Németország további 15 milliárd euró - mintegy 6 ezer milliárd forintnyi - hitelkeretet tesz elérhetővé gáz beszerzéséhez a tározók feltöltése érdekében. A cél az, hogy akkor is legyen télen elegendő energia, ha a Gazprom leállítaná gázszállításokat.
Sead Hasanefendic horvát kézilabdaedző szerint a játékvezetőknek döntő szerepük volt abban, hogy a Telekom Veszprém szombaton 37-35-re elveszítette a férfi Bajnokok Ligája elődöntőjét a lengyel Lomza Vive Kielcével szemben.
A pandémia alatt a bankfiókokba látogatók száma drasztikusan lecsökkent, és egyre többen kezdték el – jóllehet kényszerből – digitális csatornákon keresztül intézni a banki ügyeiket. Az átoltottság növekedésével és a korlátozások megszűnésével viszont nem úgy tűnik, mintha az ügyfelek tömegével térnének vissza a fiókokba. Ezzel a járvány felerősíte
A finn főváros alatt atombumkerek teljes hálózata húzódik meg. De vajon mire a nagy készültség, már a legrosszabbra készülnek? Erre a kérdésre keresi a választ a Heti Napló riportja.
Dobó Ági, a 2010-es Miss World Hungary győztese és párja, Kiss Csaba tavaly novemberben kötötték össze életüket egy polgári szertartás keretében, ám a lagziig és a lánybúcsúig egészen mostanáig kellett várniuk.
Hihetetlenül jó rész és remek évadzáró rész. Nekem nagyon tetszett hiszen olyan pozitív dolgokat kapunk ebben a részben ami szerintem kiemelkedik az összes többi Star Wars sorozatból. Kapunk akciót, érzelmeket, és hősöket. Az érzelmek terén fejlődött nagyot ez a rész hiszen eddig nem igazán lehetett érzeni ezt a kapcsolatot Grogu és Mandó között. A
Soha annyi mikroautó nem született, mint az 50-es, 60-as években. Ebben az időben élték a törpék az aranykorukat. A luxushoz szokott BMW rajongók 1955-ben kétkedve nézegették a gyár új típusát, a BMW Isettát. A háború kárvallottjai, az idióta politika áldozatai örültek, hogy végre nem kellett ázni, fázni egy motoron nyomorogva. Ekkor még létezett a
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A magyar vendéglátás épphogy talpra állt a koronavírus okozta károkból, máris itt az infláció, ami a munkaerőhiánnyal nagyon nehéz helyzetbe hozza a magyar vállalkozásokat. Herczeg Zoltánt is meglepte, hogy az akár 30-35 százalékos árnövekedés sem riasztja vissza a vendégeket. A szakértő azonban elmondta, hogy ez leginkább a prémium kategóriára von
Amikor a beporzókról beszélünk, leggyakrabban a házi és vad méhekre, esetleg a pillangókra gondolunk, de számos más nektárfogyasztó rovar is átviszi a virágport egyik virágról a másikra. Ezt a tevékenységet a növények különböző trükkökkel segítik elő. A virágok és rovarok egymáshoz igazított fejlődése bámulatos mechanizmusokhoz, szoros egymásra uta
Nikolay Gryazin nagyon kellemetlen helyzetbe került, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, és bár az orosz színeket nem képviselve versenyezhet FIA rendezvényeken, azonban az Észt Rally szervezői nem szeretnék, ha a fiatal versenyző az országukba érkezne. Urmo Aava, korábbi WRC pilóta és az Észt Rally szervezőbizottságának vezetője májusban beje
Putyin stratégiája nyilvánvalóan arra irányul, hogy elbizonytalanítson minket, felhajtsa az árakat és megosztottságot idézzen elő az Európai Unióban – fejtette ki a német gazdasági miniszter.
A választásra jogosultak 19 százaléka adta le vasárnap délig a szavazatát a francia nemzetgyűlési választások második fordulójában, ami fél százalékponttal magasabb az első fordulós rekordalacsony részvételnél - közölte a francia belügyminisztérium.
A Knorr-Bremse a spanyol Cojali S.L. vállalat többségi részesedésének megszerzésével a konnektivitás és a digitalizáció területén szerzett szaktudásba fektet be, a pótalkatrészek üzletágát is erősítve.
Nincs Forma-1-es kanadai hétvége mormota nélkül! Ismét látogatást tett ugyanis egy rágcsáló a Kanadai Nagydíjon, és szerencsére ezúttal a betolakodó ép bőrrel megúszta a kalandot.
Egy macska életéért küzdöttek a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársai, akiknek egy felújítás során bebetonozott macskát kellett kiszabadítani.
A nemzetgyűlési választások iránt harminc éve folyamatosan csökken az érdeklődés, amit az elemzők azzal magyaráznak, hogy a választók szemében az elnökválasztás a legfontosabb voksolás.
Lando Norris optimistán várja a futamot és reménykedik a csapadékmentes időjárásban. A brit versenyző időmérője nem úgy alakult, ahogy szerette volna. Az eső nem jött jól a McLarennek, ezen felül a 22 éves pilótánál beköszönt a technika ördöge is. A Q2-ben kieső Norris azonban nem csüggedt el, hiszen a verseny új lehetőségeket kínálhat a számára.
Ukrajna nem adja fel a déli országrész orosz megszállás alóli felszabadítására irányuló erőfeszítéseit - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnapi videóüzenetében, amelyet azután tett közzé, hogy meglátogatta a déli frontvonalon szolgáló ukrán katonákat.
A La Route d’Occitanie elnevezésű dél-franciaországi kerékpáros körverseny szombati napját nagy reményekkel várta Valter Attila, ám az extrém körülmények között annak is örült, hogy be tudta fejezni a harmadik etapot.
Korábban minden autós egy 10 literes kanna üzemanyagot vihetett be Finnországba a határátlépéskor. A finn vámhatóság azonban most bejelentette, hogy ez a gyakorlat ellentéses az uniós szankciókkal, ezért betiltotta a magánúton történő benzinbehozatalt Putyin országából. „Az Oroszországgal szembeni uniós szankciók miatt csak az autók normál benzinta
Egy nemrégiben megtalált irat szerint az 1848. június 15-i szabadszállási választáson durva csalás történt. Az ott képviselő-jelöltként korteskedő Petőfi Sándort kitiltó határozattal nem engedték indulni a Kiskun kerület választásán. Egy most előkerült levél szerint a költő még párbajozni is akart az őt ért sérelem miatt, de a másik fél visszalépet
Peter Brandt kereskedő legenda szerint a második számú kriptopénz, az Ethereum 300 dolláros mélységig is beeshet. Brandt szerint azt ETH hetes grafikonján megjelent a head-and-shoulders minta. A fej és vállak a technikai elemzés egyik legmegbízhatóbb alakzata. Általában hosszú felfelé trendek végén jelenik meg és a trend végét, annak medvébe fordul
A magyar együttes kéziszercsapat a nyolcadik helyen végzett három szalaggal és két labdával a vasárnapi döntőben a Tel-Avivban zajló ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon.
Hétvégén zajlik a páros világbajnokság, azaz a World Cup of Darts, amelynek keretein belül minden résztvevő ország két játékossal, párban versenyzik. A torna több szempontból is különleges, ennek megfelelően pedig különleges pillanatokat is rejtegethet magában: például a portugál José De Sousától, aki a Skócia elleni nyolcaddöntőben úgy dobott 180-
Megdöbbentő dolgot tudtunk meg a Mestercukrász háziasszonyától! Liptai Claudia életében az édességek komoly szerepet játszanak, hiszen amellett, hogy hétfő este az RTL Klubon kezdődő gasztro műsor arca, a férje, Pataki Ádám cukrászmester, sőt ő maga is rendelkezik szakirányú végzettséggel, mégis, ha lehet választani, ő bizony nemet mond a nasikra.