A Mol egyeztetést folytatott az ukrán és az orosz féllel a Barátság vezeték újraindításáról, és átutalta az ukrajnai szakasz használatért fizetendő tranzitdíjat - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Júliusban 17,5 százalékra nőtt az éves szintű infláció Csehországban a júniusi 17,2 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) szerdán Prágában. A fogyasztói árak sorozatban immár 13 hónapja emelkednek.
Steven Seagal nemrég úgy döntött, hogy ellátogat egy orosz fogolytáborba, ahol néhány napja körülbelül ötven ember halt meg egy robbanás során. A színészt 2017-ben öt évre kitiltották őt Ukrajnából, de úgy tűnik, hogy mégis elutazott a háború sújtotta országba.
Este kilenc órától a Real Madrid az Eintracht Frankfurttal mérkőzik az UEFA Szuperkupáért. A két csapat korábban egyszer, 1960-ban vívott egymás ellen nemzetközi kupadöntőt: a híres glasgow-i BEK-döntőt. Puskás Ferenc a Real Madridban töltött éveinek talán az volt a leghíresebb mérkőzése.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendszeresen közzéteszi honlapján azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát – természetes személyeknél az adóazonosító jelet –, amelyeknél/akiknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be alkalmazottuk munkaviszonyát – írj
A Mol egyeztetést folytatott az ukrán és az orosz féllel a Barátság vezeték újraindításáról, és átutalta az ukrajnai szakasz használatért fizetendő tranzitdíjat – közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Az atomerőmű vagy orosz föld lesz vagy felperzselt sivatag – így jelentette be az orosz parancsnok, hogy aláaknázták zaporizzsjai atomerőművet. Valerij Vasziljev vezérőrnagy, a zaporozzsjai atomerőműben állomásozó orosz csapatok parancsnoka az Energoatom ukrán atomenergetikai ügynökség által közzétett Telegram-üzenet szerint azt mondta, hogy az oro
Tízezer álláskereső elhelyezkedését támogathatja a kormány a vidéki régiókban az augusztus 15-től induló Vállalkozások regionális munkaerő támogatása programban.
Németországban első alkalommal mutatták ki a kórokozót gyermek szervezetében. A kislány két fertőzött felnőttel él együtt a Baden-Württemberg tartományi...
Újabb hét, újabb bitcoinbányászrészvény-jelentés. A Kripto Akadémia által figyelt bányász cégek részvényeinek teljesítményét és bejelentéseit vizsgáljuk meg az elmúlt egy hét történései alapján. Múlt héten szerdán a legtöbb bitcoinbányász cég részvénye emelkedett a tőzsdén, mivel délutánra a BTC árfolyama 23500 dollár fölé is benézett. A legjobban
Ma reggel az ázsiai tőzsdéken esés látszik, és Európában is mínuszban nyitottak a vezető börzék, a határidős részvényindexek kedvezőtlen nyitást vetítenek előre Amerikában is. Makro fronton idehaza ma nem érkezik fontos adat, az Egyesült Államokból azonban fontos inflációs és államháztartási adatok kerülnek publikálsára.
Megugrott a leszívócsövek és a benzinkannák forgalma egyetlen hét alatt. Az elmúlt hét napban a benzinleszívó csövek forgalmában mintegy 200 százalékos, a benzinkanna-eladásokban pedig 450 százalékos növekedést tapasztaltak.
Jelentősen nőtt júliusban a híroldalak napi átlagos látogatószáma az előző hónaphoz képest a DKT friss elemzése szerint, amelyben tüzetesebben megvizsgálták, hogyan hatnak ezekre a site-okra a gazdasági nehézségek és az azokkal kapcsolatos kormányzati intézkedések. A látogatottsági rangsort továbbra is a blikk.hu vezeti, az Indexet megelőzve. A DKT
Szerdán délelőt két hullámban újabb jelentős forintgyengülés alakult ki azután, hogy kedden a Barátság-vezeték déli ágán leálltak az olajszállítások. Az euró jegyzései egészen 401,3-ig emelkedtek, majd arra a hírre, hogy napokon belül újraindulhatnak az orosz olajszállítások, a forint erősödésbe kapcsolt és 398 közelébe visszajött.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának keretében a Yettel több mint 1,3 milliárdos értékű jóvátételi csomagot vállalt, amely közel 180 ezer fogyasztót kompenzál.
A Mol egyeztetést folytatott az ukrán és az orosz féllel a Barátság vezeték újraindításáról, és átutalta az ukrajnai szakasz használatért fizetendő tranzitdíjat – közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
A jelenlegi üzemanyagpiaci helyzetben felelős fogyasztói magatartásra van szükség ahhoz, hogy mindenkinek jusson elegendő üzemanyag – írja a Mol az MTI-hez eljuttatott közleményében. A közlés szerint az olajszállítás leállása közvetlenül nem okoz ellátási problémát, a Molnak több hétre elegendő tartaléka van.
Hosszú utat tettek meg a madarak, amíg különváltak a dinoszauruszoktól, mégis: a korai fejlődésükben még mindig látni a dinoszauruszokra jellemző tulajdonságokat. Eltűnt a fogazatuk, helyette a jól ismert csőr jelent meg. Csontvázuk és mellső végtagjaik a repüléshez alkalmazkodtak, a medencéjük pedig olyan formára csavarodott, amelyet ősei
Bár tartanak már az új idény nemzetközi kupasorozatainak selejtezői, a hagyományos kezdetet az UEFA Szuperkupa-mérkőzés jelenti. A 2022-es kiírásban ma este kilenc órától a Real Madrid és az Eintracht Frankfurt játszik a helsinki Olimpiai Stadionban.