A választás napján sokfelé várható havas eső, havazás, néhol eső is. Élénk, erős, néhol viharos lesz az északi-északnyugati szél. Napközben csupán 5-10 fokot mérhetünk.
„Vállalati stratégiánk egyik kulcsfontosságú témája a fenntarthatóság” – hangsúlyozza Ingo Holstein, a Vitesco Technologies humánerőforrás-vezetője. „A tény, hogy egy új, fiatal vállalatot tudtunk létrehozni, lehetőséget adott arra, hogy az alapoktól kezdjük a fenntarthatóságról való gondolkodást, és ezt minden üzleti folyamatunkba beillesszük és m
Egy új oknyomozó riport arról rántotta le a leplet, hogy az orosz elnököt az utóbbi időben, minden útjára egy rákos megbetegedésre szakosodott orvos kísérte el, sőt, egy elemzés azt állítja, az elmeállapotára is kétség kívül fényt derítettek.
Sanghajban pénteken kezdetét vette a város szakaszos lezárásának második része, amelynek során a Huangpu-folyótól nyugatra található városrészeket helyezik vesztegzár alá a koronavírus-járvány újabb hullámának megfékezése érdekében.
A Volkswagen konszern pozsonyi üzemében egy hétre le kell állítani a teljes termelést, mert a világpiacon továbbra is fennálló chiphiányt tovább súlyosbítja az ukrajnai háború - idézte a német dpa hírügynökség a vállalat szóvivőjét.
Oroszország jobban áll, mint azt az ukrán és nyugati média alapján gondolni lehetne, ám rosszabbul, mint ahogy eredetileg az orosz stratégák elképzelték.
Lázár János a Facebook-oldalán megosztott videójában azt hangsúlyozza: Magyarország érdeke, hogy kimaradjunk a háborúból. „A mi politikánk, hogy az olaj folyjon, és ne a vér. Ukrajna háborúja nem a mi háborúnk” – fogalmazott.
„Azt se tudtam, hogy a gyermekeimet kapjam-e magamhoz, vagy a férjemet a nyomorék-kocsival” – emlékszik vissza az első légiriadóra Anikó, akivel a BOK-csarnokban beszélgettünk.
Elzárhatják-e az Európába irányuló földgázvezetékeket az oroszok? Mit jelentene a kontinens energiabiztonságára nézve, ha ez megtörténne? Kialakulhat-e gázhiány Magyarországon? És emelkedhetnek-e az árak? Valóban rubelben kell majd fizetni? Zsebbe vágó kérdések, amelyekre megpróbálunk választ adni.
“Citizens seem unable or unwilling to make clear moral distinctions, and to recognize that the world is still a dangerous place, that deterrence is necessary to prevent aggression, and that basic constitutional liberties need to be reinforced” – Aaron Rhodes pointed out in a conversation about the background of the Russia-Ukraine conflict.
Az ügyvédként praktizáló Szabó Gergely szabadidejében szívesen fényképez, de nem egy egyszerű hobbifotós. Gergőt a veszélyes helyek vonzzák. Az orosz-ukrán háború kirobbanása után egy héttel már az ukrán fővárosban volt.
Elkészült a novemberben kezdődő labdarúgó-világbajnokság csoportbeosztása. A házigazda Katar könnyű sorsolást kapott, a halálcsoportban Németország és Spanyolország méri össze erejét és már a torna elején találkozik egymással Lionel Messi és Robert Lewandowski.
Az eddigi tapasztalataik után az ukránok – talán joggal – nem bíznak az orosz ígéretekben, hogy csökkentik a csapataik számát Kijevnél, ezért inkább továbbra is teljes készültségben maradnak. Közben úgy tűnik, hogy Mariupolból több ezer embert sikerül kimenekíteni. 37 napja tart a háború.
Sokan gondolták azt, hogy ő az egyetlen, aki valóban képes fellépni az orosz elnök, a korrupció és a populizmus ellen. Köztük Vlagyimir Putyin is, aki nyíltan ellenségként tekint Alexej Navalnijra. Az orosz ellenzéki politikus megmérgezése a központi téma a róla készült különleges dokumentumfilmben. És ebben nem csupán politikusként, hanem családap
Szabó Barbara 18 évesen úgy érezte, hogy elege van a folyamatos beszólásokból és abból, amit a tükörben lát. 110 kilót mutatott alatta a mérleg, amikor végleg elszakadt a cérna és gyökeresen megváltoztatta az életmódját. Szigorú diétába és edzésbe kezdett, másfél év alatt 40 kilótól szabadult meg.
Tudása alapján az 57-szeres válogatott játékosnak az élvonalban a helye. Ám a kevés játéklehetőség miatt összerúgta a port az újpestiek vezetőedzőjével, Milos Kruscsiccsal, így jelenleg az NB III-as csapatban kénytelen játszani.
Adományt is gyűjtenek, a befolyt összegből azoknak pedagógusoknak akarnak segíteni, akik lemondanak a sovány fizetésükről minden napon, amikor a polgári engedetlenségi akcióban részt vesznek.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentése szerint március 21. és 27. között 27 200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű megbetegedéssel, ami 9 százalékkal több, mint az azt megelőző héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján pénteken közzétett jelentésében.
Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben pénteken a bankközi devizapiacon: 0,1 százalékkal az euró, 0,3 százalékkal a dollár és 0,2 százalékkal a svájci frank ellenében. A hetet 1,3-2,0 százalékos nyereséggel fejezte be a forint - számolt be az MTI.
Röviddel azután, hogy lefoglaltak egy olyan magánrepülőt, amely gyaníthatóan kapcsolatban állt egy orosz milliárdos vállalkozásával, az Egyesült Királyság lefoglalt egy 50 millió dolláros szuperjachtot, amely egy meg nem nevezett orosz állampolgár tulajdonában van.
Születésének évfordulóján legjobb barátja, Bozsik József fia, a korábbi szövetségi kapitány, Bozsik Péter, valamint egyik kedvenc játékosa, Pisont István segítségével emlékezünk az Aranycsapat legendás kapitányára.