Egy hazai egyesület javaslatcsomagja szerint a hazai magánegészségügyben is elfogadható lehetne a társadalombiztosítási kártya, mivel ehhez a társadalombiztosítónak ugyanazt az összeget kellett megtérítenie a magánszolgáltatónak is, amit az államinak, és az ügyfélre csak az esetleges többletköltség hárulna.
A kormány mindent megtesz, hogy az év végéig alá tudja írni az uniós helyreállítási alap megállapodását – közölte Navracsics Tibor. Velkey Györgyöt, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatóját választották a Magyar Kórházszövetség elnökévé.
Háborognak az angolok: a brit Telegraph újság szerint a magyarok kihasználják a kiskaput, s az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) büntetése ellenére 30 ezren bejutnak a lelátóra az Anglia elleni, szombati Nemzetek Ligája-mérkőzésre (M4 Sport, 18 óra).
A háború kitörése után még két hét sem telt el, amikor érkezni kezdtek a hírek arról, hogy az orosz katonák ukrán nőket erőszakolnak meg. Mitől válik hatékony háborús fegyverré a nemi erőszak? Mit jelképez a női nem mindebben? Miben más most ez a háború korábbiakhoz képest? Mindezekről Pető Andrea történészt kérdeztük.
Szaúd-Arábia kész növelni kőolaj-kitermelését, ha Oroszország kitermelése jelentősen visszaesik az ellene bevezetett nyugati szankciók miatt - jelentette a Yahoo! Financial hírportál a Financial Times című brit lap olajpiaci forrásokat idéző értesülésére hivatkozva.
Már a kettős árazás másnapján eltűntek a külföldi rendszámú autók a hazai kutakról, egy idő után a volumenen is látható lesz, hogy több benzin marad. A hiány mégis itt van a kapuban, az idegenforgalmi szezon felpörgésével pedig súlyosabb lesz. Szakértőt kérdeztünk a helyzetről.
Az ügyfeleik kiberbiztonságának megerősítésének érdekében a Mastercard az utóbbi években a kockázatelemzés, a mindig-aktív biztonsági ellenőrzés és a csalás megelőzés területén eszközölt befektetéseket.
Oroszország Ukrajna területének most mintegy húsz százalékát tartja megszállva, 2603 települést kell az ukrán erőknek visszavenniük - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a luxemburgi parlament előtt videókapcsolaton keresztül elmondott beszédében.
Az üzleti világban nincs helye szentimentalizmusnak, még a világ egyik leggazdagabb cége is zokszó nélkül küldi bitó alá azt, ami két évtizede kitépte a pusztulás karmaiból. Az Ipod búcsúzik, de a dicstelen végtől függetlenül ez bizony egy igazi sikersztori volt. Ma az Apple-re úgy gondolunk, mint globálisan a világ egyik legnagyobb, legbefolyásosa
Az országban történő ópium- és heroin-előállítást igyekeznének leállítani, de ezzel még nagyobb nyomort okoznak majd az amúgy is padlón lévő gazdaságban.
Május 25-én az Éves és Tisztújító Közgyűlésén egy 25 fős elnökséget választott meg a JVSZ tagsága a következő 3 évre. A megújult, sokszínű elnökség dr. Fábián Ágnes elnök tervei mentén nagy lelkesedéssel indítja el a közös munkát, a gazdaság minden területét képviselő 10 női és 15 férfi elnökségi taggal.
Hol ígértek „súlyos következményeket” a mexikói kartelleknek, amelyek folyamatosan rekordszámú illegális bevándorlóval és kábítószerrel támadják az USA déli határait?
Megerősítette Kína hosszú lejáratú devizaadósság-kötelezettségeinek elsőrendű, stabil kilátású "A plusz" osztályzatát csütörtökön a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a döntéshez fűzött részletes elemzésében közölte ugyanakkor azt is, hogy a koronavírus-gócokban érvényesített újbóli korlátozások miatt a tavalyi növekedési ütemnek valamivel t
Az ügyfeleik kiberbiztonságának megerősítésének érdekében a Mastercard az utóbbi években a kockázatelemzés, a mindig-aktív biztonsági ellenőrzés és a csalás megelőzés területén eszközölt befektetéseket.
A jobboldali amerikaiak nem akarnak woke- és kritikus rasszelmélet-oktatást, eltörléskultúrát, BLM-térdepeltetést, korlátlan illegális bevándorlást és abortuszjogokat, LMBTQ-privilégiumokat, médiacenzúrát és neomarxista erőszakot.
Közben itthon mégis a Fidesz-frakcióban ül az Országgyűlésben. A területfejlesztésért és az EU-s források felhasználásáért felelős miniszter új feladata minden bizonnyal Orbán fekete humorát dicséri.
Az FTC-Telekom óriási izgalmak közepette nyert 14-13-ra a Jug Dubrovnik ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája belgrádi nyolcas döntőjében csütörtökön a negyeddöntőben, ezzel bejutott a pénteki elődöntőbe, ahol a Pro Reccóval meccsel.
Mitykó Veronika összetettben a kilencedik helyen zárt a nők 76 kilogrammos kategóriájában a tiranai súlyemelő Európa-bajnokságon a csütörtöki versenynapon – számolt be a Magyar Távirati Iroda.
A globális M&A piac a 2020-as év jelentős visszaesése után 2021-ben új csúcsot döntött mind a tranzakciók összértékét, mind azok számát tekintve. A régióban továbbra is Lengyelország vezet a tranzakciók számában, Magyarország Horvátországot megelőzve a 4. helyen szerepel - áll a Deloitte hazai piacot vizsgáló M&A piaci tanulmányában.
Sáfrány Emese szerelme négy év után ért véget gyermeke édesapjával, Hornyák Ádámmal. Emese igyekszik a körülményekből kihozni a legjobbat, fia, Nolen érdekeit szem előtt tartva.
A Svájci Szövetségi Vasút (SBB), a Thurbo, a RegionAlps és a Stadler keretmegállapodást írt alá legfeljebb 510 egyszintes Flirt motorvonat szállításáról. Ez a svájci vasút történetének legnagyobb tendere. A Stadler a megrendelés első lehívásának keretében 286 járművet fog leszállítani, ami mintegy kétmilliárd svájci frankos megrendelési volument je
Dupla aukcióval és művészeti remekművekkel köszöntötte 25. születésnapját a Virág Judit Galéria. Május 31-én klasszikus festmények, egy nappal később pedig a háború utáni és kortárs magyar alkotók kiemelkedő munkái kerültek kalapács alá. Rippl-Rónai József Enteriőr című képe 200 millió forintért kelt el, a kortársak közül Maurer Dóra Overlappings 9
Borüzletimenedzser-képzés indít ősszel a Tokaj-Hegyalja Egyetem (THE) fennhatósága alá tartozó Tokaj Wine Business Institute (Twbi). Az egyéves, angol nyelvű posztgraduális képzésen a hallgatók megismerkednek a jelenlegi borászati, borgazdálkodási irányzatokkal, valamint iparág-specifikus üzleti és közgazdasági ismereteket is elsajátítanak - tájéko
A Márvány-tengeren Isztambul közelében található az a kis idilli szigetcsoport, melyet a külföldiek Herceg -szigeteknek a törökök pedig Adalarnak neveznek. A Herceg-szigetcsoport egy különleges nyaralóhely, ami összesen kilenc kisebb szigetből áll, ezekből csak kettő lakatlan.
Az AnadoluJet, a Turkish Airlines regionális légitársasága júniustól heti háromszor - csütörtökön, pénteken és vasárnap - közlekedő járatot indít Budapest és Isztambul között - közölte a Budapest Airport csütörtökön az MTI-vel.
Sokán várják már azt a pillanatot, mikor már nem kell a kábelekkel bajlódniuk, hanem a talajba épített töltőn keresztül kapják az autók az energiát. Lehet ez, hogy jóval közebb van, mint gondolnánk.
A hazai munkaadók túlnyomó többsége béremeléssel igyekszik ellensúlyozni a magas inflációt, de 10 cégből négynél fontolgatják a béren kívüli juttatások bővítését is – derül ki az Edenred friss online felméréséből, amely szerint a cégvezetők csaknem háromnegyede tisztában van azzal, hogy jelentősen csökken a dolgozók reáljövedelme. A hazai piacon 29
A szőlő-bor ágazat az agrárium különleges szelete, a kívülállók nehezen tudják értékelni ezt a szoros összefonódást, de épp ez adja szépségét, hangzott el a IV. Országos Szőlész-Borász Konferencia köszöntői során a Mate Budai Campusán. A rendezvényt a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Junibor Egyesület, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Agrár- és Éle
Hűtőgép, mosógép, mosogatógép – ezek a készülékek szinte minden háztartásban megtalálhatók, mégis számos esetben helytelenül használjuk őket. Az LG Magyarország ezért egy országos kutatásban járt utána annak, hogy melyek az ezeket a gépeket övező legjellemzőbb tévhitek Magyarországon. Az EcoLogic elnevezésű felmérés eredményeit az LG háztartási ele
Bill Gates szerint a következő húsz évben újabb világjárvány robbanhat ki, amelyet akár mesterséges vírus is okozhat, s amelyet bioterrorizmussal terjesztenek el – jelentette a Newsweek. Gates régóta követi nyomon a világ egészségügyi helyzetét, s többször szólalt fel a koronavírus-járvány kitörése óta is ebben a témában. Legutóbb a napokban tett
A Syrius-Tech Kft. 11 éve működő nehézipari hegesztés- és vágástechnikai, gépgyártó és kereskedelmi vállalkozás. Márkája, a Syrius meghatározó szerepet tölt be a magyar gépgyártásban, és rövidesen Európában is hódító útjára indul. 2022-ben tervezik piacra vezetni legújabb innovációjukat, a WeldoMetert, amely számos iparágban megkönnyíti majd mind a