Yvonne Dederick jobban megnézi, hogy mire költ, és mennyit fogyaszt. Jákob Péternek nem fáj, hogy kétszer annyiért tankol a Ferrarijába, Szegedi Fecsó pedig még csak gondolni sem akar drasztikus változtatásokra.
A kirúgott OMSZ-vezetők helyett is beszédet tartott Palkovics László a szegedi meteorológus vándorgyűlésen. Egy, nyilvánosságra került hangfelvételen az is hallható, ezúttal mivel magyarázta a miniszter az elhalasztott augusztus 20-i tűzijáték után hozott döntését.
– Ilyen játék még nem volt Magyarországon: a Blikk fizeti szerencsés olvasói háromhavi rezsijét! Most először minél többet költött rezsire, annál több üthette a markát egyedülálló akciónkban: hiszen tudja, a Blikkre mindig számíthat.
Fontos mérföldkő, hogy megadta az Országos Atomenergia Hivatal a paksi atomerőmű bővítésére vonatkozó létesítési engedélyt, így megkezdődhet a valós építkezési fázis és 2030-ra működésbe léphetnek az új blokkok - jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Rétvári Bence szerint a nagyhatalmak, Márki-Zay Péter szerint a szankciók vethetnek véget az ukrajnai háborúnak. Politikusok szólaltak fel a Tranzit gondolatexpón.
A nemzetközi és magyar bankszabályozás számos tanulságot levont a 2008-as globális pénzügyi válságból, így sok tekintetben felkészült a további kihívásokra. A jelenlegi körülmények azonban számos tényezőben különböznek a korábbi válságoktól, így a bankfelügyeletnek is folyamatosan lépést kell tartania a pénzügyi innovációkkal és az újonnan megjelen
Elmarad a NASCAR Cup Series kvalifikációja Daytonában, Almirola és Suarez marad, a Truck Seriesnek pedig régi-új főszponzora van. Éjjel percenként jöttek a frissebbnél frissebb hírek a NASCAR világából, jgy összegyűjtöttük nektek a legfontosabb történéseket. A Daytona International Speedwayen a szakadatlan esőzések miatt törölték a NASCAR Cup és a
A Lazio 3-1-re kerekedett vendéglátóként az elmúlt idényben ezüstérmes Internazionale fölé az olasz labdarúgó-bajnokság 3. fordulójának péntek esti rangadóján. A milánói kék-feketék első vereségüket szenvedték el a pontvadászatban, a fővárosiak továbbra is veretlenek.
Ha már feltűntek az első ráncok a szem vagy a száj környékén, ha szembesültél azzal, hogy a bőröd megereszkedett, akkor is tehetsz ellene! Az öregedő, petyhüdt bőr ijesztő lehet, ha a tükörbe nézel, de nem kell elfogadni.
Még meg sem érkezett az F1-be az Audi, máris elkezdték kóstolgatni egymást régi „barátjukkal”, a Mercedesszel. Mi lesz ebből, ha közvetlen vetélytársakká válnak…?
A hollywoodi romantikus filmek tele vannak túlzásokkal és hamisan csengő történetekkel, ugyanakkor – még ha minden más hibádzik is – előfordul az is, hogy a színészek között olyan szuperül működik a filmben eljátszott szenvedély, hogy a forgatás után a való életben is egymás mellett kötnek ki. Nézzük is a kedvenc film- és sorozatbéli párosainkat, a