Az orosz elnök szerint Oroszország tíz év múlva jobban fog élni, nem ismétli meg a Szovjetunió hibáját, és nyitott gazdaság marad, a szankciókra pedig a döntéshozás bürokratizáltságának lebontásával fog válaszolni.
Az Oroszországból importált földgáz árában felső plafon megszabását, valamint európai energetikai támogatási rendszert szorgalmazott Mario Draghi olasz miniszterelnök abban a nyitóbeszédében, amelyet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) ülésén mondott Párizsban.
Az Éves és Tisztújító Közgyűlésén egy 25 fős elnökséget választott meg a Jvsz tagsága a következő 3 évre. A megújult, sokszínű elnökség dr. Fábián Ágnes elnök tervei mentén nagy lelkesedéssel indítja el a közös munkát, a gazdaság minden területét képviselő 10 női és 15 férfi elnökségi taggal.
Szóvivőjük ismertetése alapján a Lufthansa mintegy 900 belföldi és európai rövid távú járatot törölt júliusra, köztük a Lufthansa és az Eurowings járatait.
Az e-rollerezők több mint kétharmada rövidebb távra, 11%-uk rendszeresen közlekedik a népszerű eszközzel ez kutatás szerint. A megkérdezettek közel fele bárhol – akár a járdán is – közlekedik vele, pedig csak 10%-uk tartja ezt szabályosnak. A jármű népszerűsége folyamatosan növekszik, miközben komoly problémát
Utazáskor nem csak az új tájak és ízek jelenthetnek élményt, hanem a hálószobában töltött idő is. A legtöbbeknek ilyenkor a libidója is megugrik, ami nem csoda, hisz ilyenkor otthon marad a legtöbb kötelesség, feladat és stressz is, ami gyakran a szerelmeskedés útját állja.
Az AMH értéke igen lényeges abból a szempontból, hogy a gyermekre vágyó nő tisztába kerüljön jelenlegi termékenységi állapotával, ugyanis ennek alacsony szintje a termékenység végét jelzi. Mivel a családalapítási hajlandóság manapság igencsak kitolódott, ezért igen sokakat érint az AMH abnormális értéke, főleg akkor, ha az illető PCOS-sel küzd.
Rekordárbevétellel és nyereséggel zárta a 2021-es évet a nagyvállalati digitális ügyfélkiszolgálás terén meghatározó pozíciójú, magyar tulajdonú FaceKom. Az elmúlt három évben startupból középvállalattá váló It szolgáltató digitális ügyfélazonosítást, elektronikus aláírást és kapcsolódó digitális ügyfélkiszolgálást biztosító megoldásokat nyújt a pé
A tíz éve indult miskolci duális képzési együttműködés megújításáról és kibővítéséről írt alá megállapodást a magyarországi Bosch csoport két miskolci telephelye és a Miskolci Szakképzési Centrum. Az együttműködés célja, hogy a járműipari alkatrészek, valamint elektromos hajtások gyártásával és fejlesztésével foglalkozó Robert Bosch Energy and Body