2022. június 3. péntek

jún. 3
9:00
Nagy István: Most kell fejleszteni a versenyképességünket (Magyar Nemzet)
Befolyásolja az egész világpiacot, hogy az Ukrajnában bennrekedt több mint húszmillió tonna gabonát ki lehet-e hozni onnan – mondta az agrárminiszter a Világgazdaságnak.
jún. 3
9:02
Megdicsérte Orbánt egy magasrangú orosz diplomata: Úgy tudja, a magyar miniszterelnök súlyos problémáktól mentette meg a világot (Nyugati Fény)
Ügyes volt.
jún. 3
9:06
Változik a vonatok, a HÉV és a Volánbusz-járatok menetrendje pünkösdkor (Infostart)
A vonatok vasárnap az ünnepnapi, hétfőn a vasárnapi, kedden pedig már a munkanapi menetrend szerint járnak; a Volánbusz-járatok és a HÉV-ek közlekedési rendje is módosul – közölte a Mávinform pénteken.
jún. 3
9:06
Brutális leépítési hullám söpör végig az amerikai tech szektoron (Portfolio)
A technológiai ágazatban működő amerikai cégek májusban közel kilencszer több munkahelyet szüntettek meg, mint az év első négy hónapjában, mivel a növekvő infláció és a lassuló kereslet a vállalatokat megszorító lépésekre kényszerítette.
jún. 3
9:06
Több tucat orosz hajó gyakorlatozik a Csendes-óceánon (vg.hu)
.
jún. 3
9:06
Kirepült a kocsiból a kecskeméti férfi, hiába rohantak a mentők, már nem tudták megmenteni (BorsOnline)
Kiskunfélegyházánál történt a tragédiával végződő baleset.
jún. 3
9:06
Korlátozások nélkül lehet utazni ezentúl Spanyolországba is (SzMo)
Az úti okmányokon kívül nem kérnek más dokumentumot a dél-európai országba érkezőktől, nem kell bemutatni oltási igazolást, gyógyulási igazolást vagy negatív teszteredményt.
jún. 3
9:06
A korábbi csökkenések után magára talált a búza ára (Agrofórum)
Chicagóban a búza 2 százalékkal drágult, a kukorica kurzusa 0,2 százalékkal csökkent, a szójababért 2.2 százalékkal többet, a repcéért pedig 2,6 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. Európában sem volt határozott iránya a piacnak, a malmi búza drágult, a kukorica ára csökkent, a repce és a takarmánybúza kurzusa pedig stagnált.
jún. 3
9:06
Digitális vonalon erősít a Marquard Group Hungary (MMonline)
Live Stream Promotion néven digitális marketing innovációt honosít meg a hazai piacon a Marquard Group Hungary. Az új szolgáltatás a JOY-napok kísérőeseményén, a JOY Live Stream Festivalon, valamint a jubileumi JOY Prix de Beauté díjátadó gálán. Az előrejelzések szerint az élő kereskedelemből származó eladások Kínában 2026-ra a teljes e-kereskedele
jún. 3
9:12
Tragédiába fulladt egy 13 éves fiú rutinműtétje (BorsOnline)
Általános érzéstelenítésben, azaz altatásban végzett műtét után meghalt egy tizenéves fiú.
jún. 3
9:12
7 kilométeres dugó az M0-s déli szektorán (Infostart)
Sávot kellett lezárni egy baleset miatt, ezért.
jún. 3
9:12
Több kilométeren torlódik a forgalom az autópályán (hirado.hu)
A torlódás csaknem hét kilométeres.
jún. 3
9:12
Meglepően jól alakult a német export áprilisban (Portfolio)
Az elemzők által becsültnél jelentősebben bővült Németország exportja és importja, valamint külkereskedelmi többlete áprilisban márciushoz képest.
jún. 3
9:12
Folytatódik a vaddisznó-invázió Budapesten (ATV)
Héttagú vaddisznócsordát kaptak lencsevégre csütörtök éjszaka Budán.
jún. 3
9:12
A litván elnök köszönetet mondott Orbán Viktornak (hirado.hu)
Egyre többen szólnak a józan ész hangján. Köszönjük a litván elnök szavait – írta közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
jún. 3
9:12
Hamilton: Ha néző lennék, Leclerc-nek szurkolnék! (m4sport.hu)
Imponáló Lewis Hamilton számára Charles Leclerc idei teljesítménye, és elárulta, nem Max Verstappen sikeréért szorítana, ha néző lenne
jún. 3
9:12
Csökkent az ország függése az energiaimporttól (vg.hu)
Több gázt használt az ország a tárolókból, és kevesebbet vásárolt külföldről.
jún. 3
9:12
Ők lesznek Az éhezők viadala előzménytörténetének főszereplői (Glamour)
Végre kezd fény derülni a Énekesmadarak és kígyók balladájának szereplőgárdájára!
jún. 3
9:12
Elton John reagált: "A bulvársajtó ostoba történetet közölt a tolószékben ülő képeim alapján" (Life)
Ahogy írtunk is róla, a 75 éves Elton Johnt kerekesszékben tolták a lipcsei repülőtéren egy koncertje után. A rajongók aggódnak érte, nem tudták elképzelni mi történhetett. A zenész most tiszta vizet öntött a pohárba és az Instagramon üzent követőinek.
jún. 3
9:12
Süddeutsche Zeitung: Orbán nem hagy fel az EU tagjainak provokálásával (Mandiner)
A német lap publicistája szerint Magyarországnak most esélye sem lenne most bekerülni az EU-ba.
jún. 3
9:12
Gasly: Mindig is helyem volt a Forma-1-ben (Racing)
Pierre Gaslynak ugyan voltak problémásabb időszakjai a Forma-1-ben, azonban tisztában volt azzal, hogy neki a Forma-1-ben van a helye. Az Alpha Tauri francia versenyzője erről a Mundo Deportivónak adott hosszabb interjújában beszélt. Gaslyt még a 2017-es Maláj Nagydíjon dobták be a mélyvízbe, amikor ugyanis a Toro Rosso pilótapárosa teljes mértékbe
jún. 3
9:14
Belső vizsgálat folyt éppen a Facebook ügyvezető igazgatójánál, amikor bejelentette távozását (Portfolio)
Sheryl Sandberg szerdán bejelentette, hogy 14 év után lemond a Facebook anyavállalatának, a Metának az ügyvezető igazgatói posztjáról, emellett közölte, hogy továbbra is tagja marad a vállalat igazgatótanácsának. Az alapítványi munkára való koncentrálás mellett azonban lehetett még egy, kellemetlenebb oka is Sandbergnek a távozásra.
jún. 3
9:14
Kétheti vakáció: megkezdte a Ferencváros labdarúgócsapata a felkészülést a Bajnokok Ligája-selejtezőkre (m4sport.hu)
Sztanyiszlav Csercseszov visszatért a Népligetbe, s pénteken már edzést is vezényel azoknak a játékosoknak, akik nem szerepelnek jelenleg válogatottaknál.
jún. 3
9:14
Borüzleti képzés indul a Tokaj-Hegyalja Egyetemen (Mandiner)
A Tokaj Wine Business Institute a burgundiai partner üzleti iskolával közös programmal várja Közép-Európa szakembereit az őszi félévtől.
jún. 3
9:18
Harminckét éve játszották azt a válogatott meccset, melyen egy nő szinte teljesen meztelenül, egy szál tangában és magassarkúban végezte el a kezdőrúgást (Blikk)
1990. június 3-án a magyar labdarúgó-válogatott Kolumbia ellen játszott barátságos mérkőzést a Fáy utcai stadionban. Bár a magyar válogatott 3-1-es győzelme is sikernek számított, mégis a kezdőrúgás miatt maradt örökre emlékezetes az a meccs. Ezt egy félmeztelen, tangában és magas sarkú cipőben a pályára futó hölgy végezte el.
jún. 3
9:18
Fenyő Miklós életművét ünnepli! 75 éves a Hungária legendás énekese (Metropol)
Soha nem hallott történetekkel, több száz fényképpel és egy hatállomásos koncertshow-val ad hálát a közönségnek, akiknek köszönhetően több mint ötven éve töretlen népszerűségnek örvend.
jún. 3
9:18
Újra a teljes vonalon jár az 1-es villamos (hirado.hu)
Véget ért a helyszínelés egy korábbi balesetnél.
jún. 3
9:18
Vigyázat, Pünkösdkor változnak a menetrendek (Azenpenzem)
Változik a vonatok, a HÉV és a Volánbusz-járatok menetrendje pünkösdkor. A vonatok vasárnap az ünnepnapi, hétfőn a vasárnapi, kedden pedig már a munkanapi menetrend szerint járnak; a Volánbusz-járatok és a HÉV-ek közlekedési rendje is módosul - közölte a Mávinform pénteken az MTI-vel.
jún. 3
9:18
Napi horoszkóp: nyerő üzlet, kreativitás és flört vár rád - június 3. (Glamour)
A Merkúr végre ma ismét előre halad, így újra normális körülményekre számíthatunk a kommunikáció, a közlekedés és a kereskedelem területén. Mivel a Merkúr még a Bika jegyében tartózkodik, a pénzügyekkel is foglalkozni kell, ami mostanában mindannyiunk számára fontos. Délelőtt a Rák jegyében lévő Hold és a Halak-Neptunusz barátságos fényszöge megkön
jún. 3
9:18
Digitális innovációval erősít a Marquard Group Hungary (Márkamonitor)
Live Stream Promotion néven digitális marketing innovációt honosít meg a hazai piacon a Marquard Group Hungary. Az új szolgáltatás sikeresen debütált a JOY-napok kísérőeseményén, a JOY Live Stream Festivalon, valamint a jubileumi JOY Prix de Beauté díjátadó gálán. Az előrejelzések szerint az élő kereskedelemből származó eladások Kínában 2026-ra a t
jún. 3
9:18
Űrhajó nélkül is lehetséges a csillagok közötti utazás (Hamu és Gyémánt)
Túlélheti-e az emberiség a Nap vörös óriás fázisát? A földönkívüli civilizációk (ETC-k) talán már szembesültek ezzel az egzisztenciális fenyegetéssel. Vajon túlélhették-e azt úgy, hogy űrhajók használata nélkül vándoroltak át egy másik csillagrendszerbe?
jún. 3
9:18
Több mint kilencezren érkeztek Ukrajnából csütörtökön (Demokrata)
A háború elől csütörtökön 100 ember, köztük 32 gyermek érkezett Budapestre vonattal.
jún. 3
9:18
Szijjártó Péter: Hosszú csatát vívtunk, de megérte (Demokrata)
Megérte ellenállni a nyomásgyakorlásnak – jelentette ki a tárcavezető.
jún. 3
9:18
Így gondozzuk balkonnövényeinket (Magyar Nemzet)
Fontos, hogy ne várjuk meg a hiánytünetek jelentkezését!
jún. 3
9:18
Fának ütközött, kizuhant az autóból, szörnyethalt (Autószektor)
.
jún. 3
9:18
Második éve vezetik a kiskereskedelmi toplistát (Magyar Mezőgazdaság)
Előző évi teljesítménye alapján változatlanul a Lidl a legnagyobb forgalmú kereskedelmi lánc Magyarországon, 921,8 milliárd forintos becsült bruttó forgalommal - közölte a Trade magazin szerdán az MTI-vel.
jún. 3
9:20
Ellenségesből partneri kapcsolat (Magyar Nemzet)
A Nyugat sokat tett azért, hogy tompuljon a magyarok hagyományos oroszellenessége.
jún. 3
9:24
Nemzetközi lapszemle: velünk marad a home office, vagy a hibrid munkavégzésé a jövő? (Adózóna)
Az Egyesült Királyságban dolgozó irodai munkaerő több mint harmada még mindig otthonról dolgozik, miközben több vállalatvezető próbálja rábírni vagy rákényszeríteni munkavállalóit arra, hogy teljes munkaidőben üljenek vissza irodai asztalukhoz. Kérdés, hogy a hibrid munkavégzés vagy a home office lehet-e a jövő munkarendje – tette közzé honlapján a
jún. 3
9:24
Besúgó: ha lesz új évad, már akkor sem lehet ugyanott forgatni (Portfolio)
Ha az HBO úgy dönt, hogy második évadot is rendel a Besúgóból, akkor a sorozatbeli Kilián Kollégiumnak biztosan költöznie kell majd. A forgatás nagy részének helyszínéül szolgáló Corvinus Ménesi úti épületében ugyanis már javában zajlanak a felújítási munkálatok. A hetvenes évek végén épült, jellegzetes szocialista épület 2023-ra kívül-belül megúju
jún. 3
9:24
Felmérés: A lengyelek többsége nem engedheti meg magának idén a nyaralást (hirado.hu)
A felmérést május végén végezték.
jún. 3
9:24
Rosszabbodott a híradós beteg kisfiának az állapota (hirado.hu)
A népszerű házigazda hatéves gyermekének egészségi állapota romlik.
jún. 3
9:24
Kim Dzsong Un nem feledkezett el II. Erzsébetről (ATV)
Kim Dzsong Un, Észak-Korea vezetője hivatalos levélben köszöntötte fel II. Erzsébet brit királynőt az uralkodó platinajubileuma, azaz trónra lépésének 70. évfordulója alkalmából csütörtökön.
jún. 3
9:24
Szmogriadó esetén eltűnhet a taxisok fele Budapestről (hirado.hu)
A BKIK azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy kezdeményezte a fővárosi rendelet taxisokat érintő tervezett módosításának felülvizsgálatát.
jún. 3
9:24
Joe Biden fia szexvideókat töltött fel magáról a Pornhubra (444.hu)
Több tucat felvétel került elő a laptopjáról, amit még 2019-ben vesztett el, és aminek a tartalma a 2020-as választási kampányban valahogy Rudy Giulianihoz, Trump ügyvédjéhez is eljutott.
jún. 3
9:24
Olyan erővel csapódott egymásba két autó Csepelen, hogy az egyik a tetejére fordult (BorsOnline)
A baleset péntek reggel történt.
jún. 3
9:24
Horváth Éva úgy összenyomta a hatalmas melleit, hogy szinte kiugranak a képernyőről (Promotions)
Horváth Éva ismét emlékeztetett minket arra, hogy ő az ország egyik legdögösebb kebelcsodája.
jún. 3
9:24
R. Kiss Kornélia: Kultúra vagy tekintélyuralom – tessék választani! (Mandiner)
El ne felejtsük a kötelező kört: szakad a Jobbik.
jún. 3
9:24
Magyarország időt nyert az embargó alóli felmentéssel, a Molnak hatalmas nyereséget hoz az orosz olaj, de a jó világ nem tart örökké (rtl.hu)
Olajembargó, olaj- és energiaválság, infláció, üzemanyaghiány. Milyen gazdasági változásokat hozott az orosz-ukrán háború, és hogyan érezzük ezt meg mi átlagemberek a hétköznapokban? Erről kérdezzük Holoda Attila energetikai szakértőt.
jún. 3
9:26
Karácsony tanítványának cége is nagyot ment 2021-ben (Mandiner)
Az előző évhez képest 145 százalékkal növelte árbevételét Róna Dániel cége 2021-ben.
jún. 3
9:28
Martin Ethelwolf: Amikor ilyen jelenségekkel találkozom, mint pl. ez a Kirill pátriarcha (Mandiner)
...rámegyek valamely ateista oldalra, kicsit szippantva arroganciával elegy tömény ostobaságukból.

Keresés