A lakáscélú támogatások és kedvezmények meghosszabbítása élénk lakáspiacot eredményezhet 2023-ban, ami a gazdasági növekedéshez is hozzájárulhat. Bár az eredeti terv szerint az év közepéig lehetett igényelni a falusi csokot, a határidő legalább az év végéig kitolódik. Ez pedig további lökést adhat az érintett kistelepülések lakáspiacának. A falusi
Délelőtt erősödött, délután ismét gyengült a forint. Az ATV Híradójának kezdetekor 1 euróért 397 forintot kellett fizetni. Az erősödés oka vélhetően az Európai Központ Bank rendkívüli ülése volt, azonban az EKB nem hozott olyan döntést, amely tovább erősítette volna a forintot. Közben Simor András, korábbi jegybank elnök a Spirit FM-n arról beszélt
A nők mezőgazdasági szerepvállalásának erősítése, a termelők és a fogyasztók életminőségének javítása a célja a TalentA pályázatnak, amelyet a nemzetközi agráripari nagyvállalat, a Corteva Agriscience alapított a fenntarthatósági programja keretében. Ez idáig Európában több mint 500 női gazdálkodó célkitűzéseit támogatta, itthon tavaly ősszel hirde
Kedden a kormány jelentős összegű devizahitelt fizetett vissza, a dolog szépséghibája, hogy ezt az egy héttel korábban kibocsátott papírokból finanszírozta. Az adósságcsökkentésre persze nagy szükség lenne, hiszen az egyébként is kiköltekezett költségvetés számára egyre növekvő terhet jelentenek a kamatkiadások.
Az elmúlt hetekben a bizonytalanság uralja a kriptovaluták piacát. A Luna napok alatt veszítette el szinte teljes értékét, a Tether pedig egy ügyészségi egyezség kapcsán felfedte, hogy a dollárfedezet mellett számos más eszközt, például részvényeket is fedezetként használt tokenekhez. 2021 eleje óta először csökkent a kriptovaluták teljes piaci kap
A koronavírus előtt heti egy nap home office-nak is örültünk (volna). Akkor most miért kevés a heti 2-3 nap? Teljes összhangban győzködnek engem egy multi középvezetői, hogy reménytelen a helyzet, nem akarnak már ezek a fránya munkavállalók bejárni az irodába. Hiába a HR által előírt 50%-os szabály, ami ugye egyik héten 2, másik héten 3
Visszafordul-e a globalizáció? Ez napjaink egyik fontos gazdasági kérdése lett. Számos jel utal arra, hogy a korábbi folyamatok zsákutcába jutottak, de ezzel ellentétes számokat is láthatunk. Bod Péter Ákos, a jegybank korábbi elnöke aktuális írásában tisztázza merre is tart a globalizáció.
Ezen a héten a magyar youtuber élet egyik meghatározó szereplője, a Púdermentes podcast egyik megálmodója, Viszkok Fruzsi kalauzol el a stílus és az egyedi megjelenés világába. Tarts vele minden nap!
Az osztrák ams-OSRAM szenzor- és világítástechnikai vállalat eladja európai és ázsiai digitális rendszerek üzletágát a Hangcsou székhelyű, tőzsdén jegyzett kínai Inventronics vállalatnak. A 600 alkalmazottat foglalkoztató, a München melletti Garchingban működő digitális rendszer üzletág elsősorban hagyományos és LED-es világításhoz fejleszt kapcsol
A korszerű eszközök alkalmazása a gyártásban elengedhetetlen a hatékonyság és a termelékenység növelése érdekében. A MACH-TECH – IPAR Napjai – Automotive Hungary kiállítás együttesen mutatták be innovációikat. A fejlesztések számossága miatt cikkünkben a kiemelkedő megoldásokat és termékeket mutatjuk be. Minden szempontból hatékony tápegység A Cytr
Hiába fut még fél évig a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, sokan azért eshetnek el a 2,5 milliós állami hozzájárulástól, mert december 31-ig egyszerűen nem tudják az importőrök leszállítani az autókat. Egyelőre arról sem tudni, hogy mi lesz a 7 üléses autókra felvehető családtámogatás sorsa 2023-tól. De nem csak a nagycsaládosoknak kell reng
A tagjelöltséghez és a csatlakozási tárgyalások elkezdéséhez, a csatlakozni kívánó országoknak maradéktalanul teljesíteniük kell a koppenhágai kritériumokat – mondta Várhelyi Olivér.
Forgalmazói tesztautó még nincs, de az kereskedésből sikerült megkaparintani az ötajtósként már tesztelt új Peugeot 308 talán leginkább csábító, egyben
Idén tavasszal az ásványvízmárka iskolai pályázatot indított az Egészségfejlesztő Minőségi Testnevelésért Magyarországon Egyesülettel (EMTME) együttműködésben, amelyre az ország minden szegletéből érkeztek pályamunkák. A víz világnapján meghirdetett pályázat célja, hogy minél több fiatal megismerje a rendszeres testmozgás előnyeit és a megfelelő
Tele a fejünk azzal, hogyan kellene mások szerint jól csinálni a gyereknevelést. Szerencsére a legtöbb szakember azt is elmondja, hogy senki sem tökéletes, például a legtöbb szülő néha elveszíti a fejét, és kiabál. Vagy valamiféle zsarolós trükkhöz folyamodik, ami szintén nem túl „elegáns”. Tóth Flóra azon töpreng, mi fér bele a családi kommunikáci
Eljátszott már a gondolattal, hogy vállalkozását az Európai Unió egy másik tagállamába költözteti, akár a kedvezőbb gazdasági környezet, akár a magasabb életszínvonal reményében? Az Európai Unió annak érdekében, hogy a vállalkozások részére megkönnyítse a letelepedést egy másik tagállamban, a határokon átnyúló átalakulások, egyesülések és szétválás
Nagy István agrárminiszter a hirado.hu-nak adott interjúban kifejtette, hogy a gazdák társadalmi megbecsültsége ma sokkal nagyobb, mint a koronavírus-járvány előtt volt, és az egyik legfontosabb feladatának tartja az agrárium presztízsének további növelését.
A sportújságíró szerint ezúttal nem lehet eléggé méltatni ezt a sikert, főleg, mivel Angliában csak egyszer nyert eddig a magyar válogatott, és az a 6-3 volt a magyar futball etalonja.
A Szövetségi Légügyi Hivatal kiadta a régóta várt környezeti vizsgálatot a SpaceX Starship indítási programjáról, megnyitva ezzel az utat a vállalat első orbitális tesztindítása előtt.
Rablóból lett pandúr, hekkerből vált biztonsági szakemberré. Silurnak szinte minden hazai kriptoprojekthez köze van. Tudását külföldről is keresik és bár legtöbb megbízójáról nem beszélhet, így is vannak meredek történetei. És még Vitalik Buterin is visszaírt, amikor róla kérdeztem.
2016-ban szinte a nulláról kellett újrakezdenie mindent, amikor hosszú és bonyolult per vette kezdetét volt kiadójával. Az énekesnő azonban képes volt felülkerekedni ezen.
A környező országokban drágább az autópályák használata, mint Magyarországon, ám a Magyar Autóklub főtitkárhelyettese szerint a mellékutak használatával sem tudnak spórolni az autósok.
A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter - mint tulajdonosi joggyakorló - döntése értelmében 2022. június 15. napjától dr. Bozóky Alex váltja elődjét, dr. Bartal Tamást a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatói tisztségében.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Kifejezetten komplex probléma alakult ki az infláció és az üzemanyagárstop kapcsán a magyar benzinkutakon, azonban ez már a közúti fuvarozás területére is átgyűrűzött.
A szovjet csapatok kivonulását megelőző pár év eseményeit feldolgozó dokumentumfilm mellett az 1956-os forradalom utáni megtorlásról szóló drámai művet is láthatnak a közmédia kínálatában június 16-án.
Sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre.
A vadonatúj Lexus NX-ben a világon elsőként megjelent biztonságos kiszállást segítő rendszer képes megelőzni a váratlan ajtónyitásokból származó baleseteket, amelyek a kerékpárosokat is nagyban érintik. A rendszer a holttérfigyelőt és az új e-Latch elektromos ajtónyitó rendszert kombinálja és a Lexus várakozásai szerint képes megelőzni a veszélyes
Az Adria csodálatos öblökkel és partokkal, kristálytiszta vízzel várja a nyaralni vágyókat. Nehéz eldönteni, hogy melyik a 10 legjobb strand Horvátországban, de szubjektív gyűjtésemmel igyekszem segíteni a döntésben. A horvátországi…
Bár a magyarországi vállalatok többsége szerint már idén véget érhet az orosz-ukrán konfliktus, a világgazdaság csak több mint két év múlva érheti el a február előtti teljesítményt a vállalatok szerint, derül ki a K&H felméréséből. A hazai cégek gazdasági kapcsolatai Oroszországgal és Ukrajnával hasonló időtávon állhatnak helyre.
Júliustól jelentősen emelkedik a teljes hitelköltség mutató (thm) maximuma, ami többek között a személyi kölcsönök és a hitelkártyák drágulásával is járhat.