A közoktatás és felsőoktatás racionalizálása, a szociális és nyugdíjbiztosítás bevezetése, reformok sora és a gyümölcsöző külpolitika mind-mind Bismarck érdeme. Az utókor hálával emlékezett meg róla. Mostanáig.
Bod Péter Ákos egykori ipari miniszter és jegybankelnök, egyetemi tanár, az MTA doktora és György László kormánybiztos ütköztette álláspontját hazánk geopolitikai és gazdasági kihívásairól, s értékelte a kormány erőfeszítéseit.
Az új évvel életbe léptek új szabályok is, közöttük a már régóta beharangozott jogosítvány és forgalmi engedély nélküli vezetés is, de nagyon oda kell figyelni, mert bizony van, hogy szükség lehet rájuk.
Az újévi fogadalmak közül a leggyakoribbak közé tartozik a “lefogyok”, és az “egészségesebben fogok élni”. Nos, a Forma-1 versenyzők biztosan nem ezt fogadják meg, mert náluk ez már adott. A Forma-1-es versenyző magassága és súlya kulcskérdés a mérnökök számára, mivel hatással lehet az autó teljesítményére. Hagyományosan az alacsonyabb versenyzőket
Több ponton változott a Versenytörvény január elsejével. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) új eszközzel segítheti a vállalkozások önkéntes jogkövetését, az összefonódás-ellenőrzés rendszere pedig a cégek adminisztratív terheinek csökkentése és a hatékonyabb ellenőrzés irányába módosul. A GVH emellett vizsgálati jogkört kap a digitális platformszolgá
Az ünnepek alatt a diétázók is jobban elengedik magukat. De mi a veszélye az alkalmi habzsolásnak, és hogyan nem érdemes januárban ledolgozni a felszedett kilókat? Szakértőt kérdeztünk a buktatókról, és azt is megtudtuk, létezik-e egészséges karácsonyi menü.
A klubsorozatokban és a válogatottban elért találatokat összesítve Kylian Mbappé volt a legeredményesebb labdarúgó 2022-ben az Európában játszók közül.
Petőfi Sándor verseinek egyes sorai, de akár teljes költemények a mai napig felvillannak az emlékezetünkben vagy azért, mert megtanultuk az iskolában, vagy mert olyan sokszor hallottuk az ünnepségeken. Te vajon mennyire emlékszel a versekre? Teszteld magad a kvízünk segítségével!
Húsz éve annak, hogy először vándoroltattam méhcsaládokat. NB 15-ös kaptárokat kézzel pakolva dolgoztunk, édesapám segített. Azóta már sokat változott a technológiám. Más a szállítás módja, más időpontban virágoznak a méhlegelők, de egy dolog nem változott: ugyanolyan elszántsággal készülök minden egyes szállításra
Bár a vállalatok szorgalmazzák az új energiaforrások használatát és a teljes digitalizációt, de a kivitelezéshez a jelenleginél nagyobb mértékű fejlesztések szükségesek. A fentiek szellemében a cégek alig fele határozott stratégia mentén működik, ám a többiek még csupán fontolgatják ezt, vagy még nem rendelkeznek saját akciótervvel – derü
2023. januártól 15 százalékkal emelkedik Magyarországon az öregségi nyugellátás összege - és számos más járandóság. Jövőre a jogosultak ugyanúgy számíthatnak a 13. havi nyugdíj utalására februárban, a nyugdíjprémium jövője még kérdéses. Ez alapján az átlagos nyugdíj összege 215 ezer forintra emelkedhet jövőre Magyarországon. A Pénzcentrum 2023-as n
Idén az ország 2941 településén 605 ezer ingatlanhirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők, amiből az ingatlan.com összegyűjtötte 2022 lakáspiaci rekordjait. 2022 legdrágábban piacra kerülő ingatlana egy mocsai kastély, amely 5,2 milliárd forintos áron került a piacra. A legalacsonyabb áron elérhető ingatlanok ára pedig 300-450 ezer
A Hyundai Motor Norway a múlt év végén jelentette be, hogy 2023. január 1-től csak zéró emissziós elektromos autókat értékesít a norvég piacon. A koreai vállalatban a Norvégiában elért sikerek nyomán érlelődött meg a döntés: 2016-ban vezették be az innovatív Ioniq termékcsaládot, és azóta folyamatosan nőtt az értékesítési volumen. „Nagyon bízunk mo
A 2022-ben kezdődött hibrid korszak 2024 végéig lesz érvényben, azonban Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racingt csapatfőnöke szerint ez az időszak meg lesz hosszabbítva.
Az ukrán-magyar határszakaszon 2871-en léptek be Magyarországra szombaton, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 1722-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap közleményben az MTI-t.
Összefoglaltuk, hogy az elmúlt egy évben milyen elektromobilitási beruházások indultak el, kerültek bejelentésre vagy éppen befejezésre Magyarországon.
Országszerte 3608 esetet láttak el a mentők szilveszter éjjel, ebből 704-et a fővárosban - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője vasárnap az MTI-vel.
Hónapok óta kicsit nehezebb a magyar építőipar helyzete, ám kifejezetten pozitív adat is bőven akad, például a megrendelésállomány, illetve a magasépítés terén.
A zenész az év végét Németországban töltötte, ahol egy festői tó történetével és életével ismerkedett meg. A Königssee-t Révész a természet megóvásának nagyszerű példázataként szerette volna bemutatni.
Lítiumot használnak minden hordozható elektronikai eszközben és az elektromos autók akkumulátoraiban is, így a kereslet őrült módon növekszik. Ám a kitermelés aligha tudja tartani a lépést a célokkal, hiány is jöhet, néhány ország pedig gigantikusat kaszálhat.
Gondolataink teremtő erővel rendelkeznek, ezt régóta tudjuk. Tudatos teremtéssel pedig mindent bevonzhatsz az életedbe, amit csak szeretnél. Itt a módszer, amivel gyorsan és bombabiztosan vonzhatsz be bármit az életedbe.
Az elmúlt év megtanított minket arra, milyen az, amikor szinte már követni sem lehet az áremelkedést, napról napra drágult minden, az alapélelmiszerektől a szolgáltatásokon át a kényelmünket biztosító energia áráig.
Január 5-én a Szent Péter bazilikában tartják XVI. Benedek temetését. Több mint 60 ezer hívőt várnak. A HírTV római stábja most azokat kérdezte meg, akik személyesen ismerték az egykori pápát.
Január elseje, újév napja leginkább a bulizásról, ünneplésről szokott szólni, legkevésbé sem autósportról. Pedig az év legelső napja több alkalommal is jelentős volt a Forma-1 története szempontjából. Több F1-es versenyző is született ezen a napon, köztük az eddigi egyetlen magyar, Baumgartner Zsolt, és bizony volt idő, mikor a szezonnyitó versenyt
Hazudott a békéről a Nyugat és cinikusan Ukrajnát használja Oroszország megtörésére. Ezt hangsúlyozta újévi üzenetében Vlagyimir Putyin orosz elnök. Az ukrán államfő is beszédet intézett népéhez újév alkalmából. Volodimir Zelenszkij azzal biztatta honfitársait, hogy 2023 a győzelem éve lesz.