2022. június 30. csütörtök

jún. 30
12:18
Vége: újabb magyar sztárpár kapcsolata futott zátonyra, két évnyi se veled, se nélküled viszony után döntöttek a szakítás mellett (Femcafe)
Curtis követőinek egy ideje már feltűnt, hogy a rapper nem posztol közös képeket szerelmével, egy közeli barát pedig most elárulta, miért.
jún. 30
12:18
Scholz: Addig küldünk fegyvereket Ukrajnának, amíg csak kell (Mandiner)
Az üzenet a következő: folytatjuk, ameddig szükséges, addig, amíg Ukrajna képessé nem válik arra, hogy megvédje magát – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár a madridi NATO-csúcs második napjára érkezvén.
jún. 30
12:18
A bezártság mindenkiből a legrosszabbat hozza ki? – Megnéztük A Karantén Zóna című új magyar filmet (egy.hu)
Június 25-től elérhető az Hbo Max-on Zsótér Indi Dániel rendező első nagyjátékfilmje, a Karantén Zóna. Az alkotás az elmúlt két és fél évünkből jól ismert történeteket, a Covid-járvány miatti kényszerű bezártságot, annak abszurdba hajló helyzeteit dolgozza fel. Ez az első magyar, karantén inspirálta, misztikus szkeccsfilm.
jún. 30
12:18
Károly herceg hatalmasat unokázott Meghan Markle és Harry herceg gyerekeivel (rtl.hu)
Semmi civakodás, csak szeretet és boldogság.
jún. 30
12:18
Djokovic támogatni fogja volt edzőjét, Boris Beckert és családját a börtön idején (rtl.hu)
A szerb klasszis családtagnak tekinti egykori német edzőjét.
jún. 30
12:20
Európai energiaválság: állami segítséget kért az egyik legnagyobb német energiacég (Portfolio)
A német gáz- és áramszolgáltató vállalat, az Uniper részvényárfolyama több mint ötödével esett, miután a vállalat kormányzati segítséget kért, hogy megbirkózzon az orosz gáz hiányából eredő pénzügyi következményekkel.
jún. 30
12:20
Itt a harckocsi jövője, a jövő harckocsija – bemutatták a KF51 Panthert (Mandiner)
Az ukrajnai háborúban látott veszteségek nyomán újból fellángolt a vita a páncélosok jövőjéről. Erre adott csattanós választ a német Rheinmetall a nemrég bemutatott KF51 Pantherrel.
jún. 30
12:24
Figyelem! Újabb megyékben vezettek be tűzgyújtási tilalmat! (Agroinform)
Már 8 megyében van tűzgyújtási tilalom.
jún. 30
12:24
Hihetetlen úszás: Gálicz Péter bronzérmes 25 kilométeren (ATV)
Gálicz Péter bronzérmet nyert a nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenyében a Lupa-tavon rendezett világbajnokságon - írja az MTI.
jún. 30
12:24
Vizes vb 2022 - Gálicz Péter bronzérmes 25 kilométeren (HírTV)
Gálicz Péter bronzérmet nyert a nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenyében a Lupa-tavon rendezett világbajnokságon.
jún. 30
12:24
Óriási változás jön a Facebookon, több százezer magyart érint (Promotions)
Nagy változás jön, mert azt mondja a Meta, hogy eljött az idő.
jún. 30
12:24
Bug bountyval a digitális visszaélések ellen (Mínuszos)
Mit értünk az alatt, hogy digitális visszaélés? A jogszabályokban még nem található ilyen kifejezés, hiszen a társadalmi változásokat a jogszabályok jellemzően csak késve követik. Ez a fogalom leginkább a bűncselekményt írja le. Egy olyan folyamatot, amely kárt okoz az érintettnek, ezáltal rossz élményeket kelthet benne. Így, ha valakinek már volt
jún. 30
12:24
Egymilliárd eurós innovációs alap létrehozásáról döntöttek a NATO-csúcson (Demokrata)
Az alap lényege a polgári és katonai felhasználású új technológiák fejlesztésének támogatása.
jún. 30
12:24
Szijjártó Péter úgy tudja, Magyarország kormánya az adócsökkentés kormánya (Nyugati Fény)
Mi más?
jún. 30
12:24
Egyetlen ország védett az energiaár-inflációval szemben Európában (Mandiner)
Az energiaárak növekedési üteme szinte egész Európában elképesztő. Egyetlen ország van, ahol ez az inflációs mutató egyszámjegyű, miközben Skandináviában, Belgiumban, Luxemburgban vagy a Baltikumban nem ritka az ötven százalék feletti energia-áremelkedés.
jún. 30
12:24
A Mate tananyaga lépést tart a digitális kihívásokkal (Magyar Mezőgazdaság)
Egy nemzetközi projektnek köszönhetőn új, a digitális agrárium és élelmiszeripar kihívásaira reagáló mesterképzés indulhat el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen. A tavaly indított program keretében már megtörtént az oktatók képzése. A tananyagok is készültek, többek között a precíziós mezőgazdaság, a robotika, a drónok, valamint az okos meg
jún. 30
12:24
Több mint 320 millió forintos kárt okozott Fekete Dávid, vádat emeltek ellene (rtl.hu)
A volt megasztáros Fekete Dávid 21 bűncselekményt követett el.
jún. 30
12:26
Trombitás Kristóf: Harminckét év után az egykori baloldalnak végleg leáldozott (Mandiner)
Az ellenzék már a vidékezésbe se kapaszkodhat.
jún. 30
12:28
Donáth Anna: A választóknak az eddigi ellenzékiségre nincs szükségük (Mandiner)
Keresnünk kell a kiutat, a megújulást.
jún. 30
12:30
Gálicz Péter vb-bronzérmes 25 kilométeres nyílt vízi úszásban (Infostart)
Embertelen körülmények között, több mint 5 órán át úszva a Lupa-tavon szerezte meg a harmadik helyet, nagy meglepetésre.
jún. 30
12:30
Olyan mélyre zuhant az ellenzéki tábor, amilyen mélyen még soha nem volt (444.hu)
Nagyon utálják egymást a politikai táborok – de együtt is tudnak utálkozni. Egy ellenzéki szavazó mindenesetre szívesebben kerülne romantikus kapcsolatba egy mihazánkossal, mint egy fideszessel.
jún. 30
12:30
Kitiltották az oroszokat a düsseldorfi vásárokról (autopro)
A legnagyobb szakkiállításokon sem látják szívesen az orosz cégeket.
jún. 30
12:30
Hilarie Burton vallomása: „A lányom nem élne, ha nem lett volna abortuszom.” (Joy)
Hilarie Burton és férje, Jeffrey Dean Morgan öt évig próbálkoztak, több vetélése volt és már teljesen meddőnek gondolta magát, amikor megtörtént a csoda.
jún. 30
12:30
„Kihívást jelent Oroszország és Kína vezető szerepe az olyan területeken, mint az űrkutatás és mesterséges intelligencia" (Növekedés)
Egymilliárd euró értékű innovációs alap létrehozásáról szóló megállapodást írt alá a NATO-tagállamok közül 22, köztük Magyarország a szervezet madridi csúcstalálkozóján.
jún. 30
12:30
Az egész Marsot körbefotózta a kínai űrszonda (Autószektor)
A Tienven-1 2020-ban indult útnak és tavaly májusban érkezett meg a vörös bolygóhoz. A magával vitt Csu-Zsung marsjáró május 15-én szállt le az Utopia Planitián, a Mars északi féltekéjén található hatalmas síkságon, és azóta felszíni kőzetmintákat gyűjtött és képeket készített - írja az MTI. A Kínai Nemzeti Űrhivatal (CNSA) közleménye szerint az űr
jún. 30
12:30
Kurtos: Az élet közbeszólt (Racing)
Igaz csak tesztelgetni megy Kazincbarcikára a Kurtos Robi – Fridrik Gergő duó, de ez nem zárja ki, hogy ismét a nézőknek is autóznak majd. Miért pont Kazincbarcika? – Az eredeti terv ugye a Mecsek volt, de az élet közbeszólt, így kénytelenek voltunk azt a futamot elengedni. Viszont nem szerettünk volna kiesni a ritmusból, ezért „Teszt
jún. 30
12:30
A nyolcszázát! – Közel 9000 Supercharger oszlop üzemel Európában (Villanyautósok)
Nem csak a helyszínek, az oszlopok száma is példaértékű.
jún. 30
12:30
A céges telefonjáról küldött gyermekpornográf felvételeket egy ácsi férfi (rtl.hu)
Felfüggesztett börtönt kaphat.
jún. 30
12:33
Egyetlen dolgozó sem akar minden nap az irodában ülni – mi akkor a megoldás? (Piac és Profit)
A pandémia alatt előtérbe került a home office, illetve a hibrid munkavégzés, mint lehetséges munkavégzési rendszerek. Két év elteltével már vannak releváns tapasztalatok, felmérések, amelyek alapján érdemes felülvizsgálni az eddig használt munkavégzési struktúrákat.  Vajon a full-remote (home office), a teljes irodai jelenlét (onsite), vagy a kett
jún. 30
12:36
Visszahívatná Cseh Katalint tisztségéből a Fidesz (HírTV)
Cseh Katalinról írt levelet Deutsch Tamás az Európai Parlament képviselőinek.
jún. 30
12:36
Júliusban indul az első spot bitcoin Etf Európában (Kripto Akadémia)
Idén júliusban spot bitcoin ETF-et fog indítani a Jacobi Asset Management Európában. A tőzsdén kereskedett alap a Jacobi Bitcoin ETF nevet kapja és az Euronext Amsterdam tőzsdén jegyzik majd BCOIN tickerrel. A Jacobi Asset Management-et Jamie Khurshid vezérigazgató, a Goldman Sachs korábbi befektetési bankárja vezeti. A cég “blokklánc, technológiai
jún. 30
12:36
Szenzációs dolog derült ki a rothadó hínárról (Agroinform)
Kutatók kidolgoztak egy olyan eljárást, amely a hínárokat túlhevített vízzel történő kezelés segítségével képes semlegesíteni. A szerves anyagokban gazdag hínárnak talajjavító hatása van.
jún. 30
12:36
Bronzérmet nyert 25 kilométeren Gálicz Péter nyíltvízi úszó (Demokrata)
Gálicz a magyar küldöttség negyedik érmét szerezte a hazai rendezésű vizes világbajnokságon.
jún. 30
12:36
„Senkit se az alapján határozzunk meg, milyen kódot kapott a pszichiáterétől” – a Budai Dobiskolában speciális nevelési igényű gyerekekből is lehet rocksztár (Forbes)
„Van olyan teljesen egészséges felnőtt tanítványunk, aki közel sem jutott el arra a szintre egy év alatt, mint egy vak kisfiú. Az aspergeres gyerekek pedig nagyjából úgy látják a dobot, mint egy adatokkal teli mátrixot. Erre más csak pszichotikumok hatására képes” – Gál Dani 7 évvel ezelőtt hívta életre a Budai Dobiskolát, ahol azóta több száz auti
jún. 30
12:36
Visszarendelhet-e a főnököm a szabadságomról? (Üzletem)
A szabadság minden munkavállalónak alanyi jogon jár és elengedhetetlenül fontos a feltöltődéshez, regenerálódáshoz. A munkáltatónak is érdekében áll, hogy munkavállalói kipihenhessék magukat, ezáltal növelve későbbi hatékonyságukat. De mi történik akkor, ha a főnök visszahívja a szabadságról a beosztottat? Van hozzá joga? A kérdésekre dr. Tömösvári
jún. 30
12:36
Hűsítő kínálattal készülnek a nyárra az RTL Magyarország csatornái (rtl.hu)
Frissítő sorozatpremierek és közönségkedvencek várják a kikapcsolódni vágyókat az RTL Magyarország csatornáin júliusban is.
jún. 30
12:42
Több nappal meghosszabbították a hőségriasztást (Infostart)
Tovább tart a kánikula, marad a legmagasabb fokú hőségriasztás.
jún. 30
12:42
Milyen a jó futárcég? 6+1 szempont az ideális szállítópartner kiválasztásához (ProfitLine)
Mivel a vásárlók számára a szállítás gyorsasága és a biztonság egyaránt fontos szempontok az online vásárlásnál, a webáruházak sikerében meghatározó lehet, hogy milyen futárszolgálatot választanak. A több ezer hazai webáruházzal dolgozó Packeta szakemberei hét pontban foglalták össze, mire érdemes figyelnie egy online kereskedőnek az automatahálóza
jún. 30
12:42
A Depeche Mode közzétette, miben halt meg Andy Fletcher (444.hu)
A szívével volt baj.
jún. 30
12:42
Rémálommá vált Miló Viki utazása: 12 óra alatt ért Madridba a kutyáival, és még a csomagjai is elvesztek (SzMo)
A csomagjai még azóta sincsenek meg, egyedül a kézipoggyásza került elő.
jún. 30
12:42
Földrengés rázta meg Bosznia-Hercegovinát (Demokrata)
A rengés epicentruma Mostar településtől 24 kilométerre volt északnyugatra.
jún. 30
12:42
Gálicz Péter bravúros bronzérmet nyert 25 km-es nyílt vízi úszásban a hazai vb-n (Mandiner)
Gálicz Péter fantasztikus úszással bronzérmet szerzett a férfi nyílt vízi úszók 25 km-es versenyében csütörtökön a hazai rendezésű világbajnokságon a Lupa-tavon.
jún. 30
12:45
Négy cég trükközött Magyarországon az altató- és lélegeztetőgépek árával - lebuktak (Menedzsment Fórum)
Négy jelentős piaci szereplő már a közbeszerzési kiírás előtt felosztott egymás között egy állami altató- és lélegeztetőgép tendert - mindezt még bőven a Covid-járvány előtt. Egyikük "beismerő vallomást" tett.
jún. 30
12:48
Fontos határidő jár le a SZÉP-kártyáknál: most érdemes lépni! (Portfolio)
A Széchenyi Pihenőkártyával rendelkezőknek július 1-én lesz utoljára módjuk arra, hogy bolti élelmiszert SZÉP-kártyára vásároljanak – szúrta ki a Bank 360.
jún. 30
12:48
Biztató számok: nőtt a menyegzők, csökkent a halálozások száma Magyarországon (Pénzcentrum)
Az előzetes adatok szerint 2022 májusában 7581 gyermek született, és 9984-en haltak meg. Az elmúlt 12 hónapban, 2021. június és 2022. május között a születések száma 2,0, a halálozásoké 7,6%-kal csökkent, a házasságkötéseké 0,4%-kal nőtt az egy évvel korábbi időszakhoz képest.
jún. 30
12:48
Demkó Attila: Nem jóindulatból vonultak ki az oroszok a Kígyó-szigetről (Mandiner)
A politikai vezetés képes racionális döntések meghozatalára.
jún. 30
12:48
Újabb cégek csatlakoznak a duális képzéshez (Magyar Mezőgazdaság)
A Mate Kaposvári Campusa tovább bővíti a duális képzésben részt vevő cégek körét. A tavaly ősszel indult műszaki képzés népszerűsége miatt az egyetem fontosnak tartja, hogy újabb gyakorlati lehetőségek nyíljanak meg a hallgatók előtt. Az egyeztetések már zajlanak, Vörös Péter campus-főigazgató és Huszti Gábor, a megyei közgyűlési alelnöke el is lát
jún. 30
12:54
Egymilliárd eurós egyezség született a NATO-csúcson (Infostart)
A tagállamok közül 22 írta alá a madridi megállapodást. Egy innovációs alap jön létre, polgári és katonai felhasználású technológiákat fejlesztenek belőle.
jún. 30
12:54
Buszsávot alakítottak ki az M3-as fővárosra bevezető szakaszán (ATV)
A közösségi közlekedés versenyképességének növelése érdekében a Magyar Közút buszsávot alakított ki az M3-as autópálya legleterheltebb fővárosi bevezető szakaszán - tájékoztatta a Volánbusz Zrt. csütörtökön az MTI-t.
jún. 30
12:54
A MATE segítségével lesz zöldebb az Efott fesztivál (Agrofórum)
A környezettudatosság napjaink egyik kiemelt közéleti témája – kifejezetten az Efott célközönségét jelentő fiatalok életében –, így a fesztivál szervezői arra vállalkoztak, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) segítségével egy igazán zöld rendezvényt hoznak létre.

Keresés