embert delegált az ellenzék a választási bizottságokba, mint a Fidesz (444.hu)
Ebben javítottak 2018-hoz képest.
ápr. 1
9:30
Páncélozott járműveket küld Ukrajnának Ausztrália (ATV)
Ausztrália páncélozott járműveket küld Ukrajnának, miután Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt kért az ausztrál törvényhozókhoz intézett videofelhívásában, amelyben több támogatásra szólított fel az Oroszország elleni háborúban - közölte pénteken Scott Morrison ausztrál miniszterelnök.
ápr. 1
9:30
Több mint két év után véget ért az egészségügyi veszélyhelyzet Olaszországban (BorsOnline)
2020 januárjában vezették be az első szigorú korlátozásokat a Covid miatt, amelyeket máig fenntartottak.
ápr. 1
9:30
Jódtablettákat osztanak jövő héten a lakosságnak nukleáris veszélyhelyzet esetére Romániában (Life)
Már több mint egy hónapja tart az orosz-ukrán háború, és még mindig nem látni, meddig folytatódnak a harcok. Ukrajna szinte egész területét érintik az összecsapások, köztük a hírhedt atomerőművet, Csernobilt is.
ápr. 1
9:30
A hazai agrárium jól teljesít, csak nem mindegy honnan nézzük (Agrofórum)
A Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) adatai szerint tovább nőtt tavaly a magyar mezőgazdaság kibocsátása, ami önmagában nézve sikernek mondható, a mélyebb elemzés és a nemzetközi összehasonlítás azonban árnyalja a képet.
ápr. 1
9:30
CIO Podcast #32: Rendkívüli adás a digitális turizmusról (Bitport)
Május 5-én Szigetvári József, a Szállás Group vezérigazgatója egy felmérést mutat be a régió turisztikai digitalizációs szintjéről. Ennek kapcsán kérdeztük egy rövid podcastban.
ápr. 1
9:30
Ingyenes filmmel kapcsolódik a Yettel a Digitális Témahéthez (MMonline)
Idén 2022. április 4-8. között zajlik a legnagyobb hazai digitális pedagógiai esemény, a Digitális Témahét. A program apropójából a Yettel, együttműködésben a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivállal, a Digitális Témahét időkeretét megduplázva 2 hétig ingyenesen elérhetővé teszi a meglévő és a 2 hét alatt újonnan csatlakozó HiperSuli-iskolá
ápr. 1
9:30
Társadalomkutató: vezet a Fidesz (Mandiner)
A választási eredményt nagyban befolyásolja majd a pártok mozgósítása.
ápr. 1
9:30
Márki-Zay Péter: Ukrajna a mi háborúnkat vívja (Magyar Nemzet)
Az egyesült baloldal jelöltje szerdán Pécsett az ’56-os magyar forradalomhoz hasonlította az orosz–ukrán konfliktust. Azt mondta: nem szabad magára hagyni a szomszédos, „testvéri népet”, mint ahogy annak idején bennünket, magyarokat. Miközben a baloldali jelölt egy hamis történelmi analógiát sulykolt, elhallgatta, hogy Ukrajna több európai országtó
ápr. 1
9:30
Az Unió tragikomédiája: az Európai Parlament a decentralizáció ellen szavazott (BitcoinBázis)
A bitcoin árfolyama 44 000 dollárra zuhant, miután tegnap az Európai Parlament a decentralizáció és a blokklánc technológia ellen szavazott.
ápr. 1
9:30
Fenyővári Szilvia: A döntések nem születhetnek csak pénzügyi szempontok alapján (Üzletem)
A világ megváltozott, manapság mindig a következő célt tűzöm ki magam elé és arra koncentrálok. Ez jelenleg a Marquard teljeskörű digitális transzformációjának folytatása – mondta az Üzletemnek Fenyővári Szilvia, a Marquard Group Hungary ügyvezető igazgatója.
ápr. 1
9:30
Mindent lopott, amit ért egy tanyákat fosztogató férfi (rtl.hu)
Pénzt, ékszert, húsdarálógépet, sarokcsiszolót, telefont, fűkaszát, hidrofort, biciklit, kerítést, tűzifát, ereszt, juhot lopott a fékezhetetlen kiskunhalasi tolvaj.
ápr. 1
9:32
Megint beragadt kicsit a forint, de már 370 alatt (Portfolio)
Az utóbbi napokban 370 alatt torpant meg a forint erősödése, amit két szemszögből lehet nézni: egyrészt nem tud tovább kapaszkodni a magyar deviza, másrészt viszont tartja a korábban összeszedett erősödését. Továbbra is elsősorban a háborús hírek mozgathatják az árfolyamot, ha a nemzetközi hangulat tovább javul, akkor lehet még tér az erősödésre.
ápr. 1
9:33
Visszaesett a kínai feldolgozóipar teljesítménye (autopro)
Visszaesett a kínai feldolgozóipar teljesítménye márciusban.
ápr. 1
9:33
Senki sem tudta: teljesen más néven látta meg a napvilágot a világhírű színész (Femcafe)
Christopher Walken évtizedek óta Hollywood egyik legünnepeltebb színészlegendájának számít, azt azonban csak kevesen tudják, hogy eredetileg nem ezen a néven látta meg a napvilágot.
ápr. 1
9:33
Pluszban indított a BUX (vg.hu)
A régiós devizákra továbbra is a háborús fejlemények, valamint az euró mozgása van döntő befolyással.
ápr. 1
9:35
A következő évek az EU-s forrásokból megvalósuló beruházásokról szólhatnak (vg.hu)
Mindössze hat tagállam tart előrébb az uniós források lehívásában, mint Magyarország. Az első negyedév végi 72 százalékpontos hazai mutató 8 százalékponttal erősebb az EU-s átlagnál.
ápr. 1
9:36
KSH: 6,8 százalékos volt az államháztartás GDP-arányos hiánya (Infostart)
A kormányzati szektor adóssága 42 414 milliárd forint volt.
ápr. 1
9:36
A negyedik oltásért mennek a magyarok - így alakultak a koronavírus-számok pénteken (Menedzsment Fórum)
Így alakultak a pénteki számok Magyarországon.
ápr. 1
9:36
Varga Miklós: Aki háborúpárti, az egy két lábon járó idióta (BorsOnline)
Markáns véleményt fogalmazott meg a legendás énekes.
ápr. 1
9:36
Tóth Gabi: Mikor bízzak a rendszerben, ha nem most? (SzMo)
Az énekesnő szerint a kormány jól kezeli a kialakult helyzetet. Elárulta azt is, hogy sokat segít az ukrán rászorulóknak, de nem szeretne kérkedni vele, ezért nem posztol róla.
ápr. 1
9:36
Több mint kétezer új fertőzött Magyarországon (Demokrata)
Magyarországon a beoltottak száma 6 402 762, közülük 6 187 600-an a második, 3 845 314-en a harmadik, 261 879-en pedig már a negyedik oltást is megkapták.
ápr. 1
9:36
Márki-Zay Péter: Ukrajna most a mi háborúnkat vívja (Demokrata)
A politikus Pécsett az '56-os forradalomhoz hasonlította az orosz-ukrán konfliktust.
ápr. 1
9:39
Meghalt Patrick Demachelier híres francia divatfotós (Glamour)
A legendás fotós, akinek képei a divattörténetet formálták, május 31-én, hétfőn, hetvennyolc évesen eltávozott az élők sorából, de alkotásai miatt örökké velünk él. Patrick Demachelier fotózott a Vogue-nak, a Glamour-nak, és olyan meghatározó divatcégek kampányait készítette mint a Louis Vuitton, a Dior, vagy az Yves Saint Laurent.
ápr. 1
9:42
Káosz a British Airwaysnél: több mint mint 900 járatot töröltek, az utasok ingerültek (Blikk)
A British Airways több mint 900 járatát törölte vagy késleltette informatikai összeomlás miatt. Az utasok ingerülten reagáltak a történtekre.
ápr. 1
9:42
Ausztrália páncélozott járművekkel segíti Ukrajnát (Infostart)
Bushmastereket kap Kijev.
ápr. 1
9:42
A fiatalok idén bevezetett SZJA-mentessége népszerűbbé tette a diákmunkát (ProfitLine)
Idén január elsejétől a 25 év alatti munkavállalók jövedelmét nem terheli 15 százalékos személyi jövedelemadó, ami érezhetően növelte a diákmunkára jelentkezők számát: többek között ennek az intézkedésnek is köszönhető, hogy az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet közel 65 százalékkal több jelöltet regisztrált az első negyedévben, mint egy évvel korá
ápr. 1
9:42
Nagyot esett az olajár, bizonytalanság a tőzsdéken (Portfolio)
Továbbra is a háborúval kapcsolatos hírek határozzák meg a tőkepiaci hangulatot, a hét elején még meredek emelkedéseket láthattunk a tőzsdéken a jól haladó béketárgyalásoknak köszönhetően, tegnap és tegnapelőtt viszont már vegyes mozgásokat láthattunk. Még kedden ígérte meg az orosz vezetés, hogy elkezdik leépíteni az orosz haderő jelenlétét Cserny
ápr. 1
9:42
Egyre kilátástalanabb a helyzet a Balatonnál: milliárdokba kerülne a változás (Pénzcentrum)
Többezer illegális stég van szerte a Balaton körül, amiknek a felszámolása több milliárd forintba kerülne, számol be a hirbalaton.hu.
ápr. 1
9:42
Rákóczi Feri vallomása: "Imádkoztam azért, hogy menjen el az apám" (Life)
Ritkán ad interjút, most viszont legmélyebb érzéseiről, élete legnehezebb pillanatairól is őszintén mesélt az ismert műsorvezető.
ápr. 1
9:42
Több csevegési szokás változik a Facebook Messenger alkalmazásban (GSMring)
Az amerikai vállalat, több változtatást is elhozott a Facebook Messenger csevegőalkalmazásba. Mutatjuk, hogy milyen újdonságokkal találkozhattok hamarosan. A Facebook Messenger az egyik legnépszerűbb csevegő alkalmazás a világon, ami most még jobban megpróbálja könnyíteni a felhasználók dolgát, hogy minél jobban ki tudják magukat fejezni. Az utóbbi
ápr. 1
9:42
Az egyik legszebb vb-találat csoportja újra összejöhet (Magyar Nemzet)
Pénteken nem mérkőzés, hanem sorsolás tartja lázban a futballvilágot: bolondok napján készítik el a 2022-es, katari labdarúgó-világbajnokság csoportbeosztását.
ápr. 1
9:42
Berend T. Iván: Harmadik világháború? (Mandiner)
Az Ukrajna ellen indított orosz offenzíva után már veszélyes lenne üres blöffről beszélni.
ápr. 1
9:42
A borrégiók közül a Balatonnál a legdrágábbak a szőlők (Magyar Mezőgazdaság)
A magyarországi borrégiók közül a Balatoni borrégióban a legdrágábbak a szőlőültetvények és az ingatlanok; itt csaknem 3 millió forintba kerül átlagosan egy hektár szőlő, a lakóingatlanokért pedig a Balatonfüred-Csopaki borvidéken kellett a legtöbbet, négyzetméterenként csaknem 660 ezer forintot fizetni tavaly - közölte a Takarék csoport az elemzői
ápr. 1
9:44
Iránykeresés a magyar tőzsdén (Portfolio)
A hazai blue chipek közül a Richter nyitott a legjobban.
ápr. 1
9:44
Így támadja a rezsicsökkentést Márki-Zay (Mandiner)
„A rezsicsökkentésnek azt a formáját, amit Orbán Viktor kitalált, azt nem szeretnénk fönntartani” – mondta a baloldal miniszterelnök-jelöltje még novemberben.
ápr. 1
9:45
Orbán Viktor: Ez nem a mi háborúnk (Ripost)
Orbán Viktor ma reggel a Kossuth rádióban adott interjújában a háborúról azt mondta: semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk.

Keresés