Húszezer lakosnak otthont adó, úszó város épül az Indiai-óceánon, a Maldív-szigeteknél. A CNN online kiadásának hétfői cikke szerint a klímaváltozás miatt emelkedő tengerszint kihívására választ adó projekt öt éven belül készül el teljesen.
Az emberekhez hasonlóan a kutyák is túlmelegedhetnek meleg időben. De velünk ellentétben ők nem tudják szavakkal elmondani, ha árnyékra, hűvösre vagy egy kis vízre van szükségük egy forró nyári napon.
Noha a kocsit megismerhetjük, a gyártás őszi elindítása előtt még komoly tesztelési feladatok várnak az új modellre. Annak ellenére is, hogy a tesztelésért felelős szakemberek – természetesen alapos alcázással – összesen már több mint 1,1 millió kilométert tettek meg a legkülönbözőbb körülmények közepette, változatos út- és klimatikus viszonyok köz
2022. június 15-17. között rendezték meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei alakuló küldöttgyűléseit, ahol megválasztották a megyei tisztségviselőket.
Szeretném, ha a budapesti csapat létszáma rövid távon megduplázódna, és a TIER Tech Hub a termék- és szoftverfejlesztés egyik hazai motorjává válna – mondta az Üzletemnek Zsédely Balázs, a TIER Tech Hubok igazgatója.
Megdöbbentő, hogy a két Ukrajnában, az orosz erők által elfogott amerikai férfit Moszkva szerint halálbüntetéssel sújthatják - mondta sajtótájékoztatóján John Kirby, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.
Tíz startup képviseli Magyarországot a Collision konferencián, a világ egyik legjelentősebb technológiai eseményén Torontóban - mondta a közmédiának adott interjúban Vass-Salazar Mária, Magyarország ottawai nagykövete.
A lakáspiaci drágulás, valamint az emelkedő kamatkörnyezet miatt bővítette a hiteltörlesztési biztosítás szolgáltatási körét a K&H. A biztosítás díja a havi törlesztőrészlet 6,4 százaléka, ezért az összegért akár 10 hónapra átvállalja a társaság a részletfizetést a bajba került adóstól, ami az egyik leghosszabb időtáv a piacon. A törlesztési bi
A korábban meghirdetett stratégiával összhangban a Waberer's ma reggel bejelentette, hogy logisztikai központ fejlesztéséhez vásárol telket Ecser területén.
Az Egyesült Államokban a szövetségi fellebbviteli bíróság arra kötelezte az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségét (Epa), hogy újból vizsgálja meg, hogy a glifozát, a Bayer Ag Roundup gyomirtójának hatóanyaga jelent-e indokolatlan kockázatot az emberekre és a környezetre.
A Facebook bejelentette, hogy 2024-ig meghosszabbítja annak a funkciónak a hozzáférhetőségét, amelynek lehetővé teszi, hogy a Facebook-oldalakon élőben online közvetített események eléréséért díjat szedhessenek az alkotók. E funkció használatával az üzleti oldalak tulajdonosai, alkotók és kiadók egyaránt monetizálhatják online eseményeiket a Facebo
A 2023-as büdzsé a rezsicsökkentés és a honvédelem költségvetése, ezek azok a legfontosabb gazdaságpolitikai irányok, amelyeket számokba foglaltak - mondta a pénzügyminiszter az Országgyűlés szerdai ülésén, a 2023-as költségvetési törvényjavaslatot ismertetve.
Az elmúlt napok emelkedése után jelentősen elromlott a hangulat a nemzetközi tőkepiacokon, nem kivétel ez alól a magyar tőzsde sem, a BUX 1 százalékot meghaladó mínusszal nyitott, és az összes hazai blue chip árfolyama esik ma reggel.
A pénzügyminiszter beszéde nyitja a 2023-as központi költségvetésről szóló törvényjavaslat általános vitáját. Az előterjesztést harminc órás időkeretben tárgyalja a parlament.
A korábbi évekhez hasonlóan idén nyáron is mintegy 3200, nehéz helyzetben élő egyszülős és nagycsaládos nyaralhat július elsejétől szeptemberig a Mészáros Csoport jóvoltából. A családok félpanziós ellátás mellett a Hunguest Hotels zalakarosi szállodájában és a Balatontourist kempingjeiben üdülhetnek. A rászorulók nyaralásának megszervezésében ezútt
A fenntarthatósági törekvések egyre meghatározóbbak az ingatlanszegmensben, az ESG-kritériumok alkalmazása kiemelt szerepet kapott, amely az eszközök árazásában és a piaci szereplők elvárásaiban is megmutatkozik. A Cbre szakértője szerint a teljes életciklusra vonatkozó tervezés és a holisztikus szemlélet kulcsfontosságú a hatékony fenntarthatósági
Az előző két nap csendes emelkedéssel telt az európai tőzsdéken, és tegnap a 3 napos szünet után Amerikában is emelkedés volt tapasztalható, a vezető részvényindexek egyaránt 2 százalék feletti pluszban zártak. A hangulat azonban úgy látszik, hogy ismét kezd elromlani, hiszen ma reggel Ázsiában már estek a tőzsdék, és az európai tőzsdéken is jelent
A Hold ma a Kos jegyében halad: az új projektek és a spontán ötletek könnyen megvalósíthatók, de kipróbálhatsz akár egy új sportot is, csak a türelmetlenségedet és a haragodat kell megfékezned. Független és harcra kész világodban kevés hely marad az érzelmeknek, képtelen vagy elviselni mások gyengeségét, és mivel a kompromisszum fogalma ismeretlen
Hélio Castroneves eredetileg nem is indult volna a Superstar Racing Experience szombat esti nyitóversenyén a Five Flags Speedwayen, végül úgy alakult, hogy trófeával távozott.
Megkezdődött a jogszerű foglalkoztatás nyári ellenőrzése, a munkaügyi hatóság idén is fokozott erőfeszítéseket tesz a bejelentés nélküli foglalkoztatás kiszűrése érdekében, a vállalkozásoknak ezért érdemes mielőbb pótolniuk az esetleges hiányosságokat – jelentette be szerdai közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
Az orosz katonák áprilisban ott hagyták Kijevet és környékét, egykori ellenőrzési pontjaik közelében azonban mindmáig újabb és újabb holttestekre bukkannak az ukránok.
Reggel a Facebook-oldalán Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője jelezte, hogy megváltozik a vagyonnyilatkozati rendszer Magyarországon. A politikus akkor azt jelezte, hogy az új gyakorlat megegyezik majd a német szabályokkal, azóta az is kiderült, hogy ez mit jelent: a legfontosabb részek, például az ingó és ingatlanvagyon, ami alapján a képviselők
2023. január 1-jétől indul a vendéglátó üzletek és a turisztikai attrakciók adatszolgáltatási kötelezettsége a Nemzeti Turisztikai Adaszolgáltató Központ (NTAK) felé.
A korábbi gázgyártási tevékenység következtében a Graphisoft Park északi fejlesztési területe szennyezett, ennek kármentesítése a szennyező, a Fővárosi Gázművek (jelenlegi jogutódja: MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.) kötelezettsége. Azonban az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. a kármentesítés várható befejezésének időpontjáról jelenleg nem tud fel
A stúdióban Gantner Barnabás külpolitikai szerkesztő számolt be a háború legfrissebb fejleményeiről. Perjési Tamás és Gyürky Enikő pedig Soltész Miklóst, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárát kérdezte. Kapcsoltuk ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogászt, és vendégünk volt Marosi Antal, a Karc FM haditudósítója.