2022. augusztus 30. kedd

aug. 30
0:28
Mi az: kicsi, cuki és még a távirányítót is megkeresi? Persze, hogy a tacskó! (rtl.hu)
A nyolcadik tacskótalálkozón egészen tarka színekben pompáztak a kutyák. Még mindig népszerűek a rövid szőrű fekete, barna és cser változatok, de egyre több a szálkás szőrű és a harlekin tacskó, azaz a különlegesebb foltos változat. De nem csak a kinézetük miatt vannak oda értük a gazdik. Volt szerencsénk találkozni Mazsival, a találkozó négylábú i
aug. 30
0:30
Fideszes figyelmeztetés jött a rezsikatasztrófa miatt (Portfolio)
Az egész Európát fenyegető energiaválság lecsapni készül a helyi közösségekre is - vélekedett hétfői bejegyzésében Székesfehérvár fideszes polgármestere. Cser-Palkovics András arról is írt, hogy már ajánlatot sem kapnak az energiaszektortól a villamosenergia, valamint a gáz beszerzésére kiírt pályázatokon, vagy ha kapnak is, akkor is tízszeres áron
aug. 30
0:32
Bayer Zsolt: Én megmondtam volna előre, Elnök Úr! (Mandiner)
Ezekkel teljesen felesleges bármiről tárgyalni, mert bármilyen megállapodást gondolkodás nélkül megszegnek, ugyanis nincs becsületük, nincs bennük tisztesség, de még betyárbecsület sem.
aug. 30
0:32
Kunhalmi Ágnes bejelentette: Újra elindul az Mszp társelnöki posztjáért (Nyugati Fény)
Mindenki megnyugodhat.
aug. 30
0:32
Megszült egy nő, meghalt egy ló, és leszakadt a buszmegálló teteje a Notting Hill-i karneválon (rtl.hu)
Mindez a londoni fesztivál egyetlen napján történt.
aug. 30
0:32
Telex: Eltörlik a kötelező emelt szintű érettségit és a minimumponthatárt a felvételi eljárásban (rtl.hu)
A módosítás részletszabályait az egyetemeknek idén szeptember 30-ig kell kidolgozniuk.
aug. 30
0:36
Nem engedték a litvánoknak, hogy kitegyék az ukrán zászlót a szombathelyi kosármeccsen (Mandiner)
Biztonsági őrök kobozták el a baltiak ukrán zászlóját, amit egy magyarok elleni vb-selejtezőn akartak volna kitenni a tribünre múlt hét szerdán.
aug. 30
0:36
Most érkezett: Tóth Gabi hivatalosan is beteg (Nyugati Fény)
Rossz hírt közölt.
aug. 30
0:36
Válság: egyre többen válnak meg kedvencüktől megélhetési okokból, megteltek a menhelyek (rtl.hu)
Több menhely várólistára teszi a befogadandó gazdás állatokat, mert a menhelyek megteltek a kóbor és bajba jutott kutyákkal, macskákkal. De lovaktól, kecskéktől is megválnának gazdáik.
aug. 30
0:40
Az SZFE-től kirúgott Karsai György állítása szerint alpári leveleket kapott az intézmény rektorától (Mandiner)
Rátóti Zoltán rektor pénteken menesztette a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) doktori iskolájának vezetőjét.
aug. 30
0:40
Tragikus hirtelenséggel meghalt egy magyar katona Koszovóban (Nyugati Fény)
Nyugodjon békében!
aug. 30
0:42
Eloltották a tüzet Nyíregyházán (Biztosító Magazin)
Eloltották a tüzet Nyíregyházán, ahol egy négyszáz négyzetméteres épület tetőszerkezete lángolt, valamint berendezési tárgyak is égtek - közölte a katasztrófavédelem hétfőn késő este az Mti-vel.
aug. 30
0:44
Vegánok tüntettek a Fonyódi Harcsafesztivál ellen (Mandiner)
Négy-öt fiatal tüntetett a Balaton-parti városban a halak jogaiért.
aug. 30
0:44
Kiadták a figyelmeztetést: jelentős mértékű csapadék érkezik a Kárpát-medencébe (Nyugati Fény)
Változik az időjárás.
aug. 30
0:48
Egy kanadai turistapár egy pillanatig azt hitte, hogy az oroszok bevonultak Székelyföldre (Mandiner)
Nem mindegy, hogy URS vagy USSR.
aug. 30
0:48
Összecseréltek két beteget a szolnoki kórházban, az egyiküknek még a hamvai sem lettek meg (Nyugati Fény)
Az egyiküket el sem tudja temetni a lánya.
aug. 30
1:12
Jelentős növekedés és nyereség az MKB Csoport második negyedéves jelentésében (ProfitLine)
A piaci turbulenciák ellenére sikeres első félévről számolt be ma az MKB Csoport, amely közel 50 milliárd forint adózás utáni eredményt könyvelt el az első félévben. A bank mérlegfőösszege 12%-kal gyarapodott az elmúlt év során, így meghaladja a 10 ezer milliárd forintot. A kimagasló eredményekben szerepet játszott a Budapest Bankkal való sikeres t
aug. 30
1:36
Kedvezőbb ár, nagyobb kompromisszum, avagy mivel jár egy zártkerti ingatlanvásárlás? (Blikk)
Az ingatlanhirdetések böngészésekor elkerekedik az átlagos vásárló szeme, amikor a drága belterületi ingatlanokat követően elér a kedvezőbb árú, de külterületen található házak sorához. Az olcsó négyzetméterár azonban nem minden! Mit jelent a zártkert kifejezés és milyen buktatókkal kell számolni a vásárlás során?
aug. 30
2:00
Tévhitek és tények a napozással kapcsolatban (WebBeteg)
A napvédő készítményekkel és a napozással kapcsolatban számos tévhit kering a köztudatban a rendszeres felvilágosító kampányok ellenére, amik a napsugárzás káros hatásaira és bőrünk megfelelő védelmének fontosságára hívják fel a figyelmet. Az egyik legveszélyesebb tévhit például az, hogy létezik egészséges barnaság. Ennek és még öt további tévhitne
aug. 30
2:06
Csősz Bogi már gyerekként tudta: „Az az életforma, amire vágyom, nincs meg” (Blikk)
Csősz Boglárka először beszélt arról, miszerint ő már gyermekkorában tisztában volt vele, hogy neki valami egészen másra van szüksége, mint amit ismert. Világutazó akart lenni, és már akkor érezte, hogy a hagyományos családmodell nem neki való. Azt is elárulta, hogy már régen is az idősebb pasik vonzották őt.
aug. 30
2:12
Nem tudják tartani az éves szolgáltatási díjakat a logisztikai ágazatban (ProfitLine)
Nem tudják már kitermelni a többszörösére dráguló energia, a megugrott infláció, valamint a hónapról-hónapra növekedő bérek költségeit a logisztikai szolgáltatók. Az árnyomást csak a többletkiadások terheinek megosztásával, a szolgáltatási díjak emelésével tudják mérsékelni.
aug. 30
2:36
A 18. házassági évfordulóját ünnepli a magyar származású hollywoodi filmcsillag: megható fotókat osztott meg (Blikk)
Különleges alkalomból posztolt az Instagram-oldalán Mariska Hargitay. A Golden Globe- és Emmy-díjas színésznő és férje, Peter Hermann 18 évvel ezelőtt házasodtak össze.
aug. 30
2:48
Curtis a tudatmódosító szerekről mesélt: azt is elárulta, jelenleg milyen a kapcsolata Majkával (Blikk)
Curtis nem csak a baráti együttműködés megszakításáról mesélt, de azt is elárulta, hogy áll most az éjszakai élettel, a függőségekkel, illetve betekintést nyerhettünk a családi és a párkapcsolati viszontagságaiba is.
aug. 30
3:12
Kidurranhat az IT lufi? Amerikában már elkezdődtek a leépítések… (ProfitLine)
A kezdődő globális válság jelei már az IT-ban is látszanak. Legalábbis így látja Eyal Zucker, a digitális fejlesztésekre szakosodott világcég, az Exadel budapesti irodájának vezetője, aki szerint hamarosan kihívásokkal teli átalakulásokkal nézhet szembe az eddig fénysebességgel száguldó szektor.
aug. 30
3:18
Túrázás és csúcsélmények a hegyek közt Alsó-Ausztriában (Utazási Élmények)
Combos túrák, rusztikus hütték, lélegzetelállító panoráma! Alsó-Ausztria csodálatos hegy- és dombvidékei tökéletes helyszínek egy felejthetetlen csúcshódításhoz, ahol néhány napra kikapcsolódhatunk és megfeledkezhetünk a hétköznapok rohanásáról.
aug. 30
4:12
Ezzel trükkel felére csökkentheted a hűtőszekrényed áram-fogyasztását (ProfitLine)
Az energia-veszélyhelyzet miatt hamarosan már magasabb árról érkezhet számla, a gáz mellett pedig a megnövekedett áramfogyasztás is sokaknak okozhat fejfájást. Egyes háztartási eszközök használatát – például hűtőt, mosógépet vagy légkondit – a jövőben sem fogjuk tudni kiiktatni, pár trükköt azonban érdemes bevetni, amivel csökkenthetjük a kiadásoka
aug. 30
4:12
A technológiai innováció elengedhetetlen ahhoz, hogy Európa vezető szerepet töltsön be a megújuló energiák terén (NRGreport)
Wolfram Sparber, az Európai Megújuló Energia Kutatóközpontok Szövetségének (EUREC) alelnöke határozza meg azokat az intézkedéseket, amelyeket Európának meg kell tennie megújuló portfóliójának optimalizálása érdekében.
aug. 30
4:18
A nyaralás is megbolondíthatja a biológiai óránkat (WebBeteg)
Sokan régóta tervezgetjük már a nyaralást, amit a munkából kiszakadva kitűnően pihentető időtöltésnek tekinthetünk. De akkor miért van mégis az, hogy sokszor azt érezzük, hogy fáradtabbak, levertebbek vagyunk az állítólagos pihenés után, mint amikor még mindennap a munkában rostokoltunk?
aug. 30
4:18
Napi horoszkóp – augusztus 30: A Nyilas elkövetheti a régi hibáit, ha nem vigyáz, az Oroszlán pedig végre kihasználhatja a szerencséjét (Promotions)
A Kosnak talán a sok dolog mellett ideje lenne elkezdenie az egészségével is foglalkozni, míg a Skorpió párjában felerősödhet a féltékenység.
aug. 30
4:18
Átalányadózásra váltanának a katások (KKV Magazin)
A K&H felmérése alapján az eddigi katások csupán töredéke tervez áttérni a társasági adózásra vagy a kivára, a legtöbben egyértelműen az átalányadózás felé mozdulnának. Számukra jelenthet segítséget az a legutóbbi módosítás, ami szerint már nem érvényes, hogy az átalányadózásból kilépést követő négy évben nem választható újra ez az adózási forma.
aug. 30
4:18
A világ első kávéügyi minisztériuma felel a világ legjobb kávéjáért (Magyar Mezőgazdaság)
Pápua Új-Guinea miniszterelnöke a világon elsőként állította fel a kávéügyi minisztériumot, amely a pápua mezőgazdaságának egyik legfontosabb területéért lesz felelős.
aug. 30
4:36
Új autógyártók valódi potenciállal? (autopro)
A vietnami VinFast és a török Togg nagyratörő tervekkel indul neki a terjeszkedésnek, kérdés azonban, hogy milyenek az esélyeik a globális piacon.
aug. 30
4:48
Veszélybe került Rúzsa Magdi karrierje? (ATV)
Valószínűsíthető, hogy a hármasikrekkel való terhesség az oka, hogy az énekesnőnek szétnyílt a hasfala és a rekeszizma is. Bár ezekkel a testi változásokkal együtt lehet élni, énekelni pokoli nehéz – írja a Bors.
aug. 30
4:48
Milyen rovar látható a szőlő levelén? Károsítja a szőlőt? (Agrofórum)
Egy furcsa, eddig általam nem látott rovart vettem észre a szőlő levelén. Mi lehet ez? Károsítja a szőlőt?
aug. 30
4:48
Kiderült, hogy hányadik helyen áll Magyarországon Bud Spencer és Terence Hill legendás filmjének remakeje a Netflix toplistáján, nagyon vad szám jött ki (Promotions)
Lehet, hogy erre gondoltál volna, de az is lehet, hog erre bizony sosem.
aug. 30
4:48
Új monitorokat mutat be az LG (Mínuszos)
Az LG Electronics (LG) a 2022-es berlini IFA kiállításon mutatja be legújabb prémium kategóriás monitorait, amelyek közül is kiemelkedik a 45GR95QE típusú UltraGear OLED gaming kijelző. Az LG első 45 hüvelykes, hajlított, 240 Hz-es képfrissítési frekvenciájú ívelt OLED-kijelzője 21:9 képaránnyal és WQHD (3440×1440) felbontással rendelkezik. A 240 H
aug. 30
4:48
Ilyen a Nasa legújabb űrrakétája, amivel hamarosan ismét a Holdat látogatjuk meg (Hamu és Gyémánt)
A Nasa Artemis 1 küldetése kulcsfontosságú lépést készül megtenni afelé, hogy fél évszázados szünet után, az űrügynökség ismét embereket küldjön a Holdra.
aug. 30
4:48
Több ezer embert rúg ki az elektromos hajtásra átálló Ford (newtechnology.hu)
A szakma máris kikerekedett szemekkel figyeli, mi történik az autóiparban, pedig az elektromos autózás miatt feleslegessé váló sok ezer gyári dolgozó szerintük még csak a kezdet. A Business Insider emlékeztet: a General Motorstól a Toyotáig szinte minden gyártó a robbanómotoros járművek kivezetésére készül. Bár a tiszta, elektromos autózástól azt v
aug. 30
5:12
Továbbra is Párizsban a legdrágábbak a lakások (ProfitLine)
Egyedül Berlinben stagnáltak 2021-ben az új építésű lakások árai, a többi fővárosban ismét drágultak a négyzetméterek a Deloitte Property Index 23 európai országra kiterjedő felmérése szerint. A legdrágább európai fővárosnak ismételten Párizs bizonyult. Kelet-Közép-Európában a bérek dinamikus növekedése ellenére továbbra is a legdrágábbak között va
aug. 30
5:12
Időjárás: Csapadékos napok jönnek (Agroinform)
Búcsúzik a nyár és fokozatosan csökken a hőmérséklet.
aug. 30
5:12
Északira fordult a szél, de kitart még a napsütés – csapadék a láthatáron (Infostart)
Még 30 fok körül alakulnak a napi csúcshőmérsékletek, de egyre hűvösebbre fordul az idő a követező napokban, közelít az eső is.
aug. 30
5:12
Tovább drágul az élelmiszer (Magyar Mezőgazdaság)
Tovább nő az élelmiszerek reálára, vagyis fogyasztói kosárban való részesedése a következő években. Ez derül ki az OTP Agrár szakértőinek véleménycikkéből, amely a termelői költségek és árak elemzése alapján született.
aug. 30
5:18
Az ABB megvásárolja a Siemens kisfeszültségű Nema motorvállalatát (Márkamonitor)
A mexikói Guadalajarában folytatott gyártási tevékenységgel ez a felvásárlás elismert termékportfóliót, nagy múltú észak-amerikai ügyfélbázist, valamint tapasztalt üzemeltetési, értékesítési és menedzsment csapatot biztosít. A vállalat mintegy 600 dolgozót foglalkoztat, és 2021-ben hozzávetőleg 63 millió dollár bevételt termelt.   „Ez az akvizíció
aug. 30
5:18
Rágyorsít a digitális átalakulásra a Porsche (KKV Magazin)
Mesterséges intelligencia, gépi tanulás, adatelemzés – ez mind szerepet játszik az autóipar napjainkban zajló átalakulásában. A tavaly értékesítési csúcsot elérő Porsche is szembesült az új kihívásokkal. A legendás sportautógyár az Sap Analytics Cloud és az Sap Data Warehouse Cloud eszközével modernizálta adatkörnyezetét. A cég ennek köszönhetően p
aug. 30
5:24
Szakértő: nemcsak a gyengülő forint miatt vonzó Ausztria, hanem mert a munkakörülmények is jobbak (ATV)
Még több a magyar dolgozik az osztrák munkahelyeken, 110-ezer fölé nőtt a szomszédos Ausztriában dolgozók száma. Ezek a hivatalos adatok, a valóságban azonban akár 10 ezerrel is több magyar alkalmazott lehet. Új jelenség, hogy egyre többen kérnek letelepedési engedélyt, az első számú célpont Bécs, de itthon pedig egyre többen költöznek a keleti ors
aug. 30
5:30
Lizzo szemeteszsáknak öltözött, és ezzel ő lett az est királynője (Promotions)
Lizzo igazán különleges ruhakölteményben jelent meg az MTV Video Music Awardson.
aug. 30
5:33
Orbán Viktor három titka (Piac és Profit)
Van három olyan története a miniszterelnöknek, amelynek hátterét senki nem tudja és senki nem is érti. Még a fideszes képviselők sem. Akik szeretik őt a feltétlen bizalom alapján elfogadják, akik nem szeretik horror elképzeléseket szőnek magyarázatként.
aug. 30
5:42
Itt a megoldás arra, hogy a Magyar Posta gyorsan és pontosan dolgozhasson (Mínuszos)
A Magyar Posta Zrt negyven elektromos meghajtású zárt áruszállító gépjárművet vásárolt. A meghívásos tenderen nyertes ITE Bus&Truck Kft., az ITK Holding Zrt leányvállalata húsz Mercedes-Benz eVito és ugyancsak húsz Mercedes-Benz eSprinter járművet szállít a társaságnak. A vállalat tájékoztatása szerint a járművek nyertes ajánlati összértéke megköze
aug. 30
5:48
Jó hír annak, aki napelemekkel nullázná a villanyszámláját (Alternatív Energia)
Év végig érhető el támogatás napelemes rendszerekre, valamint jövő tavasszal indulhat újra a 100 százalékban állami támogatású napelemes pályázat.
aug. 30
5:48
Afrikai elefánt született Nyíregyházán (ATV)
Magyarországon eddig csak a Nyíregyházi Állatparkban születtek afrikai elefántok. Az állatkert a hétvégén ünnepelte a 25. születésnapját, amit ma reggelre koronázott meg Kvanza, aki minden segítség nélkül hozta világra borját, aki már a negyedik kis elefánt aki Nyíregyházán született.

Keresés