Megszülettek az Európai Nagy Teljesítményű Számítástechnika (EuroHPC) Közös Vállalkozás tavaly decemberben meghirdetett fejlesztési felhívásának támogatási döntései - jelentette be szerdai közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
Nicholas Latifi élete első hazai nagydíjára érkezve máris bizonytalanul érkezik a jövőjét illetően. Ennek oka, hogy az elmúlt napokban több hír is arról szólt, hogy Oscar Piastri érkezhet a helyére. Olyan variáció is volt, hogy már a Brit Nagydíjtól válthatja a kanadait, de az mindenképp benne lehet, hogy az Alpine kölcsönadja a Williamsnek Piastri
A visszaadás kultúrája már gyerekkorban kialakul. Magyarországon ez nem alakult ki, viszont a kapzsiság kultúrája tökéletesen ki van alakulva - összegezte a Pénzcentrumnak adott interjújában Turcsán Tamás azt, itthon eddig miért nem voltak sikeresek a crowdfunding, azaz közösségi finanszírozási platformok. Az újságíróval, innováció és startup válla
Az állam gazdasági szerepvállalásának alapja, hogy az elosztási mechanizmusok ilyen-olyan változtatásával időnként be kell avatkozni a piaci folyamatokba, amikor bizonyos távlati célok, társadalmi érdekek érvényre juttatásáról van szó. A nagy kérdés általában nem is az, hogy mikor kell beavatkozni, hanem az, hogy mikor kell abbahagyni. A zöld finan
Legkésőbb az évtized végéig a hazai földgázimportot a negyedével, a teljes éves magyarországi gázfelhasználást pedig ötödével lehetne csökkenteni a lakásállomány energetikai felújításával a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) szerint.
A Men in Black (Sötét zsaruk) első epizódja idén nyáron ünnepli 25. évfordulóját. Ennek a mérföldkőnek az elismeréseként a mozik Amerika-szerte korlátozott ideig fogják vetíteni a film vadonatúj, 4K-verzóját.
Míg 2020-ban 1,5 százalékos forgalomnövekedést ért el a kiskereskedelmi szektor a 27 uniós tagállamban, 2021-ben már jelentősen, 6,8 százalékkal bővült az értékesítés. A legnagyobb növekedési ütemet a kisebb kelet-európai országok, például Litvánia (17 százalékos növekedés), Szlovénia (16 százalékos növekedés) és Észtország (13 százalékos növekedés
A HVBatCycle kutatói konzorcium célja a katódfémek, az elektrolitok és a grafit zárt anyagkörforgásban (Closed Loop) megoldott tartós hasznosítása. A Volkswagen-csoport vezetése alatt a TANIOBIS GmbH, a J. Schmalz GmbH és a Viscom AG hároméves együttműködés keretében dolgozik az RWTH Aacheni Egyetem (RWTH Aachen University), a Braunschweigi Műszaki
Visszafizette az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a Sberbank betéteseinek kártalanítására a Magyar Nemzeti Banktól (MNB) felvett 147 milliárd forint összegű áthidaló kölcsönt és kamatait.
Számos tévhit kering az interneten az elektromos rollerek és azok szabályozását illetően, melyekből egyre több, becslések szerint jelenleg nagyságrendileg 50 ezer darab van használatban itthon.
„A központi költségvetésből finanszírozott szervezeteknél végrehajtandó létszámleépítésekből” 30 milliárd forintot akar megspórolni a kormány – szúrta ki a Népszava a jövő évi büdzsé tervezetében. Szakértők szerint ez azt jelenti, hogy bármelyik állami hivatal, minisztérium vagy háttérintézmény kénytelen lehet megválni több dolgozójától.
Hamarabb fogyhat el a nete rengeteg magyar mobilelőfizetőnek, ugyanis az európai hatóság megtiltotta, hogy például a Facebook, vagy a csetprogramok ne számítsanak bele az adatforgalomba.
Ez a hűsítő desszert biztosan jól fog esni a nagy melegben, próbáld ki minél többféle gyümölccsel és fagyival. Dobd össze a barátnőidnek, biztosak vagyunk benne, hogy nem bírnak majd neki ellenállni.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik) átalakított formában tartaná meg a katát és online konzultációt kezdeményez a vállalkozókkal. Több mint 300 ezer regisztrált vállalkozójával messze az ország legnagyobb gazdasági kamarájaként a közvetlen budapesti ügyeken túl egyes országos ügyekben is köteles felszólalni, ha veszélyeztetve érzi regiszt
Döntött a kormány, az élelmiszerár-stopot 2022. október 1-ig, a hitelmoratóriumot és a kamatstopot 2022. december 31-ig, a benzinárstopot 2022. október 1-ig meghosszabbítjuk.
Ha te is nagy beauty-rajongó vagy, akkor biztosan figyelemmel követed a szépségipar fejlesztéseit. Most összegyűjtöttük a legújabb bevezetéseket, amikre már le is csaphatsz a boltokban.