Meghalt egy fiatal motoros férfi, miután összeütközött egy személyautóval vasárnap hajnalban Kecskemétnél - közölte a rendőrség honlapján. A police.hu tájékoztatása szerint kora hajnalban az 52-es számú főút 6500-as méterénél egy személyautó és egy motoros eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött. A motort vezető 21 éves férfi a baleset
Scott McLaughlin idei második pole pozícióját szerezte meg Nashville-ben, miután a nagy esélyes Colton Herta a falban kötött ki. Scott McLaughlin lesz az IndyCar új utcai pályás királya? Az Új-zélandi versenyző ugyanis St. Petersburg után Nashville-ben is a pole-ba került. “Azt kell, hogy mondjam, hogy amikor ez a szponzor van az autón, akkor nagyo
Fernando Alonso hétfő reggeli bejelentése, miszerint átigazol az Aston Martinhoz, megadta az alaphangot az őrült pilótakeringőnek és az arról szóló pletykáknak. A kétszeres világbajnok átszerződését azonban sokan megkérdőjelezik, a honfitárs Pedro de la Rosa viszont nem ilyen. A korábban McLaren színeiben is versenyző pilóta szerint Alonso bízik a
Az agyhártyagyulladás, a tüdőgyulladás és a vérmérgezés kezelése mellett még a gyógyszerrezisztencia felszámolásában is segíthetnek ezek a speciális fehérjék.
A megfelelő táplálkozási szokások kialakításával az egészségben töltött életévek jelentősen növelhetők! Az egészséges étrend általános elvein túl számos kutatás foglalkozik a tápanyagok kombinációjával, ezeknek az egészség megőrzésében játszott szerepével. Cikkünkben egy nemzetközileg elismert egészségügyi és tudományos kiválósági központ új kutatá
Nem lesz butább a Tiktok-videóktól a Z generáció, mint a kereskedelmi tv-k értéktelen tartalmait fogyasztó korábbi korosztályok, az influenszerek követése mögött viszont gyakran nagyon szomorú társadalmi trendek húzódnak meg – állítja Guld Ádám médiakutató, aki szerint a mai médiakörnyezetben nehezebb felnőni, mint pár évtizeddel ezelőtt.
Generációk nőttek fel Fekete István Matula bácsijának legendáján. A Tüskevér és a Téli berek főszereplőjét alakító színészt, Bánhidi Laci bácsit is Matula alakjával azonosították. A borosta, a szalmakalap, a gumicsizma, a természet végtelen szeretete és tisztelete, a fűben, fában, vízben, halban, madárban tudás jártassága, az emberség, az egyenessé
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Jövőre akár már szimulátoron is meg lehet szerezni a jogosítványt egy nemrég megjelent rendelet szerint. Az ATV Híradónak nyilatkozó autósoktató úgy véli, ha repülőt meg lehet tanulni szimulátoron vezetni, akkor autót is, ennek előnye, hogy a tanuló súlyos következmény nélkül hozhat hibás döntést, amiből tanulni tud. A Magyar Autós Iskolák Szövetsé
A történet egyik főszereplője a Keanu Reeves által alakított Daniel H. Burnham egy kissé nyomulós, de úttörő építész, aki az 1893-as chicagói világkiállításra készül, hogy beírja magát a történelembe, a másik pedig Dr. H. H. Holmes, Amerika első modern sorozatgyilkosa, aki a vásár árnyékában épült hírhedt Murder Castle mögött áll.
A Volánbusz Közlekedési Zrt a 4iG ajánlatát hirdette ki nyertesnek a Helyközi közösségi közlekedési információs rendszer (HKIR) járműfedélzeti eszközök üzemeltetésére kiírt nyílt közbeszerzési eljáráson – közölte a magyar ict-piac büszkesége. A nyertes ajánlat opciókkal növelt összege nettó 6 448 467 440 forint. A szolgáltatás nyújtásának időtartam
Éppen 200 éve, 1822. augusztus 7-én hunyt el Teleki Sámuel, a marosvásárhelyi Teleki Téka alapítója. Az évforduló alkalmából Teleki évet hirdetett a sok tekintetben különleges erdélyi könyvmúzeum és régi könyves könyvtár. Ellátogattunk a nemcsak művelődéstörténeti, de turisztikai szempontból is érdekes gyűjteménybe, és nektek is ezt javasoljuk!
Barátai is küzdöttek az életéért, de sem ők, sem a mentők nem tudták megmenteni. Máté László feladatának tekinti, hogy mindenkinek elmondja, mennyire jó ember volt Dennis.
Az elmúlt időszak egyértelműen a luxusórákról szólt: a nagy értékű időmérők ára az egekbe szökött, ami azt eredményezte, hogy kis túlzással jobban megéri egy Rolexbe vagy egy Omegába invesztálni, mint a különböző részvényekbe vagy állampapírokba. Ennek apropóján az alábbi cikkben négy olyan luxusórát mutatunk be, amibe érdemes befektetni.
Zelenszkij javaslatot tett egy orosz vagyon elkobzásáról szóló határozatra. Nem kellett sokat várni az orosz biztonsági tanács alelnökének reakciójára.
Franciaországban negyven éve nem büntetik a homoszexualitást, ennek alkalmából a kormányfő bejelentette, hogy létrehoz egy Lmbt+ jogok nagykövete posztot.