A Széchenyi Kártya Program továbbra is rendkívül kedvező feltételek mellett folytatódik, sőt, a kormány az energiaválság okozta megnövekedett energia többletköltségek finanszírozásának könnyítése, valamint a hatékonyságnövelő és technológiaváltást segítő beruházások elősegítése érdekében két új speciális, kiemelten támogatott hitelkonstrukciót is b
Hiába mondja azt a mainstream média, hogy főleg a fejlett nyugati államok felelősek az ételpazarlásért, ez mégsem biztos, hogy teljesen így is van. Az étel pazarlása ugyanis nem csak annyit jelent, hogy a felesleg a kukában landol. Amikor jóval többet fogyasztunk, mint amire szükségünk lenne, az ugyanúgy pazarlás, csak épp még egészségtelen is. Már
Nyilatkozatot kell tenniük azoknak az ügyfeleknek, akik augusztustól nem jogosultak egyetemes földgáz- és villamosenergia-szolgáltatásra - közölte az MTI-vel hétfőn az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.
Beismerő vallomást tett az a 72 éves nő, aki a rendőrök gyanúja szerint halálra késelte vele egyidős élettársát a főváros XIII. kerületében, egy társasházi lakásban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség oldalán hétfőn.
A norvég Fjordmail International lesz a Startlap termékcsoporthoz tartozó ingyenes levelezőrendszer, a Citromail üzemeltetője – derül ki a Media1 beszámolójából. A Citromail 2004-ben kezdte meg működését, az egyik legnépszerűbb ingyenes magyar levelezőrendszer, amit eddig a Central Médiacsoport üzemeltetett. A Media1 a HWSW-re hivatkozva azt írja,
Szokták mondani, hogy a részegeknél és a gyerekeknél nincs őszintébb. Na, ezt most Kyle Busch a saját fiával tapasztalhatta meg. Kyle Busch fia, Brexton szépen cseperedik, hét éves már. Ez már van olyan kor, hogy együtt edzhessen, esetünkben dirtön, az apjával. Nos, egy apák napja kapcsán feltöltött videó tanúsága alapján a kis Brexton Busch gondol
Nem szerzett abszolút többsgéet Emmanuel Macron francia elnök pártja és centrista szövetségeseinek Együtt! elnevezésű koalíciója, de a Köztársaságiakkal együttműködhetnek – mondta a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének oktatója.
Beismerő vallomást tett az a 72 éves nő, aki a rendőrök gyanúja szerint halálra késelte vele egyidős élettársát a főváros XIII. kerületében, egy társasházi lakásban.
Mivel naponta több mint húszezer kilogrammnyi cigarettacsikk, nedves törlőkendő és betét landol az osztrák főváros szennyvízében, az Ebswien szennyvíztisztító felmérést készített a témában.
Pénteken a Portfolio elsőként számolt be arról, hogy a kormány eredeti ígérete ellenére több különadó, vagy megemelt különadó 2023 után is velünk marad. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn, a KAVOSZ-szal közösen tartott sajtótájékoztatón kifejtette ezzel kapcsolatos álláspontját.
Ezt üzente a brit Stuart Stephens a közösségi médiát üzemeltető vállalatoknak, miután fiát, Ollyt 13 évesen meggyilkolta két tinédzser fiú, akik ezeken az oldalakon keresztül találták meg áldozatukat, és szervezték meg a bűncselekményt.
Mindössze néhány nappal svédországi gyárlátogatása előtt látogattam meg Oláh Zoltán tiszacsegei gazdálkodót, aki azzal fogadott, hogy biztosan ugyanazokat fogja elmondani nekem, amit a többi Väderstad-tulajdonos. Heterogének a területei, megbízhatóak a gépek, rugalmas a szervizháttér, és a többi... Aztán már az interjú elején kezdett kirajzolódni s
Egyre kevesebb a fizetőképes vásárló. Ezer lakáshirdetésre vetítve 6 százalékkal mérséklődött az érdeklődések száma 2020 januárjához képest. Ennél is jobban csökkent az 1 millió látogatóra jutó érdeklődések száma, ami közel 30 százalékkal esett vissza.
Sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre.
Új évaddal folytatódik a Super TV2 népszerű török sorozata, az Elárulva. A történet második évada július 4-től lesz látható. Hogy mennyi mindent megváltoztathat egy szőke hajszál? Egy látszólag jól működő család életét mindenképpen felkavarja. Asya boldog házasságban él férjével, Volkannal, akivel közösen nevelik fiukat, Alit. Látszólag ők a töké
Kinek mi jut eszébe az FPV-drónokról? Nagy drónos kérdezz-felelek sorozatunkban két évvel ezelőtt (hogy repül az idő!) erről is beszélgettünk Vincze Dániel FPV pilótával. Dániel most elküldte részünkre legújabb FPV
Július elsejétől december 31-ig meghosszabbították a Széchenyi Hitelkártya Programot, a hazai kkv-szektor számára kedvezményes finanszírozási források elérhetőségét biztosító feltételekkel.
A Nemzeti Sport megpróbálta rekonstruálni, mi történt, mi hangzott el az angolok felett aratott történelmi győzelem után, amikor Szalai Ádám behívta a csapathoz Orbán Viktort.
Több mint 200 gigabájtnyi felvételt rögzített Mariupol ostromáról egy ukrán mentőorvos. A nő testkamerával felszerelkezve két hét horrorját vette fel, ahogy orosz és ukrán katonák életét mentette meg.
A medveszőlő (Arctostaphylos uva-ursi) levele az egyik legjobban ismert és bevált gyógynövény enyhe, kezdődő húgyúti fertőzések esetében hölgyeknél. Férfiak számára nem javallott, mert a hasonló tünetek kezelése orvosi szakértelmet kíván.