2022. augusztus 19. péntek

aug. 19
0:24
Telefonbetyárkodáson kapták Route-ot, a csuklyásmajmot (rtl.hu)
Szokatlan hívás futott be a rendőrséghez egy kaliforniai állatparkból. Onnan tárcsázták a segélyhívót, ám, amikor próbálták visszahívni a számot, a telefont nem vette fel senki. A rendőrök ezért gyorsan a helyszínre vonultak. Végül a gondozókkal közösen nyomozták ki, hogy egy csuklyásmajom volt a telefonbetyár.
aug. 19
0:24
Egy fővárosi strandon fogták el az injekciós zsarolót (rtl.hu)
15 évig bujkált az FBI elől. A román férfira csaknem 4 millió forintnak megfelelő pénzdíjat is kitűztek Amerikában, miután 2007-ben társaival egy házaspárt rabolt ki. A nőt megszúrták egy injekcióstűvel és azt állították, hogy halálos vírust fecskendeztek belé. Az ellenanyagért pénzt kértek. Bűntársai már rég börtönben vannak.
aug. 19
0:24
A kormány határozza meg a gáz árát, a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő cég pedig drágábban adhatja, mint az állami MVM (rtl.hu)
Többet kell fizetnie a gázszolgáltatásért a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő szolgáltató ügyfeleinek, mint az állami MVM-nél. Az MSZP társelnöke szerint ez érthetetlen, mivel a díjakat a kormány határozza meg. Tóth Bertalan az ügyben feltett írásbeli kérdésére Koncz Zsófia államtitkár nem válaszolt érdemben. Az ellenzéki politikus szerint ez azért
aug. 19
0:28
Kislányával erőszakoskodott: konyhakéssel kasztrálta az anya a pasiját (Helló Magyar)
A fickó megpróbálta megerőszakolni a mindössze 14 esztendős kislányt. Ekkor ért haza az anya, aki brutálisan reagált konyhakéssel a kezében
aug. 19
0:28
Bulinak indult, botrány lett a vége: videón, ahogy turisták szörföznek Velencében a gondolák között (rtl.hu)
Velence egyik legforgalmasabb csatornáján pattant szörfdeszkára két turita, motorcsónakkal vágtak neki a hullámoknak a gondolák között. A szabályszegőkről felvételt is készítettek, ami azonnali felháborodást váltott ki: Luigi Brugnaro polgármester azt írta „Itt van a két hatalmaskodó idióta, akik megcsúfolják ezt a várost"! Egy vacsorát is felajánl
aug. 19
0:28
Önbíráskodás nyilvánosságra hozni, ha egy férfi egy HÉV-megállóban maszturbál? (rtl.hu)
Közzétette a biztonsági kamerák felvételeit Kerepes polgármestere, amin az látszik, hogy egy férfi a HÉV-megállóban maszturbál. Gyuricza László korábban arra szólította fel a nyilvánosságon keresztül, hogy jelentkezzen önként a rendőrségen, különben nyilvánosságra hozza a videót. A Nem tehetsz róla, tehetsz ellene nevű alapítványnál úgy látják, ez
aug. 19
0:28
Teljes harci üzemmódba kapcsoltak a kis pumák az orvosi vizsgálaton (rtl.hu)
Pumakölykök születtek a Nyíregyházi Állatparkban. Most először voltak távol az anyjuktól egy rövid orvosi vizsgálat idejére, de teljes harci üzemmódba kapcsoltak. Ezen most még inkább mosolyogni lehetett.
aug. 19
0:30
50 ezer forint is kevés egy első osztályos tanuló beiskolázására (Blikk)
Tavalyhoz képest nagyon sokat drágultak a tanszerek, akár 15-50 százalékkal is emelkedtek az árak. Az iskolakezdés sok családnak okoz nehézséget, idén pedig rosszabb a helyzet, mint az előző években.
aug. 19
0:32
Saját jachtjával menekült luxusvillájából Giorgio Armani az erdőtűz elől (rtl.hu)
A 88 éves dollármilliárdos olasz divattervező Pantellerián nyaralt, amikor a sziget keleti részén pusztító erdőtűz a villája irányába kezdett terjedni.
aug. 19
0:32
Nyomoz a rendőrség a pécsi közterület-felügyelet vezetője ellen (rtl.hu)
Märcz Jánost hivatali visszaéléssel és a hivatali kötelesség megszegésével gyanúsítják, ő azonban ártatlannak mondja magát.
aug. 19
0:32
15 órát késett a Wizz Air párizsi gépe – De mit tehet ilyenkor egy utas? (rtl.hu)
Tizenöt óra késéssel szerda délután szállt le a Wizzair párizsi gépe Budapesten. Nem ez az első eset, hogy órákat késik egy járat: hasonló késéssel indult végül július közepén a londoni Luton reptér járata is. Csütörtök reggel pedig a Fókusz riportere utazott volna Nápolyba, a gépe végül 7,5 órával később szállt fel a tervezettnél.
aug. 19
0:36
Szörnyethalt két motoros a Parádsasvár fölötti hajtűkanyarban (rtl.hu)
A hírhedt mátrai úton a két férfi egymással karambolozott, a helyszínen életüket vesztették.
aug. 19
0:36
Így telnek a mindennapjai a Magyar Közút legcukibb munkatársának (rtl.hu)
Új kollégával bővült a Magyar Közút jászberényi mérnöksége. A fekete kiskutyát hat héttel ezelőtt a Pusztamonostor környékén dolgozó közutasok találták meg, az elárvult csöppséget pedig végül be is fogadták. A kölyöknek azóta neve is lett, egy internetes szavazáson – a Magyar Közút után – az Emmká nevet kapta.
aug. 19
0:40
Olasz bűnözők árultak állampolgárságot egy nem létező országba, a Szent György Szuverén Antarktiszi Államba, 400 ezer eurót kerestek vele (rtl.hu)
Több mint hétszáz ember dőlt be a csalóknak.
aug. 19
0:40
Varga Viktor barátnőjének a kocsijára zuhant az angyalföldi daru (rtl.hu)
A táncművész aznap pont biciklivel ment a dolgára.
aug. 19
0:44
Már több mint 600 hektáron ég az aljnövényzet Táborfalva térségében (rtl.hu)
A helyzet súlyosságát mutatja, hogy a terület egy részén már a fák koronája is ég, ami hazánkban ritka.
aug. 19
0:44
Így telik a nyár a szegény családoknál, akiknek még a legapróbb kiadást is át kell gondolniuk, nyaralni pedig végképp nem marad pénzük (rtl.hu)
Becslések szerint több millióan lehetnek Magyarországon, akik egyáltalán nem nyaralnak idén. A Publicus Intézet másfél hónappal ezelőtt készített reprezentatív felmérése szerint a megkérdezettek kétharmada nem utaztak és nem is terveznek pihenést az évben. Sok család lehet, amelyik nem csak idén nem utazott, de még soha életükben nem engedhettek me
aug. 19
0:48
Videó: olyan vihar tombolt Toszkánában , hogy megpörgette az óriáskereket és leszaggatta róla a kabinokat (rtl.hu)
Elképesztő felvétel készült az esetről.
aug. 19
0:48
Nyomozás indult a pécsi bozóttűz ügyében, egy férfit előállítottak volna, de kórházba került füstmérgezéssel (rtl.hu)
A tűzoltóknak már sikerült körülhatárolniuk a lángokat.
aug. 19
1:36
A házi őrizetbe került Fekete Dávidnak bejelentett állása van – Újra játszhatott a gyerekeivel (Blikk)
Továbbra is szabadlábon maradhat Fekete Dávid. A Győri Törvényszék jóváhagyta a Járásbíróság döntését, miszerint az énekes otthonában, házi őrizetben várhatja a következő tárgyalást büntetőügyében.
aug. 19
2:00
Fájdalomcsillapító tapaszok (WebBeteg)
A fájdalom számos problémát jelezhet, ezért okát minden esetben fontos kideríteni. Maga a fájdalom azonban komoly negatív hatással lehet mindennapjainkra, ezért a fájdalom csillapítása segíthet, amíg magának a fájdalmat okozó problémának a kezelésére nem kerül sor.
aug. 19
2:06
Problémás iskolakezdés - Rengeteg gyermek szorong (WebBeteg)
Az új tanév indulása a kisiskolásoknak okozza a legkomolyabb kihívást. Ez az időszak az új élmények iránti olthatatlan kíváncsiság mellett szorongással is együtt járhat.
aug. 19
2:06
Kapacitásnövelésről egyeztek meg a Csanádpalota határkeresztező ponton (NRGreport)
A MEKH engedélye után az új romániai gázimport-kapacitás nagyjából így mintegy 2,5 milliárd köbméter lesz, ami több mint másfélszeres kapacitásnövekedésnek felel meg.
aug. 19
3:12
Romániában kelendőbb volt az elektromos autó mint a dízel (ProfitLine)
Romániában több új elektromos és hibrid személygépkocsit adtak el idén, mint dízelt - közölte a román Környezetvédelmi Vízügyi és Erdészeti Minisztérium csütörtökön.
aug. 19
4:12
Nyugdíj számítás pontos képlete - elmagyarázzuk végre, hogyan is jön ki a nyugdíj összege (ProfitLine)
Az öregségi nyugdíjak kiszámításának menete, módszertana sokak számára teljesen ismeretlen terep, pedig érdemes tisztában lenni a törvényi szabályozással. Hiszen mindenkinek az életében egy fontos állomás az, mikor az aktív munkavégzés után nyugdíjba vonul és idős korában már a nyugdíjából kell fenntartani magát.
aug. 19
4:18
Mit keres Nádai Anikó exe oldalán Berki Mazsi? Egész este el sem mozdultak egymás mellől (Blikk)
Berki Mazsi először jelent meg nyilvános eseményen férje májusi tragikus halála óta, és ezzel máris komoly vihart kavart. A csütörtöki rendezvényre ugyanis nem egyedül toppant be, hanem az ismert televíziós producerrel, Kovács Dániellel együtt, aki mellől egész este el sem mozdult.
aug. 19
4:18
Mit nevezünk úszófülnek? (WebBeteg)
Az úszófül fül-orr-gégészeti vizsgálatot és terápiát igénylő heveny megbetegedés, melynek gyógyhajlama jó, de elhúzódó lehet. Minél hamarabb sikerül a diagnózist tisztázva a terápiát elkezdeni, annál gyorsabb és egyszerűbb a gyógyulási folyamat. Megelőzésként fontos az általánosan elterjedt fültisztító pálcikák használatának mellőzése, a hallójárat
aug. 19
4:18
Napi horoszkóp – augusztus 19: A Mérleg életét egy szerelem boríthatja fel, az Oroszlánnak pedig rá kell jönnie, hogy hol folyik ki a pénz (Promotions)
Lehet lesz néhány fordulat a hétvége előtt, de ezektől nem kell megijedned. Lássuk, hogy mire figyelmeztet a mai napi horoszkóp!
aug. 19
4:18
Hamarosan a vállalati Wi-Fi hálózatok 60 százaléka korszerűsítésre szorulhat (KKV Magazin)
Átalakította az életünket a világjárvány alatt elterjedt távmunka, amelyet jó néhány munkáltatónál részben vagy teljesen megtartottak. Megtapasztaltuk, hogy a „szakadozó internet” (valójában a hálózat túlterhelt, nem jól tervezett) mennyire ellehetetleníti a hatékony munkavégzést, megnehezíti a gördülékeny meetingelést. Az irodákban egyre több és ú
aug. 19
4:24
Brutális összeget keresnek az F1-pilóták – itt a lista (Infostart)
A hétszeres brit Forma-1-es világbajnok, Lewis Hamilton a legjobban fizetett pilóta, az utolsó pedig a japán Cunoda Juki. Kettejük fizetése között több mint ötvenszeres a különbség.
aug. 19
4:36
Folytatná hihetetlen sorozatát az ifjú magyar versenyző (autopro)
Bucsi Attila számára már nem lehet más a cél, mint a győzelem.
aug. 19
4:36
Megérkezik a csapadék? (Magyar Mezőgazdaság)
A történelmi csapadékhiány közepette kedvező fordulatot mutatnak a középtávú időjárás előrejelzések. Ugyanis a jelenlegi hőhullámot lezáró frontrendszer a legfrissebb számítások szerint lelassul térségünk fölött, és ebben az esetben országos, jelentős csapadékot hozhat. A helyzetben meglehetősen nagy a bizonytalanság, de legalább van esély az esőre
aug. 19
4:48
A Szomszédok után 23 évvel sorozatsztárként tér vissza Ábel Anita (Blikk)
Ez aztán a nagy visszatérés! Több mint három évtizede, 1987-ben, a Szomszédokban ismerte és szerette meg az ország Ábel Anitát. Utána azonban eltűnt a sorozatok világából, egészen mostanáig. A Blikk ugyanis megtudta, hogy az utóbbi években inkább tévésként, műsorvezetőként sziporkázó színésznő visszatér az alapokhoz, hiszen újra egy tévés szériában
aug. 19
4:48
Miért nem hoz termést a füge? (Agrofórum)
Fügebokrunk nem hoz egyetlen termést sem. Mi lehet a probléma? Mit tehetek?
aug. 19
4:48
Így néz ki most a Gyűrűk Ura-trilógia csúcsbombázó tündéje, a csodatestű Liv Tyler (Promotions)
A csodálatos Liv Tyler nemrégiben töltötte be a 45. életévét.
aug. 19
4:48
Laptopot a csemetének… de milyet? (Mínuszos)
Milyen szempontokat kell végig gondolni, hogy a megfelelő modellt válasszuk a csemeténknek, aki ma már nem az iskolapadot, hanem a billentyűzetet koptatja inkább. A Dell marketingesei segítenek a választásban… Kinek, mit, mire? Az általános iskolásoknak általában elég egy alapfelszereltségű, maximum középkategóriás laptop. Az olyan alapfeladatok el
aug. 19
4:48
Japán arra biztatja az állampolgárait, hogy fogyasszanak minél több alkoholt (Hamu és Gyémánt)
Japán országos versenyt indított, amelynek célja, hogy a fiatalokat nagyobb mértékű alkoholfogyasztásra ösztönözze.
aug. 19
4:48
Ha lecserélnénk a lézernyomtatókat, 2025-ig 1300 millió kg szén-dioxidot takarítanánk meg (newtechnology.hu)
Sokakat érint a rezsi változása, magánembereket és cégeket egyaránt. Akár még csak tervekben, akár már konkrét tettekben, de megindult a felkészülés arra, hogy az energiafelhasználással amennyire csak lehet, spóroljunk. Az irodában jelentős megtakarításokat érhetünk el azzal, ha a régi, korszerűtlen berendezéseket, modern változatra cseréljük, külö
aug. 19
4:54
Hétvégi időjárás: pénteken indul a nagy hadd el hadd (Infostart)
Lehűlés, felhőszakadás, jégeső, szélrohamok – ezek határozzák meg az ünnepi hétvége időjárását. Végre az aszályt érdemben enyhítő csapadékra számíthatunk.
aug. 19
5:00
Fotó: Megan Fox férjének hasonmásával jött össze Demi Lovato (ATV)
Nemrég új külsejével, majd egy vallomással lepte meg a világot, a friss hírek szerint Demi Lovato újra szerelmes. Ismét egy hírességbe esett bele.
aug. 19
5:12
Épp szárad ki Horvátország fő látványossága (Infostart)
Patakok száradtak ki, vízesések tűntek el, szemmel láthatók a szárazság következményei a Plitvicei-tavaknál.
aug. 19
5:12
Természetkárosítás nélkül is kielégíthető a tűzifaszükséglet (ProfitLine)
A magyarországi erdészetek a megnövekedett tűzifaszükségletet is ki tudják elégíteni természetkárosítás nélkül - hangsúlyozza a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) csütörtöki közleményében.
aug. 19
5:12
Időjárás: 50 mm csapadék is hullhat. Mutatjuk, mire készülj a következő napokban! (Agroinform)
Sok esőt hoz az érkező hidegfront.
aug. 19
5:18
A gyerekek idejük nagy részét az interneten töltik, mégsem szentelünk elég figyelmet a biztonságukra (Márkamonitor)
Sokkal kevésbé képesek felismerni a gyerekek a számukra ártalmas tartalmakat az interneten, mint azt saját bevallásuk szerint állítják ­- állapítja meg egy friss felmérés. Mindeközben a szülők sem feltétlen tudják, hogyan álljanak hozzá gyermekük online tevékenységéhez, idővel pedig egyre kevesebb figyelmet szentelnek erre, pedig az online zaklatás
aug. 19
5:18
Tömegesen dolgoznának itthonról külföldre a magyar informatikusok (KKV Magazin)
Egy magyar informatikusok körében készült friss felmérés eredményei szerint a hazai It-szakemberek jóval nagyobb arányban szeretnének élni az atipikus foglalkoztatási formákkal, mint amennyire ezt a hazai munkáltatók számukra jelenleg lehetővé teszik. Ezért egyre többen fontolgatják, hogy külföldi munkáltatónak dolgozzanak itthonról távmunkában vag
aug. 19
5:24
Az ausztrál propolisz értékesebb lehet, mint a brazil (Magyar Mezőgazdaság)
A propolisz a méhek által gyűjtött gyanta, melyet viasszal keverve a méhlakás belsejének bevonására, a repedések kitöltésére, a bejárat szűkítésére és a kaptárba kerülő kórokozók elszigetelésére használnak. Jótékony hatásáról több cikkünkben is beszámoltunk, lásd az alább található ajánlót.
aug. 19
5:27
Lelökte Magyarországot Csehország a lakásár eladás aranydobogójáról (Piac és Profit)
Az év első három hónapjában tovább emelkedtek a lakásárak, azonban az előzetes adatok alapján a hazai ingatlanpiaci forgalom már nem bővült tovább. Uniós összehasonlításban Magyarország 2015. évi bázishoz viszonyított összevont lakáspiaci árindexe továbbra is a legmagasabb (234 százalék), azonban az éves növekedés értékét tekintve Csehország és Ész
aug. 19
5:30
600 ezer fogyatékkal élő ember létbiztonságát fenyegeti az energiaárak emelkedése (ATV)
Valódi rezsivédelmet kér a kormánytól mintegy félmillió fogyatékossággal élő. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége szerint az energiaárak emelkedése 600 ezer fogyatékkal élő ember és családja létbiztonságát, az őket ellátó intézmények fennmaradását, valamint az ott dolgozók állását fenyegeti. A rezsivédelem miatt a MEOSZ aláírás
aug. 19
5:30
Aggasztó jelek a Balatonnál (Infostart)
Idei mélypontjára jutott a tó vízszintje, de messze még a rekord, és talán a hétvégi hidegfront csapadéka is segít.
aug. 19
5:30
3+1 érdekesség, amit nem tudtál a Jóbarátok szülinapos sztárjáról (Promotions)
Matthew Perry ma ünnepli az 53. születésnapját, ennek örömére összeszedtünk róla pár érdekességet.

Keresés