2022. június 11. szombat

jún. 11
15:24
Kunhalmi Ágnes a szolnoki Hetényi Géza Kórház előtt állva üzent a kormánynak (ATV)
Minden megyei kórházban biztosítani kell a megfelelő színvonalú egészségügyi ellátást a válság ellenére is - mondta az MSZP társelnöke szombati online sajtótájékoztatóján.
jún. 11
15:24
Seregek Közép-Európában (Demokrata)
Sikerült közelebb kerülni a kitűzött célhoz, a régiós középhatalmi szerepnek megfelelő hadsereg kiépítéséhez?
jún. 11
15:24
Ezúttal nem járt pórul a Real – sztárigazolást jelentett be (Magyar Nemzet)
A több klub által áhított védekező középpályás hat évre írt alá a királyi gárdához.
jún. 11
15:24
Az agrártermékek kivitele továbbra is nő (Magyar Mezőgazdaság)
A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek külkereskedelme évről évre nagymértékben hozzájárul a nemzetgazdaság pozitív egyenlegéhez, az elmúlt években az agrárgazdaság a nemzetgazdaság pozitív egyenlegének jellemzően harmadát-felét biztosította.
jún. 11
15:24
A mágikus belépési pont stratégia: hogyan rúgtam szét a medvepiac seggét és csináltam 156%-ot egyik napról a másikra (BitcoinBázis)
Bevezető: A ProfitFarmers minden egyben kriptoplatform ingyenes szignálokat, kereskedés-másolást, piacelemzést és kereskedési oktatást kínál. A történet az egyik tagjuk megtörtént
jún. 11
15:26
Csintalan Sándor Tóth Csabát kritizálta (Magyar Nemzet)
A korábbi Mszp-s képviselő zuglói botrányairól híresült el.
jún. 11
15:30
Ijesztő videó - Lebénult Justin Bieber fél arca (Infostart)
Bizonytalanná vált fellépése a Szigeten is.
jún. 11
15:30
Palkovics: A kormány támogatja a mikrocégek energetikai költségeit (hirado.hu)
Az intézkedés célja, hogy a kisvállalkozások tudjanak működni, és az üzleti modelljüket ne rongálja az energiaválság.
jún. 11
15:30
Bormarketing: Magyarországnak nem pusztán borokat, hanem borvidékeket kell népszerűsítenie (Agroinform)
A hatékonyságon és a megújuláson múlik a magyar bor jövője a szakértők szerint.
jún. 11
15:30
Egy igazi modern kori Hamupipőke sztori, ami ezzel a nővel történt (hirado.hu)
Negyven év után szó szerint visszatalált saját görkorcsolyája az eredeti tulajdonosához.
jún. 11
15:30
Jön a strandidő, mutatjuk hány fokos a Balaton és a többi hazai tó (hirado.hu)
Mérsékelt strandidő várható.
jún. 11
15:30
Az utolsó működőképes Ikarus 415-öst is lecseréli a BKK (vg.hu)
A retró busszal még néhány napig lehet utazni, de utána nyugdíjba vonul.
jún. 11
15:30
Madonna és Britney újra eljátszották az ikonikus csókjelenetüket (SzMo)
Tökéletes alkalom volt erre Britney Spears esküvője.
jún. 11
15:30
Fotó készült róla: Kiderült, kivel töltötte a napot Szabó Zsófi (BorsOnline)
Szabó Zsófi egy számára nagyon fontos személlyel ebédelt együtt.
jún. 11
15:30
Ismét teljes határellenőrzés lesz egy hónapon át a G7-es csúcs miatt Németországban (SzMo)
Biztonsági okokból vezetik be hétfőtől az ellenőrzést a határokon, bár nem tértek ki rá, milyen támadástól tartanak.
jún. 11
15:30
Török Lívia brutálformás mellei még Olaszországban is címlapra kerülnének (Promotions)
Az egykori Exatlonos imádja mutogatni gyönyörű melleit.
jún. 11
15:30
A kormány támogatja a mikrocégek energetikai költségeit (Magyar Nemzet)
Az intézkedés célja, hogy a kisvállalkozások tudjanak működni, és az üzleti modelljüket ne rongálja az energiaválság – mondta Palkovics László technológiai és ipari miniszter.
jún. 11
15:30
Frissül a Kia modellpalettája: hamarosan itthon is elérhető az új Niro Ev (Autószektor)
Az új Kia Niro EV magas hatásfokú hajtásláncával és akár 460 km-es, WLTP ciklus szerinti hatótávolságával, élvezetes menettulajdonságaival, high-tech felszereléseivel, látványos formáival és alacsony fenntartási költségeivel az új Niro EV minden részletében azt szolgálja, hogy az elektromos autózás kívánatos és logikus választás legyen mindenki szá
jún. 11
15:32
Hét meseszép vízesés Magyarországon, ahova érdemes ellátogatni (Magyar Nemzet)
Nem kell messzire utaznunk, ha gyönyörű kirándulóhelyekre vágyunk. Hazánk természeti kincsekben is rendkívül gazdag.
jún. 11
15:33
Az MNB segít a lakáshiteleseknek (TőzsdeFórum)
A jegybank által diktált feltételeknek köszönhetően a ma infláció alatti lakáshitel kamatokat élvező ügyfelek a későbbiekben a pénzromlás csendesülésével könnyen és olcsón tudják majd hitelüket kisebb kamatozásúra cserélni.
jún. 11
15:36
A növényi olajok sokat tettek az agrárexport növekedéséért (Menedzsment Fórum)
Az elmúlt években az agrárgazdaság a nemzetgazdaság pozitív egyenlegének jellemzően harmadát-felét biztosította, közölte a minisztérium sajtóosztálya.
jún. 11
15:36
Szökött oroszlánok okoztak riadalmat Romániában (hirado.hu)
Riasztás oroszlánveszély miatt.
jún. 11
15:36
Ez most Budapest legolcsóbb strandja (Ripost)
Ennyit kell idén fizetni a belépőkért a fővárosi strandokon.
jún. 11
15:42
Hét kilométerrel bővült Hajdú-Bihar kerékpárút-hálózata (hirado.hu)
Elsőként a nagyhegyesi bringások kerekeztek végig az elkészült úton.
jún. 11
15:42
Kijevbe látogatott az Európai Bizottság elnöke, és az uniós tagságról tárgyalt (ATV)
Kijevbe látogatott Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szombaton, hogy Ukrajna európai uniós csatlakozási kérelméről tárgyaljon a helyi hatóságokkal - írja az MTI.
jún. 11
15:42
Húsz évre szóló megállapodást kötött Irán és Venezuela (hirado.hu)
Maduro venezuelai elnök azt mondta: a két országot szétszakíthatatlan barátság köti össze.
jún. 11
15:42
Túlságosan érzelmes, túlságosan főnökösködő és túl gyenge - ezek a sztereotípiák sújtják leggyakrabban a nőket, miközben nincs megengedve nekik a "gyengeség" (Femcafe)
Nap mint nap rengeteg sztereotípia éri a nőket, melyek nemcsak sokszor sértőek, de néha ellentmondásosak is, hiszen amellett, hogy sok nőt gyengének tartanak, számos esetben mégsem engedik meg nekik, hogy "gyengék" legyenek.
jún. 11
15:42
Pszichiátrián kezelik a sofőrt, aki a buszban felejtette az óvodás kislányt (Mandiner)
A történteket szakértők bevonásával vizsgálják.
jún. 11
15:42
Szentkirályi Alexandra: Magyarország fejlődik! (Magyar Nemzet)
„Az elmúlt években a kormány kiemelt célnak tekintette a vidéki Magyarország fejlesztését” – írta a kormányszóvivő.
jún. 11
15:42
Pályára gurult a Porsche és a Jaguar Gen3-as autója (Racing)
Jövőre érkeznek a vadiúj, immáron harmadik generációs autók az elektromos forma autózás csúcskategóriájába, a Formula E-be. Most pedig már valós pályán is megcsodálhatjuk az új autókat, miután előbb a Porsche majd pedig a Jaguar Formula E csapata a hivatalos közösségi oldalaira töltött fel képeket, viedókat az autójuk első métereiről. A német gyárt
jún. 11
15:44
Így kell helyesen hajat fésülni: szinte biztos, hogy eddig nem így csináltad (Femcafe)
A hajápolás nem a megfelelő sampon vagy balzsam kiválasztásánál kezdődik. Rengeteg olyan dolog van, amit meg kell tennünk, hogy a hajunk szép és egészséges maradjon.
jún. 11
15:48
Magyar idénymunkás holtestét találták meg Németországban (BorsOnline)
A Murr folyóban találták meg egy titokzatos magyar férfi hulláját egy német kisvárosban. Állampolgárságáról csak tetoválásai árulkodtak, ám most kiderült, hogy egy tragikus sorsú idénymunkás volt az áldozat.
jún. 11
15:48
Szemtelenül fiatal karmestertehetségre bízzák az amszterdami Concertgebouw-t (Infostart)
A 26 éves finn szupersztár jelenleg Párizsban és Oslóban tölt be vezető pozíciót.
jún. 11
15:48
Borzalmas tragédia: magyar férfi holttestét találták meg Németországban (Metropol)
A Murr folyóban találták meg egy titokzatos magyar férfi holttestét egy német kisvárosban. Állampolgárságáról csak tetoválásai árulkodtak, ám most kiderült, hogy egy tragikus sorsú idénymunkás volt az áldozat.
jún. 11
15:48
Ez volt Damu Roland "mesés" öröksége: így él most a színész lánya (Pénzcentrum)
Halála után is folytatódik Damu Roland és családjának kálváriája. A színész komoly adósságot hagyott maga után, így egykori párja, Edina és lányuk gyakorlatilag nyomorognak. A kislány még árvasági ellátást sem kaphat, mert Damu Rolandnak nem volt meg a 15 éves szolgálati ideje.
jún. 11
15:48
Nyerj páros GOLD4 belépőt a Magyar Nagydíjra (m4sport.hu)
5 db páros GOLD4 belépő talál gazdára az öt futamon át tartó nyereményjáték során.
jún. 11
15:48
"Hasonlóak voltunk" - édesanyjával való kapcsolatáról vallott Majka (Life)
Majka Till Attilával látogatott vissza gyermekkora helyszínére, Ózdra. A Propaganda című műsorban a műsorvezető-és rapper édesanyjáról is beszélt, és soha nem hallott dolgot árult el.
jún. 11
15:48
A mélységeket keresve (Magyar Nemzet)
Erdélyi koncertsorozatra indul a Fonó Zenekar
jún. 11
15:48
“Már tárgyalni sem kellene” - A polgári engedetlenségi akciót szervező gimnázium tanára nagyon kiakadt (Nyugati Fény)
"Nagyon sokszor hittük azt, hogy ennél már nincs lejjebb, és mégis van".
jún. 11
15:54
Agrárminisztérium: A hungarikumok erősítik nemzeti identitásunkat (hirado.hu)
Nagy István kiemelte, jelenleg 83 érték szerepel a Hungarikumok Gyűjteményében, a Magyar Értéktárban pedig 142 kiemelkedő nemzeti érték található.
jún. 11
15:54
„Csoóri Sándor nagyon boldog lenne, ha ezt most láthatná” – elkezdődött az első Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivál (hirado.hu)
Az idén első alkalommal megrendezésre kerülő fesztivál célja, hogy a népművészeti mozgalom közösségei ismertté tegyék a Csoóri Sándor Program eredményeit.
jún. 11
15:54
Nem Petőfi Sándor nyugszik a sírban (Ripost)
Felújították a család síremlékét a Fiumei úti temetőben.
jún. 11
15:54
Három fiatal került ki a vb-re készülő női pólóválogatottból (m4sport.hu)
Szűkítette keretét Bíró Attila, a jövő szombaton kezdődő budapesti vizes világbajnokságra készülő magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
jún. 11
15:54
Két hónap után most a baloldal fenyegeti Macront (vg.hu)
Visszatér a társbérlet, vagy Macron pártja képes lesz a törvényhozási választáson is nyerni?
jún. 11
15:54
Majka megmutatta Till Attilának a panelházat, ahol felnőtt (SzMo)
A rapper apjáról és a gyerekkoráról is mesélt a műsorvezető-barátnak.
jún. 11
15:54
Felavatták a Petőfi család felújított síremlékét (Mandiner)
A felújítás Rákay Philip producer és felesége magánadományából valósult meg.
jún. 11
15:54
Zidane váratlan húzása: mégis beadja a derekát? (Magyar Nemzet)
Úgy tűnik, az edző egyelőre lemondott azon álmáról, hogy a francia válogatott szövetségi kapitánya legyen.
jún. 11
15:54
Megrohantak egy amerikai Shell-kutat, ahol egy hiba miatt 69 forintért adták a benzint (rtl.hu)
„Nice” – mondhatták a sofőrök a 69 centes gallononkénti árra.
jún. 11
16:00
Döbbenet: egy nő a Facebookon kereste eltűnt szerelmét, aki közben boldogan éldegélt feleségével és gyerekeivel (Blikk)
Egy Kínában élő nő kétségbeesve kért segítséget eltűnt szerelme miatt, nem sokkal később azonban megtudta, hogy a barátja egyáltalán nem tűnt el, sőt él és virul, csak épp a feleségével és három gyermekével.
jún. 11
16:00
Czakó Zsófia: Nem tagadom, hogy én vagyok a történetek középpontjában (Könyves Magazin)
Szombat este mutatták be a Margón Czakó Zsófia Szívhang című kötetét, aminek terve az egyik első Mastercard® Alkotótárs ösztöndíjat nyerte 2021-ben. Czakó Zsófiával Ott Anna beszélgetett, szóba került állami és magánegészségügy, a kórteremben kialakuló közösségérzés, kiszolgáltatottság és gyermekiség, illetve a nem elnyomó társ helye az irodalomban

Keresés