Különböző szolgáltatásokról szóló hamis számlákkal összesen több mint 800 millió forint áfát tüntetett el egy főként reklám- és marketingcégekből álló nyugat-dunántúli számlagyár. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bűnszervezet négy tagját őrizetbe vette, a Zalaegerszegi Járásbíróság pedig elrendelte letartóztatásukat – írja honlapján a NAV.
Miközben Zelenszkij amiatt bírálta az Európai Uniót, hogy késik az Ukrajnának nyújtott pénzügyi segítség, pénteken két uniós tisztviselő arról számolt be, hogy Brüsszel hitelt vesz fel, hogy segítse Ukrajnát.
Ott Tanak vezet a Finn Rally első napjának végén, mely során nagy csatában tartotta maga mögött Esapekka Lappit. A harmadik helyért vívott csatában Elfyn Evans vezet Kalle Rovanpera előtt. Oliver Solberg korán befejezte a hétvégét, de küzdött Thierry Neuville és délután az M-Sport versenyzői is. A Finn Rally csütörtök esti szuperspeciál szakaszát
Az augusztus 6-án, szombaton éjfélig elrendelt harmadfokú hőségriasztás miatt a hétvége első napjára felfüggesztik a nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozását. A kamionstop feloldása vasárnapra is feltételesen vonatkozhat akkor, ha az országos tisztifőorvos a hőségriasztás meghosszabbításáról döntene.
Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök megállapodott pénteki szocsi találkozójukon a török-orosz együttműködés fokozásában és abban, hogy Ankara a vásárolt orosz földgáz egy részéért rubelben fizet ezután.
Rekordra emelkedett a betöltetlen álláshelyek száma az idei második negyedévben Ausztriában a nemzeti statisztikai hivatal, a Statistik Austria pénteki jelentése alapján.
Az augusztustól életbe lépő fizetési szabályok részleteit a lakossági számlák is tartalmazni fogják. Minden család kap rezsicsökkentett gázt és áramot továbbra is.
A startup szektorban kulcsszerepet kap a fenntarthatóság: a Start it @K&H inkubátorban működő csapatoknak már 90 százaléka figyelmet fordít rá működése és termékeinek fejlesztése során.
Köztudott tény, hogy Daniel Ricciardo hőse Dale Earnhardt, és ha a Forma-1-es karrierje az év végén véget érni, a NASCAR tárt karokkal várja őt. Felröppentek a hírek, miszerint Daniel Ricciardonak idő előtt fel kell bontania a szerződését, mivel 2023-ban valaki mást akar a helyére a McLaren. Ennek fényében a NASCAR-rajongók sürgetik a Trackhouse Ra
Közúton szállított olajos magvak és gabonaszállítmányok importjára vonatkozó információkat tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) augusztus 5-én.
Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök megállapodott pénteki szocsi találkozójukon a török-orosz együttműködés fokozásában és abban, hogy Ankara a vásárolt orosz földgáz egy részéért rubelben fizet ezután.
A jegybank Hitelezési felmérésére adott válaszok alapján a vállalati hitelpiacon változatlan hitelfeltételek jellemezték a második negyedévet, előretekintve azonban a bizonytalan gazdasági kilátások miatt a bankok közel harmada szigorítani tervez a sztenderdeken.
A Semmi Janne Teller azonos című nemzetközi bestsellerének filmfeldolgozása. A dán regény hatalmas vitát váltott ki, előbb betiltották Dániában, majd egyenesen kötelező olvasmánnyá tették az iskolákban.
Spanyolország tíz különböző tartományában elkövetett, rejtélyes tűszúrásos támadásokat vizsgálnak a hatóságok – mondta Fernando Grande-Marlaska belügyminiszter pénteken Madridban.
Még mindig az automatizált adatelemzési eljárások alkalmazása jelenti a legnagyobb nehézséget, de az elismertség-elfogadás és a támogató vállalati környezet hiánya is nehezíti a belső ellenőrök munkáját.
Az utóbbi időszakban csökkenni kezdtek a korábban csúcsokat döntő élelmiszer-alapanyag árak a világpiacon. Szakértők szerint azonban ez nem oldja meg a globális élelmiszerválságot.
A Gázai övezetből mintegy nyolcvan rakétát indítottak Izrael központi és déli részei felé péntek este, Izrael mozgósítani kezdte tartalékos erőit - jelentette a helyi média.
Az adóhatósági határozatokkal szemben igénybevehető jogorvoslatok köre folyamatosan bővül, fejlődik mind nemzetközi, mind hazai szinten. Az adózóknak számos lehetőségük van, amelyekkel érdemes tisztában lenni, hiszen sok esetben lehet sikeres a végkimenetel adóperek vagy állami szervekkel szemben indított eljárások során - hívják fel a figyelmet a
A Volánbusz Közlekedési Zrt. a 4iG ajánlatát hirdette ki nyertesnek a Helyközi közösségi közlekedési információs rendszer (HKIR) járműfedélzeti eszközök üzemeltetésére kiírt nyílt közbeszerzési eljáráson - közölte a 4iG pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Júliusban a vártnál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatás és csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi statisztikai intézet, a Bureau of Labor Statistics pénteki jelentése alapján. A foglalkoztatottak teljes száma júliusban visszatért a járvány előtti szintre.
A lehangoltsággal és örömtelenségérzettel járó depresszióról már biztosan mindenki hallott, viszont jóval kevesebben tudják, hogy mit jelent pontosan a mánia szó.