Az új rezsiszabályokkal minden magyar családot, minden magyar nyugdíjast véd a rezsicsökkentés az átlagfogyasztásig, az augusztustól életbe lépő rezsiszabályok részleteit a lakossági rezsiszámlák is tartalmazni fogják - közölték a kormány honlapján pénteken
Szegénységben nőtt fel, évtizedeken át idegenvezető volt Jugoszláviában, ma pedig a legtöbbet szereplő biztonságpolitikai szakértő. Az irigyek már kevésbé bosszantják és egyetért Orbán Viktor biztonságpolitikájával. Interjúnk Nógrádi Györggyel.
Mozgalmasan telnek a napjai Baby Gabinak, mégis könnyen össze tudja egyeztetni a munkát a családdal. Férjével minden feladatot megosztanak egymás között, így az 5 éves ikrekre is jut elég idejük. Bár Gabi imád édesanya lenni elárulta: nem terveznek újabb babát.
Több időskori betegség, így az Alzheimer-kór és az agyi keringészavarok is együtt járhatnak a memória, a mentális és a szociális készségek lassú, fokozatos hanyatlásával. Időben felismerve a demenciához vezető folyamat lassítható, a beteg állapota jó szinten tartható.
Három újabb teherhajó hagyta el Ukrajna kikötőit a gabonaexport újraindításáról szóló megállapodásnak köszönhetően. Írországba 33 ezer, Nagy-Britanniába 13 ezer, Törökországba pedig 12 ezer tonna kukoricát szállítanak. Közben Moszkva jelezte, hogy az ukrán fémexportot csak akkor engedi, ha feloldják az orosz kohászatra vonatkozó nemzetközi korlátoz
Augusztus harmadikán elindult a Bookline havonta jelentkező podcast-sorozata, a Bookline Zöld. A Könyves Magazinon és a nagyobb streamingszolgáltatón elérhető műsorban Litkai Gergely és vendégei nemcsak a fenntarthatósággal és a környezetvédelemmel kapcsolatos tévhiteket igyekeznek helyre tenni, de több inspiráló könyvről is szó esik, amelyek segít
Manapság egyre több terméket hamisítanak és ezeket egyre nehezebb kiszűrni is. Most adunk neked néhány tippet, hogy hogyan kerüld el a hamisítványok vásárlását.
Valamennyi esküt tett országgyűlési képviselő, nemzetiség képviselő és nemzetiségi szószóló eleget tett vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének a pénteki határidőig – tájékoztatta az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke.
Második körös tőkebevonását zárta le az Oriana International Zrt A már húsz éves “startup” társaság finanszírozásába a Hiventures mellett több új magánbefektető is beszáll: Szőke Csaba nemzetközi angyal- és family office befektető (és családja), továbbá az Invescom M&A Tanácsadó Kft. is letette voksát a low-code technológiai platform fejlődése mell
Egy hullámzó hidegfront töri meg az anticiklon uralmát, és hoz némi felüdülést hazánk időjárásába. Sok napsütés várható, de emellett az ország északnyugati felében erőteljes gomolyfelhő-képződésre is számíthatunk. Az Északi-középhegységben, valamint az Észak-Dunántúlon helyenként kialakulhat zápor, zivatar. A Dunántúlon az északnyugatira, míg a Dun
Kedves olvasó! A sertésláb elkészítése rántva picit időigényesebb, mint egy sima rántott szeleté, de higgyék el nekem, megéri a fáradozást. Megfelelő előkészülettel és türelemmel, végeredményként nagyon ízletes ételt kapunk. Az étel elkészítéséhez sok sikert, elfogyasztásához jó étvágyat kívánok!
Ha javítani szeretnél a párkapcsolatodon, akkor bizonyos áldozatokat kell hoznod érte. Azt nem várhatod el, hogy mindig a társad hátráljon meg a kedvedért. Mutasd meg, milyen az, amikor te tudsz lemondó lenni.
Átlagosan 34 százalékkal drágultak egy év alatt az élelmiszerek, de van olyan is, amelyiknek kétszeresére emelkedett az ára a G7 gazdasági portál számításai szerint. Molnár László, a GKI vezérigazgatója az inflációról azt mondta Híradónknak, hogy a problémát az jelenti, hogy az élelmiszerek mellett minden másnak is megy fel az ára. Más szavakkal: k
Az Asahi Super Dry, miután a City Football Group globális partnerévé vált, behajózott Manchesterbe. A Manchester City legendái, Shaun Wright-Phillips és Shaun Goater szállították a japán sört az angol bajnok focicsapat otthonába. A Manchester City címerében szereplő szimbolikus hajóra utalva a “The Pride of Manchester City” a város ikonikus hajócsa
Te is érezted már, hogy mindenki téged néz? Ezzel nem vagy egyedül, ugyanis az emberek nagy azt gondolja, hogy állandóan rájuk figyelnek. Állandóan azt érzik, hogy reflektorfényben vannak. Pedig ez teljesen hamis érzet, ugyanis a valóság épp az ellenkezőj
Minden nagy múltú európai szőlészeti és borászati kultúra alapvetően a szerzetesektől eredeztethető, és ez Magyarországon sincs másképp. Az államalapítás időszakától, a pannonhalmi bencések megérkezésével indul el a hazai szőlészeti és borászati kultúra megteremtése és fejlődése.
Heti horoszkópunk segítségével megtudhatod, hogy milyen időszakra számíthatsz a tavasz első teljes hetében. Szerelem vár, vagy kiábrándulás? Pénzügyi fordulat következik be, vagy stagnálás várható? Milyen váratlan eseményekre célszerű felkészülnöd? Heti horoszkóp augusztus 8-14. időszakra.
Visszafogottabban beszélt, mint Tusnádfürdőn, de egyoldalúan és szélsőségesen kommunikált Orbán Viktor Dallasban a Híradónknak nyilatkozó szakértők szerint. A szakemberek úgy látják, hogy a miniszterelnök egyértelműen a szélsőjobboldali amerikai közönséget szerette volna lenyűgözni. Beszéde sok új elemet nem tartalmazott. Egy Amerikában élő magyar
A téli időszakban sok eső esik, gyakoriak az árvizek és a belvizek, csak éppen harminc éve nem vagyunk képesek megőrizni az átfolyó vizet. Erre hívja fel a figyelmet legújabb tanulmányában a Klímapolitikai Intézet.