2022. június 20. hétfő

jún. 20
10:12
Új kip – Újabb magyar büszkeség: a StadiumX Bob Sinclarrel alkotott (SzMo)
Az I am Still In Love egy kristálytiszta, felemelő house-track lett.
jún. 20
10:12
Varga Juditot felhergelték: “Kurucosan” kellett visszautasítania a holland igazságügyi miniszter vádjait (Nyugati Fény)
Isten óvjon a magyar igazságügyi miniszter haragjától.
jún. 20
10:12
Nem kell elkapkodni a 2022-es Latifi-Piastri cserét (Racing)
A Forma-1 hagyományos “pilótakeringője” már javában tart, hiszen kezdenek körvonalazódni a 2023-as versenyzői ülések birtokosai. Pierre Gasly-val, például a Red Bull egyértelműen közölte, hogy a jövő év végéig be kell tartania a szerződését. Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost mondta ezt Montrealban, annak ellenére, hogy korábban azt találgatták
jún. 20
10:14
Visszatér az eurózóna adósságválsága? Az eurócsoport elnöke szerint szó sincs ilyesmiről (Portfolio)
Az eurózóna kedvező pozícióban van ahhoz, hogy átvészelje a jelenlegi piaci kilengéseket, és a gazdaság idén és jövőre is növekedni fog - mondta a Financial Times szerint eurócsoport elnöke, aki egyben elutasítja, hogy az eurózóna a 10 évvel ezelőttihez válsággal néz szembe.
jún. 20
10:18
Nem várt tovább: Összepakolt és elutazott Gyuricza Dóra. A kicsi Kamillát is magával vitte (Blikk)
Mi történt?
jún. 20
10:18
Több tízezer tonna agrárterméket vittek ki az oroszok Luhanszk megyéből a régió kormányzója szerint (Agroinform)
A térség orosz megszállás alá került részein az orosz hatóságok ezen felül gabonát gyűjtenek be a következő vetési időszakra.
jún. 20
10:18
Újabban erre használják a nők a mosogatógépet (Ripost)
Mostantól különösen nagy kedvence a nőknek ez a szerkezet.
jún. 20
10:18
Varázslatos Ciprus - Így maxold ki a szigetet, ha csak pár napod van rá (Femcafe)
Ciprus a legendák szerint a szerelem szigete, de ha csak pár napunk van a felfedezésére, azt nem érdemes feltétlenül mindenáron a nagy Ő felkutatására szánnunk. Szép számmal akadnak viszont a szigeten olyan látnivalók és programok, amiket akkor se hagyjunk ki, ha csak rövid időre látogatunk az országba.
jún. 20
10:18
Túl hangos volt a komáromi férfi, ezért barátai megölték: napokig együtt éltek a holttesttel (Life)
Két férfi halálra verte harmadik társukat, majd egy szőnyeggel takarták le a holttestét. Három nappal később hívták csak ki a mentőt.
jún. 20
10:18
„Zelenszkij könnyei” nevű vodka jelent meg az orosz piacon (Mandiner)
Úgy tűnik, az italgyártókat is megihlette a háború.
jún. 20
10:18
Itt a megoldás arra, ha valaki veterán külsejű, de modern technikájú Land Cruisert szeretne (Autószektor)
A Flex nevű japán tuningcég tulajdonában lévő márka, a Renoca arra specializálódott, hogy retró hatású optikai csomagokat fejlesszen többféle Toyota-modellhez, így a japán bel-, és a fejlődő piacok számára fejlesztett Probox kombihoz, a Town Ace és Hiace furgonokhoz, valamint a Land Cruiser Európában is ismert többféle régi generációjához. Az 1990
jún. 20
10:18
Volodimir Zelenszkij: Történelmi hét kezdődik Ukrajna számára (Magyar Nemzet)
Az ukrán elnök szerint 1991 óta kevés olyan életbevágó döntés született, mint amilyenre most várnak.
jún. 20
10:24
Putyin lecserélte Európát: a legnagyobb szövetségese vette át a főszerepet az olajpiacon (Blikk)
Meglett a böjtje Európa számára, hogy szankciókkal sújtotta Oroszországot. Putyin egyik lehetséges szövetségese, rekordsebességgel tört az oroszországi kőolajimport-piac élére.
jún. 20
10:24
Horvátország befagyasztotta az üzemanyagárakat (HírTV)
A horvát kormány az autópályák kivételével két hétre rögzítette az üzemanyagok kiskereskedelmi árát - közölte Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfői sajtótájékoztatóján.
jún. 20
10:24
Az MNB megbírságolta az Allianzot (Portfolio)
Az MNB 61 millió forint bírságot szabott ki az Allianz Hungária Biztosítóra az adatfeldolgozási, nyilvántartási és ellenőrzési rendszer, az ügyfelek tájékoztatása, illetve a panaszkezelés során felmerült hiányosságok miatt. A biztosító többször nem tájékoztatta ügyfeleit, illetve a kötvény- és kárnyilvántartót egyebek közt a szerződések létrejöttér
jún. 20
10:24
10 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra lehet mától pályázni! (Agroinform)
Ilyen fontosak a méhek.
jún. 20
10:24
Horvátország is befagyasztotta az üzemanyagárakat (ATV)
A horvát kormány az autópályák kivételével két hétre rögzítette az üzemanyagok kiskereskedelmi árát - közölte Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfői sajtótájékoztatóján.
jún. 20
10:24
Miniszteri szintre is begyűrűzött a cseh korrupciós botrány (vg.hu)
A prágai alpolgármester után egy tárcavezető is lemondott posztjáról.
jún. 20
10:24
Szentkirályi Alexandra: a magyar emberek pénztárcáját kell a háborús inflációtól megkímélni (BorsOnline)
Elsősorban a magyar emberek pénztárcáját kell a háborús inflációtól megkímélni - jelentette ki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában, amelyben beszélt az brüsszeli szankciókról és az extraprofitadókról is.
jún. 20
10:24
Először videózták le a nógrádi fehér „csodaszarvast” (SzMo)
2019-ben fotózták le először a különleges dámvadat, most videófelvétel is készült róla.
jún. 20
10:24
A Mate ötszáz napja aktív szereplője az agrárközéletnek (Magyar Mezőgazdaság)
Lezárult a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) második tanéve. Az új intézmény már első ötszáz napján bizonyította, hogy jelentős szereplője a magyar agráriumnak, mind oktatási, mind kutatási szempontból.
jún. 20
10:24
Ogier befejezte, de visszatér (Racing)
Sébastien Ogier idei terve az volt, hogy részleges programot teljesít a Rally Világbajnokságon, ami mellett a Richard Mille Racing csapatával teljes WEC szezont bonyolít le – legalábbis ezt gondoltuk. A nyolcszoros rally világbajnok azonban befejezettnek tekinti idei WEC pályafutását. Sébastien Ogier legutóbb a legendás Le Mans-i 24 órás versenyen
jún. 20
10:24
„Nagyon jól össze tudtam mosni a cukrászatot a bűnmegelőzéssel” – interjú Verussal, a Mestercukrász első győztesével (rtl.hu)
Sznopek Veronika rendőr és hobbicukrász egyben, aki 2021-ben elsőként nyerte el a Mestercukrász címet. Interjúnkból kiderül, hogyan ötvözi a hivatását a szenvedélyével, mire költötte a nyereményét, milyen barátságokat köszönhet a műsornak, és mit tanácsol az új évad versenyzőinek.
jún. 20
10:30
Befagyasztotta az üzemanyagárakat Horvátország (Blikk)
A horvát kormány az autópályák kivételével két hétre rögzítette az üzemanyagok kiskereskedelmi árát – közölte Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfői sajtótájékoztatóján.
jún. 20
10:30
Vaktában kilőtt, válogatás nélkül pusztító orosz lőszerek a háborús fényképeken (444.hu)
A Times rengeteg lőszert talált Ukrajnában, amiket a nemzetközi jog szerint nem szabadna használni.
jún. 20
10:30
Szörnyű tragédia: kerti medencébe fulladt egy kislány Pilisnél (Life)
Csupán egy pillanatra hagyták magára a szülei a kislányt, de ez elég is volt ahhoz, hogy megtörténjen a tragédia.
jún. 20
10:30
Teller Ede is szerepel Christopher Nolan legújabb filmjében - És már az is kiderült, hogy ki alakítja a híres magyar atomfizikust (Promotions)
Christopher Nolan elképesztő sztárparádét hozott össze az Oppenheimer című filmhez.
jún. 20
10:30
Vízilabdásokkal kampányol az MTÜ (MMonline)
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) megbízásából, a Magyar Vízilabda Szövetséggel együttműködve a vízilabdát és a hazai gyógyfürdőket népszerűsítő kisfilm készült a hazánkban megrendezendő FINA vizes világbajnokság alkalmából.„Innen ered minden: meríts te is erőt Magyarország gyógyvizeiből!” - ezzel az üzenettel készített rövidfilmet az MTÜ, melyn
jún. 20
10:30
Horvátország befagyasztotta az üzemanyagárakat (Demokrata)
Az eurosuper 95 árát 13,50 kunában (715,50 forint) határozták meg.
jún. 20
10:30
Sainz mindent megtett, de nem tudott mit kezdeni Verstappennel Kanadában (Mandiner)
Max Verstappen újabb győzelmet aratott, ezúttal Montreálban. Carlos Sainz Jr.-nak tovább kell várnia első Forma-1-es győzelmére.
jún. 20
10:30
Milák Kristóf szórakozott az ellenfeleivel a fő számában a vb-n (Magyar Nemzet)
Magabiztos győzelmet aratott a 200 pillangó címvédője az előfutamban, Kenderesi Tamás is továbbjutott.
jún. 20
10:30
Sokkoló felvételeken a kilencmilliós kínai nagyvárosban tomboló tornádó (rtl.hu)
Döbbenetes felvételeken a vihar.
jún. 20
10:32
Új feladatok, új megoldások – Miniszterek az új ciklus kihívásairól az MCC-ben (Mandiner)
A Mathias Corvinus Collegium felkérte az új kormány minisztereit, hogy egy egyhónapos programsorozat keretében beszéljenek céljaikról, terveikről.
jún. 20
10:34
Demkó Attila: Az oroszok nem túl jók ebben a háborúban (Mandiner)
De egyet tudnak: tüzérséggel elég pontosan aprítani.
jún. 20
10:36
A kormány megint azokon a lakáshiteleseken segített, akik nem voltak óvatosak (Privátbankár)
Aki drágább, de hosszabb távon fix kamatozású hitelt választott, az most szívhatja a fogát: a kormány megint megmentette azokat, akik az olcsóbb, de kockázatosabb hitel mellett döntöttek.
jún. 20
10:36
Elárverezi Nobel-békedíját orosz újságíró (Infostart)
A befolyó pénz jövője jól indokolható.
jún. 20
10:36
Ezeken a helyeken lesznek NAV-ellenőrzések a héten (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának tájékoztatása szerint a 25. héten az alábbi helyszíneken terveznek helyszíni ellenőrzéseket.
jún. 20
10:36
Tovább bővülhet a hazai akkugyártók sora (autopro)
Az egyébként is komoly magyar akkumulátorgyártói kapacitás még tovább nőhet.
jún. 20
10:36
Google: álomnyaralásra vágynak a magyarok (Márkamonitor)
A turizmus idén újra növekedési pályára állhat és nem is akárhogy – a Google keresési adatai arról árulkodnak, hogy a magyarok all inclusive álomnyaralásokat terveznek. Az idei böngészések alapján nem csökken a belföldi úti célok népszerűsége a külföldi desztinációk iránti felfutó érdeklődés mellett sem.   Nap mint nap használják emberek milliói a
jún. 20
10:36
Pikó: Nincs elég rendőr Józsefvárosban arra, hogy a közteresekkel együtt járőrözzenek (SzMo)
A VIII. kerület polgármestere szerint ez a kormány és a Fidesz felelőssége, akik a polgármesterekre és a baloldalra mutogatnak.
jún. 20
10:36
Ukrajnában betiltják az orosz zenét (Demokrata)
A indoklás szerint az agresszor állam zenéi szeparatista érzelmeket kelthetnek a lakosság körében.
jún. 20
10:36
Bartus László: Az azeri diktátor is csak 87 százalékkal nyeri az általa kiírt választásokat, Márki-Zay 100 százalékkal, jöhet a tisztogatás (Mandiner)
Márki-Zay megúszta, hogy még saját gittegylete is leváltsa.
jún. 20
10:36
András herceg vihogó hangokat adott ki szex közben – állítja Virginia Giuffre (rtl.hu)
A yorki herceg állítólag egy saját magát ábrázoló bábuval játszadozott, amikor az akkor még csak 17 éves lányt az ölébe ültették.
jún. 20
10:38
Zsidó szervezetek adtak hangot aggályuknak Gyöngyösi Márton jobbikos elnökjelöltsége miatt (Mandiner)
Emlékeztettek: a jobbikos politikus listázni akarta a zsidókat.
jún. 20
10:42
Újabb hír a Horvátországba készülőknek: jön az árstop a benzinkutakon (Menedzsment Fórum)
A horvát kormány az autópályák kivételével két hétre rögzítette az üzemanyagok kiskereskedelmi árát - közölte Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfői sajtótájékoztatóján.
jún. 20
10:42
Milák Kristóf és Kenderesi Tamás hozták, "amit kell" (Infostart)
200 m pillangó volt a feladat. Chad Le Clos mégsem állt rajtkőre.
jún. 20
10:42
Horvátország is befagyasztotta az üzemanyagárakat (ProfitLine)
A horvát kormány az autópályák kivételével két hétre rögzítette az üzemanyagok kiskereskedelmi árát - közölte Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfői sajtótájékoztatóján.
jún. 20
10:42
Horvátországban jön az üzemanyagár-stop (Portfolio)
A horvát kormány az autópályák kivételével két hétre rögzítette az üzemanyagok kiskereskedelmi árát - közölte Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfői sajtótájékoztatóján.
jún. 20
10:42
Varga Judit: „Meg fogjuk kapni a nekünk járó uniós pénzeket” (ATV)
A miniszter feladatai az új kormányban egy területtel bővültek, azt pedig a politikus nem bánja, hogy az uniós tárgyalásokba mellette Navracsics Tibor is bekapcsolódik. Az egyeztetések végén megérkeznek majd Magyarországra az EU forrásai, hiszen, ahogy Varga Judit fogalmazott: az Unióban „nem mi vagyunk a rossz gyerekek.”
jún. 20
10:42
Újabb akkugyártók jöhetnek Magyarországra? (autopro)
Az egyébként is komoly magyar akkumulátorgyártói kapacitás még tovább nőhet.

Keresés