Az új rezsiszabályokkal minden magyar családot, minden magyar nyugdíjast véd a rezsicsökkentés az átlagfogyasztásig, az augusztustól életbe lépő rezsiszabályok részleteit a lakossági rezsiszámlák is tartalmazni fogják - közölték a kormány honlapján pénteken.
Nemcsak a nyaralás, de a szezonális strandtermékek és édességek is sokat drágultak az elmúlt időszakban. Ugyanakkor nem olyan mértékben, mint amire sok szakértő előzetesen számított. Ennek az az egyik lehetséges oka, hogy a belföldi turizmus idén messze nem fut eddig olyan jó szezont, mint a koronavírus által jobban megterhelt 2020-as és 2021-es év
A címvédő Bayern München jelzésértékű győzelemmel rajtolt a Bundesliga 2022/23-as szezonjában, idegenben 6–1-re ütötték ki az Európa-liga-győztes Frankfurtot az első forduló péntek esti nyitómérkőzésén.
Nem fürdött és még csak nem is zuhanyozott már 22 éve a 62 éves indiai Dharmadev Ram. A férfi azonban nem öncélúan vagy lustaságból kerüli a vizet. Megfogadta, addig így tesz, amíg a nők elleni erőszaknak, a területekért folyó harcnak és az állatok értelmetlen legyilkolásának nem lesz vége.
Már több mint 33 ezer új rendszámmal ellátott autó közlekedik az utakon - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) a Facebook-oldalán szombaton.
Kubatov Gábor, az FTC elnöke leszögezte, maximálisan igazat ad az Európai Labdarúgó Szövetségnek (UEFA), amely pénteken pénzbüntetéssel, valamint szektorbezárással sújtotta a klubot a Slovan Bratislava elleni, sikerrel megvívott Bajnokok Ligája-selejtező alatt történt szurkolói rendbontások miatt.
Augusztus 5. és 14. között országszerte több mint 80 helyszínen várják csillagászati bemutatókkal amatőr és hivatásos csillagászok az érdeklődőket az Egy hét a csillagok alatt elnevezésű programsorozaton.
Nemrég egy fiatal, de napi szinten vezető ismerősöm tőlem tudta meg, hogy a zebrán Mindig a gyalogosnak van elsőbbsége. Remélem, az ő esete nem gyakori, viszont az könnyen lehet, hogy azok a szabályok, amikkel ritkán találkozunk a vezetési gyakorlatban – például mert a környékünkön nem jár villamos, vagy sosem szállítunk rakományt – megkopnak kissé
Fürdési tilalmat rendelt el a határértéket meghaladó szennyeződés miatt a Fejér Megyei Kormányhivatal a Velencei-tónál, Gárdonyban, a Pisztráng úti strandon - közölte a kormányhivatal
Szlovákia, Csehország és Olaszország hitelbesorolását is negatív, tehát leminősítést valószínűsítő kilátással látta el a Moody's hitelminősítő. A lépések elsősorban az európai energiaválságra reflektálnak.
Szerintük a nyugati országok komolyan pocsékolják mind a modern fegyverrendszereket, mind pedig az emberéleteket azzal, hogy nem készítik fel megfelelően az ukránokat ezek használatára.
Ugyan a koronavírus-járvány nehezén remélhetőleg már túl vagyunk, minden jel arra utal, hogy a home office egy darabig még velünk marad. Hibrid munkavégzés esetén a munkáltatónak nem minden esetben kell számítógépet biztosítani a munkavállalóinak, pedig az kölcsönösen előnyös mindkét fél számára. Tóth Roland, a Furbify munkatársa arról beszélt, ha
Magyarország az elszigetelődés irányába halad, Orbán Viktor pedig orosz rulettet játszott Texasban – így értékelte a miniszterelnök CPAC-es beszédét a maiTémában Simonyi András. A volt washingtoni nagykövet szerint a kifejezés azért különösen találó Orbán Viktor esetében, mert beszédeiben és cselekedeteiben egyértelműen tetten lehet érni az orosz s
Ajmán al-Zavahiri halála óta sok biztonságpolitikával foglalkozó szakértő tette föl a kérdést, hogy az Egyesült Államok győzelmet hirdet-e a húsz éve elkezdett háborúban, vagy túl fontosak azok az eszközök, amelyek alkalmazását a folyamatos háborús helyzet lehetővé teszi.
Egy szál fecskében, diadalittasan pózolva mutatta meg, meddig jutott 9 hónap edzéssel. Ez még közel sem a vége: profi testépítő versenyeken látja magát a jövőben.
Az FTC elnöke egyetért az UEFA büntetésével. A csapat a Slovan Bratislava elleni meccsen történt rendbontások miatt pénzbüntetést kapott, valamint a következő hazai nemzetközi mérkőzésére le kell zárnia az egyik szektorát.
Lesodródott az autópályáról, majd a falnak ütközött egy busz szombaton hajnalban Horvátországban, a balesetben tizenkét ember meghalt és legalább negyvenen megsérültek – közölte Davor Bozinovic horvát belügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatóján. Az eset a Zágrábtól a magyar határig vezető sztrádán történt az észak horvátországi Varasd (Varazdin)
Nem a vagyont kell bevallani, csak a jövedelmet, azt is csak akkor, ha a képviselő szükségesnek tartja. Kósa Lajoson még ez a faék-egyszerűségű nyilatkozat is kifogott.
Hatéves jogi vita után megállapodott Prince családja az énekes 156 millió dolláros hagyatékáról - jelentette be kedden a The Guardian című brit lap tudósítása szerint a Primary Wave lemezkiadó vállalat szóvivője.
Az eseményen Vitézy Dávid, a technológiai és ipari tárca közlekedésért felelős államtitkára az átadáson hangsúlyozta, hogy a környezetkímélő, elektromos meghajtású, fenntartható, komfortos buszok forgalomba állítása Budapesten és a vidék számos városában megkezdődött, a Zöld Busz Program keretében pedig az önkormányzatokkal közösen folytatódik. A m
Fürdési tilalmat rendelt el a határértéket meghaladó szennyeződés miatt a Fejér Megyei Kormányhivatal a Velencei-tónál, Gárdonyban, a Pisztráng úti strandon.