2022. június 30. csütörtök

jún. 30
9:18
Dakota Johnson eléggé kiborult A szürke ötven árnyalata forgatásán (Könyves Magazin)
Elég mély nyomot hagyhatott Dakota Johnsonban a 2015-ben bemutatott A szürke ötven árnyalata című film, amelynek forgatását most pszichotikusnak és őrültnek nevezte.
jún. 30
9:18
Úgy tűnik, a legegyszerűbb influenza-oltás hatásos az Alzheimer ellen (Hamu és Gyémánt)
Kutatók megállapították, hogy legalább egy influenza elleni védőoltás beadása 40 százalékkal csökkenti annak valószínűségét, hogy a 65 év felettieknél akár négy évvel később Alzheimer-kórt diagnosztizálnak.
jún. 30
9:18
KSH: májusban 32,3 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak az egy évvel korábbihoz képest (Növekedés)
Májusban az ipari termelői árak az egy évvel korábbihoz képest 32,3, az előző hónaphoz viszonyítva 2,6 százalékkal emelkedtek. A belföldi értékesítés árai 43,3 százalékkal voltak magasabbak, az exportárak 26,7 százalékkal nőttek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jún. 30
9:18
Putyin újabb figyelmeztetést küldött Finnország és Svédország NATO-tagsága kapcsán (Mandiner)
Azt üzente, Oroszország megfelelőképp reagál majd arra, ha a NATO kiépíti katonai infrastruktúrát a két országban.
jún. 30
9:20
A saját spermáját használta az orvos a nők megtermékenyítéséhez – több mint 90-en testvérek (Glamour)
Sikerült a Netflixnek egy igazán gyomorforgató dokumentumfilmmel előrukkolnia. Nem azért, mert véres, vagy a szexuális erőszakot dicsőíti, hanem egyszerűen a valóság az, ami kivágja a biztosítékot az embernél. Az Apánk című dokufilm középpontjában dr. Cline áll, aki éveken át a saját spermájával termékenyítette meg a női pácienseit.
jún. 30
9:20
Eltörölné az iszlám államvallást Tunézia elnöke (Mandiner)
Felszámolja Tunézia iszlámra mint államvallásra hivatkozó alkotmányos rendelkezéseit Kajsz Szaíd elnök. Mi lehet a lépés hátterében és mennyire megvalósítható ez egy muszlim országban?
jún. 30
9:21
Bagóért lehet most bankot venni - csak ügyesen kell helyezkedni (Privátbankár)
Szerbiában, Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában is meghökkentően alacsony áron vették meg a Sberbank érdekeltségeit a helyi erők.
jún. 30
9:24
Lelőttek egy babakocsis nőt New Yorkban (Infostart)
Pár hónapos gyermeke nem sérült meg – közölte a helyi rendőrség.
jún. 30
9:24
Lewis Hamilton és a Fia-elnök sem enged: a pilótát kitilthatják a Brit Nagydíjról testékszerei miatt (Blikk)
A hétvégén az angliai Silverstone-ban rendezik a Forma-1-es világbajnokság idei tizedik futamát, a Brit Nagydíjat. Könnyen lehet, hogy a 140 ezer kilátogató rajongó éppen a hazaiak kedvencét, Lewis Hamiltont nem fogja majd látni. Az ok a FIA egy új szabálya, miszerint a futam közben tilos testékszereket viselni. Hamilton és az új FIA-elnök, Mohamme
jún. 30
9:24
Nem enyhül a nyomás, folytatódik az esés a tőzsdéken (Portfolio)
Tegnap vegyesen zártak a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel azonban gyorsulni látszik az esés, a mérsékelt ázsiai elmozdulások után jelentősnek mondható mínuszokkal indul a nap Európában. A hét legmozgalmasabb napja egyértelműen a mai lesz, hiszen itthon és külföldön is sorakoznak majd a fontos adatok. Reggel az MNB az első negyedéves pénzü
jún. 30
9:24
Napi horoszkóp: akár egy romantikus randevúra is sor kerülhet - június 30. (Glamour)
Ma a harmónia egészen az esti órákig elkísér. Olvasd el horoszkópunkat, és kerülj képbe, mi vár rád a mai napon.
jún. 30
9:24
Három ambiciózus nők által vezetett vállalkozást karol fel a Viber (Márkamonitor)
A Viber nőnap alkalmából indította el kampányát a FIVOSZ (Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége) és a Talk-A-Bot vezető nagyvállalati chatbot szolgáltató közreműködésével, hogy segítse a tehetséges női vállalkozókat és az általuk irányított vállalkozásokat Magyarországon. A versenyre való jelentkezés lezárult, a szakmai zsűri pedig kihirdette azok
jún. 30
9:24
Az év EP-képviselőjének választották Cseh Katalint és Ujhelyi Istvánt (SzMo)
Az elismerést az uniós politikával foglalkozó kéthetilap, a The Parliament Magazine hirdeti meg és adja át évente több kategóriában.
jún. 30
9:24
„Műmelles paci!” - Rubint Réka mellei nagyon kiakasztották az embereket, kegyetlenül durva beszólásokat kap (Promotions)
Rubint Rékát rengetegen betámadták a bikinis fotói miatt, amiket Görögországban készített.
jún. 30
9:26
Egyszerűbb és gyorsabb londoni utalás jöhet a cégeknek Magyarországon (Portfolio)
A Brexit után a magyar vállalatoknak is nehezebb lett az Egyesült Királysággal történő kereskedelem nem csupán logisztikai, hanem pénzügyi szempontból is. Pedig az EU-ból való kilépés ellenére jelentősen élénkült a két ország közötti gazdasági kapcsolat, ahogy megnőtt a pénzügyi átutalások volumene is. Egy felvásárlás most további segítséget nyújth
jún. 30
9:28
Tovább vágtat a francia infláció is (Portfolio)
Az elemzői várakozásokat meghaladva gyorsult az éves áremelkedés mértéke Franciaországban - derül ki a ma reggeli közlésből.
jún. 30
9:30
Ipari termelői árak: 32,3 százalékos emelkedés egy év alatt (Adózóna)
2022 májusában az ipari termelői árak átlagosan 32,3 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz viszonyítva – közölte honlapján a KSH. A belföldi értékesítés árai 43,3, az exportértékesítésé 26,7 százalékkal magasabbak voltak.
jún. 30
9:30
Nagyot nőtt havi alapon a német kiskereskedelmi forgalom (Portfolio)
Vegyesen alakult májusban a kiskereskedelmi forgalom Németországban: havi szinten a vártnál jelentősebben nőtt, éves összevetésben ugyanakkor a becsültnél nagyobb mértékben csökkent.
jún. 30
9:30
Végre megugrott a születésszám Magyarországon (Portfolio)
Az előzetes adatok szerint 2022 májusában 7581 gyermek született, 6%-kal több, mint egy évvel korábban - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. A növekedést mutató adat négy igen gyenge számokat hozó hónap után érkezett. Ez megerősíti azt a vélekedést, hogy a visszaesés mögött a koronavírus-vakcina miatt óvatosságból elhalasztott gyerekvállalá
jún. 30
9:30
Neves divatfotóssal dolgozott a HONOR (MMonline)
A HONOR globális technológiai márka Nima Benatival, a tehetséges olasz, évek óta haute couture divatfotózással foglalkozó művésszel dolgozott együtt, hogy egy új oldaláról mutassák meg az egész világnak a HONOR Magic4 Pro készüléket. A HONOR a 2022-es Mobile World Congress-en mutatta be vadonatúj prémium termékcsaládját, élén a zászlóshajó HONOR Ma
jún. 30
9:30
Kárenyhítési tájékoztatót tett közzé az Agrárminisztérium az aszálykárok miatt (Magyar Mezőgazdaság)
Kárenyhítési tájékoztatót tett közzé az Agrárminisztérium (AM), az ország nagy részén ugyanis súlyos vagy nagyfokú aszály alakult ki – közölte az AM szerdán az MTI-vel.
jún. 30
9:30
Nem bír magával a kínai kormány, tömeges elhallgattatásra készül (BitcoinBázis)
Megártott a meleg, vagy csak ismét el akarnak mindenkit hallgattatni? A kínai kormány nemrégiben bejelentette, hogy azoknak az állampolgároknak, akik
jún. 30
9:33
Brutálisan megugrottak az ipari árak (Piac és Profit)
Májusban az ipari termelői árak az egy évvel korábbihoz képest 32,3, az előző hónaphoz viszonyítva 2,6 százalékkal emelkedtek.
jún. 30
9:36
Kolosszális hibának tartja Ukrajna lerombolását Putyin oligarchája (Infostart)
Oleg Gyeripaszka orosz alumíniumgyáros szerint az Ukrajna ellen indított invázióból senki nem kerül ki győztesen. Vlagyimir Putyin orosz elnök kedvenc iparmágnása azt sem hallgatta el, hogy az orosz gazdaság megfizeti a támadás árát.
jún. 30
9:36
Eséssel nyitott a magyar tőzsde (Portfolio)
A reggeli nyitást követően esik a BUX, a hazai blue chipek közül emelkedik a Magyar Telekom árfolyama, az OTP, a Mol, és a Richter esik.
jún. 30
9:36
Crossover? Szedán? Mindkettő! – íme, a Citroën C4 X (Auto Pult)
A Citroën manapság kétségkívül egyedi modelleket készít: elég csak a kompaktok között induló, de crosssover jegyeket hordozó C4-re gondolni, de ott a középkategóriás C5 X is, amelynél a némileg emelt hasmagasság mellett a különleges kupés/kombis tetőívével is igyekszik kitűnni. Pont ezért lehet meglepő a franciák által most bemutatott C4 X, amely t
jún. 30
9:36
KSH: májusban 32,3 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak (ATV)
Májusban az ipari termelői árak az egy évvel korábbihoz képest 32,3, az előző hónaphoz viszonyítva 2,6 százalékkal emelkedtek. A belföldi értékesítés árai 43,3 százalékkal voltak magasabbak, az exportárak 26,7 százalékkal nőttek - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jún. 30
9:36
Komoly pénzt fektet tesztközpontjaiba a Stellantis (autopro)
Több tízmillió eurót invesztál a világ negyedik legnagyobb autógyártója.
jún. 30
9:36
Erre még a kutatók sem számítottak: macska fertőzött meg embert a koronavírussal (Femcafe)
A szakemberek eddig azt hitték, az állatok csak egymás között képesek terjeszteni a fertőzést. Úgy tűnik, most megdőlt ez a régi teória.
jún. 30
9:36
Megjelentek a virágbimbók a parlagfüvön (Agrofórum)
A parlagfű fejlődése még az elmúlt hetek szélsőségesen meleg és száraz időjárásának az ellenére is folytatódott. A Tiszántúlon az elmúlt hónapokban az évtized aszálya alakult ki, a természetes lágyszárú vegetáció kiszáradt, a szántóföldi növények szenvednek, alig fejlődnek, de a parlagfű a kiváló szárazságtűrő képességének köszönhetően jól bírja. A
jún. 30
9:36
Újabb hét embernél igazolták a majomhimlőfertőzést (Demokrata)
Tizenkilencre nőtt az igazolt majomhimlő fertőzöttek száma Magyarországon.
jún. 30
9:36
„A Kékszalag nehéz verseny, főleg a Balaton kiszámíthatatlan időjárása miatt” (rtl.hu)
Már csak két hét és ellepik a hajók a magyar tengert. A Kékszalag a Balaton és a vitorlázás legnagyobb ünnepe, a Magyar Vitorlás Szövetség legnagyobb eseménye. Józsa Mártonnal, a Raiffeisen Fiftiy-Fifty kormányosával beszélgetünk, akitől megtudjuk, hogy milyen lesz az idei verseny.
jún. 30
9:36
Rá sem ismertünk, úgy megváltozott Tamáska Gabi (rtl.hu)
Az X-Faktor felfedezettjével sok minden történt az elmúlt időszakban, zenekart alapított, nemrég jelent meg új, Nyugtass meg című dala és külsőleg is nagy változáson ment keresztül.
jún. 30
9:39
Ezt próbálja elrejteni előlünk a rezsicsökkentés: brutális áremelkedés a magyar iparban (Menedzsment Fórum)
Miközben a fogyasztóknál 10 százalék körüli áremelkedést mutatott ki a KSH, az ipari termelői árak emelkedése ennek sokszorosa.
jún. 30
9:42
Újabb hét embernél igazolták a majomhimlőfertőzést (ATV)
Újabb hét embernél igazolták a majomhimlőfertőzést a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) veszélyes kórokozókkal foglalkozó laboratóriumában; ezzel 19-re nőtt az igazolt majomhimlő fertőzöttek száma Magyarországon - tájékoztatta az NNK csütörtökön az MTI-t.
jún. 30
9:42
money.hu: Versenyt futnak a vásárlók az autópiacon (Növekedés)
Továbbra sem állt talpra az új autók piaca, miközben kereslet viszont lenne a nullkilométeres autókra. Ezért sokan a használt autók felé fordultak, a vevőjelöltek versenyt futnak a megbízható és takarékos autókért. Ebben a helyzetben érdemes úgy nekivágni a feladatnak, hogy már a zsebben van a pénz. Aki megfelelő anyagi helyzetben van, annak a szem
jún. 30
9:42
Hármas karambol, teljes útzár - mentők, tűzoltók a helyszínen (Autószektor)
Teljesen lezárták a 6-os főutat Ercsinél, miután összeütközött három autó a 42-es kilométernél - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon. Azt írták, hogy a személyi sérüléssel járó baleset Ercsi-Sínatelep közelében történt. A balesetnél az érdi hivatásos és a százhalombattai létesítményi tűzoltók végzik a műszaki
jún. 30
9:48
A pajzsmirigy- és a májműködés hatása a fogyásra (Vital)
RTL REGGELI csütörtöki egészségrovat
jún. 30
9:48
Háború Ukrajnában - A bevásárlóközpontra mért rakétatámadást Ferenc pápa is elítélte (HírTV)
Az adás első felében Árendás Péter ismertette az orosz-ukrán háború legújabb híreit, Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő volt a vendégünk. Később pedig Skype-on kapcsoltuk Billwachs Tibort és Dunda Györgyöt.
jún. 30
9:48
Ne maradjon le a Gasztro Grill Fesztiválról! Válasszon 3 féle jegy közül! (Spa Trend Online)
Július 2-án szombaton kerül megrendezésre az év legforróbb és legizgalmasabb gasztronómiai rendezvénye a Gasztro Grill Feszt! Válasszon a háromféle belépőjegy közül. Hogy pontosan mit tartalmaznak a jegyek? Megmutatjuk!
jún. 30
9:48
ÁSZ: Mikor számít felelősségteljesnek fogyasztásunk és termelésünk? (ProfitLine)
Nem kérdés, hogy a pazarlás drága. Akkor fogyasztunk és termelünk felelősen, ha a szolgáltatások és termékek alapvető szükségleteinket kielégítik, jobb élethelyzetet teremtenek, ugyanakkor minimálisra csökken a természeti erőforrások kiaknázása, a veszélyes anyagok felhasználása, valamint a hulladék- és szennyezőanyag-kibocsátás. A tiszta és egészs
jún. 30
9:48
Itt az újabb kamatdöntés: ismét emelt az MNB (Pénzcentrum)
Ahogy azt a keddi kamatdöntő ülést követően a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bejelentette, csütörtöktől összezárt az alapkamat és a piacon irányadónak tekintett egyhetes betét kamata. A jegybank az előző hetinél 50 bázisponttal magasabb 7,75 százalékos kamattal hirdette meg az egyhetes betétet a csütörtöki akcióra.
jún. 30
9:48
Több mint száz határsértő ellen intézkedtek Csongrád-Csanádban (Demokrata)
A magyar rendőrök elfogtak egy cseh embercsempészt is az éjszaka.
jún. 30
9:48
Olajmagok: a szója mentheti a helyzetet (Mezőhír)
A repce lassan lekerül a táblákról, a piac már a nyár végi, őszi betakarítású olajnövények kilátásait fürkészi.
jún. 30
9:48
Áll a bál a Baltikumban, a litvánok nem engednek (Mandiner)
Litvánia továbbra is ellenzi az európai politikusok ötletét, amely szerint enyhítenék a régióba irányuló orosz tranzit tilalmát.
jún. 30
9:48
Scott Dixon a McLarenhez igazolhat, ahol tulajdonos is lehet? (Racing)
A hatszoros IndyCar-bajnok Scott Dixon azt mondja, nem foglalkozott a gondolattal, miszerint elhagyja a Chip Ganassi Racinget. A Motorsport.com úgy tudja, hogy Dixon jelenlegi szerződése Ganassival 2023 végéig szól, így felmerül, hogy hol képzeli a jövőjét 2024 után. A paddockban azt pletykálják, hogy amikor lejár a szerződése, átszerződhet az Arro
jún. 30
9:48
Varga Judit Magyarország közelgő EU-elnökségéről: Ott leszünk Európa színpadán, megkerülhetetlen tényezőként (rtl.hu)
És 2024-ben hangsúlyosabban mutathatják fel a magyar alternatívát, még ha az nem is a fősodor kedve szerint való az igazságügyi miniszter szerint.
jún. 30
9:51
Megint kamatot emeltek Matolcsy Györgyék (Privátbankár)
Ebben azonban ezúttal nincs semmi meglepő, mivel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke már két nappal korábban kilátásba helyezte, hogy az alapkamat szintjére húzzák fel az egyhetes betéti kamatot.
jún. 30
9:54
Moszkva szerint a nyugati műholdak „az ellenséget segítik” (Infostart)
Oroszország űrügynöksége közzétette a nyugati országok védelmi központjainak, köztük az amerikai Pentagonnak és a NATO-csúcstalálkozó helyszínének a koordinátáit. Mindezt azért, mert szerinte a nyugati műholdak üzemeltetői az „ellenségének, azaz Ukrajnának dolgoznak”.
jún. 30
9:54
Borzalmas a hőhullám – még soha nem volt ilyen forró a június vége (Agroinform)
Több évtizedes rekordokat dőlnek meg.

Keresés