Tedrosz mindemellett pozitív fejleményekről is beszámolt, így például Afrika egyes országai, amelyekben eddig alacsony volt az átoltottság, kezdenek felzárkózni.
A magyar női jégkorong-válogatott kétgólos hátrányból fordítva 4-2-re legyőzte a német csapatot a dániai elitvilágbajnokság első fordulójában, csütörtökön.
Szeptembertől két órával lerövidítik a díszkivilágítás időtartamát a fővárosban, és maximum 21 fokra lehet felfűteni az intézményeket. Iparűzési adóból plusz 20 milliárd forinttal folyhat be több, mint ahogy tervezték.
Maszkban, kompressziós ruhában kell élnie annak a fiúnak, aki áprilisban barátja életét próbálta megmenteni a sárospataki vasútállomáson, de közben őt is megrázta a nagyfeszültségű vezeték. Apja szerint a csodával határos, hogy fia egyáltalán túlélte az áramütést, és azt, hogy testfelületének több mint 50 százaléka megégett. A 16 éves Soma most ott
Benzint locsolt szét és felgyújtotta saját otthonukat egy kiskunhalasi férfi, aki az ügyészség szerint előtte már többször is megverte és megfenyegette élettársát. Olyan is előfordult, hogy meggyújtotta az ágymatracot. A mostani tűzben az épület teljesen kiégett, a család mindene odaveszett, kisgyerekeik ruhái, a bútoraik és a használati tárgyaik i
Elszabadultak a vontatásienergia-árak, ezért gyors állami segítséget kér a hazai vasúti szakma, amely mostanra olyan lehetetlen helyzetben van, hogy bármi jól jöhet, így például támogatás, kompenzáció és ársapka is - írja a VG, amely szerint a vontatási villamos energia árának robbanásszerű növekedése – ahol érvényesíteni tudják – beépül a szállíto
Az orosz erők csütörtökre virradóan ismét csapást mértek az ukrán főváros környékére, az eddigi információk alapján két rakéta csapódott be a Vishorodi járásban, a többit a légvédelem hatástalanította - közölte Olekszij Kuleba Kijev megyei kormányzó.
Megkérdeztük Lando Norrist, mire számít Oscar Piastri csapattársaként. Egy pillanatra elbizonytalanodott, hogy lemaradt-e a bejelentésről, aztán összeszedte magát...
A főváros harminc neves bárja és étterme részvételével került megrendezésre augusztus 29. és szeptember 4. között az első Budapest Cocktail Week, ami sokkal többet takar puszta koktélozgatásnál.
Élesen kritizálta a tudományos tények ideológiai alapú tagadását, a transzaktivizmus vadhajtásait egy Nobel-díjas német genetikus az EMMA című feminista lapnak adott interjúban.
A cégek így olyan áfát igényelhettek vissza, melyet be sem fizettek. Az adónyomozók eddig tizenkilenc embert kaptak el, hetet már le is tartóztattak. Négymilliárd forintnyi értékben foglaltak le tőlük ékszereket, értékes kocsikat, sőt hajókat is.
Ezzel milliárdos kárt okozott a MÁV-nak. A Miskolc és Nyékládháza közötti szakaszon 9 ezer betonalj tört össze, ezek javítása hetekig tarthat. Egy arra járó autós felvette, mekkora rombolást végzett a szerelvény. A kisiklott kocsi egyébként egy váltónál magától visszaugrott a sínekre.
A villamos energia másnapi (DAM) árai júliusban is nagyságrendekkel magasabbak voltak, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A hónapban a legmagasabb havi átlagárat – 456 euró/MWh – Olaszországban regisztrálták – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) júliusi villamosenergia-piaci jelentéséből.
Három évre fogházba küldené az ügyészség annak a hőlégballonnak a pilótáját, aki két éve halálos balesetet okozhatott Fejér megyében. Most emeltek vádat ellene. Az ügyészség szerint rossz alkatrészeket használt a gázégető rendszer bekötéséhez, emiatt történhetett a tragédia. Egy 58 éves nő meghalt, két utas és maga a pilóta is súlyosan megsérültek,
Az Egyesült Államok lakossága számos társadalmi jelenségben vállalja magára az úttörő szerepét, nem tettek másként ezúttal sem. Az USA-ba vissza tér a testi fenyítés, a 21. század fejlett országaiban több évtizeddel ezelőtt letűnt módszer. A rettegés folytatódik, ha nem lenne elegendő az a stressz, ami jelenleg a gyermekeket alapvetően sújtja.
Le kell-e venni a könyvesboltok polcairól a Winnetou-könyveket? Milyen értékes és káros tartalmak olvashatók Karl May könyveiben? Mit szólnak az indiánok Winnetou-hoz? Miért söpörjük félre az amerikai őslakos szempontokat a jelenben? És hogyan tarthatjuk tiszteletben azokat - már ha számítanak, persze. Vélemény.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A szokásoknak megfelelően a szezon véghajrájában, az IndyCar Series két privát tesztnapot biztosított a bajnokságban résztvevők számára. Az elsőt augusztus 26.-án tartják meg a Portland International Racewayen, tehát azon a pályán, ahol az utolsó előtti forduló is lesz majd. Ezen a napon mindösszesen kilenc autó fog majd körözni, hogy a lehető legt
Az M7-es autópálya egyik felüljárójának csapódott tavaly augusztusban egy busz, a tömegszerencsétlenségben nyolcan haltak meg. Egy asszony most személyesen köszönte meg a tűzoltóknak, hogy megmentették az életét. Azt mondta, rengeteget jelentett neki, hogy amikor sérülten feküdt, az egyik megmentője megígérte neki, nem mozdul mellőle, amíg el nem s
A diákcsapat éppen kilépett az iskolából, és a szemben lévő fagyizó felé vette az irányt, amikor odaért egy fekete autó, amelyből tüzet nyitottak rájuk. Négy diákot találtak el a golyók, egyiküket kritikus állapotban vitték kórházba. A támadók elmenekültek, azóta is keresik őket a rendőrök. Közben tovább forrnak az indulatok a májusi texasi iskolai
Bozótvágó késsel fenyegette volt magyar párját és közös gyermeküket egy egyiptomi férfi Soroksáron kedd délelőtt. Amadallát végül a Terrorelhárítási Központ emberei ártalmatlanították. A nyolcéves Szanna megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy az apja egy ideig nem árthat nekik.
– Napokon át megállás nélkül dolgoztak a népművészet mesterei azon a hímzett stólán, amelyet Novák Katalin államfő csütörtöki pápai látogatásán ajándékként adott át a szentatyának. A teljesen egyedi alkotást Dr. Illés Károlyné Botyánszky Anna, a hímzés művészet talán legismertebb hazai oktatója tervezte, ez alapján pedig Mezőkövesden, a helyi hímző
Újra bevett módszerré válhat a diákok testi fenyítése Missouri államban, ahol ráadásul ezt a szülők kérték. A szabályok ugyanakkor szigorúak. Te is bevezetnéd újra a körmöst Magyarországon?
5500 forintot kell fizetnie annak, aki a győri kórházban szeretné megnézni hozzátartozója holttestét. A Petz Aladár Egyetemi Oktatókórház főigazgatója ezt azzal indokolta, hogy az elhunytak megtekintésének megszervezése nem közfinanszírozott tevékenység. Az országos kórházi főigazgatóság szerint viszont a győri gyakorlat etikai szempontból kifogáso
100 millió forintot követeltek kártérítésként a kaposvári kórháztól, de nekik kell fizetniük kétmilliót, legalábbis az elsőfokú ítélet szerint. Egy anya perelte be az intézményt, mert 2014-ben a műtétje után éber kómába került lánya. A most 40 éves, kétgyerekes asszonyt azóta édesanyja ápolja. Szerinte a kórház hibája, hogy egy baktérium támadta me
Eindhoven – Tizenkét év után tér vissza a labdarúgó-Bajnokok Ligája főtáblájára a skót Glasgow Rangers, amely az elmúlt évtizedben a poklot is megjárta. Most a selejtező playoffkörében a holland PSV Eindhovent búcsúztatva kvalifikált újra az elsőszámú nemzetközi kupasorozat csoportkörébe.