António Guterres szerint siralmas állapotban van a világ az egymással összekapcsolódó számtalan kihívás miatt, a klímaváltozástól kezdve az ukrajnai háborúig, amelyek úgy halmozódnak egymásra, mint az autók egy tömeges karambolban.
Hivatalosan csak vasárnap óta tart az OTP Bank Ligában az átigazolási időszak, de néhány játékos érkezését már bejelentették, biztosra lehet venni. Őket mutatjuk be.
A salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban egy külsős cég állította össze a végzős diákok próbaérettségijét, így a teszt minden diáknak 4900 forintjába került.
Egy kunszállási fiatal nő 2023. január 16-án 18 óra körül bejelentette a rendőrségen, hogy a bekerítetlen tanyája udvaráról elvitte valaki a kerékpárját. Ezzel egyidőben a polgárőröknek is szólt. Egyikük éppen a közelben volt, így ő ért elsőként a károsult ingatlanához. A polgárőr kolléga felvette a kapcsolatot a helyi körzeti megbízottal, aki azon
Habár a fogadtatása igen vegyes, az F1 technikai igazgatója megmagyarázta, miért tartanak ki a sprint formátuma mellett. A sprintet először 2021-ben láthattuk, akkor három hétvégén, mint ahogy tavaly is. És ugyan vannak, akik nem rajonganak érte, mégis megduplázták a sprintek számát idénre. Ennek okairól Pat Symonds beszélt az Autosport Internation
A 2022-es év volt a harmadik legmelegebb Magyarországon 1901 óta, több hónap is az átlagnál legalább 2 Celsius-fokkal melegebb volt, a nyári középhőmérséklet pedig országosan a legmagasabb volt a 20. század kezdete óta - írta a múlt évről készített elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján. A legmelegebb év 2019. volt, akkor 12,05
Folytatódik az RTL saját fejlesztésű sorozata, az Apatigris, a széria harmadik évadának első epizódja már elérhető az RTL+ előfizetéssel rendelkezők számára. Az új évadban Labanc Péter (Scherer Péter) úgy dönt, hogy összeköltözik szerelmével, Glóriával (Ónodi Eszter). Nem élvezhetik sokáig az együttlétet, ennyi gyerek mellett minden napjuk áll. Viv
Öt év alatt durván 6000 fővel csökkent a pedagógusok létszáma Magyarországon. Az óvodákban a legrosszabb a helyzet, ám az általános- és középiskolákban is egyre leterheltebbek a tanárok, hiszen arányaiban egyre több gyerekkel kell foglalkozniuk.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hatósági eljárásban vizsgálja az élelmiszer-kiskereskedelmi piaci szektort, valamint piaci jelzéseket értékel annak ellenőrzésére, hogy közrejátszhat-e versenyjogsértés, vagy versenytorzulás az élelmiszerárak kiugró emelkedésében. Az egyes eljárások eredményeiről a GVH azok lezárulta után, haladéktalanul tájékoztatj
Az idei évben sem lélegezhetünk fel az inflációs krízisből, az iszonyú drágulás pedig a bérkorrekciók ellenére a legtöbb magyar fizetésének vásárlóértékére igen nagy csapást mért. Egy ilyen év elején pedig tömegek igyekeznek valahogyan racionalizálni pénzügyeiket. A takarékoskodásnak azonban fontos szabályai vannak, melyektől eltérve gyorsan dugába
Értékelve a tavalyi év tapasztalatait több újítást is bevezet a Nébih az antibiotikum-felhasználás bejelentő rendszerben. Az állatorvosoknak a decemberi jelentéseket, az előírásoknak megfelelően, január 15-éig kellett rögzíteniük a felületen. E héttől a rendszer átmenetileg nem elérhető annak érdekében, hogy a januári adatok leadásakor már az új fu
Több mint egymilliárd forintot fordított a darukban használható hajtóműcsalád kifejlesztésére a napkori székhelyű, fémszerkezetek gyártásával foglalkozó Gémtech Gépészeti Mérnöki Technológiai Tervező és Gyártó Kft.
Diósy Ödönné, azaz Brüll Adél, vagyis Léda, Ady Endre múzsája meglehetősen fájdalmas és csúnya halált halt, amit sok ismerőse egészen más betegségnek vélt, így meg sem látogatták a szenvedő asszonyt.
Az Eurostat végleges adatai alapján decemberben az előzetes adattal megegyezően 9,2 százalékkal emelkedtek éves bázison a fogyasztói árak az euróövezetben, tovább mérséklődve az októberben 10,6 százalékon elért rekordról.
Az MNB rendeletben határozta meg, hogy a bankoknak mennyi bankjegykiadó automatát (ATM) kell üzemeltetniük. Az érintett pénzintézeteknek a bankkártyaszámuktól függően legalább 169-et, a legnagyobb bankoknak pedig tízszer ennyit. A jegybank feltételhez köti a bankfióki pénztárak bezárását is.
Több mint 367 millió forint értékben nyújtott anyagi és terméktámogatást a Procter&Gamble partnerszervezeteinek Magyarországon 2022-ben. A vállalat több mint 30 éves hazai jelenléte alatt folyamatosan segíti többek között a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, az UNICEF, a Habitat for Humanity, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat,
Mark Reuss, a General Motors főnöke elárulta, hogy a vállalat alapvetően nem tekintgetett a világbajnoki sorozat felé, de az amerikai autósport egyik legendájának hívása vonzerő volt. „Azt hiszem, a karrierem során valamikor a General Motors nagyon vágyott a Forma-1-be, de különböző okokból nehéz volt megvalósítania. Nem tudom, hogy a vezetés, a be
Bár az csak a következő hónapokban derül ki biztosan, hogy megállt-e már a drágulás – hívta fel a figyelmet a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője.
Amikor 2022-ben a paritásig erősödött a dollár az euróval szemben, egyre vadabb előrejelzések jelentek meg a világ legfontosabb devizapárjával kapcsolatban. Voltak, akik 0,80-ra, 0,85-re várták az árfolyamot, szinte minden a dollár mellett szólt. Aztán a piac bebizonyította, mekkorát tud fordulni, amikor minden ennyire egy irányba áll, fél év sem k
Szakmai szempontból különösen gazdag és eredményes évet zárt tavaly a Budapesti Közművek keretein belül önálló tevékenységet folytató Főkert Kertészeti Divízió. Közel 300 ezer tő lágyszárú növényt, továbbá közel 13 ezer cserjét és örökzöldet, illetve több mint 16 ezer fát és facsemetét ültettek el tavaly a Főkert munkatársai. 2022-ben 3 új természe
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a közelmúltban egy újabb személyt hallgatott ki abban az ügyben, amely a 24.hu-t is üzemeltető Central Médiacsoport tulajdonosához, Varga Zoltánhoz köthető – írja a Magyar Nemzet.
Budapesten képzik az európai Egységes Szabadalmi Bíróság (ESZB) bíráit és adminisztratív személyzetét. Idén januártól egészen márciusig tartanak a képzések és továbbképzések. A közel 100 szakember részvételével zajló esemény célja, hogy a résztvevők elsajátítsák az ESZB eljárási szabályait és megismerjék az ügyviteli rendszer használatát. A képzés