2022. augusztus 16. kedd

aug. 16
0:30
Csődközeli állapotban Németország legnagyobb gázimportőre: adóval sújtják a családokat (Blikk)
Új illetéket építenek be Németországban a földgáz árába az orosz szállítások visszafogása miatt rendkívüli költségekkel küzdő szolgáltatók támogatására: a szabály októberben lép életbe, az illeték egyelőre kilowattóránként 2,419 eurócent (9,6 forint) lesz – jelentették be hétfőn.
aug. 16
0:32
Curtis romantikus vitorlás randira vitte szerelmét (Life)
Az újpesti rapper élete mostanság leginkább egy hullámvasúthoz hasonlít: sokadszorra váltak el útjaik Majkával és több egyéni fellépése is elmaradt, ám úgy tűnik, párkapcsolati téren révbe ért.
aug. 16
0:32
Akkora baromságot posztolt a fideszes, hogy azzal fűteni lehetne a Napot (Nyugati Fény)
Nekiugrottak a kommentelők.
aug. 16
0:32
Hansen: Ez csak az első verseny volt (Racing)
Timmy Hansen második lett a WRX elektromos korszakának első versenyén Hellben. A csapat is azt gondolja, hogy az új RX1e autókon még sokat kell dolgozni, hogy megmutassák a bennük rejlő pontenciált. Hansenék jó munkát végeztek az elektromos autó építésével, végig az első helyeken harcoltak a Kristoffersson Motorsport Volkswagenjeivel csatázva. A dö
aug. 16
0:36
Cuki: közös pocakos fotón pózolnak a magyar színésznők (Life)
Csuja Fanni és Borbély Alexandra testvérekként szeretik egymást, a sors ráadásul úgy hozta, hogy mindketten szinte egyszerre kerültek áldott állapotba.
aug. 16
0:36
Ez már a vég kezdete? Vlagyimir Putyin kétségbeesett döntést hozott (Nyugati Fény)
Összeomlás.
aug. 16
0:40
Pofátlan indokkal magyarázza a Fővárosi Ítélőtábla elnöke, hogy Varga Zs. András feleségét nevezte ki egy posztra (Nyugati Fény)
A kinevezéssel a szavazás eredményét is felülírta.
aug. 16
0:44
Gyorshír: Mihályvári-Farkas Viktória ezüstérmet nyert az úszó Európa-bajnokságon (Nyugati Fény)
Gratulálunk!
aug. 16
1:24
Räikkönen figyelmeztetést kapott Suáreztől: “Kösd fel a gatyádat” (Racing)
Daniel Suárez szerint Kimi Räikkönen egyelőre nincs tisztában azzal, hogy mennyire agresszív a NASCAR Cup Series mezőnye. A 2007-es Forma-1-es világbajnok a Trackhouse Racing színeiben fog versenyezni a hétvégi Watkins Glen International versenyen Suárez és Ross Chastain csapattársaként. A mexikói versenyző a hét korábbi szakaszában Räikkönen segít
aug. 16
1:36
Elektromosra váltanak a Honda sportautói (NRGreport)
A Honda két elektromos sportautó piacra dobását is tervezi: hamarosan: a Specialty modell és Glória.
aug. 16
2:12
Több tízmilliárdos hálózatfejlesztési projektet valósít meg az Opus Titász Zrt. (ProfitLine)
26,6 milliárd Ft értékben valósít meg komplex villamos-hálózati beruházásokat az Opus Titász Zrt. A napelemes rendszerek integrációját biztosító hálózatbővítés költségeinek 50 százalékát a Társaság biztosítja, a további 50 százaléknak megfelelő 13,3 milliárd Ft-ot pályázati forrásból finanszírozza az Európai Unió és a Kormány Helyreállítási és Elle
aug. 16
3:12
Hogyan válasszunk laptopot a sulikezdésre? (ProfitLine)
Ahogyan az elmúlt időszakban a felnőtteknél hibrid munkavégzés alakult ki, a gyerekeknél is teljesen általánossá vált, hogy az egyik tanárnál kézzel kell megírni a leckét a munkafüzetben, a másik tanár pedig e-mailben várja a házi feladatot. Ráadásul a kikapcsolódáshoz és szórakozáshoz, illetve a barátokkal való kapcsolattartáshoz is egyre nagyobb
aug. 16
3:18
8 milliót követelnek Majkától a lemondott koncert miatt (BorsOnline)
Vasárnap az esti órákban Majka váratlan bejelentést tett és az utolsó pillanatban visszamondta a fehérgyarmati koncertet arra hivatkozva, hogy a szerződésben leírt feltételek nem valósultak meg. Csúnya véget érhetett volna az este a rendezvényen megjelentek számára, ám a szervezőknek köszönhetően elképesztő fordulatot vettek az események.
aug. 16
3:24
Csodahelyek Albániában amit csak kevesen ismernek (Utazási Élmények)
Albánia egy aránylag kis területű dél-európai ország amit sokan felfedezetlennek és érintetlennek gondolnak. Fenséges hegyek, kihalt fehér homokos strandok és az országszerte található csodálatos természeti csodák terén Albánia felveszi a vesrenyt minden szomszédjával. Külön előnyt jelent, hogy Albánia nem túl zsúfolt,  pénztárcabarát, és a hely
aug. 16
3:36
Babicsek Bernát szülei nem adják fel: elindult az újabb vizsgálat, az ügyvéd szerint szabályszegés történt (Metropol)
A fiatal színész füstmérgezésben halt meg solymári otthonában. A szülei úgy gondolják, a kiérkező járőr megmenthette volna a fiuk életét, és most jó úton haladnak, hogy ezt be is bizonyítsák.
aug. 16
4:12
Melyik a legolcsóbb fűtés? Villany, fa, brikett vagy a biobrikett? (ProfitLine)
Szakértők megvizsgálták a fűtőanyag-piacot, hogy megtudják, melyik fűtési módot választó háztartások zsebében marad a legtöbb pénz a szezon végére. Melyik a legolcsóbb fűtési módszer?
aug. 16
4:18
Napi horoszkóp – augusztus 15: A Halak felé egy új szerelem közeledik, de a Skorpió számára is itt a lehetőség, ha hódítani akar (Promotions)
A Kosnak jobban oda kell figyelnie, mert túl sokat költekezik mostanában, viszont a Mérleget is nyomaszthatják a pénzügyi gondok, amikre megoldást kell találnia.
aug. 16
4:18
Élelmiszerek, amelyek betegséget vagy halált okozhatnak (Magyar Mezőgazdaság)
Hajlamosak vagyunk egészséges és egészségtelen csoportokra osztani az élelmiszereket. De léteznek olyan ételek is, amelyek elfogyasztása kellemetlen mellékhatásokkal jár, de nem csak azért, mert magas a kalória- vagy a nátriumtartalmuk, vagy más módon egészségtelenek, hanem azért is, mert megbetegíthetnek, vagy akár meg is ölhetnek minket.
aug. 16
4:30
Így lép ki a hagyományos járművek világából a GM (autopro)
Egy texasi startup a General Motors-szal közösen gyárt UTV-t.
aug. 16
4:42
Kis Grófo unokaöccse a nevére vette, de nem látogatja házasságon kívül született fiát (Blikk)
Közel három év után került pont a mulatóssztár, Kis Palika, azaz Kozák Pál családi drámájának végére, ugyanis a napokban már hivatalosan is az ő vezetéknevét viseli házasságán kívül született fia.
aug. 16
4:42
A repülőtéren villantott tangás popsit a fiatal lány (BorsOnline)
Demi Rose nem a szemérmességéről híres.
aug. 16
4:48
Fokozódik a hőség, 40 fok is lehet a napokban (Infostart)
Pénteken nyugat felől hidegfront érkezik, amely előbb a Dunántúlon, szombaton már az Alföldön is véget vet a hőségnek. Addig marad a kánikula, 39-40 fokos hőségre is számíthatunk.
aug. 16
4:48
Mikor érett a paradicsom, mikor érdemes leszedni? (Agrofórum)
Mikor érett a paradicsom, mikor érdemes leszedni? Milyen körülmények kedveznek az érésnek?
aug. 16
4:48
Iszonyatos felfedezés: több mint 1 év után vették észre, hogy az új házukban van még egy szoba, ahová addig be sem léptek (Promotions)
A ház kívülről máshogy nézett ki, mint belülről.
aug. 16
4:48
Spórolós tippcsokor V.: Segélyhívás egyetlen gombnyomással (Mínuszos)
Attól, hogy aktív internethasználókká válunk, még nem kell egész nap a kijelző vagy a képernyő előtt gubbasztanunk. Sőt, az online megoldások közül sok nemhogy időrabló, de időt is spórolhatunk vele. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) összegyűjtött néhány olyan megoldást, amit érdemes lehet megszívlelni. Az ÉletMentő alkalmazás neve egyá
aug. 16
4:48
Egy királyi szakértő szerint fordulóponthoz érkezett Katalin hercegné és lánya kapcsolata (Hamu és Gyémánt)
Sarolta élvezi a nyári szünetet, sőt, a múlt héten csatlakozott szüleihez, Vilmos herceghez és Katalin hercegnéhez, hogy megnézzék a Nemzetközösségi játékokat Birminghamben. A szereplés volt a fiatal hercegnő első önálló eseménye a testvérei nélkül, és úgy tűnt, jól sikerült.
aug. 16
4:54
Nem fogja elhinni, "kit" fogadott örökbe Demjén Ferenc (ATV)
A művész régi patrónusa az állatkerti állatoknak, korábban két sziamang támogatója volt, majd Buana és Bulan, két Cebu szigeti disznó örökbefogadója lett.
aug. 16
5:12
A Közút négy munkagépébe szaladtak bele a napokban (Infostart)
Folyamatosan dolgoznak a gépeik több száz millió négyzetméteren az utak mentén.
aug. 16
5:12
Időjárás: Ma még jégeső is lehet, majd jön a hőhullám! (Agroinform)
A zivatarok környezetében villámlás és erős szél is előfordulhat.
aug. 16
5:12
Kulcsár Edina elárulta, miért a gyerekek nélkül nyaraltak G.w.M-mel Zakynthoson (BorsOnline)
Feltöltődött Kulcsár Edina, aki párjával és gyerekeivel is külföldön nyaralt.
aug. 16
5:12
Felpörgetik az üvegházak energetikai korszerűsítését (Magyar Mezőgazdaság)
Több mint duplájára emelte a holland agrárminisztérium az üvegházak energetikai korszerűsítésére szánt támogatást. Egyebek között LED-megvilágításra, energiaernyőre és távhőhálózathoz való csatlakozásra lehet támogatást igényelni.
aug. 16
5:18
Hogy csinálja? A 47 éves Eva Longoria fürdőruhában is tökéletes (hirado.hu)
A színésznő évek óta egy bizonyos diétát követ és kedvenc mozgásformájáról is rendszeresen posztol.
aug. 16
5:30
Pulzus: a nyugdíjasok úgy érzik, a rezsidíjak emelkedése még az élelmiszer drágulásnál is jobban érinti őket (ATV)
Azonnali 5 százalékos nyugdíjemelést szeretne a folyamatosan emelkedő infláció miatt a Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas tagozata. A szervezet ugyanis úgy látja, az élelmiszerárak emelkedését leginkább a kiskeresetű nyugdíjasok érzik a pénztárcájukon. A Pulzus kutatásából pedig kiderül az is, hogy a nyugdíjasok 22 százaléka érzi úgy, hogy m
aug. 16
5:30
45 éve halt meg Elvis Presley: hallgasd meg a tiszteletére a Király legnagyobb slágereit (Promotions)
Elvis Presley maradandó nyomot hagyott maga után a popkultúrában.
aug. 16
5:39
Hatalmas erőkkel vonult a rendőrség a bevásárlóközponthoz, lezárták a környéket: egy férfi holttestére bukkantak (BorsOnline)
Londonban fényes nappal halálra késeltek egy férfit az utcán.
aug. 16
5:42
Leülni sincs ideje az ukrán sebesülteket ápoló orvosoknak - drámai beszámoló a frontvonalról (ATV)
November 21-ig meghosszabbította a kijevi parlament a hadiállapotot, illetve az általános mozgósítást Ukrajnában. A felnőtt férfiak továbbra sem hagyhatják el az országot, de a külföldiek mozgását is korlátozzák Ukrajnán belül. Közben az orosz hadsereg tömegével lőtt ki rakétákat több ukrán megyére is. Az ukrán katonák pedig megsemmisítették a Wagn
aug. 16
5:42
Horrorisztikus videó: kirepült az anya és kislánya a körhintából (Ripost)
Szörnyű baleset történt egy vidámparkban.
aug. 16
5:45
Berobbant a magyar konyhákba az áremelkedés – megdrágult a húsleves és a rántott hús is (Menedzsment Fórum)
A napokban tette közzé júliusi inflációs jelentését a statisztikai hivatal, ez ismételten azt mutatta, hogy félelmetesen gyorsan emelkednek az árak Magyarországon. Az nem kérdés, hogy az otthon elkészített étel a leginkább költséghatékony, de vajon mennyire drágította meg az infláció a hagyományos hazai kedvencek elkészítését? Megnéztük.
aug. 16
5:48
Nascar: 39 pilóta, 7 nemzet, 1 Räikkönen és 1 playoff-hely – Itt a Watkins Glen-i nevezési lista! (USAracing)
A Nascar Cup Series közzétette a hétvégi, Watkins Glenen rendezendő verseny nevezési listáját. Az alapszakasz...
aug. 16
5:48
A Twist, a Swing és a Tango, ők együtt a Twingo! (Autónavigátor)
Most, hogy a harmadik X-et is behúzhatja a Renault minijárgánya, fussuk át gyorsan a történetét, az első generációra fókuszálva. Ehhez
aug. 16
5:48
Zseniális sminktrükkök, amikkel bombabiztosan elfedheted a pattanásokat (Glamour)
Szinte nem is létezik - vagy csak kivételesen szerencsés esetben - olyan nő, akinek az életének valamelyik szakaszában nem kellett volna pattanásokkal küzdenie. Ilyenkor mindent elkövetünk, hogy elfedjük őket, és ki ne vágyna rá, hogy a gondosan feltett, makulátlan alapozása egész nap a helyén maradjon? Van rá megoldás, és meg is mutatjuk, hogyan é
aug. 16
5:48
Új trendek a contact centerek világában (Márkamonitor)
Mindannyian tapasztaljuk, hogy hivatalos ügyek telefonos intézésekor az ügyfélszolgálati központokban törvényi kötelezettség miatt rögzítik a hívásokat. Erre külön fel is hívják a figyelmet, mielőtt szóba elegyednénk az önkormányzat, a bank, a mobil- vagy épp a közüzemi szolgáltató ügyintézőjével. Rengeteg adat keletkezik így ezeknél a szervezetekn
aug. 16
5:48
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: nagy változásra számíthatsz? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
aug. 16
5:48
Ne aggódj, kicsikém, mama nem hagyja, hogy elpusztuljon a bolygó! – Egy anya és a klímaszorongás (WMN)
„Hogyan készítsük fel a gyerekeket a jövőre, ami rájuk vár? Élvezhetjük-e még valaha az életet úgy istenigazán, szorongás és lelkifurdalás nélkül?” – Kérdések, amikre szerzőnk keresi a választ. Anyaként, klímaharcosként, szorongó emberként.
aug. 16
5:48
Erős volt a mezőny: csak 57 hellyel maradtunk le az aranyról (Mínuszos)
A közép-európai diákolimpián szereplő négyfős magyar diákcsapat két tagja egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett az Indonéziában zajló Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI), amely középiskolások számára a legrangosabb versenyprogramozási megmérettetés. A közel kilencven ország több száz versenyzője között kell jól teljesíteniük a fejlett algori
aug. 16
5:48
A Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról is elhoztak két érmet a magyar diákok (newtechnology.hu)
A közép-európai diákolimpián komoly sikereket elérő négyfős magyar diákcsapat két tagja egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett az Indonéziában zajló Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI), amely középiskolások számára a legrangosabb versenyprogramozási megmérettetés, hiszen közel kilencven ország több száz versenyzője között kell jól teljesíteni
aug. 16
5:48
Add már, Uram az esőt – esőcsiga motívum (Agrárágazat)
Megérkezett a magyar mezőgazdasági termelők összefogását jelképező aratókoszorú a Bazilikába.
aug. 16
5:48
A kiközelítő szállító- és átrakókocsik hazai konstrukciós választéka (GépMax)
A termőterületen való közlekedés, a betakarítógépek biztonságos kiszolgálása különleges konstrukciós megoldásokat igényel.
aug. 16
5:48
Jönnek a robotok: itt az első magyar multi, ami teljesen önkiszolgáló kasszákra áll át (Forbes)
Tavaly jelentek meg az első darabok, jövőre pedig már az összes Decathlon-üzletben kizárólag önkiszolgáló kasszák fognak üzemelni – mindez ráadásul egy hazai informatikai cég, a Laurel jóvoltából. A félelmek ellenére a lépés nem jár elbocsátásokkal, a hazai fejlesztésű kasszákkal pedig azóta külföldi Decathlonokban is találkozhatunk.
aug. 16
5:48
Lettország négy helikoptert adományozott Ukrajnának (Helló Magyar)
Lettország négy katonai helikoptert adományozott az ukrán légierőnek, a gépek hamarosan hadrendbe állnak - írta hétfőn a Jevropejszka Pravda hírportál a lett védelmi minisztérium bejelentése alapján.

Keresés