Számos hollywoodi filmben és tévésorozatban vannak pikáns jelenetek, így az évek során rengeteg olyan sztárt láthattunk, aki vállalt ilyen szerepeket. Ugyanakkor jócskán akadnak olyan hírességek is, akik még egyszer sem mondtak igent ilyen szerepre, és teljesen el is zárkóznak tőle. Ha pedig mégis láthattuk őket pikáns jelenetekben, akkor sem minde
A fenntarthatóság kérdése már minden iparágat átsző, a jövő védelme központi kérdés lett minden szempontból, így az építészet és várostervezés is figyelembe kell, hogy vegye az ökobilológiai szempontokat.
A Moderna nemrégiben bejelentette, hogy beperli a Pfizer és a BioNTech cégeket a koronavírus elleni vakcinájuk kifejlesztésével kapcsolatos szabadalomsértés miatt.
Tizennégy éves korában küzdött a saját démonjaival, még iskolába is félt bejárni. Jack Black mára a világ egyik leghíresebb komikusa, akit Robin Williams és Ellen DeGeneres féle magaslatokban említ a filmes szakma, de hosszú út vezetett el a sikerig. A színész ma ünnepli 53. születésnapját, a Blikk pedig összeállított egy kvízt a sztár legnagyobb r
Hajmásy Péter nem igazán tudta, hogyan kezelje a helyzetet, miután az interneten nemrég körbejártak olyan fotók, amelyeken egy hölggyel látható a tejfakasztó bulin.
Életmentő eső érkezett, vele együtt viszont nőtt a varasodás, a szürkepenészes rothadás, illetve a levéllikasztó betegségek fertőzésveszélye; sőt, a nyugati dióburok-fúrólégy rajzása is erősödni fog a csapadék nyomán. Közben felszaporodóban vannak a poloskák.
A nagycsaládosoknál az adómentesség révén 2020-hoz képest 2021-ben 3,5 milliárd forinttal maradt több – tette hozzá a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Katalin hercegné megjelenéséről már jól tudjuk, hogy mindig kifogástalan, és tökéletesen illeszkedik a királyi családra vonatkozó etiketthez. Általában igazán fényűző, drága ruhadarabokban láthatjuk, de gyakran fordul elő az is, hogy egy cipőt, ruhát vagy kalapot többször visel, esetleg megfizethető márkák kínálatából válogat. Ahogyan viszont azt m
Az egzotikus tájak édes finomságai mindig üde színfoltként egészítik ki jól ismert, szeretett idénygyümölcseinket. Gondoltad volna, hogy a történetük is legalább olyan érdekes, mint amennyire ízletesek?
Ugyanakkor ezért a 18 millió forintért nem kell aggódnunk, hogy milyen az időjárás a vezetéshez, hiszen mi magunk döntjük el a szimulátor beállításaiban. Ráadásul a Prodrive új fejlesztésével kapunk egy rendkívül igényes és csinos bútordarabot is otthonra, aminek a méretéből már látszik az is, hogy nem a szűk lakhatással rendelkezőket célozták meg
Rendkívüli állapotot hirdetett Mississippi állam kormányzója a súlyosbodó árvízhelyzet miatt, az állam fővárosa, Jackson lakosságának egy részét otthona elhagyására szólították fel, illetve, hogy készüljenek egy evakuálásra.
Az IndyCar-legenda Rick Mears sok minden átélt. Három bajnoki címet, négy Indy 500-győzelmet és csapattárssal vívott csatákat is. Pont, mint most Will Power és Josef Newgarden. Az IndyCar 2022-es bajnoki tabellájának élén két Team Penske-versenyző, Will Power és Josef Newgarden állnak. Power előnye három pont Newgardenhez képest, és mindketten kivá
A magyar kommunista diktatúra áldozata volt Wittner Mária, akinek megromlott egészségéért imaláncot hirdettek a héten. Az ’56-os hőst a kórházban felkereste Siklósi Beatrix, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója.
Több ezer éves egyiptomi szertartási szobrot foglalt le az amerikai vámhatóság Memphis kikötőjében. A kikötői hatóságok még augusztus 17-én fedezték fel a műtárgyat egy Európából érkezett szállítmányban – közölték szombaton illetékesek. Azután foglalták le a tárgyat, hogy annak értékéről a feladó egymásnak ellentmondó adatokat közölt. A vámhatóság
Egy 59 éves mecséri lakos augusztus 27-én 19 óra körüli időben motoros sárkányrepülővel próbarepülésre szállt fel Darnózseli és Lipót között. Repülése közben az 1404-es számú út 5-ös kilométerszelvénye melletti fasorban – eddig ismeretlen okok miatt - fának ütközött és lezuhant - írja a police.hu. A sárkányrepülő vezetője a baleset során olyan súl
A Deere & Company mezőgazdaságigép-gyártó vállalat folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően az Agroinform.hu Piacterén is nagy népszerűségnek örvendenek a John Deere traktorok.
A pirolízis, a hőbontás lehet a megoldás a vegyes műanyaghulladék kezelésére, mert kiválthatja a hulladéklerakást és az égetést – állítja a Roland Berger tanácsadó cég. A probléma súlyát mutatja, hogy miközben az elmúlt öt évben az Európai Unió lakossága mintegy 33 millió tonna műanyaghulladékot termelt, ennek kevesebb, mint negyven százalékát
A rivális frakciók között, könnyű- és nehézfegyverekkel vívott összecsapások Tripoli belvárosában kezdődtek, miután a líbiai kormány irányítása körül politikai patthelyzet alakult ki, aminek nyomán az elmúlt hetekben egyre több fegyveres csoport mozgósította embereit a főváros környékén.
A drénezés vagy magyarul szivárgóépítés sok évszázados tudomány. Kevesek előtt ismert, de hazánkban több mint másfél évszázada alkalmazzák már, és a magyar szakemberek mindig is elöl jártak a szivárgóépítés elméleti és gyakorlati megvalósításában.