2022. augusztus 1. hétfő

aug. 1
11:18
Továbbra is ingyenesen és pontosan érkeznek a tankönyvek (Demokrata)
A tankönyvek ingyenessége több tízezer forint kiadást vesz le a családok válláról – emlékeztetett Rétvári Bence.
aug. 1
11:18
A Háttér Társaság alapítója a La Repubblicának: Budapest egy toleráns város, a gondok vidéken vannak (Mandiner)
Dombos Tamás az olasz lapnak arról is beszélt, hogy „a magyar társadalom nem olyan homofób, mint a kormánya”.
aug. 1
11:18
Vigyázzunk a fasisztázással és a holokauszttal való riogatással! (Magyar Nemzet)
Többször meghallgattam Orbán Viktor miniszterelnök úr tusványosi beszédét, és nem találtam benne a zsidóságra nézve fenyegetéseket.
aug. 1
11:18
Duplakuplungos váltók hibridizációja I. (Autószektor)
Az éghajlatkárosító CO₂-kibocsátás további csökkentése és a jövőbeli határértékek elérése érdekében azonban még inkább csökkenteni kell az üzemanyag-fogyasztás szintjét. Ennek egyik kulcskoncepciója a P2 hibridizáció duplakuplungos sebességváltóval kombinálva. A P2 hibridizációban egy nagy teljesítményű villanymotor kerül (koaxiálisan vagy akár ten
aug. 1
11:18
Németh Szilárd megmagyarázta a brutális inflációt: Úgy tudja, Brüsszelben “egyre nagyobb szamárságot követnek el” (Nyugati Fény)
Szerinte ezért sokkal durvább nálunk az infláció, mint máshol.
aug. 1
11:18
Váratlanul elhunyt Anthony Janiec, a Lion Truck Racing pilótája (Racing)
A Lion Truck Racing az alábbi közleményt tette ki a közösségi oldalára nemrég, melyben tudatták, hogy versenyzőjük, Anthony Janiec elhunyt: “Nagyon szomorúan jelentjük be, hogy versenyzőnk, Anthony Janiec szívmegállást követően elhunyt. A háromszoros francia bajnok Anthony egy kiváló versenyző volt, aki 100%-ban a motorsport iránti szenvedélyének é
aug. 1
11:18
Egy férfi nyakon lőtt egy nőt, de a golyó végül a férfit ölte meg (rtl.hu)
Bizarr halálesetről számolt be a texasi Dallas város rendőrsége.
aug. 1
11:20
Sokkal többet importálunk az EU-n kívülről, mint amit kiviszünk (TőzsdeFórum)
2022. májusban a kivitel volumene 12, a behozatalé 6,4%-kal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál. A passzívum 95 millió euró volt, az egyenleg 166 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz képest.
aug. 1
11:20
Elhagyta Odessza kikötőjét az első gabonaszállító hajó (Magyar Nemzet)
Oroszország és Ukrajna július végén egyezett meg a fekete-tengeri ukrán gabonaexport újraindításáról.
aug. 1
11:21
Szerdától 700 forintra ugrik a benzin piaci ára (Menedzsment Fórum)
Emelkedik a benzin és a gázolaj piaci ára is.
aug. 1
11:24
Erősödik a forint hétfő reggel (Portfolio)
Nincs nagy mozgás hétfő reggel a devizapiacon, a forint 400 felett jár az euróval szemben. A dollár enyhe erősödést mutat ez euróval szemben, a dollár/forint jegyzés 395 környékén alakul.
aug. 1
11:24
Újabb kellemetlen hír azoknak, akik tankolnának (Agroinform)
Megint messzebb kerülünk a hatósági áraktól.
aug. 1
11:24
Kifejlesztették a melltartót, ami kimutatja a mellrákot: így működik a forradalmi találmány, ami nők ezreinek életét mentheti meg (Femcafe)
Ez a melltartó akár áttörést is jelenthet a mellrák idejében történő diagnosztizálásában, ami nők tömegének életét mentheti meg.
aug. 1
11:24
Erőteljes korrekciót hozott a július a BÉT-en (vg.hu)
.
aug. 1
11:24
Riválisai kiröhögték a Magyar Nagydíjon magát lábon lövő Ferrarit, miközben a csapatfőnök szerint nem a stratégián ment el a győzelmük (Mandiner)
A 37. Magyar Nagydíjon végül nem avattunk új győztest, ám így is lesz miről emlékezni az idei hungaroringi versenyre, hiszen a Ferrari hatalmas lehetőséget szalasztott el arra, hogy faragjon a hátrányából a Red Bull-lal szemben, majd megmagyarázta a megmagyarázhatatlant.
aug. 1
11:24
Tényleg hiány lesz gázból a télen? A szakértő válaszol (Forbes)
A láthatáron van az ezerforintos gázár, de pánikolni egyelőre nem kell Holoda Attila energetikai szakértő – legalábbis ha szeptemberig elérjük a 4-4,5 milliárd köbméteres tárolt mennyiséget.
aug. 1
11:24
Tömegkarambol az M1-es autópályán (Autószektor)
Hat jármű karambolozott az M1-es autópálya 71-es kilométerénél, a Győr felé vezető oldalon. Műszaki mentés céljából a tatabányai hivatásos és a kocsi önkéntes tűzoltók vonultak ki. A baleset helyszínénél teljes szélességében lezárták az utat.
aug. 1
11:24
Ha az őszi előrejelzések beválnak, kezdhetjük az esőtáncot (rtl.hu)
Európa és az észak-atlanti térség időjárási viszonyai alig változnak a nyárihoz képest az óceáni adatok alapján. Továbbra is egy makacs anticiklon állhatja útját a tenger felől érkező frontoknak, ami a kontinens jó részén további elhúzódó szárazságot és főleg a nyugati és déli országokban az átlagosnál melegebb időt von maga után.
aug. 1
11:24
A csalásért elítélt Kupper András volt cégével szerződött újra Horváth Csaba kerülete (rtl.hu)
Kupper András volt cége felel a XIV. kerületi parkolóautomaták üzemkész állapotban tartásáért. Nem volt választásunk – nyilatkozta a zuglói polgármester.
aug. 1
11:27
Ha ön nem földműves, taxis vagy magánszemély, akkor szerdától még jobban fáj majd a tankolás (Privátbankár)
Emelkedik ugyanis a benzin és a gázolaj piaci ára.
aug. 1
11:27
Majd 10 százalékkal zuhant Németország kiskereskedelme (Piac és Profit)
Minden korábbinál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom reálértéken Németországban júniusban az egy évvel korábbihoz képest, nominálisan azonban 1 százalék alatt maradt a visszaesés a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) jelentése szerint.
aug. 1
11:27
A rendőrök sem hittek a szemüknek, amikor megtalálták az eltűnt hétéves fiú holttestét (BorsOnline)
A kis Troy eltűnését pár órával korábban jelentették be a szülei. A rendőrök egyelőre vizsgálják, mi állhat a borzalmas történet mögött.
aug. 1
11:29
35 ezer lakossági és 3 ezer vállalati ügyféllel került át az MKB Bankhoz (Piac és Profit)
Megtörtént a Sberbank Magyarország Zrt. „v.a.” mintegy 330 milliárd forint kitettségű hitelportfóliójának átruházása az MKB Bank Nyrt. részére. Mintegy 35 ezer lakossági és mintegy 3 ezer vállalati ügyféllel bővül a bank ügyfélköre.
aug. 1
11:30
A világ idősödő lakosságának problémái (Vital)
A demencia és az idősödő népesség „ketyegő időzített bomba” világszerte. A világ lakossága idősödik. Az orvostudomány és az egészségügy XX. századi fejlődése következtében az emberek hosszabb életet élnek, ami pl. a demencia nagyobb mértékű elterjedéséhez vezetett. Az életkor növekedésével párhuzamosan a betegség előfordulása robbanásszerű méreteke
aug. 1
11:30
Fernando Alonso bejelentést tett a jövőjéről (Infostart)
Sorsa összefügg a visszavonuló Sebastian Vettelével.
aug. 1
11:30
Csapatmozgásra figyelmeztet a Magyar Honvédség (hirado.hu)
Katonai menetoszlopokra kell számítani hétfő és szerda között. A Magyar Honvédség kéri a lakosságot, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket.
aug. 1
11:30
Egyre inkább háttérbe szorul a forint Magyarországon is (ATV)
Az oroszok ukrajnai invázióját követően a magyar forint árfolyamának zuhanása arra készteti a magyar gazdasági szereplők egy részét, hogy inkább az eurót használják – derült ki a Reuters elemzéséből.
aug. 1
11:30
Elhunyt a KGB utolsó főnöke (vg.hu)
A KGB utolsó elnöke 85 évesen halt meg.
aug. 1
11:30
Katalin hercegné csinos rövidnadrágba bújt: a nyár utolsó hónapjának kedvence lehet a ruhadarab (Joy)
Rengetegen követik a hercegné stílusát, így nem lepődnénk meg, ha mindenki fehér rövidnadrágot akarna augusztusban.
aug. 1
11:30
Visszatérhetnek a nyugdíjas pedagógusok az állami iskolákba is, megjelent az erről szóló rendelet (SzMo)
A PDSZ szerint ezzel a kormány elismerte, hogy óriási a szakemberhiány.
aug. 1
11:30
Meghalt az Emmy-díjas színésznő: ő volt A kis hableány Ursulája (Life)
95 éves korában távozott az élők sorából Pat Carroll színésznő.
aug. 1
11:36
Itt az államilag támogatott hitel a kkv-k számára (Adózóna)
Elindul a hazai kkv-szektor versenyképességének elősegítését és tartós növekedési feltételeinek megteremtését szolgáló államilag támogatott hitelprogram, a Széchenyi Kártya Program MAX. A konkrét hitelkérelmeket várhatóan e hét közepétől lehet benyújtani a területi kereskedelmi és iparkamarák, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ)
aug. 1
11:36
Nagyon komoly baj kezd körvonalazódni a német gazdaságban (Portfolio)
Minden korábbinál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom reálértéken Németországban júniusban az egy évvel korábbihoz képest, nominálisan azonban 1 százalék alatt maradt a visszaesés a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) hétfői jelentése szerint
aug. 1
11:36
Chris Rockot hidegen hagyja Will Smith sajnálkozó videója (hirado.hu)
Will Smith videóban üzent kollégájának, aki egyelőre mélyen hallgat.
aug. 1
11:36
Elmérgesedett a Stellantis és partnere viszonya (autopro)
A konszern és a kínai GAC egymást hibáztatják a felszámolásra ítélt vegyesvállalatuk kudarcáért.
aug. 1
11:36
A véletlen műve, nem akárhogyan lett világbajnok a gyönyörű magyar vívó (Ripost)
Történelmi sikert aratott a női kardvívó válogatottal.
aug. 1
11:36
Örömmel tudatta a hírt Liptai Claudia: boldogabb nem is lehetne (Femcafe)
Liptai Claudia nagyon elszánt és lelkes, nemrég ugyanis két új dologba is belevágott.
aug. 1
11:36
„Ezt az ellenzéket én már semmiről nem akarom meggyőzni” – Hadházy Ákos nem zárja ki, hogy pártot alapít (Mandiner)
Azt a Jaksity Györgyöt is megkeresné a képviselő, aki „beteg demokráciának” nevezte korábban Magyarországot.
aug. 1
11:36
Nagy bejelentés: Alonso váltja Vettelt, a veterán spanyol megmagyarázta (Magyar Nemzet)
Ma délelőtt az Aston Martin Formula–1-es csapatánál lehullt a lepel, többéves szerződést írtak alá.
aug. 1
11:36
Gólyahír: két lány után jön a fiú utánpótlás Hanga Ádáméknál (rtl.hu)
Hanga Ádám nevét a kosárlabda rajongói világszerte ismerik. A magyar játékos Spanyolországban is igazi sztár, hiszen a Real Madridban játszik. Most gőzerővel készül a szeptember 1-jén kezdődő kosárlabda-Európa-bajnokságra, miközben első kisfiukat várják feleségével.
aug. 1
11:42
A megemelt rezsi több lesz, mint a nyugdíjuk: halasztást és körültekintőbb szabályozást kérnek a nyugdíjasok (Blikk)
A rezsiemelés elhalasztását és körültekintőbb szabályozását követeli a kormánytól a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (Nyuszet).
aug. 1
11:42
A méhek mellé állt Áder János (Infostart)
Új podcastadás a volt államfőtől.
aug. 1
11:42
120 ezren fesztiváloztak a 31. Művészetek Völgyében, megvolt a fesztivál első teltházas napja is (ProfitLine)
A Művészetek Völgye történetében először tehették ki a szervezők a megtelt táblát, a csütörtöki napon ugyanis 15 000 látogatót vonzottak a programok. Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján a 10 nap alatt 120 000 látogató volt, akik 2000-nél is több program között válogathattak, 40 helyszínen és 3 településen, Kapolcson, Taliándörögdön és V
aug. 1
11:42
A rendvédelmisek negyede kimaradt a fizetésemelésből (Portfolio)
Bérfeszültséget okozott, hogy több mint 13 ezer rendvédelmis kimaradt a július közepén bejelentett fizetésemelésből, tudta meg az rtl.hu.
aug. 1
11:42
Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa: Halasszák el a rezsiemelést (ATV)
A rezsiemelést ne augusztus 1-jével, hanem legkorábban október 1-jével vezessék be, valamint a kompenzációs eszközöket úgy határozzák meg, hogy azok ne a fogyasztást, hanem rászorultsági alapon a fogyasztót támogassák – követeli a Nyuszet a kormánytól.
aug. 1
11:42
Megtépte az állatkerti majom az őt idegesítő kislányt (hirado.hu)
Egy állatkerti majomcsoport bosszút állt egy kislányon, aki túl közel ment a ketrecükhöz.
aug. 1
11:42
Komoly problémát okozhat, ha lefekvés előtt megiszol egy pohár vizet: ilyen súlyos hatással lehet a szervezetedre (Femcafe)
Sokunk szokása lefekvés előtt még felhajtani egy pohár vizet, de azt csak kevesen tudják, hogy ez valójában pusztítást végezhet a testünkben.
aug. 1
11:42
Hétfőn érvénybe léptek az új rezsiszabályok (BorsOnline)
A villamosenergia-kvóta fölötti használatért kiszámlázott piaci tarifa 95 százalékkal magasabb a hatóságinál, a piaci földgázé pedig 173 százalékkal.
aug. 1
11:42
Most érkezett: Megbüntette a propagandalapot a Médiatanács az ocsmány, uszító cikke miatt (Nyugati Fény)
Kirekesztésre alkalmas tartalom.
aug. 1
11:42
Tényleg hiány lesz gázból a télen? A szakértő válaszol (Forbes)
A láthatáron van az ezerforintos gázár, de pánikolni egyelőre nem kell Holoda Attila energetikai szakértő – legalábbis ha szeptemberig elérjük a 4-4,5 milliárd köbméteres tárolt mennyiséget.

Keresés