2022. augusztus 3. szerda

aug. 3
8:00
Az egyetemisták kevesebb mint 20 százalékának jutna kollégiumi szállás (rtl.hu)
A túljelentkezés szinte minden évben 130-140 százalékos.
aug. 3
8:03
Meglepően jól áll a forint szénája (Privátbankár)
A hazai fizetőszköz ugyan ma a tegnapi záróértékénél valamivel gyengébben kezdett, de az euróval szemben még mindig a 400 forintos szint alatt cserél gazdát.
aug. 3
8:06
Ismét kutyavásár a NAV-nál (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol – tette közzé a NAV honlapján.
aug. 3
8:06
TIM: idén is díjazzák a felelős munkáltatókat (hirado.hu)
A díjra idén hat kategóriában pályázhatnak a vállalkozások.
aug. 3
8:06
Autó hajtott a villamoskorlátnak Budapesten (ATV)
A főváros VII. kerületében, az Erzsébet körúton, a Barcsay utcánál történt baleset.
aug. 3
8:06
A nemzetközi rend megsértésével vádolja Tajpej Kínát (hirado.hu)
A tajvani vezetés azt is felrótta Kínának, hogy a sziget közelében kedden, Nancy Pelosi amerikai házelnök tajvani látogatására reagálva indított hadgyakorlata sérti Tajvan szuverenitását.
aug. 3
8:06
Orbán Viktor: Donald Trump elnök úr fontos szövetségesünk (Ripost)
Magyarország miniszterelnöke megosztott egy videót a Donald Trumppal való találkozójáról.
aug. 3
8:06
Gázpiac: nálunk volt a legmagasabb az ár, de hogy állnak most a tározóink? (Forbes)
Amerika LNG-kapacitása üzemzavar miatt visszaesett, az orosz szállítás pedig Putyin geopolitikai játszmája miatt fékezett, és ez meglátszik az árakon is. Már a szén is drágább, a piac azt árazza, hogy az oroszok tovább zárják a csapokat. A VG összefoglalója szerint Európán belül a magyar gáztőzsdén volt a legmagasabb az ár júniusban, de mindenhol d
aug. 3
8:06
Hideg Ádám háromszor a top 3-ban (Racing)
A szeptemberi FIA gokart világbajnokságra való felkészülésnek szánta Hideg Ádám a WSK Euro Series második futamát az olaszországi Sarnóban. A HUMDA Academy versenyzőjének a tempója kiváló volt, a Sodikart gyári csapata szintén nagyon jó technikát biztosított számára, amelyet bizonyít az előfutamok során elért két második és egy harmadik helyezése.
aug. 3
8:12
Klímakutató: a térkövezés felejtős, fákat ültessünk! (Infostart)
Egy-két évtizeden belül a mostani extrém hőhullámos időszakokat átlagos nyárnak fogjuk hívni – mondta az InfoRádiónak Ürge-Vorsatz Diana klímakutató, aki jó tanácsokat osztott meg az olcsó módszereket keresők számára.
aug. 3
8:12
A gyermekkori bőrkiütés gyakori okai: vegyi anyagok a környezetünkben (WebBeteg)
Antibakteriális szappanok, testápoló krémek, eldobható törlőkendők, mosó- és öblítőszer maradványok. A lista még hosszan folytatható lenne azokkal az anyagokkal, amelyek mind okozói lehetnek a gyermekkori bőrkiütéseknek.
aug. 3
8:12
Kissé gyengült szerda reggel a forint (vg.hu)
.
aug. 3
8:12
Az amerikaiak ötöde nem olvasott egyetlen könyvet sem az elmúlt évben (Könyves Magazin)
Az amerikaiak ötöde nem olvasott egyetlen könyvet sem az elmúlt évben
aug. 3
8:12
Azt hitték, gyomorrontása van, kiderült, halálos betegséggel küzd (BorsOnline)
Sárát jelenleg is Budapesten kezelik súlyos máj szövődménnyel.
aug. 3
8:12
Életveszélyes fenyegetés után mentő vitte kórházba a Schobert-Béres botrányt kirobbantó férfit (Life)
Az elmúlt héten egy fiatal férfi azt állította, tudja, ki áll a Schobert házaspár életével és munkásságával foglalkozó Facebook-csoport mögött. Király Dávid Izmael azt mondta akkor, kiderítette, hogy a lejárató csoport mögött Béres Alexandra áll, Szandi pedig reagált a vádakra. A fitneszguru is kommentálta a történteket, és úgy tűnik, hamarosan a r
aug. 3
8:12
Sok kicsi sokra megy… meg a nagy is! (Demokrata)
Kis odafigyeléssel és praktikákkal rengeteget spórolhatunk. Ha pedig van pénzünk némi beruházásra, az egész biztosan megtérül.
aug. 3
8:14
Drogfüggő művészek – Caravaggiótól Stephen Kingig (Life)
Alkohol és drog mint múzsa? Ki ne hallotta volna már ezt? Az sem titok, hogy sok megható és különleges mű mámorban született. Vajon a szenvedélybeteg művészek a tudatmódosító szerek miatt tudtak nagyot alkotni? Vagy épp azok ellenére?
aug. 3
8:15
Minden várakozást meghaladóan nőtt a Richter a második negyedévben (Infostart)
Az árfolyamváltozások is segítették a vállalatot.
aug. 3
8:16
5 tuti tipp a forró nyári napok ellen kutyásoknak: így könnyítsd meg a kis kedvenced életét (Life)
A forró nyári napokra nemcsak nekünk, embereknek, de négylábú kis kedvenceinknek is érdemes felkészülni. Mivel ők teljes mértékben ránk, emberekre vannak utalva, összeszedtük, hogy lehet a legjobban lehűteni a kutyusokat, és mit kell tenned ahhoz, hogy a legnagyobb hőségben is jól érezze magát.
aug. 3
8:18
Szentségtörés? Remake készül Bud Spencer és Terence Hill Különben dühbe jövünk című filmjéből (Blikk)
Ki ne ismerné az örök klasszikusokat, Bud Spencer és Terence Hill filmjeit? Ma már szinte mindenki, ám úgy tűnik, hogy még ezt is leporolják a készítők, ugyanis remake készül a verhetetlen páros Különben dühbe jövünk című filmjéből.
aug. 3
8:18
Szörnyű dráma az M1-esen, szörnyethalt a kocsija alá szoruló férfi (Metropol)
Halálos baleset történt az M1-es autópálya győri Tatai úti lehajtójának körforgalmában kedden délután - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
aug. 3
8:18
Természeti katasztrófák: fél év alatt 72 milliárd dollár kár keletkezett, felét állhatják a biztosítók (Portfolio)
A természeti katasztrófák mintegy 72 milliárd dolláros anyagi kárt okozhattak világszerte az első félévben - derült ki a Swiss Re svájci biztosítótársaság kedden közzétett első becsléséből.
aug. 3
8:18
13+4 okot is tudunk rá, hogy miért legyen pergola a kertedben! (Agroinform)
Ha nincs elég fa a kertedben, a pergola is remek szolgálatot tehet.
aug. 3
8:18
Gyengült a forint (ATV)
A kedd esti szinthez képest többe kerültek a főbb devizák.
aug. 3
8:18
Orbán Viktor: Donald Trump jelentős szövetségesünk (hirado.hu)
Amerikából posztolta legújabb facebook-üzenetét Orbán Viktor, miután találkozott Donald Trumppal, az Egyesült Államok korábbi elnökével, akit „fontos szövetségesnek” nevezett.
aug. 3
8:18
Teljes tanácstalanságban az amerikai kiskereskedelmi szektor (vg.hu)
A történelmi szinten is magas infláció és a történelmi összehasonlításban is mélyponton lévő munkanélküliség teljesen kiszámíthatlanná teszi az amerikaiak költekezési hajlandóságát.
aug. 3
8:18
A C-vitamintól ragyog Puskás-Dallos Bogi arcbőre: az énekesnő bőrápolási rutinjáról mesélt nekünk (Glamour)
A szépségiparban az elmúlt időszakban sorra jelentek meg a csodatevő hatóanyagok, amelyek ellepték a üzletek és fürdőszobáink polcait. Ha egy kicsit is érdekel a bőrápolás, bizonyára hallottál már a hialuronsavról vagy például a retinolról. Az egyetlen kérdésünk, hogy mégis miért nem lett előbb felkapott az összetevő, amelynek Puskás-Dallos Bogi is
aug. 3
8:18
A Bkik javaslatot dolgoz ki az új kata-törvény hatálya alól kikerülőkre (Márkamonitor)
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara javaslatokat dolgoz ki az új kata egyes részszabályainak észszerűsítésére és a kata-törvény hatálya alól kikerülő vállalkozások helyzetének rendezésére – közölte a kamara az MTI-vel.   A közlemény szerint szakmai javaslataik a kamara 5000 fős katás vállalkozói kutatásán alapulnak, és elsődleges céljuk az egysz
aug. 3
8:18
„Eddig is sokat dolgoztunk, ezután még többet kell” – Futárok a Wolt és a Foodpanda bejelentéséről (SzMo)
A két legnagyobb ételkiszállító futárjait kérdeztük arról, mire számítanak, miután a cégek bejelentették: nem köthetnek katásokkal szerződést.
aug. 3
8:18
Épségben ért a török partokhoz az első gabonaszállító hajó Ukrajnából (Agrofórum)
Az első gabonaszállító hajó, amely háború idején elhagyta az ukrán kikötőket, biztonságosan lehorgonyzott kedden Törökország partjainál, míg egy magas rangú tisztviselő azt mondta, Ankara arra számít, hogy naponta nagyjából egy gabonaszállító hajó indul Ukrajnából a megállapodás keretében.
aug. 3
8:18
2perc tudomány: Miért követik emberek milliói a hírességeket? Íme a tudományos magyarázat (Promotions)
A tekintély hatás elve szerint, gyakran előfordul, hogy vakon követünk olyan embereket, akikre valamilyen okból felnézünk.
aug. 3
8:18
Zelenszkij beismerte: Az ukrán erők nem tudják felvenni a harcot az oroszokkal (Mandiner)
Az ukrán elnök szerint az oroszok előnyben vannak.
aug. 3
8:24
Új Vicon, 8,75 m-es szársértős kaszakombináció (Agrárágazat)
A Vicon Extra 787T modell a 700-as sorozatú kaszák alapjaira épül.
aug. 3
8:24
Fetisisztákkal filmeztek le egy kislányt a Pride-on (Magyar Nemzet)
Egy Pride rendezvényen egy kislányt ketrecbe zártak egy kutyának öltözött férfival.
aug. 3
8:24
Ezt várja az M-Sport Huttunentől a Finn Rallyn (Racing)
Jari Huttunen hazai futamán debütálhat a Rally Világbajnokság legerősebb kategóriájában, az M-Sport pedig reális célt fogalmazott meg a fiatal finn versenyzővel szemben.  Jari Huttunen számára nagy pillanat jön el a Finn Rallyval, hiszen az M-Sport versenyzője először indulhat a Rally Világbajnokság legerősebb kategóriájában.  Richard Millener pedi
aug. 3
8:27
Ez már a vég? Több tucat kórházban nem látják el a betegeket (Menedzsment Fórum)
Egyre több helyen szünetel az egészségügyi ellátás az orvosok és az ápolók hiánya miatt.
aug. 3
8:30
A nemzetközi rend megsértésével vádolja Tajpej Kínát (444.hu)
Nancy Pelosi amerikai képviselőházi elnök Tajvanra érkezésére válaszul Kína hadgyakorlatot indított, ez Tajvan szerint sérti az ország szuverenitását.
aug. 3
8:30
Brutális, ami az ország felé közelít, több megyére figyelmeztetést adtak ki (BorsOnline)
Kiadták a figyelmeztetést, az ország középső részén ismét berobban a nagybetűs nyár.
aug. 3
8:30
Kedd délután elmerült egy ember a Dunában, a Margit hídnál (Life)
Kedd délután, 17 óra 10 perckor elmerült egy ember a Dunában, a Margit hídnál. A férfit a rendőrök, és a katasztrófavédelem munkatársai este fél 9-ig keresték.
aug. 3
8:30
Render képeken a Samsung Galaxy Watch 5 széria (GSMring)
A dél-koreai vállalat hamarosan hivatalosan is bemutathatja a Samsung Galaxy Watch 5 szériát, amit most hivatalosnak tűnő render képeken is megtekinthetünk. Mutatjuk a részleteket. A Samsung a hivatalos bejelentés szerint 2022, augusztus 10-én fogja tartani a következő nagy eseményt, aminek keretein belül bemutathatja a legújabb Samsung Galaxy Z sz
aug. 3
8:30
Texas nem hagyja abba a migránsok elszállítását (Demokrata)
Az északkeleti liberális vezetők képmutatásának vagyunk tanúi – mondta a texasi kormányzó.
aug. 3
8:30
Legenda a félmilliós gépkezelői fizetés (Mezőhír)
A félmilliós mezőgazdasági gépkezelői fizetés városi legendának bizonyult, pedig a jó szakember pedig ritka, mint a fehér holló.
aug. 3
8:30
Toldi 14 – Több évtizeddel megelőzte korát (GépMax)
Napjaink kínálatát ismerve a pótkocsi konstrukciós megoldásai nem feltűnők, de 50 éve még merőben szokatlan számított.
aug. 3
8:30
Videóval: Orbán röhejesen el van tévedve Trumppal kapcsolatban, de a kommentelők helyretették (Nyugati Fény)
Le van maradva a miniszterelnök.
aug. 3
8:30
Linzbe igazol az Oroszországból menekülő magyar válogatott hátvéd (Magyar Nemzet)
Kecskés Ákos szerződtetését valószínűleg szerdán jelentik be az erősítésre szoruló osztrák csapatnál.
aug. 3
8:30
Budapest egyik legnagyobb parkja újulhat meg végre (Forbes)
A főpolgármester bejelentette, hogy kiírták a tervpályázatot a város legnagyobb zöldfelületi rehabilitációjához.
aug. 3
8:30
Márki-Zay Péter szerint lehallgathatták az ellenzéket (rtl.hu)
Hangrögzítés nyomaira bukkantak, nyilatkozta a volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt.
aug. 3
8:36
Zacher Gábor: zárt terekben újra kötelező maszkviselés kellene (Portfolio)
Zárt terekben jó lenen a maszkviselést újra kötelezővé tenni - mondta Zacher Gábor, a hatvani kórház főorvosa a Hír Tv-nek arra reagálva, hogy a koronavírus-fertőzések száma Magyarországon is emelkedik.
aug. 3
8:36
Pelosi Tajvannak: Nem hagyjuk magára (ATV)
Cai Jing tajvani elnök az amerikai házelnök látogatása után azt mondta, országa kitartó nemzetközi támogatást élvez az évek óta tartó pekingi nyomásgyakorlással szemben.
aug. 3
8:36
Németországban folytatódik a kínai offenzíva (autopro)
Az idei év utolsó hónapjaiban a német és a svéd piacra is belép a BYD.

Keresés