Átadták a középiskoláknak meghirdetett Mesterséges intelligencia (MI) verseny díjait. A tizenkét díjazott intézmény mindegyike egymillió forint értékű, informatikai eszközökből álló csomagot nyert. A versenyre éppen száz iskola jelentkezett, és darabra pontosan hatezer diák végezte el a kihívást. A tizenkét nyertes intézmény egymillió forint értékb
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Elindulna a fegyverszállítás, elzárnák az energiaforrásokat. A baloldal a tűzzel játszik – mondta a kormányfő a péntek reggeli rádióinterjújában. Összefoglalónk.
A magyar rendőrök március 31-én összesen 284 határsértőt tartóztattak fel és 368 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben – áll a rendőrség hivatalos oldalán.
„Ez egy tudatosan megszervezett akció, egy fake news, fideszes provokáció az ellenzék ellen” – ezt mondta a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, miután kiderült, a magyarországi választások levélszavazatait találták zsákokba gyűjtve Erdélyben, a Marosvásárhelyet Jedd községgel összekötő országút mellett. Tóth Zoltán szerint szándékosan inté
Ahogy megírtuk, bár már öt hónapja elhunyt Venczel Vera, még nem temették el, hamvait a férje őrzi. Most kiderült, miért nem lesz a színésznőnek nyilvános temetése.
Zsinórban a negyedik évben kerül össze a rájátszásban a Ferencváros és a Csíkszereda, a két csapat háromszor meg is mérkőzött egymással, mindkettő kétszer-kétszer lett aranyérmes. Hogy is van ez? Az előzményekkel együtt akár találós kérdésnek is beillik a jégkorongbajnokság ma kezdődő döntője, amelynek az erdélyi csapat az esélyese.
Orbán Viktor fél nyolc után pár perccel élő interjút adott a Kossuth Rádiónak, az interjú során kijelentette: jelentős és mély európai gazdasági válság előtt állunk. A kormányfő szerint az energiaválság gazdaságai hatásai tompítani kell majd Magyarországon, és azt is megemlítette, szerinte bizonyos alapvető élelmiszerekből is kialakulhat hiány.
„Remélem, hogy mi a gazembereket börtönbe csukjuk, a vagyont azt visszaszedjük az államnak, amit ők elloptak és akkor már senki ne fogja fizetni a Bohár Dániel-féléket” – nyilatkozta a Fókuszcsoportnak a baloldal miniszterelnök-jelöltje.
Az Egységben Magyarországért szakpolitikusa szerint nemcsak pénzre van szükség. Szemléletváltásra is. Az ellenzék a több pénz mellett nagyobb szabadságot és nagyobb nyilvánosságot ígér.
Péntek 16 óráig dönthetnek a nemzetiségi névjegyzékbe az országgyűlési választásra is kiterjedő hatállyal felvett választópolgárok úgy, hogy nem a nemzetiségük listájára, hanem pártlistára kívánnak szavazni vasárnap.
A miniszterelnök a vasárnapi országgyűlési választások és a gyermekvédelmi népszavazás előtt terjedelmes interjút adott a Kossuth rádiónak. Szerinte az ellenzéki sms-ek "orbitális csalásra" mutatnak, Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt viszont megérti, hogy minél többeket be akar vonni a háborúba.
Felnőttként évekig nem akart családot Rákóczi Feri. A népszerű rádiós gyerekkorában nagyon kevés szeretetet kapott az édesapjától, ami hosszú évekre eltört benne valamit.
Továbbra is a háborúval kapcsolatos hírek határozzák meg a tőkepiaci hangulatot, a hét elején még meredek emelkedéseket láthattunk a tőzsdéken a jól haladó béketárgyalásoknak köszönhetően, tegnap és tegnapelőtt viszont már vegyes mozgásokat láthattunk. Kimondottan érdemes lehet ma odafigyelni az olajárakra, hiszen a lefrissebb információk szerint a
Elég részletes kampányterv szerepel benne arról, hogyan lehet élelmiszercsomagokkal megnyerni a romákat, hogy a Fideszre szavazzanak. Győzike testvére, Gáspár Zsolt szerint nem ők állították össze a paksamétát. Mindenesetre éppen ételosztáson vannak, amiben részt vesz a fideszes jelölt is.
A Bridge Budapest második alkalommal állította össze vezetői közösségének ajánlásai nyomán könyvválogatását. A decemberi 50-es listával ellentétben (Bridge Booklist’21) itt most nem üzleti könyvekből kapunk merítést, hanem szépirodalmi művek vannak terítéken. Olyan regények, melyek nem csak az ajánlók emberi oldalát szólították meg, hanem egyben az
A tavasz sok mindent tartogat a csillagjegyek számára. Szerelmet, megújulást, vagy akár nagy beszélgetéseket is hozhat ez az évszak. De vajon melyek azok a csillagjegyek, akik a legaktívabbak lesznek ebben az időszakban?
● A TIER továbbra is mindent megtesz a szabálytalan parkolás, a járdán való közlekedés és a tandemezés visszaszorítása érdekében, biztonságosabb környezetet teremtve ezzel a közlekedők számára. ● A TIER saját e-rollermegosztó szolgáltatásán tesztelte a Fantasmo hamarosan megjelenő, számítógépes látástechnológián alapuló, rollerezést segítő rendszer
Első gyermekét hordja a szíve alatt a híresen privát életet élő Rihanna. Igaz, nem szokása túl sok részletet elárulni a magánéletéről – így a terhességéről sem –, most egy általa viselt ékszer alapján kiderült, mikor érkezik a kis trónörökös.
A márciusi ingatanpiac sem telt eseménytelenül, ismét fontos személyi változások történtek. Az érintett cégek között a Granit Invest, a Colliers, a Skanska, a GTC és a Property Market említhető.
A miniszterelnök a Kossuth rádióban arról beszélt, hogy ennél nagyobb tétje még nem volt Magyarországon a választásnak, "legalábbis az elmúlt 30 évben biztosan nem." Elmondta azt is, hogy az ukrán elnökkel nincs vitája, hanem a magyar baloldallal van, amely "szót akar fogadni" Zelenszkijnek."
A Dubaji Világkiállításon a legjobban bemutatott tematika kategóriában a magyar pavilon ezüstérmet nyert a Világkiállítások Nemzetközi Szövetségétől – tájékoztat a Magyar Turisztikai Ügynökség. A 192 országot felvonultató, csütörtökön záró világkiállításon az MTÜ adatai szerint a magyar pavilont a hét elejéig több mint egymillióan látogatták meg.
Vegyes hangulatban telt a kereskedési nap csütörtökön. Chicagóban a búza 2,1 százalékot, a szójabab 2,8 százalékot, a repce pedig 0,2 százalékot veszített értékéből. Mindeközben a kukorica 1,5 százalékkal drágult. Európában a repce ára csökkent, de a malmi búza, és a kukorica drágult.
Danyiil Medvegyev miami negyeddöntős veresége azt jelenti, hogy jövő héten is Novak Djokovics vezeti az ATP-világranglistát. A szerb fiatal honfitársa, Miomir Kecmanovics remek játékának is örülhetett, de végül a huszonkét éves játékost legyőzte a nála is négy évvel fiatalabb Carlos Alcaraz.
Mi is az az önvezető autózás? Az önvezetésnek öt szintjét különböztetjük meg, amelyek a rendszer automatizáltságának mértékében térnek el egymástól. A pontos és helyes kifejezés a vezetésautomatizáló technológia, amely lefedi a különböző fejlettségű mesterséges intelligencia által vezérelt vezetés teljes skáláját. Az 1. és 2. szint esetében a sofőr