2022. június 19. vasárnap

jún. 19
12:00
Fenyegetőzik az amerikai elnök (HírTV)
A források megvonásával zsarolja az amerikai elnök a genderlobbit elutasító iskolákat,
jún. 19
12:00
Új kezdeményezést jelentett be a Párbeszéd: emelnék az apaszabadság időtartamát (ATV)
A Párbeszéd Magyarországért törvényjavaslatot nyújt be az apaszabadság időtartamának emeléséről - közölte Tordai Bence, az ellenzéki párt frakcióvezetője vasárnap sajtótájékoztatón.
jún. 19
12:00
Fékhiba miatt úszott el Gasly jó esélye (m4sport.hu)
A francia roppant csalódott volt az időmérő után.
jún. 19
12:00
Medvepiac a tengerentúlon (Magyar Nemzet)
Az amerikai tőzsdeindexek esése előtt lehet még tér
jún. 19
12:00
Aláírásgyűjtést indítottak az EP-képviselők, hogy Orbán ne akadályozhassa többé az EU döntéseit (Nyugati Fény)
Elegük lett belőle.
jún. 19
12:06
Az EU bármikor visszavonhatja a tagjelölti státuszt Ukrajnától, ha nem tudja kikényszeríteni a szükséges reformokat (444.hu)
Az Európai Bizottság papíron is rögzítette ezt, noha hasonlót korábban egyetlen tagjelölt esetében sem tett.
jún. 19
12:06
A konzervatív jelző nem a maroknyi nyünnyögő „csalódottfideszes” monopóliuma – Békés Márton a Mandinernek (Mandiner)
Már várom a politikai sírjukból kikelő zombikonzervatívokat, például ha jól látom, a „vidéki-keresztény-konzervatív-hét-gyermekes” Márki-Zay is mozog még – mondja a történész, akit az M5-ön futó Kommentár Klub évadzáró adásához kapcsolódóan a hazánkban létrejött konzervatív reneszánszról, az Orbán-korszakot értelmező fontos könyvekről, valamint a K
jún. 19
12:06
„Cserben hagyták az utasokat” – kétszázan rekedtek Londonban egy budapesti Wizz Air-járat törlése miatt (rtl.hu)
Több mint négy órán át vártak az eleinte csak késő gép indulására, amikor indoklás nélkül törölték a járatot.
jún. 19
12:12
Hajmeresztő ukrajnai esetekről számolt be egy amerikai önkéntes (Infostart)
Egy amerikai oknyomozó újságírónak beszélt az ukrán haderő oldalán harcoló amerikai ismerőse.
jún. 19
12:12
Tortával érkezett a mentőautó – megható ajándékkal köszöntötték a kis Zentét (hirado.hu)
A kisfiú születésnapja alkalmából az életmentő csapat hatalmas meglepetéssel készült.
jún. 19
12:12
Csak úgy szórjuk a pénzt nyaralásra (ProfitLine)
Idén 130 ezer forinttal többet szán nyaralásra a magyar lakosság a járvány előtti időszakhoz képest - derült ki az MKB Bank legfrissebb, MTI-nek küldött felméréséből.
jún. 19
12:12
Figyelmeztet az LMP: komoly probléma van az oktatásban (ATV)
A párt szerint több mint kétezer pedagógus hiányzik az oktatási rendszerből.
jún. 19
12:12
Sajnos nem a magyarok sikereiről szólt a vasárnap délelőtt a Duna Arénában (m4sport.hu)
Hárman is az összesített verseny 19. helyén végeztek, így nem lehetnek ott az elődöntőben.
jún. 19
12:12
A Jobbik semmit nem változott (Magyar Nemzet)
A párt neve egy a rasszizmussal és antiszemitizmussal, ezt támasztja alá Gyöngyösi Márton jelöltsége is – állítja Köves Slomó, az Emih vezetője.
jún. 19
12:12
A brit hadsereg főparancsnoka a harmadik világháborút emlegette egy beszédében (Mandiner)
„Mi vagyunk az a generáció, amelynek fel kell készítenie a hadsereget arra, hogy ismét Európában harcoljon” – mondta Sir Patrick Anders.
jún. 19
12:12
Ez lesz a célja a futamon Charles Leclerc-nek (Racing)
Ugyan Charles Leclerc a motorkomponenseinek kicserélése miatt csak a 19. helyről kezdheti majd meg a Kanadai Nagydíjat, a monacói versenyző szerint a 4. hely elérése egyáltalán nem tűnik lehetetlennek. Lecldrc igencsak megszenvedte az utóbbi négy versenyt, ugyanis Spanyolországban és Azerbajdzsánban is technikai hiba miatt esett ki az első helyről.
jún. 19
12:18
Fegyverrel és bikinis csajokkal pózol Curtis (Blikk)
Mindent bedobott Curtis, ami egy rapper videoklipjének sikerét garantálja: bikinis bombázók, fegyverek, luxus.
jún. 19
12:18
Újjáalakult az ebadta ABBA, amit Tilla jelentett be (Metropol)
Till Attila egy hatalmas örömhírt osztott meg közösségi oldalán. A svéd együttes még nem reagált.
jún. 19
12:18
Kriptopénzügyek – 47. (Kripto Akadémia)
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt az elmúlt hetekben! Binance Meredek eséssel reagált a piac arra a hírre, hogy az amerikai  tőz
jún. 19
12:18
Leállítja a Mach-E értékesítését a Ford Amerikában (Autónavigátor)
A napokban utasította a Ford néhány márkakereskedését, hogy határozatlan időre függessze fel a Mustang Mach-E SUV-ok értékesítését- tudta meg a
jún. 19
12:18
Gazdasági káosz fenyegeti a Forma-1-et (Ripost)
Az inflációval senki sem számolt.
jún. 19
12:18
Aranyos fotót tettek közzé Vilmos hercegék apák napja alkalmából (SzMo)
A herceg három gyermekével szerepel a képen, mindannyian önfeledten nevetnek.
jún. 19
12:18
Szomszédjának kutyái készítették ki a nőt: antidepresszánsokat kell szednie (Life)
A Mumsneten írta meg történetét az a nő, aki teljesen kikészült a szomszédjának kutyáitól. Az öt állat folyamatoson ugatott, és amikor a nő kiment a saját kertjábe, a kutyák szinte megvadultak.
jún. 19
12:18
„El kell, hogy oszlassak egy mítoszt: megújuló energiaforrás nincs” (Demokrata)
Gelencsér András vegyész-légkörkutató szerint még mindig mítoszokkal áltatjuk magunkat.
jún. 19
12:18
Ember a képben (Magyar Nemzet)
A művész összhangban él a természettel, amelyet a festményein könnyedén, légiesen örökít meg.
jún. 19
12:18
Orosz katonai műhold törmeléke veszélyeztette a Nemzetközi Űrállomást (Autószektor)
A művelethez az ISS-hez csatlakoztatott Progressz teherűrhajó hajtóművét kapcsolták be – számolt be Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz Orosz Szövetségi Űrügynökség vezérigazgatója Telegram oldalán. Az orosz hadsereg 2021. november 15-én semmisítette meg a használaton kívüli Celina-D típusú műholdat az ilyen űreszközök elleni fegyverek tesztelése során
jún. 19
12:18
„Egyetlen szál is elég, hogy egész napra örömet adjon” – Julis néni szegfűi, avagy illatos édenkert a parasztportákon (egy.hu)
Nincs számomra kedvesebb virágillat a szegfűénél. Ha a közelükbe érek, mintha be tudnám szippantani az egész virágot olyan nagyokat, olyan mélyeket szippantok. Mert szeretném elrakni az illatot. Forgatnám mézbe, cukorba vagy pálinkába, csak maradjon télre is belőle egy kicsi
jún. 19
12:20
A gazdasági válság humanitárius katasztrófához vezethet (Magyar Nemzet)
Erőszakba torkollt Srí Lankán egy benzinkútnál kirobbant tiltakozás, heten megsebesültek.
jún. 19
12:24
Hatalmas erőkkel vonult ki a rendőrség: egy férfi holttestére bukkantak egy parkoló autóban Zalaegerszegen (BorsOnline)
Egy áruház parkolójában vették észre a mozdulatlan férfit.
jún. 19
12:24
A rendőrség apák napi videójánál ma már nem lesz cukibb (Blikk)
A Budapesti Rendőr- főkapitányság közösségi oldalán köszöntötte az édesapákat.
jún. 19
12:24
A növények fejlődése felgyorsítható algák beiktatásával (Agroinform)
A zöld-algákban egy olyan szerv található, amely a levegőből felvett szenet képes felhasználni a növekedés gyorsítására.
jún. 19
12:24
Földönkívüli üzenet: a tudósok bejelentését azonnal törölték az internetről - mégis mi történhetett? (Promotions)
A szupertávcső idegen civilizációk jeleit foghatta be.
jún. 19
12:24
Már 1,5 millió évvel ezelőtt is játszottunk a tűzzel (Hamu és Gyémánt)
Az égett anyagok töredékei arra utalnak, hogy a lángok megszelídítése akár 1,5 millió évvel ezelőtt is elkezdődhetett. Egy új kutatás során tudósok mesterséges intelligenciát alkalmaztak, hogy felfedezzék a tábortüzek rejtett nyomait egy izraeli alsó paleolitikumból származó, körülbelül 1 millió évvel ezelőtti lelőhelyről. A tűz azonosítás
jún. 19
12:24
Szeptember közepén rendezik meg a XVI. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót (Magyar Nemzet)
Öt nap alatt nyolc professzionális társulat előadását láthatja a közönség.
jún. 19
12:24
Elmarad a Rallycross Ob hetedik futama – rövidebb lesz a bajnokság (Racing)
Az eredetileg kilenc versenyesre tervezett Rallycross Ob csak nyolcfutamos lesz mivel az M-Ringre tervezett idei második verseny elmarad. „Az Offroad Szakági Bizottság jelen határozatával tudomásul veszi az MGAMS Kft. bejelentését, melyben a rendező a Magyar Rallycross Bajnokság 2022.09.09- 2022.09.11-re az M-Ringre bejelentett VII. bajnoki futamát
jún. 19
12:24
Egy új folyadékhűtéses technológia hatékonyabbá teszi a bitcoin bányászatot (BitcoinBázis)
A Jetcool Technologies által szabadalmaztatott hűtési módszer kevesebb erőforrást használ és csökkenti a költségeket. Ezáltal javítja a BTC bányászhardverek hatékonyságát
jún. 19
12:30
Az üzlet új jelszava a boldogságkielégítés (Piac és Profit)
Az Oracle Fusion Cloud Customer Experience (CX) és Gretchen Rubin, az ötszörös New York Times bestseller író és podcaster új kutatása szerint az emberek azt szeretnék, ha a márkák megmosolyogtatnák és megnevettetnék őket, de az üzleti vezetők félnek a humor alkalmazásától az ügyfélkapcsolatokban.
jún. 19
12:30
Újabb infók a londoni reptéri káoszról: hatalmas fejetlenség, a mentesítő gép Győrnél visszafordult Budapestre (HírTV)
Több mint négy órás várakozás után minden indoklás nélkül törölte greenwichi időzóna szerint hajnali egykor az eredetileg szombat este induló London–Budapest járatát a Wizz Air.
jún. 19
12:30
Orbán-Coe tárgyalás: Magyarország történetének legnagyobb sportrendezvényére készülünk (hirado.hu)
Orbán Viktor a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnökével a 2023-as atlétikai világbajnokság előkészületeit beszélte meg.
jún. 19
12:30
Egyedi hidrogénes dömpert tesztel a Volvo (autopro)
A Volvo Építőipari Gépek a világ első hidrogén üzemanyagcellás csuklós dömperét teszteli Svédországban.
jún. 19
12:30
Stoltenberg: évekig is eltarthat a háború (vg.hu)
Akár évekig eltarthat még Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja a NATO főtitkára szerint.
jún. 19
12:30
Törölte a Wizz Air a Budapestre tartó járatát, több száz utas rekedt egy londoni repülőtéren (SzMo)
A légitársaság később elnézést kért, de a törlés okait nem közölték.
jún. 19
12:30
Egyszikűirtás napraforgóban (Agrofórum)
A napraforgótermesztés egyik alapvető növényvédelmi beavatkozása az egyszikű gyomnövényekkel szembeni védekezés. A vetés után-kelés előtt alkalmazott preemergens kezelések sokszor a bemosó csapadék hiányában nem kellően hatékonyak, de az évelő fenyércirokkal fertőzött területeken egyébként sem nyújtanának megoldást. Az állományban való védekezésre
jún. 19
12:30
Videón az ukrán erők régi, de óriási pusztításra képes rakétaszóró rendszere – működés közben (Mandiner)
Régi technika, de még mindig halálos.
jún. 19
12:30
Négyes karambol - mentők, tűzoltók a helyszínen (Autószektor)
Négy személyautó karambolozott a 82-es főút 10-es kilométerénél, Gyulafirátót és Eplény között. A veszprémi hivatásos tűzoltók áramtalanították a gépkocsikat. A mentők is a helyszínen tartózkodnak. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
jún. 19
12:30
Meghan Markle 15 legjobb öltözködési pillanata, amikor túlragyogott mindenkit (rtl.hu)
A sussexi hercegné friss levegőt hozott a királyi családba: egy kicsit másképpen sminkel, egy kicsit más frizurákat és más stílusú ruhákat hord, mint amit megszokhattunk. Meghan Markle néhány év alatt igazi stílusikon lett. Bemutatjuk 15 legszebb összeállítását.
jún. 19
12:36
Újraválasztották Márki-Zay Pétert a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetőjének (SzMo)
Az egyik kihívója végül visszalépett.
jún. 19
12:36
Orbán Viktor a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnökét fogadta (Demokrata)
Budapest lesz a házigazdája a világ harmadik legnagyobb sporteseményének.
jún. 19
12:36
Tokmac: Fiatal vagyok ahhoz, hogy a karrier a helyett a pénzt válasszam (Magyar Nemzet)
A norvég szélsőt Japánba is hívták, de ő mindenképp Európában szeretett volna maradni.
jún. 19
12:36
Így függ össze a tejtermelés az erdőtüzekkel (Magyar Mezőgazdaság)
Az Amerikai Egyesült Államok területén az elmúlt évtizedekben egyre gyakoribbá váltak az erdőtüzek. Ezeknek számos negatív hatása van, kezdve az emberi egészségtől, a levegő minőségén át egészen a biodiverzitásig és a földhasználatig. Az USA tejtermelése sem kivétel ez alól.

Keresés