2007. január 9-én Steve Jobs bemutatta a legelső iPhone-t, amelyet egyszerűen Apple iPhone-nak neveztek el. Tegnap, azaz június 29-én volt 15 éve, hogy hivatalosan is elkezdték forgalmazni a telefont. A terméket a Macworld konferencián mutatták be, és azt mondták róla, hogy egy forradalmi mobil termék. Igazuk lett. Az alábbi cikkben öt olyan érdeke
„A mielőbbi békekötésen kell munkálkodnunk minden lehetséges módon Európában, az egyházaknak ebben a küzdelemben kulcsszerepe van” – hangsúlyozta Hölvényi György, a KDNP európai parlamenti képviselője I. Bartolomaiosz konstantinápolyi egyetemes pátriárkával folytatott csütörtöki isztambuli megbeszélését követően az MTI-hez eljuttatott sajtóközlemén
Ha a két ország nem teljesíti a háromoldalú megállapodásban rögzített vállalásait, Törökország újból vétózhat – közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök a madridi csúcstalálkozót lezáró sajtótájékoztatóján csütörtökön.
„Öveket becsatolni, recesszióra felkészülni!” – mondta a gazdaságfejlesztési miniszter. Szerinte az inflációnál is rosszabb a recesszió, ezért a kormány feladata a munkahelyek védelme lesz.
A vizsga című film folytatása, A játszma minden tekintetben méltó elődjéhez. A produkciót Bergedy Pétertől átvevő rendezővel beszélgettünk a mozikban jelenleg is látható alkotásról.
Deák Bill Gyula és felesége, Marika nehéz időszakot élnek jelenleg. Az asszony nemrég életmentő műtéten esett át, most pedig tüdőbetegsége miatt alig kap levegőt a hatalmas hőségben.
A HUMDA Academy egyik mentoraként Michelisz Norbert első „osztályát” jelenthette be ezen a héten. Elmondása szerint büszkeség az eredmény, és a fiatalok nem hátráltatják a pályán. Sőt… Az idei többletprogramokkal, mint amilyen az ETCR és a HUMDA fejlesztőprogramja, hogyan jut időd a családra? Nem egyszerű ez a feladat, de néhány évvel ezelőtt elkez
Madridi csúcstalálkozóján a NATO hivatalosan is felkérte Svédországot és Finnországot, hogy csatlakozzon az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez. Előzőleg Törökország felhagyott hetek óta hangoztatott vétójával, és beleegyezett a két északi ország NATO-tagságának támogatásába
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csaknem 670 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki, amiért négy jelentős piaci szereplő már a közbeszerzési kiírás előtt felosztott egymás között egy állami altató- és lélegeztetőgép tendert.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csaknem 670 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki, amiért négy jelentős piaci szereplő már a közbeszerzési kiírás előtt felosztott egymás között egy állami altató- és lélegeztetőgép tendert - közölte a versenyhatóság csütörtökön az MTI-vel.
Biztonsági figyelmeztetést adott ki a Heineken a 0,25 literes, Hollandiában gyártott üvegpalackjai miatt, mert lehetséges, hogy a palackban üvegforgácsok találhatóak.
Hátrányból fordítva, a végén remekül védekezve verte 13-12-re Hollandiát a magyar női vízilabda-válogatott. A szombati döntőben az amerikai csapat lesz az ellenfél.
A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a július-augusztusi rend szerint már szombaton 15 órától életbe lépett volna. A kamionstopot az országos tisztifőorvos által újabb négy nappal meghosszabbított hőségriasztás miatt, a jogszabályi lehetőséggel élve a teljes hétvégére felfüggesztik - tájékoztat a Technológiai és Ipari Minisztérium.
„A mielőbbi békekötésen kell munkálkodnunk minden lehetséges módon Európában, az egyházaknak ebben a küzdelemben kulcsszerepe van” – hangsúlyozta Hölvényi György, a KDNP európai parlamenti képviselője I. Bartolomaiosz konstantinápolyi egyetemes pátriárkával folytatott csütörtöki isztambuli megbeszélését követően az MTI-hez eljuttatott sajtóközlemén
A Forma-1-es legenda Michael Schumacher köré épülő tábor tagadta, hogy valaha is Porsche Carrera GT-t vezetett volna. Napokkal ezelőtt széles körű médiafigyelmet keltett egy Porsche árverése, amelyet állítólag a hétszeres világbajnok “titokban” vezetett. Állítólag Schumachernek a Ferrarival kötött akkori szerződése miatt a remek német pilóta rábírt
Tizennégy éves kortól mindenki szabadon megváltoztathatja majd a nemét és a keresztnevét Németországban egy formálódó törvénytervezet szerint, amelyet mutattak be.
A Covid-19 világjárvány alapjaiban változtatta meg mindennapi életünket egyik napról a másikra. Az iskola beköltözött a nappaliba, az alsó osztályos diákok padtársa a szülő lett és a tanár online tartotta az órákat. A járvány miatti lezárások megmutatták a digitális technológia jelentőségét az oktatásban, mind a távoktatás, mind a jelenléti oktatás
Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki hamis származási igazolással természetvédelmi oltalom alatt álló hüllőket értékesített Hollandiába - közölte a Bács-Kiskun Megyei Ügyészég csütörtökön az MTI-vel.
A hőségriasztás sem hátráltatja a Lánchíd felújításának munkálatait. Hamarosan a helyükre kerülnek az új útpályát alkotó utolsó acéltáblák, a híd közepén felállított sátrakban folynak a korrózióvédelmi munkák - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.