2022. augusztus 23. kedd

aug. 23
7:42
Elsüllyedt egy jacht Olaszország partjainál (Infostart)
Kilenc embert mentettek ki a hajóról.
aug. 23
7:42
Liftbe szorultak mentősök Budapesten - ki kellett szabadítani őket (ATV)
Allergiás panaszok miatt riasztották azt a rohamkocsit, aminek személyzetét egy belvárosi lift ejtette fogságba a címen hétfő délután.
aug. 23
7:42
Betelt a pohár: Majka durván kiakadt Tóth Gabira (Nyugati Fény)
Titánok harca.
aug. 23
7:42
Gajdics Ottó: A globalisták bizony háborúpártiak (Mandiner)
Tulajdonképpen Európa agyament urai ugyanazt gondolják, mint Putyin.
aug. 23
7:42
Orbánék a levelüket megírták, hamarosan kiderül, ér-e az pár ezer milliárdot (Forbes)
Az Európai Bizottság által megadott határidő utolsó napján küldték el levelüket Brüsszelbe a költségvetési kondicionalitási eljárásról. Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy a magyar kormány elküldte válaszlevelét az Európai Bizottságnak, amely a költségvetési kondicionálási eljárás egyik utolsó lépése lehet –
aug. 23
7:42
Gyöngyöspata: Vulkanikus Borok Fesztiválja (Magyar Mezőgazdaság)
A gyöngyöspatai termelők ezúttal is vendégül látnak pincéjüknél jó néhány Kárpát-medencei, szintén vulkanikus területről érkező borászatot, valamint zenészt, népzenészt, helyi gasztróst, kézművest, de emellett, ahogy az lenni szokott, felvonul majd a nap folyamán az egész palóc kulinária a pincék előtt.
aug. 23
7:48
Teljes letámadás: kanadai bevásárlókörúton a német kormány (Infostart)
Felettébb ritkaságszámba megy a német diplomáciában, hogy a kancellár és az alkancellár együtt utazik külföldre.
aug. 23
7:48
Súlyos büntetés kiszabását kéri az ügyészség az argentin alelnökre (HírTV)
Tizenkét év börtön és a közhivataltól való teljes eltiltás kiszabását kérte az ügyészség helyi idő szerint hétfőn Argentínában Cristina Fernándezre, aki 2019 óta az ország alelnöke, és 2007-től 2015-ig államfő is volt.
aug. 23
7:48
Adózási határidők 2022. augusztus 29. és szeptember 4. között (Adózóna)
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
aug. 23
7:48
Változások a Magyar Telekom menedzsmentjében (Márkamonitor)
Szabó Melinda kereskedelmi vezérigazgató-helyettes 2022. szeptember 15-től a Deutsche Telekom Csoportnál folytatja karrierjét Senior Vice President pozícióban. A Magyar Telekom Igazgatósága 2022. december 1-i hatállyal a Társaság kereskedelmi vezérigazgató-helyettesének Pereszlényi Zoltánt nevezi ki.   „Megtisztelőnek érzem a nemzetközi kinevezést
aug. 23
7:48
„Abszurdisztán. Elmebetegfalva.” – Lilu is kiakadt a Meteorológiai Szolgálat vezetőinek kirúgásán (SzMo)
A műsorvezető szerint a történtek még A tanú című filmben is erősen hatottak volna.
aug. 23
7:48
Doffek Gábor: Nyár végi hálás köszönet a nagyszülőknek (WMN)
Kisgyerekes családokban hatalmas segítség, ha van legalább egy bevethető nagyszülő, aki segít átevickélni a nyári szünet, az iskola- és óvodabezárás okozta hézagokon. Doffek Gábor most az ősz közeledtével szeretné megköszönni minden nagyszülőnek a temérdek támogatást, minőségi időt, szeretetet.
aug. 23
7:48
MNB: manipulálták a Kulcs-Soft részvényeket (Mínuszos)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 24 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki három magánszemélyre a piaci manipuláció tilalmára vonatkozó rendelkezések megsértése miatt. Az érintettek bizalmasan egyeztettek a Kulcs-Soft Nyrt. igazgatóságának elnökével a Kulcs-Soft részvénnyel kapcsolatos kereskedésről. Az MNB piacfelügyeleti eljárást f
aug. 23
7:48
Jobboldali fordulat jöhet Olaszországban (Mandiner)
A Draghi-kormány július közepén megbukott, és szeptember 25-re írták ki az általános választásokat, amelynek toronymagas esélyese a hárompárti jobboldali koalíció: az Olasz Testvérek, az Északi Liga és a Forza Italia.
aug. 23
7:48
„Át kellett törnünk a hazai rendszer határait” – a tűzfalfestés úttörőivel beszélgettünk (egy.hu)
Az elmúlt tíz évben fokozatosan gyarapodtak Budapesten és országszerte a tűzfalfestmények. Magyarország első köztérszínesítő szervezete, a Színes Város Csoport kezdetben Vasarely szellemi örökségének megőrzését tűzte ki célul. Mára sokkal többet értek el, megismertették a magyar közönséggel a mural art, azaz a tűzfalfestés művészetét. De hogyan ker
aug. 23
7:50
Trump bepereli az amerikai kormányt (Mandiner)
A volt amerikai elnök ügyvédei különleges jogi felügyelő kinevezését kérték a politikus ingatlanában lefoglalt iratok ügyében.
aug. 23
7:54
Mi történik? Több jel is arra utal, hogy 25 év után véget érhet Sylvester Stallone házassága (Blikk)
Vihar a paradicsomban? A világ egyik leghíresebb színesze, Sylvester Stallone és felesége, Jennifer Flavin szakíthattak.
aug. 23
7:54
Áll a bál a Strand Fesztiválon történtek miatt – Ellopták a sztárelőadó táskáját, amiben rengeteg készpénz is volt (Promotions)
Az iratai, valamint a lakáskulcsa is ott volt a táskában, amit valaki simán el tudott emelni a backstage-ből.
aug. 23
7:57
Varga Judit ezermilliárdos levelet küldött (Privátbankár)
Az igazságügyminiszter azt posztolta, a tegnap éjféli határidő előtt megküldte a magyar kormány a válaszlevelet az Európai Bizottságnak.
aug. 23
8:00
Felpörög az export a terménypiacokon (Agrofórum)
Vevői fölénnyel kezdődött a hét terménypiacokon. Chicagóban a búza 2,3 százalékkal, a kukorica 1 százalékkal, a szójabab pedig 2,1 százalékkal drágult. A repce kivételt jelentett, az ára 0,4 százalékkal mérséklődött. Kontinensünkön a malmi búza 2,1 százalékkal, a kukorica0,6 százalékkal, a repce 3,5 százalékkal, a takarmánybúza pedig 1,4 százalékka
aug. 23
8:00
A briteknél a gyártó lesz a felelős, ha balesetezik egy önvezető autó (Bitport)
Új szabályozással és állami támogatással pörgetnék fel a dolgokat, hogy 2025-re széles körben megjelenjenek a magas autonómiaszintű járművek az Egyesült Királyság útjain.
aug. 23
8:00
Különleges jogi felügyelő kinevezését kérték Donald Trump ügyvédei (Demokrata)
Különleges jogi felügyelő kinevezését kérték a politikus ingatlanán lefoglalt iratok ügyében.
aug. 23
8:00
Orbán nem mutatkozik, a meteorológusokat kirúgták - külföldi újságok címlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat lefejezése (rtl.hu)
A BBC, a Guardian és a Spiegel is lehozta Palkovics akcióját.
aug. 23
8:06
Nagyon figyelje a postaládáját: mától érkeznek az emelt rezsicsekkek – Most kiderül, mennyi is az annyi? (Blikk)
Mostantól bármelyik pillanatban megérkezhetnek az első számlák, amik már a piaci energiaárakat tartalmazzák mindazoknak, akik nem fértek bele a kormány által meghatározott átlagfogyasztásba.
aug. 23
8:06
Távozik és új fejezetet nyit karrierjében az amerikai járványügy 81 éves vezetője (Infostart)
Anthony Fauci négy évtizeden át végzett kormányzati munkát, hét elnök alatt szolgált.
aug. 23
8:06
Továbbra is tízezrével menekülnek az emberek Ukrajnából (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 6498-an léptek be hétfőn Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 6641-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság az MTI-t.
aug. 23
8:06
Sehogy sem jön le a címke vagy a matrica? Ezzel a trükkel azonnal megszabadulhatsz tőlük dörzsölés nélkül! (Femcafe)
Nem kell többé a körmöddel kapargatnod a makacs matricákat: mutatunk egy pofonegyszerű és olcsó trükköt, hogyan szabadulhatsz meg tőlük gyorsan és hatékonyan!
aug. 23
8:06
Mintegy 13 ezren érkeztek Ukrajnából hétfőn (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 282 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
aug. 23
8:06
Szex és sárkányok – itt a Trónok harca előzménysorozata! (Mandiner)
Merész húzás volt a legendássá vált fantasy sorozat utódját az utódlás kérdésére felfűzni: hétfőn megjelent a Sárkányok háza első része, amit milliók néztek meg szerte a világ körül.
aug. 23
8:06
Elszabadították a poklot a mémgyárosok az Omsz vezetőségének kirúgása után: Mutatjuk a legjobb mémeket (Nyugati Fény)
Beindultak az internetezők.
aug. 23
8:06
Több mint 300 titkos dokumentumot szerzett vissza az FBI Donald Trumptól (rtl.hu)
A volt elnök a házkutatás során lefoglalt papírok ügyében különleges jogi felügyelő kinevezését kérte.
aug. 23
8:06
Orbán nem mutatkozik, a meteorológusokat kirúgták - külföldi újságok címlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat lefejezése (rtl.hu)
A BBC, a Guardian és a Spiegel is lehozta Palkovics akcióját.
aug. 23
8:09
Tolna megyében kezdődhet újra az államosítás (Menedzsment Fórum)
Palkovics László nem segített, átadhatják az önkormányzatok a vízműcéget az államnak.
aug. 23
8:12
Cseh kollégájával tárgyalt Varga Mihály (ProfitLine)
Varga Mihály munkaebéd keretében tárgyalt cseh kollégájával, Zbynek Stanjura pénzügyminiszterrel Budapesten - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) hétfőn a Facebook-oldalán.
aug. 23
8:12
Nincs megállás, folytatódhat az esés a tőzsdéken (Portfolio)
Tegnap jelentős mínuszban zártak a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel az ázsiai tőzsdéken is esés látszik, és a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján Európában és Amerikában is mínuszban nyithatnak a vezető börzék. Makro fronton ma viszont a világban jönnek fontos számok, elsősorban az augusztusi előzetes beszerzési menedzserin
aug. 23
8:12
Kályhát, de milyet? (Demokrata)
Nagyot ugrott a kereslet a kályhák piacán, amióta a kormány bejelentette, augusztustól korlátokhoz köti a rezsicsökkentést.
aug. 23
8:12
ENSZ-főtitkár: Kritikus a nukleáris helyzet (Mandiner)
António Guterres „egyszer s mindenkorra” véget akar vetni a nukleáris fegyverkezési versenynek.
aug. 23
8:12
Botrányos államosítás: Kényszerítik Palkovicsék a vízközműcégeket, hogy “önként” adják át 43 milliárdos vagyonukat (Nyugati Fény)
Nem hatnak az észérvek.
aug. 23
8:12
Vandoorne az F1-be való visszatérésről: Soha ne mondd, hogy soha (Racingline)
Ugyan Stoffel Vandoorne kételkedik abban, hogy valaha újra lehetőséget fog kapni a Forma-1-ben, de „soha nem mondja azt, hogy soha”, mert szerinte a mai őrült világban bármi megtörténhet. A Formula E frissen koronázott világbajnokának F1-ben töltött ideje egyáltalán nem egy tündérmese volt, hanem sokkal inkább egy horrorfilm. A McLaren pártfogoltja
aug. 23
8:14
Kiderült: jóval több magyar tart a rezsiemelkedéstől, mint ahányat a kormány szerint érint (Portfolio)
Míg a kormány korábban azt jelezte, hogy az áram- és gázfogyasztóknak csak a 25-25%-át fogja érinteni a rezsiszabályok augusztusi módosítása, most egy reprezentatív országos felmérésből az derült ki, hogy a háztartások kétharmada tart a tényleges tehernövekedéstől. Leginkább a családi házak és a 100 négyzetméter feletti ingatlanokban élők, a kisvár
aug. 23
8:18
Ezeknek tényleg elment az eszük! Országos bál áll a németeknél: már a Winnetout is betiltják, mert rasszista? (Blikk)
Ez tényleg igaz? Németországban áll a bál, a baloldali radikálisok követelésére a betiltás szélén áll mindannyiunk gyerekkori kedvence, a Winnetou című kalandregény és az abból készült filmsorozat. Az egyik kiadó már több regényt is visszavont a boltokból, az internetes tiltakozás miatt.
aug. 23
8:18
Még megy egy kör a BL-ért – sport a tévében (Infostart)
A Vuelta a Espana negyedik szakaszát tekerik kedden.
aug. 23
8:18
Napokig szünetel a szülészet a tatabányai kórházban (ATV)
A nyári szabadságok miatt öt napon át szünetel a szülészeti-nőgyógyászati ellátás a Szent Borbála Kórházban.
aug. 23
8:18
Így őrizd meg a barnaságodat (Glamour)
Képzeletben még mindig a tengerparton ülsz és a kedvenc koktélodat szürcsölgeted? Nem olyan könnyű visszarázódni a szürke hétköznapokba. A lebarnult bőröd is a nyaralás emlékeit hozza vissza, szinte érzed a sót a testeden, amikor belenézel a tükörbe. Azonban biztos észrevetted már az előző években, hogy a barnaság egyszer csak mintha elpárologna: s
aug. 23
8:18
Tanszergyűjtést szervez a Westend (Márkamonitor)
A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közös tanszergyűjtést indított a Westend. A szeptember 17-ig tartó kampányban olyan tanuláshoz szükséges eszközöket várnak, mint az iskolatáska, tolltartó, füzetek, írószerek, de körzőre vagy hegyezőre is nagy szükség van.   A szeretetszolgálat útmutatása alapján szívesen fogadják az olyan alapvető eszközöket, m
aug. 23
8:18
Magyar kisrepülőgép szeli át az Atlanti-óceánt (Autószektor)
Kilenc ország, 7 tervezett repült nap, 50 repült óra és 8786 kilométer. Ez a legfontosabb adatok. A repülőgép a harmadik repült napon teljesítette Skócia és Izland távolságot, és megérkezett Reykjavík Airport-ra. A Magnus Aircraft Zrt. egy dinamikusan fejlődő, innovatív, kompozit repülőgépeket fejlesztő, gyártó és forgalmazó magyar vállalat. A cég
aug. 23
8:18
A német kancellár a tengerentúlon találhatta meg a megoldást a gázellátási problémákra (Forbes)
Kanada vizsgálja a lehetőségét annak, hogy a keleti partvidéki kikötőiből közvetlenül Európába exportáljon cseppfolyósított földgázt (LNG) – mondta Justin Trudeau kanadai miniszterelnök az Olaf Scholz német kancellárral közös montreáli sajtótájékoztatóján. „Mindent megteszünk, ami csak lehetséges, hogy hozzájáruljunk a globális energiakínálat és a
aug. 23
8:18
A világ legnagyobb Ethereum bányászpoolja beszünteti működését (BitcoinBázis)
Hét hosszú évnyi kutatás és fejlesztés után az Ethereum PoW bányászati fázisa 2022. szeptember 15-én véget ér. Ezt az időpontot
aug. 23
8:21
Varga Judit lépett az eurómilliárdos játszmában (Menedzsment Fórum)
A határidő előtt néhány perccel küldhette el a kormány a válaszlevelét az Európai Bizottságnak. A tét hatalmas.
aug. 23
8:24
Nyáry Krisztián 1934-es sztálini példát hozott arra, mikor meteorológusokat politikai okokból büntettek (SzMo)
A Szovjetunió legsötétebb korszakában a Meteorológia Szolgálatának igazgatóját 10 év kényszermunkára ítélték, mert „aláásta az aszály elleni harcot”.

Keresés