Az osztrák fővárosban minden szempontból a villamospályák kizöldítésére törekednek. A Simmeringer Hauptstraßén most fű helyett varjúhájfélékkel kísérleteznek a pályazöldítésnél, a Landstraßer Gürtelen pedig minimalizálják az építési terület szén-dioxid kibocsátását. Ami beválik, abból a jövőben sztenderd lesz a sínfelújításoknál.
Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő és Stier Gábort, a moszkvatér alapítója és főszerkesztője voltak a Háború Ukrajnában vendégei. Műsorvezető: Gantner Barnabás.
Ezen a hétvégén, a Belga Nagydíj hétvégéjén debütál Liam Lawson. Ugyan még nem versenyen, hanem “csak” szabadedzésen, de első alkalommal szerepel majd a Forma-1-es versenyzők között. Az új-zélandi versenyző Pierre Gasly AlphaTaurijába ülhet majd be. Hogy jobban megismerjétek, mire autóba ül, íme pár információ a 20 éves Lawsonról: 2019 februárjában
Hajthatatlan, nem számít a továbbiakban a két elbocsátott OMSZ-vezető munkájára. Különben is új feladatokkal akarja bőviteni a Szolgálat munkáját: a Kárpát medence klimatikus viszonyainak kutatására is kiterjesztené azt - igy reagált Palkovics László miniszter a tudományos életet is felkavaró rapid intézkedésre, amely az augusztus 20-i elmaradt tüz
Az online marketing sok kisvállalkozásnál háttérbe szorul, amit gyakran a pénzügyi háttér vagy az emberi erőforrások hiányával indokolnak. Manapság azonban egy stabil online jelenlét nélkül könnyű lemaradni a versenytársak mögött.
Bő egy héten belül becsengetnek az iskolákban, a nyár utolsó fesztiválozásai és balatoni kiruccanásai után lassan át kell állítani az agyakat a témazárók és a zárthelyik áradatára, ez pedig nyilvánvalóan lefelé görbíti a mosolyokat a fiatalok arcain. Mindez viszont egyáltalán nem a legnagyobb probléma a szeptemberi iskolakezdéssel kapcsolatban, egy
Az éghajlatváltozással új, a szervezet számára eddig ismeretlen allergének és kórokozók jelentek meg, amik károsíthatják az egészséges légző- és keringési rendszert, ráadásul a magasabb porkoncentráció hosszútávon önmagában is káros – hívta fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem.
Borzasztó tragédiának lehettek szemtanúi egy élő videó nézői a Facebookon. Egy kenyai nő épp egy medencéből közvetített ismerőseinek, amikor egy baleset következtében belefullad a vízbe. A videót a lány szülei is végignézték.
Az éghajlatváltozás hatására új, a szervezet számára eddig ismeretlen allergének és kórokozók jelennek meg, amelyek az egészséges légző- és keringési rendszert is károsíthatják - hívja fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának igazgatója.
A 31 éves, kétgyerekes anyuka, Kulcsár Edina modell és műsorvezető újabb, későbbre tervezett, de végül örömmel fogadott várandósságáról azt nyilatkozta a TV2 kamerái előtt, hogy „nem tudja, hogyan jött össze, mert elvileg nem kellett volna”. A pozitív teszttel szembesülve elmondása szerint sokkos állapotba került, „egy órán át meredt maga elé”. A n
A Ford autógyártó 3 ezer, főként irodai alkalmazottjától válik meg a belső égésű hagyományos motorokról az elektromos motorokra való átállás keretében - közölte a vezető amerikai cég hétfőn.
Ázsiai lapértesülések szerint a dolgozóknak küldött vezérigazgatói levél a nehéz gazdasági időszak miatt a növekedés helyett a pénztermelést és a nyereséget helyezi a fókuszba.
A jóslatok beteljesülni látszanak: az őszre várt bezárási hullám előszele Somogy megyét már utolérte. A magas fenntartási költségek meglehetősen érzékenyen érintik a vendéglátóipari vállalkozásokat a szezon végeztével. A "vég közeleg": elkezdődött a bezárási hullám.
Csütörtökön rendezik az Európa Liga és az Európai Konferencialiga playoff körének a visszavágóit. A Ferencváros és a MOL Fehérvár is előnyről várja a visszavágót, de utóbbi továbbjutása így is bravúr lenne. Ha ez összejön, akkor a először fordul elő az európai focikupák történetében, egy egyszerre két magyar klub is a csoportkörbe jut.
Holoda Attila, korábbi energetikai helyettes államtitkár és Farkas András, nyugdíjszakértő volt az ATV Start című műsorának vendég szerda reggel. A beszélgetés során Holoda Attila elmagyarázta, pontosan mit is jelent a kormány tegnapi gázfogyasztással kapcsolatos bejelentése, de szóba került a nyugdíjasok helyzete, a gáztározók töltöttsége és az is
Néhány nappal a Serie A, vagyis az első osztályú olasz labdarúgó-bajnokság kezdete után partnerségi megállapodást kötött az FC Internazionale Milano és a Hisense. A cég olaszországi leányvállalata a 2024/2025-ös szezonig állapodott meg a “Nerazzurri” (fekete-kékek) becenevet viselő csapattal, ezzel pedig az olasz sport térképére is felírta magát.Az
A Fővárosi Önkormányzat rezsitámogatási rendszert vezet be - jelentette be Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Főváros Idősügyi Tanácsának ülését követően.
A „magyar Anna Frank”, Szenes Hanna életéről és tragikus, korai haláláról szóló Hanna című előadás a fiatal költő naplójára támaszkodva leginkább ezt a kérdést feszegeti. Fotók: Weszelits András
A főpolgármester Facebook-videójában jelentette be, hogy a szociálisan rászorulók számára a főváros rezsitámogatást vezet be, amelynek mértéke évi 48, illetve évi 24 ezer forint lehet.
A merénylet hírére a háborút támogató közszereplők, politikusok is elkezdték hangoztatni a korábbinál is szélsőségesebb Ukrajna-ellenes álláspontjukat.