Az Rts hírportál szerint hétfőtől újra lehet adásvételi szerződéseket hitelesíteni, emellett az építési engedélyeket és a telekkönyvi kivonatokat is kiadják.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Egy cég működése során szinte minden nap történnek gazdasági események, amiket a valóságnak megfelelően le kell könyvelni. Ezen kívül különböző nyilvántartásokat kell vezetni és időre el kell készíteni a bevallásokat is, amiket aztán be kell küldeni a NAV felé. Nem kérdés, hogy ezeket a feladatokat el kell végezni, ráadásul nem
Ismét emelkedett Magyarországon az e-sport-játékokkal játszók száma, legyenek akár alkalmi gamerek vagy komolyabb versenyzők, és ezt a növekedést a Covid-pandémia miatti lezárások feloldása sem lassította – a többi között ez derül ki abból az országos reprezentatív közvélemény-kutatásból, amelyet idén áprilisban készített az eNET az Esport1, az Esp
Az atópiás dermatitisz, azaz atópiás ekcéma világszerte az 5 év alatti gyermekek negyedét érinti, Magyarországon minden ötödik-hatodik kisgyermek szenved tőle akár közvetlenül már a születése után. De tévhit, hogy ez csak a gyerekek betegsége lenne. Egy krónikus bőrgyulladásról van szó, amely bőrszárazsággal, gyulladással, intenzív viszketéssel jár
A járványhelyzet végével a munkaerőhiány újra az egyik legkritikusabb tényező a gazdaságban: egyes szektorokban még a járvány előtti időszakhoz képest is romlott a helyzet. Ilyen a vendéglátás és a turizmus, ahol a szakemberek szerint még a Balatoni szezont is veszélyezteti a munkaerőhiány.
Az Opus Global által a BÉT oldalán közzétett közlemény szerint a társaság közvetett tulajdonában álló Mészáros és Mészáros Zrt. több mint 9 milliárd forint értékű közbeszerzést nyert el.
Megújult az Agroinform.hu portál időjárás hírcsatornája: 30 napos előrejelzések, mért adatok 30 napos visszatekintéssel, településre vonatkozó bontásban.
Az aktív korú lakosság több mint 90 százaléka rendszeresen internetezik, Magyarországon az internetet használók száma az aktív korosztályban gyakorlatilag elérte a felső határt - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) felméréséből, amelyről kedden tájékoztatták az MTI-t.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított az Elittárs társkeresőt működtető Spark Networks Services GmbH-val szemben, mivel valószínűleg nem ad megfelelő tájékoztatást a szolgáltatás egyes alapjellemzőiről.
Kányádi Sándor az elmúlt évszázad egyik legjelentősebb székely költője, aki a kommunista eszmék ifjú agitátorából lett „Erdély Petőfije”. Számos nyelvre lefordították a verseit, költeményeivel nemcsak a romániai magyarság, hanem az amerikai őslakosok sorsáért is kiállt.
A zöldségfeldolgozással és tartósítással foglalkozó Kecskeméti Konzerv Kft. 3,3 milliárd forint összegű kapacitásbővítő fejlesztését a magyar kormány 1,2 milliárd forinttal segítette a nagyvállalati beruházási támogatási programban – közölte a pénzügyminiszter kedden Kecskeméten.
Változik a napi közteher mértéke, a filmipari statiszták napi jövedelmének maximuma és a nyugellátás számítási alapja is. Az új szabályokat a 2022. június 30. után létrejövő, egyszerűsített foglalkoztatási jogviszonyokra kell alkalmazni, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
Oroszország ukrajnai inváziója óta a multinacionális vállalatok tömegesen hagyták el Oroszországot, miközben a világ nagy gazdaságainak szankciói egyre súlyosabbak. Eközben az orosz egyetemeken olyan változások zajlanak, amelyek megnehezítik az ország diákjainak külföldi tanulását - írja a Business Insider.
Az ukrajnai menekültek többsége elégedett az Európai Unió által az Oroszország indította háborút követően számukra biztosított befogadási és védelmi intézkedésekkel - derült ki az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége (EUAA) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közös, kedden közzétett felméréséből, írta meg az MTI.
Mire a szélesebb közönség is megismerhette a szellemkonyha vagy virtuális konyha koncepcióját, a műfaj máris továbblép, és minden elképzelhető dolgot elkezd rászervezni az ételekre.
A műsorvezető egészen kilenc éves koráig egy pincelakásban élt szüleivel, akik nem voltak túl tehetősek. Claudia édesanyjával csak ünnepekor készítettek sós pogácsát, aminek az illata azóta is a gyerekkorára emlékezteti a műsorvezetőt.
Egy olyan francia államfő, aki nem sokkal elnöki újraválasztása után elveszíti korábbi parlamenti többségét, veszíthet tekintélyéből európai kollégái szemében is. Elemzők mindazonáltal úgy vélekednek, hogy Emmanuel Macron nemzetgyűlési kudarca nem lesz hatással a német–francia kapcsolatokra. A francia elnök uniós politikájára azonban a belpolitika
Az egyik cég már az önkormányzatok segítségét kéri a toborzásban, ugyanis a munkaerőhiány a település szemétszállítási feladatainak ellátását veszélyezteti.