Másfél nap alatt több mint tíz egységgel emelkedett az euró-forint jegyzés, így kedden már a 405-ös szintet közelítette. Egyszerre több dolog is összeesküdött a forint ellen, melyek miatt megakadt a múlt heti erősödés.
A kormány folytatja a kisbenzinkutak támogatását, erre a célra 18,5 milliárd forintot különített el - mondta az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Nobilis Márton hozzátette, a támogatási program lebonyolítója még ezen a héten megnyitja az igénylés lehetőségét, a pályázók már augusztusban hozzájuthatnak az újabb támogatáshoz.
Idén augusztus 31-én lesz 25 éve annak, hogy Diana elhunyt – egykori testőre most elárulta, szerinte mi volt az az egyetlen dolog, amin a hercegné élete múlt.
Néhány nappal ezelőtt megnyitott az Újpesti Levendulapark. A Szilas-patak partján kialakított zöldterületen 5800 tő levendula és 1400 más évelő növény mellett sétálóösvények, szelfi- pihenőpontok, lila padok, fehér ülőkavicsok, pergolák és napelemes térlámpák várják a látogatókat.
Négy helyszínen, a Retro Tabán, a Road Movie Live, a Szabadrét Fesztivál és az Utcazene Fesztivál színpadain várják könnyűzenei koncertek a közönséget augusztus 18. és 21. között a fővárosban, a Szent István Nap programsorozatának részeként. A Retro Tabán színpadán a rockzenei élet legismertebb szereplői adnak koncertet, köztük Deák Bill Gyula, Hev
A női tenisz-világelső Iga Swiatek a cincinnati tenisztornán azt mondta, a sportági legenda Serena Williams közelében úgy érzi magát, mint egy gyerek az óvodában.
A 2022-es szezon végén az Audi háromszoros DTM bajnoka és korábbi Formula E pilótája, René Rast búcsút int az ingolstadti márkának. Rast jelenleg harmadik a DTM pontversenyében 10 pont hátránnyal, hiába azonban az idei végeredmény, változtat a karrierjén. A korábban DTM-ről nagyon lelkesen nyilatkozó német vezette volna eredetileg az Audi LMDh prog
Közel négyszázmillió forintból fejlesztik az onkológiai és kardiológiai ellátást az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézetben - közölte az intézmény sajtóreferense az MTI-vel.
Szlovákia és Magyarország után pénteken Csehországba is megindult a kőolajszállítás a Barátság kőolajvezetéken - közölte a vezeték csehországi szakaszát működtető Mero vállalat.
Idén elsősorban a rohanó infláció és a várhatóan megugró rezsiköltségek hatására sokan kerülhetnek hirtelen nehéz anyagi helyzetbe. Rengeteg magyar anyagi biztonsága kerülhet veszélybe idén, ezért érdemes tudni, hogy az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő személyek részére az illetékes önkormányzat rendkívüli települési támogatás
A reggeli mínuszos nyitást követően javulni látszik a hangulat a magyar tőzsdén, a blue chipek közül az OTP részvényei vezetik az emelkedést, csak a Richter részvényei vannak minimális esésben.
Vannak hírességek, akik gyerekei annyira hasonlítanak hozzájuk, hogy minden egyes alkalommal nem hiszünk a szemünknek, amikor együtt látjuk őket. Az egyik leghíresebb ilyen anya-lánya páros Reese Witherspoon és Ava Phillippe, akikről ha nem tudnánk, hogy mi a valóság, azt hinnénk, ikrek.
Sikeresen változtatták meg három beültetésre váró vese vércsoportját cambridge-i kutatók, ezzel jelentősen javították a várakozó betegek esélyeit, hogy megtalálják a szervezetüknek megfelelő donorszervet. Egy A vércsoportú ember veséje nem ültethető át egy B vércsoportú páciens szervezetébe, és ez fordítva is igaz – írta a The Guardian online kiadá
Közel fél évvel ezelőtt, a háború kezdetén megindult az esélylatolgatás a recesszió kapcsán. Egy fél év elteltével még mindig nagyon vegyes a kép, de az elmúlt két hónap gazdaságpolitikai változásaival együtt már szinte borítékolható a gazdasági visszaesés. A kérdés csupán annyi, technikai lesz ez vagy egy valódi, fájdalmas kiigazodás. A legrosszab
A testhőmérséklet emelkedését és így a hőleadás fokozódását alapvetően két mechanizmus okozhatja: a fokozott hőtermelés, illetve a magas külső környezeti hőmérséklet. Ilyen esetekben a hőleadás legnagyobb része párologtatással, pontosabban verejtékezéssel történik.
A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) a mai napon megbeszélést folytatott az Agrárminisztériumban Nobilis Márton kereskedelempolitikáért felelős államtitkárral – olvasható a szervezet közleményében. A megbeszélés során ígéretet kaptak, hogy a támogatási kérelmek befogadása a héten megtörténik, és a kifizetések a jövő héten megkezdődnek. Arról e
A Karcagi Rendőrkapitányság munkatársai 2022. augusztus 12-én délelőtt célzott ellenőrzést hajtottak végre a közlekedésbiztonság javításának érdekében, amely során egy pilóta nélküli állami légi jármű bevetése is segítette munkájukat. Az akció célja elsősorban a közúti közlekedési balesetek megelőzése, és a kiemelt közlekedési szabályszegések vissz
A szlovén hazai össztermék (GDP) 8,2 százalékkal nőtt az idén a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a szlovén statisztikai hivatal.
Christine Lambrecht német védelmi miniszter újságíróknak most elmondta: annak ellenére, hogy az ukrajnai háború prioritást élvez, az Eurofighter-misszióval hangsúlyozni akarják, hogy nem feledkeztek meg Ázsiáról.