A rendkívüli hőség a gyógyszerek tárolásával, szedésével összefüggésben is körültekintést igényel. Gyógyszereink akár otthoni tartózkodásunk, akár utazásaink során is csak akkor őrzik meg minőségüket és így hatásosságukat, ha azokat a gyógyszerek csomagolásában elhelyezett betegtájékoztatóban előírt körülmények között tároljuk.
A cseh rendőrség az internetre kikerült videó alapján nyomozást indított, de miután a formaautóknak nincs rendszáma, nehéz lesz megtalálni a „cseh Kimit”.
Új módszert találtak ki a csalók: banki alkalmazottaknak adják ki magukat, hogy így csapolják meg az "ügyfelek" bankszámláját. A rafinált bűnözők súlyos összegekkel károsítják meg áldozataikat. A Nemzeti Kibervédelmi Intézet azt javasolja, legyünk gyanakvók, és ha szükséges, tegyünk feljelentést a csalók ellen.
Bár 2007 óta vannak kerékpáros rendőrök Bécsben, az előző évtől külön osztályként működnek az Állami Közlekedési Minisztériumban (LVA). A Belügyminisztérium (BMI) szemszögéből a Bécsi Állami Rendőr-főkapitányság úttörő szerepet vállalt, mert most a többi szövetségi állam követi. A szövetségi belügyminisztérium bejelentette, hogy országszerte egyenr
Tedd félre az online játékokat, van itt jobb! Talán ez a világ egyik legkelendőbb játéka a Monopoly. A társasjátékot az 1930-as években találták fel, és mondhatni meghódította a világot. A játék célja, hogy a játékosok ügyesen kereskedjenek, adják-vegyék az ingatlanokat, míg valaki monopol helyzetbe nem kerül és a többiek csődbe nem mennek. Az évek
A 2015-ös egyezmény értelmében Irán kötelezte magát nukleáris tevékenysége korlátozására, aminek fejében fokozatosan feloldották a vele szemben elrendelt büntetőintézkedések többségét.
A 42 éves áldozat meg akarta tréfálni egy barátját, ezért amíg az a dohányboltban volt, bekente ragasztóval a sörét. Az haverja emiatt olyan dühös lett, hogy ököllel kezdte ütni társát.
Egy új tanulmány szerint a fontos információk digitális eszközön való tárolása felszabadítja az elmét, hogy más, kevésbé fontos részletekre is emlékezzen, amelyeket egyébként kiszorítanának a fontos dolgok. Ez pedig arra enged következtetni, hogy a technológia javíthatja a memóriánkat, ellentétben azzal a közkeletű vélekedéssel, mely szerint a tech
A Sziget fesztiválon amatőr művészeti alkotásokkal – így például az élő szobrokak –, nem csak a színpadok környékén találkozhattunk idén, hanem a sátrak rengetegében is. Kirívó, pejoratív, sőt, akár a pajzán alkotásokból sem volt hiány. A bulizók alkotókedve határtalan.
Az euró ismét átlépte a 400 forintos szintet, kedden 9:30-kor 402,5 forinton, az amerikai dollár 396,9 forinton, a svájci frank 418,59 forinton, az angol font pedig 477 forinton állt – írja az Index.
A fiatalok jelentős része az egyetemi évei alatt szembesül élete első fontos anyagi jellegű döntéseivel és bizony nehézségeivel is. Rengeteg hallgató azonban nincs felkészülve ezekre a financiális kihívásokra. A pénzügyi tudatosság megteremtésének fontosságat pedig nem lehet eléggé hangsúlyozni, a rossz döntések révén ugyanis a fiatalok saját pálya
Kedden napos, gomolyfelhős idő lesz a jellemző, elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar, azonban délután a délnyugati területeken nem várható csapadék. Estére a gomolyfelhők összeesnek, sok helyen kiderül az ég, de maradnak felhősebb területek.
Az ELTE kutatóinak előrejelzése több lehetőséget vázol föl. A legkedvezőtlenebb alapján a század végére az Alföld teljes egészében száraz terület lehet, és csak a nyugati országrész marad csapadékosabb.
Egy friss országos kutatás szerint a magyarok rengeteg használaton kívüli elektronikai eszközt tárolnak otthon. Régi mobiltelefont például a lakosság 63 százaléka tart a fiókjában. Sokan tartaléknak őrzik ezeket, de többen nem is tudják, mit érdemes velük kezdeni, vagy csak nincs kedvük foglalkozni a kérdéssel. A Yettel ezért Balika István e-hullad
A hétvégén a kínai gazdaság lassulásáról szóló adatok érkeztek, az amerikai vezető tőzsdeindexek negatív tartományban nyitották a hét első kereskedési napját, azonban végül pozitív tartományban zártak, ezzel tovább folytatódott a napok óta tartó nyereségszéria.
A nemzetközi befektetői hangulat továbbra is kedvező, így kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Az ukrán hadi erők csapást mértek a Wagner félkatonai zsoldosok főhadiszállására Kelet-Ukrajnában – adta hírül több jelentés. A popasznai támadásról Szerhij Hajdaj, Luhanszk régió kormányzója és több Kreml-barát haditudósító is beszámolt. Az áldozatok száma egyelőre tisztázatlan.
A cégek többsége még nem tud idén devizában fizetni – hívta fel a figyelmet az egyik adótanácsadó cég. Az iparűzési adót nem rendezte a már kihirdetett jogszabály, de ez a lehetőség egyébként is a 2022. szeptember 30-át követően kezdődő adóévre nyílik meg.
A megszaporodott szúnyogok miatt a héten várhatóan 248 településen és kilenc budapesti kerületben, 51 ezer hektáron lesz szúnyoggyérítés - tájékoztatta a gyérítési program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn az Mti-t.
Az alacsony szőlőtermésre vonatkozó becslések és a borvidékek jóváhagyására váró szőlőár előrejelzések a tavalyinál jelentősen magasabb szőlőárakat indokolnak a rövidesen beinduló idei szüret során.
A hőség és az aszály is fokozódik a következő napokban - közölte hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az aszállyal kapcsolatban a Facebook-oldalukon úgy fogalmaztak: "tragikus a helyzet".
Nemrég arról írtunk, milyen apró trükkökkel tehetjük tökéletessé a palacsintánkat a tészta bekeverésétől lezdve, egészen a sütésig. Most a tészta alapreceptjét hoztuk el, amivel biztos nem lőhetünk mellé. Érdemes kipróbálni!
A hőség és az aszály is fokozódik a következő napokban - közölte hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az aszállyal kapcsolatban a Facebook-oldalukon úgy fogalmaztak: "tragikus a helyzet".
Az Európai Bizottság új közleményt fogadott el az új európai innovációs menetrendről – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal.