A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 43 793,76 ponton zárta az évet pénteken, az index 6926,95 ponttal, 13,6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
Pénteken végleg eldőlt, hogy Cristiano Ronaldo 2025 nyaráig a szaúdi Al-Naszr csapatánál futballozik. A hírek szerint nem is aprópénzért, a reklámjogokkal együtt évi 200 millió eurót kereshet, ami a sporttörténelem eddigi legnagyobb fizetése.
A jövő héten jelenik meg a statisztika a kormányzati szektor harmadik negyedévi egyenlegéről, az októberi keresetekről, a novemberi ipari termelői árakról, illetve a foglalkoztatottságról, a kiskereskedelemről és a munkanélküliségről is.
A magyar úszó válogatott szövetségi kapitánya az eddigieknél is nagyobb sikereket remél a Honvéd többszörös világ- és Európa-bajnok versenyzőjétől. Sós Csaba arról is beszélt az InfoRádióban, hogy Hosszú Katinkának legalább három hónap erős munkára lenne szüksége ahhoz, hogy ismét visszatérjen.
2023 különleges év lesz a McLaren számára. Nagy évfordulót ünnepelnek, a 60-as szám körül forog majd minden. Vajon az ünnepi lelkesedés a sikert is meghozza majd számukra? Idén 60 éve ugyanis, hogy Bruce McLaren megalapította a McLaren Motor Racinget 1963-ban. Egy évvel később készült el az első versenyautó, az M1A. Utódjával, az M1B-vel a Can-Am
Az új esztendőben a legnagyobb előrelépés az emberes űrrepülés területén várható, amelybe a magánűrhajózásnak is fontos szerepe lesz. A Naprendszer kutatásában pedig a fókuszunkat a Marsról közelebbi célpontra állítjuk, és a leglátványosabb projekt az ember Holdra való visszatérésének előkészítése lesz.
A kormány közzétette az elkövetkező 3 évre gazdasági előrejelzéseit, ami elsősorban a gazdaságot jellemző fő mutatókat jelenti: Ebből valamelyest kirajzolódik, hogy nagy vonalakban és tervszinten hogyan képzeli a gazdaság stabilizálását az Orbán kabinet a választásokig hátralevő időben.
Az összes környező országban olcsóbb tankolni, mint Magyarországon, sőt, még Luxemburgban is! A Pénzcentrum körképéből kiderült, hogy Szlovéniában már 500 forint alatt van a benzinár.
A brit Gary McKee az év 365 napján munka előtt lefutott 42 kilométert, ezzel pedig nagyjából 451 millió forintot gyűjtött össze két, daganatos betegekkel foglalkozó alapítványnak.
Thriller színházban? Kíváncsian ültem be a Centrál Színház főpróbájára, de azért olyan igazi, thrilleres ijesztgetésre nem számítottam, hiszen a filmeknek sokkal szélesebb eszköztára van a borzongatáshoz. Aztán kellemesen csalódtam. A fiatal brit komédiaíró Danny Robins misztikus thrillere nem véletlenül lett a WhatsOnStage Awards 2022-es nyertese.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre 2023 első napjaiban. Az igazgatóságok nagy részének nincs előre bejelentett programja.
Ha megnézzük, mi volt a terv és mi lett a tény, illetve hányszor kellett év közben költségvetési átrendezéskről beszámolnunk, sok jelentősége nem látszik a tavasszal beterjesztett, nyáron elfogadott következő évi büdzséknek Magyarországon. Ez hatványozottan igaz a 2023-as évre... Ha a tervezésben nem is, névadásban mindenképp világbajnokok vag
Jelenleg több mint száz kisebb-nagyobb háború zajlik a világon, mégis, egy tucat forrongó konfliktus fenyeget olyan berobbanással, amelynek igazi pusztító globális következményei lennének. Számba vettük a föld legveszélyesebb válsággócait.
Különös történetet osztott meg követőivel Tatár Csilla. A műsorvezető férje kétszer is elhagyta a jegygyűrűjét, mert nem illett pontosan az ujjára. Tatár Csilláék úgy döntöttek, harmadszor is pótolják az ékszert, ám ezúttal nem bízzák a véletlenre, egy speciális technikával készíttetik el az ékszert.
Az év 364 napján túl sok jót nem akarnak egymásnak a szembenálló politikusaink, ám vannak, akik az esztendő utolsó perceiben sem változtatnak ezen. A Mandiner körképe.
A carsweek.ru orosz autós portál a 2023-as év egyik első cikkében - Oroszország egyik ismert autós szakértőjét, Szergej Burgazlijevet idézve - azt írta: „Az orosz autópiac a 30 évvel ezelőtti állapotokba zuhant vissza néhány hónap alatt.” A szakértő szerint tragikussá vált a helyzet azt követően, hogy az európai, koreai és japán cégek leállították
Ahogy arról korábban az atv.hu is beszámolt, Zalaegerszegen éjfél után 35 másodperccel született kisfiú lett az első újszülött 2023-ban az országban, az állami intézményekben.