A Jászai Mari-díjas színművész nem gondolta, hogy túl a hetvenen újra rátalál a szerelem. Munkakapcsolatból indult minden, majd a szakmai beszélgetések hónapok alatt átformálódtak valami többé.
Kókler kivitelezők, elhanyagolt tetőszerkezetek, tömegesen áthelyezett válaszfalak, repedező homlokzat és elrozsdásodott fémkorlátok – többek között ezeket említette a Világgazdaságnak nyilatkozó szakértő a fővárosi társasházak által jelentett veszélyforrások közül.
A munkaadók kötelesek gondoskodni különösen a szabadban fizikai munkát végzők egészségének megóvásáról a tartós nagy melegben. A hideg ivóvíz, árnyékot adó sátorlap, ponyva mellett rosszullét esetére mobiltelefonnak is kéznél kell lennie a munkaterületeken.
A 19–29 évesek 19 százaléka az inflációt meghaladó, 56 százalékuk pedig attól elmaradó béremelkedésre számít – derül ki a K&H ifjúsági indexéhez 2022 második negyedévében készült reprezentatív felmérésből.
Májusban bombaként robbant a hír, hogy a legújabb magyar álompár, Szabó Zsófi és Shane Tusup alig pár hónap után felbontották az eljegyzésüket. A döbbenetes bejelentést egyikük sem kommentálta, ám nagyon hamar egyre durvább részletek láttak napvilágot.
A képviselők a levélben javaslatot tesznek, hogy kerüljön sor közvetlen egyeztetésre a magyar kormány és a kongresszusi republikánusok között a GMT-vel kapcsolatban.
Kezdetben azt hitték, sprinthez hasonló gyorsasággal ér majd véget a háborús konfliktus, mostanra maratonra rendezkedtek be Ukrajnában, mondta el Volodimir Zelenszkij felesége a CNN-nek adott interjújában.
Orvosok, és egy hazai magánlabor tapasztalatai alapján növekvő tendenciát mutat a koronavírusos esetek száma Magyarországon. Ebből akár egy nyári hullám is lehet, biztosat azonban nem tudnak még mondani a szakemberek. Ami viszont tény, hogy másfél milliónál is kevesebb ember tekinthető az országban védettnek, oltatni viszont csak ősszel terveznek.
A keresőóriás elsősorban tevékenységük környezeti hatásaira különös figyelmet szentelő cégeknek szánja a bolygónk aktuális állapotáról pontos információkat nyújtó szolgáltatást.
A nyári szünidő alatt számtalan mesével és edukatív tartalommal várja a gyerekeket a JimJam és a Minimax, amelyek egészen augusztus végéig elkísérik majd őket. A gyerkőcök így találkozhatnak kedvenceikkel, többek között Leoval, az ifjú vadőrrel, a Kratt fivérek Állati küldetésével és Barbie-filmekkel egyaránt. A digitális eszközöknek köszönhetően p
Az összes elemzőt meglepte tegnap a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának kamatdöntése, amelynek mértéke jelentősen felülmúlta a piaci várakozásokat.
Londoni pénzügyi elemzők jelentősen felülvizsgált előrejelzései szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapkamata valószínűleg 10 százalék felett tetőzik az idén.
A konszenzus még mindig elég negatív a zéró-covid politika miatt megtépázott Kínával kapcsolatban. Hogy áll a helyzet most az országban? Vendégszerzőnk írása. Ray Dalio gyakran emlegetett mondása, hogy két dolog kell a sikeres befektetéshez: az első, hogy a konszenzus ellen fogadj, a második, hogy igazad legyen. Legutóbbi naplóbejegyzésem óta számo
A Fehér Ház korábbi kabinetfőnökének, Mark Meadowsnak egykori segítője, Cassidy Hutchinson meghallgatásán arról számolt be, hogy 2021. január 6.-án a volt amerikai elnök mindenáron a Capitoliumhoz akart menni, amiben még saját biztonsági főnöke is alig tudta megakadályozni.
Nyáron sokszor öröm bejárni az irodába: általában mindegyik rendelkezik klímával, ami a kánikulában életmentő lehet. De ha otthonról dolgozunk, a nyár rémálom lehet, ha olyan lakásban vagyunk, ahol nincs klíma – az, hogy ez amúgy nem túl energia- és környezetbarát, más kérdés. Vannak viszont trükkök, amelyekkel lehűsíthetjük az otthonunkat, ami kén
A helyszínelés folyamatban van, a járművek forgalmi akadályt képeznek. Az autópálya Budapestről kifelé vezető oldalán a forgalom a belső sávban lassú, de folyamatos, jelentős torlódásra kell számítani. Az utinform.hu további torlódásokról, illetve munkákról is hírt adott: Az M7-es autópályán, Letenye felé, az érdi emelkedőn, az M0-s autóúti csomópo
Nelson Piquet 2021 novemberében a Max Verstappennel történt silverstone-i ütközésének megbeszélése közben Lewis Hamiltont rasszista jelzővel illette. Rodrigo Piquet, a háromszoros F1-es világbajnok Nelson Piquet rokona a brazil motorsportlegenda védelmére kelt, miután visszatetszést keltett szóhasználata. Nelson a 2021-es Brit Nagydíjon a Max Verst