„Az elmúlt években megvalósított béremelések ellenére Magyarország egyike annak a négy országnak, ahol jelenleg a legalacsonyabb a jogszabály szerint meghatározott pedagógusbér és a tényleges átlagbér is”, ezért „növelni szükséges a köznevelésben dolgozó pedagógusok munkájának szakmai és társadalmi elismertségét” – ilyen, és ehhez hasonló megállapí
Meloni elutasította a véleményeket, melyek szerint kormányra kerülése veszélyeztetheti a pandémia utáni gazdasági helyreállításra szánt európai források felhasználását.
Fizetett a Mol az oroszok helyett, napokon belül indulhat a szállítás. Kifizette a Mol a Barátság vezeték használatáért fizetendő tranzitdíjat az orosz fél helyett, így napokon belül újraindulhat kőolaj-szállítás – közölte a vállalat az MTI-vel. A közlemény úgy fogalmaz: „az ukránok ígérete szerint néhány napon belül újraindulhat a kőolajszállítás,
Tízmilliárd eurós adócsökkentést tervez a német pénzügyminisztérium az infláció hatásának ellensúlyozására, a szerdán ismertetett javaslat a tárca szerint több tízmillió ember helyzetét javítaná.
Tízmilliárd eurós adócsökkentést tervez a német pénzügyminisztérium az infláció hatásának ellensúlyozására, a szerdán ismertetett javaslat a tárca szerint több tízmillió ember helyzetét javítaná.
A Yettel több mint 1,3 milliárd forintos jóvátételi csomagot vállalt, amely közel 180 ezer fogyasztót kompenzál a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának keretében – közölte a hivatal szerdán az MTI-vel.
Tízmilliárd eurós adócsökkentést tervez a német pénzügyminisztérium az infláció hatásának ellensúlyozására, a szerdán ismertetett javaslat a tárca szerint több tízmillió ember helyzetét javítaná.
Szöulban két versennyel fejeződik be a Formula E idei szezonja, de nem csak egy évnek, egy érának és rengeteg eddigi sikercsapatnak is vége szakad. Gen2 A leghangsúlyosabb az összes változás közül, hogy a négy évada bevezetett autóknak búcsút kell mondani. Így is szoros versenyeket láthattunk, voltak emlékezetes pillanatok és a sorozat is tovább te
A Plázson augusztusban is sorjáznak a jobbnál-jobb bulik: ezen a pénteken a Delta koncertezik a Balaton nagyszínpadán, másnap pedig ismét lecsap a Balatoni Retro Láz, de útjára indul szombaton a partyhajó is.
A magyar vállalkozók és vállalkozások támogatása érdekében, több kedvező adóváltozásról döntött a kormány; ma jelent meg a két erről szóló kormányrendelet. Az egyszerűsített közteherviselés hozzájárulás (ekho) mértéke 13 százalékponttal csökken, szeptembertől ugyanis megszűnik az úgynevezett kifizetői ekho - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) kedde
A Tesla vezérigazgatója jelezte, hogy pénzhez akar jutni, felkészülve arra az esetre, ha kártérítéssel lenne kénytelen lezárni a meghiúsult Twitter-üzletet, és a finanszírozás egy része meghiúsulna.
A várakozások szerint mérséklődik az amerikai infláció, a maginfláció viszont továbbra is emelkedik. Ez azt jelenti, hogy a Fed nem dőlhet hátra, nő a valószínűsége annak, hogy az infláció letörésének recesszió lesz az ára.
Orbán Ágnes a párjával és lányukkal a Város vs Vidék szerdai adásában versenyez a tízmilliós fődíjért. A felvétel során, az egyik zenés játék közben Zsolti kapott az alkalmon és táncba hívta a férjes asszonyt.
Az év első öt hónapjában Európa turistaforgalma 350 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) legfrissebb adatai szerint. Sem a gazdasági problémák, sem a repülőtereken tapasztalható káosz, sem pedig az ukrajnai háború miatti bizonytalanság nem tudja visszafogni az utazások iránti igényt, amit
A Langja névre keresztelt vírus nem most bukkant fel először, de csak múlt héten azonosították hivatalosan. Valószínűleg a cickányok a természetes hordozói, de kecskékből és kutyákból is kimutatták már, és több tucat embert fertőzött meg eddig.